Szeptemberi események Újbudán

fotó 1A szeptember első napja szokatlanul meleg volt, nyoma sem volt az ősznek. Sajnos a nagy meleg miatt szerény érdeklődés mutatkozott klubprogramunk iránt. Vendégünk Kis János volt, aki azzal a szándékkal érkezett hozzánk Gödöllőről, hogy bemutassa a VGYKE Mentorszülők a Látássérültekért nevű csoportjának tevékenységét. Megtudtuk, hogy mi az a különleges segítség, amelyet a mentorszülők biztosítani tudnak a látássérült, vagy a látássérült gyerekeket nevelő szülők számára. A családias létszám miatt a klubnap egy nagyon izgalmas, érdekes és jó hangulatú beszélgetéssé alakult. A programot majd meg fogjuk ismételni egy hűvösebb alkalommal, hogy klubunk minden tagja hasznot meríthessen belőle.

fotó2

Szeptember 13-án egy kirándulásra került sor a Kamaraerdő területén. Egy korábbi klubprogramon már megállapodtunk abban, hogy el kellene mennünk Kamaraerdőbe, de számos kérdés felmerült a körülményeket illetően. A 13-án szervezett kirándulás a korábban felvetett kérdések mindegyikére válaszolt, ezért amolyan felderítő jellegű túrának tekintettük.

A túrát a Kő-ér mellett kezdtük el és a Nagy-rétig akadálytalanul eljutottunk. Ott túl sokan sütöttek ahhoz szalonnát, hogy könnyedén elhaladjunk mellettük, ezért ott tartottuk az első pihenőt és jól laktunk a finom illatokkal. Akkor a nálunk lévő mérőeszköz azt jelezte, hogy a sok gyaloglás mellett csak 20 métert haladtunk felfelé, ezért nem tűnt annyira meredeknek az út, amitől egyesek tartottak.

A pihenő után elindultunk azon a tanösvényen, amelyiket a legárnyékosabbnak gondoltuk. Aránylag rövid sétát követően már 65 méteres szintkülönbség volt mögöttünk, ami a kezdeti kellemes sétához képest már nem volt annyira kényelmesen teljesíthető. Bár a nehéz terepért kárpótolt minket a kellemes levegő és a madarak koncertje, az eredeti terveinket módosítottuk és irányt változtattunk.

A tanösvényen haladva minden utunkba kerülő, az erdő élővilágát ismertető táblát áttanulmányoztuk és sok érdekességet tudhattunk meg róluk, így nem egyszer visszaköszöntek az iskolában összegyűjtött emlékek. A kirándulás alatt megpróbáltuk hangjuk alapján megtalálni az egyes madarakat, és megállapítottuk, hogy a tollazatuk színvilága olyannyira beolvasztja őket a növények közé, hogy ép látással is nagyon nehéz őket felfedezni.

Arra a következtetésre jutottunk, hogy az erdő a nagy nyári melegben nagyon kellemes hűsölőnek bizonyult volna, ezért majd visszamegyünk és leellenőrizzük ezt az elképzelésünket jövő nyáron. Abban is megállapodtunk, hogy legközelebb egy másik irányból fogjuk kezdeni a kirándulást, így a kevesebb erővel rendelkezők energiája sem lesz túl hamar elhasználva.

A meredekebb emelkedők ellenére is nagyon örültünk annak, hogy végre eljutottunk Kamaraerdőbe, annak pedig különösen, hogy a „túraszakosztályunk” addig nem látott tagokkal bővült.

Neumann Károly

Ismerje meg Újbuda természeti kincseit!

A sorozat befejező programjának témája:

Kamaraerdei tanösvény

Időpont:

2014. június 21. szombat, 9.00-13.00 óra

Találkozás:

9 órakor a 41-es villamos Kamaraerdei Ifjúsági Park végállomásánál

Megközelíthető:

A Kelenföldi vasútállomástól (Őrmezei oldal) a 187-es busszal. Indul: 8.48-kor, leszállás a Kamaraerdei Ifjúsági Park megállójánál. A menetidő körülbelül 16 perc. Illetve a Móricz Zsigmond körtértől a 41-es villamossal.

A program vezetője:

dr. Berezvai Zoltán biológusmérnök

Kamaraerdőn – a természetszerető családok kedvelt kirándulóhelyén – Újbuda Önkormányzatának fejlesztéseként valósult meg a tanösvény. A séta során lehetőség adódik majd a tanösvény szakmai anyagának megismerésére és interaktív játékainak kipróbálására.

Járni fogunk kiszáradt vízmosásban, felkapaszkodunk meredeken, majd lesétálunk a nagy tisztásra. Ezt követően egy második kört is teszünk a Kamaraerdő XXII. kerület felé eső részén.

Megfelelő öltözék és kényelmes cipő feltétlenül szükséges.

Az útvonal babakocsival nem járható!

Részletes programleírás az MKNE honlapján érhető el.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni legkésőbb a meghirdetett program hetében, kedden 18 óráig lehet. A programokra minden érdeklődőt (családokat, baráti társaságokat, pedagógusokat) szeretettel várunk, de iskolás csoportok jelentkezését sajnos nem tudjuk fogadni.

Regisztrálni az MKNE honlapján (ld. fent), illetve személyesen keddenként 14-18 óra között az MKNE irodájában (1113 Budapest, Bocskai út 37.) lehet. A Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja és az Újbuda Önkormányzata támogatásának köszönhetően a program térítésmentes.

Magyar Környezeti Nevelési Egyesület