Közlekedés kerekesszékkel Budapesten

A film készítői nem tettek semmi különlegeset. Olyan útvonalon próbáltak kerekesszékkel közlekedni, ahol naponta mindenki megfordul. Azt szerették volna megmutatni, hogy még ma is mennyire nem lehet akadálymentesített városról beszélni. Látássérültként is sokszor megtapasztaljuk, hogy hiába a sok egyetértő és támogató nyilatkozat, a napi valóság még nagyon messze van az elfogadhatótól, vagyis a mindenféle segítség nélkül, önállóan használható közlekedési eszközöktől és városi terektől.

Kerekesszékkel a világ körül? Miért ne?

fotó 1

A BALESET ELŐTTI KALANDOZÁSOK

– Mesélj egy kicsit a fiatal Rodrigóról!

– Brazília fővárosában, Brazíliavárosban születtem. A szüleim már csecsemő koromban elváltak, anyukám nevelt fel. Ő még ma is olyan, mint egy nagy gyerek, egyfolytában költözik az országon belül, és ez jellemezte már az én kiskoromat is. Talán éppen tőle örököltem az utazás iránti szenvedélyemet. Összeszámoltam ugyanis: kereken 25 különböző házban laktunk gyerekkoromban… (nevet). Egyszer egy paradicsomi szigeten, máskor kicsiny, eldugott falvakban, néha pedig nagyvárosokban.

– Ejha, ilyen gyerekkorról azért kevesen számolnak be. Nem tudom nem megkérdezni: hogy hatott ez rád?

– Abszolút szerencsésnek érzem magam emiatt! A különböző környezeti hatások és az állandó változás, amikor sose tudod mi a következő állomás, nyitott, érdeklődő emberré tettek már nagyon hamar. Megtanultam, hogy kell viselkednem különböző típusú emberekkel és azt is, hogy mindig a szeretet a legfontosabb.

– Nagyon sok pozitívumot kaptál az anyukádtól az kétségtelen. Mikor kezdted el a saját utadat járni?

– 17 évesen úgy döntöttem, hogy szeretnék a saját lábamra állni és felköltöztem a nagymamámhoz a fővárosba, hogy egyetemre járjak. A halála után azonban úgy éreztem, nem tudok ott maradni, mozdulnom kell valahova. 2004-ben, 23 évesen, Londonba költöztem, mert az angoltudásomra ráfért némi csiszolás. Beiratkoztam egy színház- és fotókurzusra, fél évre. Végül kilenc évre ott ragadtam. Főleg a vendéglátás és idegenforgalmi területen dolgoztam: éttermekben, bárokban és hostelekben. Voltam például kertész és dj is, de többnyire pultos, pincér, bár menedzser. Közben azonban valahogy egyre erősebb lett bennem az utazási vágy: Európát, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát nagyjából körbeutaztam, sőt, egy kicsit még Dél-Ázsiában is jártam.

– Álljunk csak meg egy pillanatra! Ez elég izgalmasan hangzik. Tudsz mondani pár konkrétabb példát arra, hogy merre jártál?

– Amikor Londonban laktam és telente hőségre vágytam, fogtam magam és elutaztam egy-egy meleg országba. Így töltöttem egy-egy hónapot például Kubában vagy Mexikóban is. Gyakran hosszú hétvégéket szerveztünk barátokkal Európán belül: többek között a Tátra, a Baltikum, Spanyolország, Skócia, Csehország, Lengyelország és Hollandia volt a listán. Az USÁ-t autóval jártam körbe, imádtam vezetni. Összesen 27 államban jártam, 18 000 kilométert vezettem. Texas és azon belül is Austin volt a kedvencem, a kaja miatt (nevet). Dél-Amerikát csak az utóbbi időszakban kezdtem el felfedezni kisebb-nagyobb körutazások során: a legutóbbi hat ország Paraguay, Peru, Chile, Brazília, Argentína és Uruguay volt busszal. 11 000 kilométert tettem meg négy hónap alatt Dél-Amerikában. Említettem, hogy egy kicsit Dél-Ázsiában is jártam: ott Sri Lankán fordultam meg.

– Ez nagyon jól hangzik, de szerintem nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy miből és hogyan lehet ennyi utazást menedzselni?

– Szerencsére sok mindent tudtam finanszírozni a keresetemből, mert keményen és sokat dolgoztam. Ahogy említettem, felküzdöttem magam a bármenedzseri pozícióig is. Az utazásokat mindig alaposan előre megterveztem, hogy a lehető legkisebb büdzsével tudjak útra kelni. A szálláson és a közlekedésen tudtam a legtöbbet spórolni, gyakran stoppoltam, couchsurföltem vagy az Airbnb segítségével találtam ideiglenes szállást. Az összes pénzemet utazásra költöttem. Gyakran ez úgy ment, hogy dolgoztam huzamosabb ideig és amikor elég pénzt gyűjtöttem össze, akkor terveztem be egy hosszabb utazást. Visszatérve új munkahelyet kerestem és így tovább. Illetve van egy jó tulajdonságom: könnyen szerzek barátokat. Előfordult például, hogy a barátnőmmel ültünk egy kávézóban, ahol összeismerkedtünk helyiekkel és fél órás beszélgetés után felajánlották, hogy meghívnak vacsorára és náluk is aludhatunk.fotó 2

AMIKOR EGY ÉLET KERÉKBE TÖRT…

– Nemrég azonban egy komoly változás következett be az életedben. Mi történt pontosan?

– Másfél éve, az említett dél-amerikai túra után, hazautaztam Brazíliába, hogy együtt nézzük a foci VB-t a családommal. Kábé egy hete lehettem otthon, amikor az egyik napon barbecue party-t rendeztünk az anyukám házánál. Este egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk a bátyámmal, hogy kimegyünk a környékre sétálni és pár fényképet lőni a Holdról. Egy dimbes-dombos-sziklás területet képzelj el. Valószínűleg lemehetett a vérnyomásom – ilyen előfordult már korábban is –  és elájultam. Ezúttal azonban a lehető legrosszabb helyen vesztettem el az eszméletemet: egy kisebb (2-3 méter magas) szikláról zuhantam le. Eltört az állkapcsom és a gerincem, tényleg nagyon szarul voltam. A sürgősségin ébredtem fel és nem éreztem semmit mellkastól lefelé.

– Ez iszonyatos! Csoda, hogy életben vagy… A családodnak is rettentő nehéz lehetett.

– Igen, főleg a bátyámnak, aki éppen ott volt velem. Anyukám vallásos, egyből azt kérdezte, hogy mit tett veled ezt az Isten és miért? Kérlelt, hogy maradjak otthon és akadálymentessé akarta tenni az egész lakást. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy gondoskodás és kényelem ide vagy oda, én inkább ott akarom folytatni a saját életemet, ahol előtte abbahagytam.

– Hogy tudtad/tudod feldolgozni, hogy kerekesszékbe kerültél?

– Nem dolgoztam még fel száz százalékban, és talán sosem fogom. A tudomány mai állása szerint nem sok mindent tudnak velem kezdeni: a gerincoszlopom tört el és nem maradtak épen az idegek. Mellkastól lefelé nem érzek semmit. Ha úgy tetszik, mellbimbótól lefelé, de azt még igen (nevet). Komolyra fordítva a szót: egy ilyen helyzetet nagyon nem könnyű elfogadni. Vannak hullámvölgyek, depressziósabb időszakok, de ez szerintem természetes. Inkább azt mondom, hogy épp most tanulom, hogyan is kell elfogadni ezt az egészet.

– Mi okozza a legtöbb nehézséget ebben a helyzetben?

– Most már minden oké, már nincsenek óriási nehézségek. Az volt kissé bonyolultabb, amikor mindent meg kellett tanulnom újra: főzni, autót vezetni, szexelni, tényleg mindent… de úgy érzem, sikerült. Néha persze akadnak napok, amikor szomorú vagyok, néha sírok, de már nagyjából megtanultam, hogy küzdjem le az utamba kerülő akadályokat. A meditáció és a barátok segítenek a legtöbbet. Baromira nem könnyű, de azt mondhatom, hogy most már többnyire boldog vagyok.

– Ha a dolog lelki oldalát nézzük: mit mondasz, mit tanultál a történtekből?

– Egyrészt azt, hogy az élet meglepő, kiszámíthatatlan, ezért érdemes kedvesnek lenned mindenkivel, akivel csak találkozol. Nem tudhatod, mi fog történni a jövőben; a következő órákban vagy akár percekben. Másrészt végre megtanultam türelmesnek lenni (nevet).  Csak egy példa: ma egy olyan egyszerű dolog, mint a zuhanyzás vagy az öltözködés, komoly tervezést és időráfordítást – néha akár egy órát is – igényel.

fotó 3

JELEN  ÉS VÁGYAK: NEKIVÁGNI A VILÁGNAK

– Hihetetlen vagy! Hagyjuk is a történteket, mesélj inkább a jelenről. Most Svédországban élsz, hogy kerültél ide?

– Londonban rám talált a szerelem egy svéd lány személyében. Haza szeretett volna költözni. Három éve jöttünk ide.. A kapcsolat közben véget ért, de barátok maradtunk és azt hiszem, itt találtam meg a helyem.

– Mit gondolsz, miért éppen itt érzed ezt?

– Sok országban jártam, ezek közül háromban mondhatom, hogy éltem is hosszabb ideig. Ez az első, ahol úgy érzem, tisztelik az emberi jogokat. Le vagyok nyűgözve az egyenlőséget illetően is. Ahogy különböző csoportokat kezelnek itt, az valami fantasztikus. Más országok követhetnék ezt a példát.

– Mivel foglalkozol most?

– A saját ötletemen, egy weboldalon dolgozom. Hiszek abban, hogy a kerekesszékben ülő, hozzám hasonló embereknek is ki kell mozdulniuk és élvezniük kell az életet, ahogy mások is teszik ezt. Már a balesetem után volt alkalmam utazgatni kicsit és hamar rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű mondjuk egy akadálymentesített éttermet találni. Azon gondolkoztam, hogy érdemes lenne létrehozni egy platformot, ami összegyűjti a világ akadálymentes múzeumait, galériáit, mozikat, bárokat és éttermeket.  Ősztől szeretnék újra útra kelni, blogolni, szponzorokat keresni az oldalhoz és persze elkezdeni gyűjtögetni az említett helyeket. Valamint a távlati terv az, hogy a blogból fejlesszünk egy olyan felületet, ahol a más,  akár hozzám hasonló sorsú emberek is meg tudják osztani az ehhez kapcsolódó tapasztalataikat, magyarán azt, hogy ők hol szeretik és tudják kényelmesen eltölteni a szabadidejüket. Ezzel létrehoznánk egy amolyan “Kerekesszékes Utazók Klubját”, ahová bárki feltölthet segítő és hasznos tartalmakat.

– Nagyon jól hangzik az oldal és a közösség terve, sok sikert a megvalósításához. De vissza az utazásokhoz: merre fog vezetni az utad? Mit tudhatunk a részletekről?

– Az élet egy kissé bonyolultabb és lassabb is gerincsérüléssel, az utazás most alaposabb tervezést igényel. Minden attól függ, hogy haladok a projektemmel és a finanszírozásával. Mostanában kezdtem el újra autót vezetni és feltérképezni Svédországot, egyelőre még csak online. Miután levezettem majd itt már jópár mérföldet kézzel, utána jöhetnek a távolabbi célok. Régóta tervezem, hogy utazok egyszer a Transzszibériai Expresszel egészen Vlagyivosztokig. Ez kábé 13 nap lesz. Ha ez megvan, akkor Japán, Ausztrália és Új-Zéland a jelenlegi sorrend. Az a terv, hogy rehabilitációs központokat is felkeresek, ugyanis szeretem látni, hogy mi hogyan működik a világban ezzel kapcsolatban. Jövő őszre, októberre tűztem ki az indulás időpontját. Addig a legfontosabb, hogy szponzorokat, segítőket és érdeklődőket találjak. Az egész utat körülbelül három hónaposra tervezem.

– Szerinted miért jó utazni?

– Az utazás helyére teszi az egódat és bizalommal tölt el. Az életem kapcsolatokról szól. Mindig azért utazom, hátha találok valamit, valakiket. Pedig lehet, hogy nem is kell keresni semmit, csak meg kell élnünk dolgokat.

– Mit tudnál másoknak javasolni, akik hozzád hasonló szituációban vannak?

– Ha egy ilyen elcseszett helyzetbe kerül valaki, az életet érezheti akár napról napra rosszabbnak is. De: mégis mindig lehet találni benne valamit, aminek örülhetünk. Éppen ezért csakis egy megoldás létezik: koncentráljunk azokra a dolgokra, amiket szeretünk csinálni és amiket képesek vagyunk megoldani. Mindig van ilyen,  ne hagyjuk veszni. Keressük meg őket és csak csináljuk! Ne hagyjuk, hogy az apró, idegesítő dolgok lehúzzanak minket. Mindig lesznek emberek, akik segítenek. Amíg van kajánk, sörünk, amíg láthatjuk a napfelkeltét, a naplementét és bármilyen útra ráléphetünk, addig nincs nagy baj! Mindig lehet okunk arra, hogy jól érezzük magunkat és mindig, akár kis dolgokban is meg lehet találni a csodát.

fotó 4

Forrás: hellomagyarok.hu

“Építsünk hidakat, szívtől szívig a szeretet nevében”

Személyes élettörténetéből táplálkozik a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon Lengyelországot képviselő Monika Kuszynska előadása: a kerekesszékes énekesnő In The Name of Love című dalában az akadályok legyőzéséről énekel.

Az énekesnőt a TVP televízió jelölte a versenyre.

A 35 éves Kuszynska tizenöt éve alapított Varius Manx nevű rockzenekarával két albumot adott ki. 2003-ban a banda a dalfesztivál elődöntőjéig jutott Sonny című dalával. Három évvel később az énekesnő súlyos autóbalesetet szenvedett, akkor kényszerült kerekesszékbe. Azóta szólókarrierjére koncentrált. Ebben nagy segítsége volt férje, Kuba Raczynski, aki az In The Name of Love zenéjét is szerezte. Az érzelmes popdal szövegét az énekesnő írta.

“Művészetemmel megpróbálom összekötni a fogyatékossággal és az anélkül élő emberek világát. Az Eurovíziós Dalfesztivál idei mottója, a “Building Bridges”, azaz építsünk hidakat tökéletesen illik az én választott küldetésemhez és ez inspirálta a dal szövegét is”

– mondta el az énekesnő.

“Építsünk hidakat, szívtől szívig a szeretet nevében” – hirdeti a lengyel versenyző számának egyik sora.

Forrás: hirado.hu

Mozgáskorlátozott modellek vették birtokba a kifutót

Kép forrása: http://www.gettyimages.ca

Kép forrása: http://www.gettyimages.ca

Ősszel egy végtagok nélkül élő nő, Karen Crespo debütált szintén a kreátor divatshow-ján, múlt héten pedig egy Down-szindrómás színésznő, Jamie Brewer mutatta be az egyik kreációját.

A minap egy újabb példaértékű eseményre került sor a New York-i divathéten: az FTL Moda divatbemutatóján mozgáskorlátozott modellek mutatták be nemzetközi divattervezők olasz témában készült öltözékeit. A női modellek mellett a személyi edzőként dolgozó Jack Eyers is kifutóra lépett, első amputált végtagú férfiként a divathét történetében.

Forrás: nlc.hu

Lábak nélkül szárnyal a medencében – interjú Illés Fanni paralimpikonnal

Fotó1

Hogy kerültél kapcsolatba az úszással?

2004 decemberében döntöttek úgy a szüleink, hogy a testvéremnek és nekem jót tenne, ha úsznánk. Én akkor 12 éves voltam. Heti kétszer jártunk nap végén, suli után. Három hét alatt, a nulláról tanultam meg úszni, három úszásnemben. Szerintem nekem könnyű volt, mert nincsenek lábaim, így nem kellett a lábaimat összehangolnom a kezeimmel. A szakmabeliek viszont pont azt mondják, így nehezebb. Egy alkalommal legyőztem apát. Azért arra, hogy tizenkét évesen legyőzöm a teljesen ép apámat, többen felkapták a fejüket. Akkor kezdtünk el utánanézni, hova lehetne profi szinten tartozni, így kerültem Zalaegerszegre. Heti öt napot voltam onnantól a medencében.

Integrált iskolába jártál?

Igen, mindig, mindenhova épekkel jártam. Iskolába, óvodába, egészen az érettségiig. Én ezt szoktam meg, nekem ez volt a természetes. A szüleim épnek neveltek, és úgy, hogy lehetőleg ne szoruljak soha senki segítségére. Nem tartom magam különlegesnek, és nem szeretem, ha úgy tekintenek rám.

Fotó2

Pedig különleges vagy. Iszonyú akaraterőd és kitartásod van, a londoni olimpia után még újra is kellett tanulnod úszni. Itt sokan elvéreztek volna.

Anyukám mindig azt mondta gyerekkoromban, nem akarja, hogy otthon üljek a tévé előtt, és boldogtalan felnőtt váljon belőlem. Szerencsére ma már tudom, hogy ez a veszély nem fenyeget. Jókor jött az életembe az úszás, ami pluszt adott, és amiben kiemelkedő lettem. Mindig elfogadtak a szüleim, így én is viszonylag könnyen tudtam elfogadni magamat és azt, hogy ebből a testből hozzam ki a legtöbbet. Igen, a műtét és az utána lévő időszak eléggé kikészített. A 2012-es londoni paralimpia szeptemberben volt. Előtte fél évvel derült ki, hogy leszakadt a válltartó tokom, és van benne egy ciszta. Műteni kellett, de úgy döntöttünk, nem műttetem meg magam az olimpia előtt, nem ezért dolgoztam éveken át keményen. Minden nap fájt, gyógyszereztem magam a versenyig, és mindennap jégakkuval aludtam. Minden edzésen ott voltam, nem nyavalyogtam, egyszerűen megpróbáltam kikapcsolni a fájdalmat. Sajnos, az olimpia nagy csalódás lett így, sokkal rosszabbul szerepeltem, mint vártam magamtól. A paralimpia után abbahagytam az úszást, elegem lett.

De csak egy időre…

Igen. Novemberben operáltak. Az erősebbik vállammal volt a baj, a karom utána három hónapig a törzsemhez volt rögzítve. Három hónapig úgy éltem, hogy egyetlen karom volt csupán. Gondold el, így járni wc-re, így csinálni mindent! Akkor tényleg nagyon ki voltam szolgáltatva. Én, aki azt is nehezen viselem, ha bármilyen segítséget kell kérnem! Abban az időben anyukám fürdetett, szinte még az ágyra sem tudtam egyedül felmenni. Szándékosan nem használtam fájdalomcsillapítót, mert akartam érezni, hogy gyógyul.

Fotó3

Hogy lett ebből aztán újra élsport?

Három hónap után kezdhettem el újra felépíteni a vállam, a karom, ami teljesen elgyengült addigra. Elkezdtem a gyógytornát, és akkor mentem először vízbe is. De kizárólag a torna miatt – gondoltam én. Rettenetes fájdalom volt, de akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a víz, az egész közeg. Ott végleg eldőlt a sorsom. Mindig azon hisztizek, hogy folyton klórszagom van, nem úgy áll a hajam, ahogy szeretném, de nagyon hiányzott. Négy hónap alatt felépítettek. Akkor jöttem fel Budapestre, és igazoltam át a Vasashoz. Utólag azt mondom, nem bánom, hogy így alakult. Ha siker lett volna az olimpián, lehet, hogy ma nem itt élnék, és nem találkoztam volna a szerelememmel sem, akire egész eddigi életemben vártam.

Kamaszkorban amúgy is nehéz mit kezdeni az érzelmekkel, gondolom, ezzel te sem voltál másképp…

Nem, sőt. Nagyon nehéz volt. Kisebb iskolás koromban jó volt: ott voltam a tornaórákon, mentem az osztálykirándulásokra, mindenben részt vettem. Kamaszként viszont, elsősorban a pasi téma miatt, sokat szenvedtem. Mindenki járt valakivel, velem viszont senki. Persze, ma is vannak nehéz napok, nem vagyok könnyű természet, de az alapvetően pesszimista kislányból kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban élő felnőtt lettem. Elkezdtem a magyar szakot az ELTE-n, ott lakom a kollégiumban. Az egyetemet sajnos abba kellett hagynom, nem tudtam a nappali szakot az utazásokkal és az úszással összeegyeztetni, de azt tervezem, hogy levelezőn pszichológiát fogok hallgatni.

Fotó4

Nemrég megnyerted a Miss Colours International kerekesszékes szépségversenyt is. Volt benned bizonyítási vágy?

Soha senkinek sem szerettem volna bizonyítani. Egyedül a családommal szemben van bennem bizonyítási vágy, azért, mert felneveltek. Amikor anyukám megszült, az orvosok mindegyike azt mondta neki, hogy hagyjanak ott a kórházban. Meg sem mutattak neki, mondták, hogy lábak nélkül születtem. Amikor anyukám hazament a kórházból, nem tudott aludni. Kiderült, hogy a nagymamám és apukám többször is jártak bent nálam a kórházban, de ők is tudták, ez valahol édesanyám döntése kell, hogy legyen. Egyik reggel úgy ébredt anyukám, hogy „Tihamér, hazahozzuk!”. Onnantól kezdve nem érdekelte semmi és senkinek a véleménye. Mindig százszázalékosan mellettem álltak, és hittek bennem.

Mennyire segítőkészek veled mások?

Ha székben ülök, azt mondom, tízből tízen segítenek. Persze vannak kivételek. Épp ma, mikor jöttem, és egy dombon mentem fel, nagy lendületben voltam, megállított egy ember, és azt kérdezte, „nem mondja, hogy maga nyomorék?”. Ilyenkor kedvem lenne visszaszólni, de helyette csak annyit mondtam, hogy nem vagyok nyomorék, kerekes székes vagyok. Nem, nem viccből ülök a széken és szenvedem fel magam a dombra. Ebbe az élethelyzetbe születtem bele, de ugyanolyan vagyok, mint más.

Fotó5

Nehéz volt a váltás Zalaegerszegről Budapestre?

Igen, több szempontból is. Amikor felköltöztem, mankóztam. De egy idő után olyan félelem tört rám, hogy hihetetlen. Az emberek nem figyeltek, maximum azt hitték, hogy el van törve a lábam. Ha székkel vagyok, akkor mindig segítenek. Halad a város az akadálymentesítés útján, de még bőven van mit fejlődni. Pesten egyébként könnyebb mankóval és műlábbal közlekedni, mint kerekesszékkel. Múltkor Floridában voltam edzőtáborban, ott műláb nélkül mentem kerekesszékkel is. Itthon ezt nem merném. Nem bírnám elviselni a folyton bámuló arcokat.

Mit tapasztalsz, zavarban vannak az emberek?

Három olyan ember van az életemben, aki nem volt zavarban, mikor meglátott. Az egyik épp a barátom. Ő tulajdonképp nem is engem nézett először, hanem, nagy biciklista lévén, a kerekesszékem gumijait. Persze aztán engem is.

Fotó6

Kevés pozitívabb kisugárzású emberrel találkoztam: ha nem mondtad volna, mennyi munka van benne, azt gondolnám, szerencsés alkat vagy.

Mindig foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak az emberek. Vannak olyan napjaim, amikor arra vágyom, bárcsak egy lennék a sok közül, és nem az Illés Fanni, akinek nincsenek lábai. De ezt leszámítva azt hiszem, a helyemen vagyok.

Dreissiger Ágnes

Forrás: nlcafe.hu

Kerekesszékkel a parkolóból a repülőgépbe

 Folyamatosan nő a mozgáskorlátozott utasok száma a budapesti repülőtéren. Tavaly már 32 ezernél is több utasnak nyújtott segítséget elutazásnál vagy érkezésnél a Budapest Airport partnere, az AMS (Airport Medical Service). Idén szeptemberben pedig megdőlt az egy hónap alatt kiszolgált utasok száma: nem kevesebb, 4149-en vették igénybe a mozgáskorlátozottaknak rendelkezésre álló szolgáltatást. A Budapest Airport és partnere az AMS folyamatos fejlesztéseket hajt végre a repülőtéren a minél teljesebb körű és magasabb színvonalú szolgáltatás érdekében. Az ilyen szolgáltatás igényét már a repülőjegy megvásárlásakor jelezni kell a légitársaság felé, a repülőtérre érkezéskor pedig a bejáratoknál lévő hívópontokon lehet bejelentkezni, ahonnan az AMS munkatársai kísérik végig az utast egészen a repülőgép fedélzetéig. A Budapest Airport a napokban helyezi üzembe a repülőtéri parkolóban a két új hívópontot, így már kilenc helyről jelezhető a PRM szolgáltatás igénylése.

Speciális kisbusz és Ambulift

A fejlesztések egy része technikai, műszaki jellegű: az AMS idén két újabb speciális kisbusszal növelte az eszközparkját, illetve lecserélte a régieket. A kisebb szállító járműveken kívül a budapesti repülőtéren 3 darab speciális, a repülőgépnél ki-beszállást segítő Ambulift áll rendelkezésre. A speciális emelőszerkezetes Ambuliftekkel nem csak a tolószékes utasokat, hanem hordágyon fekvőket is mozgathatnak a repülőtér betonja és a repülőgép több méter magasan lévő kabinja között. Az AMS emellett nemrégiben újította meg a kerekesszék-készletét, 50 darab vadonatúj tolókocsit vásároltak. Ezek között található a repülőgép szűk folyosóján is elférő ún. on-board szék is, valamint két olyan speciális tolószék, amit az egyre gyakrabban előforduló extrém túlsúlyos betegek mozgatásánál tudnak bevetni.

Az eszközök megújítása mellett nagy hangsúlyt kap a repülőtéri személyzet felkészítése és kiképzése is. Az AMS reptéri vezetése rendszeres tanfolyamokat tart az utasbiztonsági ellenőrök számára, az utóbbi időben pedig az utaskiszolgálásban résztvevő több szervezet is jelezte az igényét hasonló képzésekre. A Budapest Airport a repülőtéri dolgozók képzése mellett nagy hangsúlyt fektet a különböző érintett szervezetek, mint pl. a Magyar Paralimpiai Szövetséggel való együttműködésre. A szövetség szervezésében a magyarországi sporteseményekre nagyobb létszámú sportolók érkezésénél és indulásánál a Budapest Airport és az AMS már rendszeresen közösen nyújtott és nyújt segítséget.

Forrás: Turizmus Online

Száguldás, jet-ski-szerelem

Hát eltelt egy év… Ahogy közeledett a július 19-e, egyre fokozódó izgalommal vártam, hogy a tavalyi, első jet-skizés után újra ott lehessek. Meg persze volt bennem egy kis félsz, hogy tavaly annyira jó volt, hogy egy egész éven át tudtam erőt meríteni az élményből, nehogy, jajj nehogy idén csalódás legyen.

Na nem lett, sőt.

Ez a két nap ismét bebizonyította, a határok azért vannak, hogy átlépjük őket. Így tettek a szerb versenyzők is, idén ugyanis már külföldiek is indultak. Szerintem egy kicsit még terjesztjük az igét, és simán világkupa lesz ebből, csak akkor még nehezebb lesz itthon tartani az aranyat. De nem szaladok ennyire előre.

Pont akkor értünk oda, amikor kezdődött a nevezés. Apróság, de mivel voltam tavaly is, ott volt már kinyomtatva a papír az adatokkal, csak aláírni kellett, ez valahogy úgy jól esett. Mintha vártak volna rám.

Tavalyi segítőmmel, Kovács Lászlóval is hamar megbeszéltük, hogy megyünk akkor úgy, mint tavaly. Vigyáz rám, ezt tudtam. Akik jobban ismernek, tudják, akik meg nem, azoknak leírom, hogy én és az egyensúlyérzék elég távoli és felszínes kapcsolatban vagyunk, elveszteni könnyen tudom, visszanyerni már nehezebben. Ez meg szlalom, gyorsan, jobbra-balra kanyargások, szóval az a dolog, amire ép ésszel azt mondanám, nem nekem való. Még szerencse, hogy normális az sose voltam.

Amikor ültem a parton, már a mellényben, csak a bukósisakra várva, már nem is féltem.

A versenypálya fotó szabad jet-ski-re várva fotó

Amikor elindultunk, már pláne nem. Az első kör még lassabb volt, óvatos, a második már gyors. Hihetetlen érzés, amikor hasít a gép, felcsap a víz, a partról látszik, mekkora hullámokat ver, közelít robogva a bója, amit nem begyűjteni kell, hanem kikerülni, fordulás, dőlés jobbra, de tudom, hogy nincs baj, mindjárt egyenesbe jövünk megint.

jet-ski verseny fotó jet-ski verseny fotó 2

Kapaszkodom, mindkét kezemmel, szerencsém van, a lábam épp leér, az is támaszt. És valami motoszkál a fejemben. A segítő vezet, de ott van a kormány, hátha elérem, hátha éppen, hátha… kéne még két kéz, mint oly sokszor, kettő kapaszkodni, kettő kormányozni.

Ezt menet közben persze nem lehet megbeszélni, leszállunk, és ha ennyi volt, már úgy is megérte, bőven, de… a kisördög belém fészkelte magát.

Több jet-ski áll a parton, egy szép szimpi kékeszölddel visznek sorban gyerekeket is. Vele szemezek, nagyon, de nagyon.

Beszélgetünk a parton, azt mondják, kb. 75-tel mentünk, ettől egy pillanatra megáll bennem az ütő, de azért megbeszéljük, megyünk még egyszer, a zölddel, kipróbálni, hátha tudom irányítani is. Azok a bizonyos határok, ugyebár…

És igen, jól gondoltam, épp elérem. Nehéz elfordítani a kormányt, egyszerre fordítani és gázt is adni már nem is megy, szóval darabos benzinnel és még mindig segítői rásegítéssel, de megyek. Kezemben az irányítás, és ha jól emlékszem, csak kétszer csúszik le a kezem a kormányról. Lassan, bénázva, de akkor is. A versenyt a saját fizikai korlátaimmal szemben én nyertem. Kiütéssel. És a következő év edzésterve is megvan, a meglévő karizmám mellé olyan karizmot növeszteni, amivel tudok egyszerre kormányozni és gázt adni!

csúcsforgalom fotó füligvigyor fotó

Az igazi verseny viszont ez után kezdődik. A Magyar Jet-Ski Szövetség hivatalos programjának a része ez a rendezvény is. Mint megtudtuk, idén dönteniük kellett, sztárkupát rendeznek, vagy parajet-skit, és egyhangúlag minket választottak. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam a szövetség hozzáállásáról.

A homokos parton elhagyott mankók, műlábak és kerekesszékek, a vízben térdig álló segítők emelik sorban ki és be a versenyzőket, az arcokon a hőségriadó dacára fülig érő mosolyok.

jet-ski verseny fotó 3 jet-ski verseny fotó 4

300 lóerős profi versenygépek jönnek bemutatót tartani, 20 másodperc alatt teszik meg a teljes kört,a szünetekben utasokat is visznek.

Ülök a vízbe leállított kempingszékben, a kerekeim én is elhagytam egy mini nyaralás erejéig. A lábam a vízben, a talpam masszírozza a homok, nyaldosnak a hullámok, nézem a versenyt, és egész egyszerűen csak… jó. Minden.

A verseny pedig szoros, sokszor századmásodperceken múlik, ki jut tovább és ki esik ki.

jet-ski verseny győztese fotó jet-ski verseny fotó 5

Vasárnap délutánra kialakul a végeredmény. Megvannak a nyertesek. De olyan verseny ez, ahol igazán vesztesek talán nem is voltak. Biztos rossz századmásodpercekkel veszteni, de mindenki nyert valamit. Kupát, érmet, élményeket és motivációt, hogy majd, jövőre…

Veletek, ugyanitt.

Összefoglaló videó az eseményről:

https://www.youtube.com/watch?v=cUmoiF_WyWI

https://www.facebook.com/events/535422203233730/

Tóth Tímea

Hétvégi programajánló – MERI Sportnap

Az idei sportnap különlegessége, hogy a paralimpikonok mellett olimpikonokkal, világ- és Európa-bajnokokkal is találkozhat, számukra idegen, új sportágakban. Így könnyen meglehet, hogy egy világbajnok vívót hívhat ki az asztalitenisznél egy szettre, vagy egy raliversenyzővel játszhat együtt a kerekesszékes kosárcsapatban.

Forrás: www.infoborsod.hu

Forrás: www.infoborsod.hu

 

Milyen lehetőségekkel találkozhatunk a sportnapon?

 

 

Program

10.00 – Megnyitó
Köszöntőt mond Dr. Cserháti Péter az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója, Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Dr. Hegedüs Lajos a MEOSZ elnöke és a Colours Kft arca, továbbá a Miss Colours International különdíjasa, Pálfi Judit.

10.25 – Közös bemelegítés
Sárai Rita kerekesszékes zumba táncos vezetésével

10.35-tól – 16.00-ig
Különböző helyszíneken az alábbi sportokkal ismerkedhetünk:

 

Időpont: 2014. április 12. (szombat), 10.00 órától 16.00 óráig
Helyszín: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, II. kerület Budapest, Szanatórium u. 19.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

További információk:
https://www.facebook.com/merisportnap

Forrás: http://meri.lepjkozelebb.hu
MTI Fotó: Beliczay László

Kerekesszékes szépségverseny márciusban

Ferenczi Tünde fotó

Ferenczi Tünde

Február 22-én szombaton, a Műjégpálya főépületének gyönyörű, neobarokk épületében tartották meg a szépségverseny középdöntőjét, melyre hat országból, összesen tizenhat jelentkező kapott meghívást. A zsűritagok minden egyes jelentkezővel elbeszélgettek, csakúgy, mint a legtávolabbról érkezőkkel, akiknek „megjelenését” Skype kapcsolaton keresztül, tolmács segítségével oldották meg. A kiválasztott hölgyek között, van táncos, bútorfestő, kutató adminisztrátor, többszörös paralimpikon vívó és úszó. Döntőbe jutott egy bolíviai és egy ukrán jelentkező is.

A döntős lányok egyike, Ferenczi Tünde már izgalommal várja a megmérettetést.

 

 

Milyen indíttatásból jelentkeztél a versenyre?

Magam miatt jelentkeztem, legfőképpen azért, mert az önbizalmamnak ad egyfajta pluszt és megerősít.

Hogyan élted meg a válogatást a zsűri előtt, melyben olyan közismert személyiségek foglaltak helyet, mint például Rákóczi Feri, műsorvezető? Izgultál?

Nem izgultam, tudtam, hogy mire számíthatok. Új embereket ismertem meg, aminek nagyon örültem.

Tavaly már részt vettél döntősként a versenyen. Milyen érzés volt megtudni, hogy idén is sikerrel jártál?

Izgalommal töltött el a várakozás ideje is, amíg meghallottam a nevem. Nagyon jó érzés volt, hogy ismét bekerültem a legjobb nyolc közé.

Mit vársz a versenytől, szórakozásnak tartod, vagy van komolyabb célod vele (például a modellkedés)?

A verseny által kimozdulok a hétköznapi rutin feladatokból és a kikapcsolódáson túl új barátságokkal is gazdagodom. A modellkedés még nem jutott eszembe, bár nem tartom rossz ötletnek.

Mi lenne az első terved, ha szépségkirálynőként lehetőséged lenne komolyabb lépéseket tenni sorstársaidért?

Megérzésem szerint, kiegyeznék egy udvarhölgyi helyezéssel is. Királynőnek lenni igen nagy feladat és nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy ne csak a magam, hanem sorstársaim érdekeiért és helyzetéért is kiálljak.

 

Vasas Vanda, a Miss Colours Hungary 2013 győztese és Rákóczi Ferenc műsorvezető fotó

Vasas Vanda, a Miss Colours Hungary 2013 győztese és Rákóczi Ferenc műsorvezető

A döntős lányok javarésze fotó

A döntős lányok java része

Jegyrendelés az eseményre az alábbi linken lehetséges:

http://www.misscolours.com/hu/jegyrendeles

 Ivanova Daniela