Kreativitás és sport húsvétkor

fotó1fotó2

A VGYKE Láthatár boltjában egy darts mérkőzés izgalmaiba csöppentek a vendégek. A hangulat hamar a tetőfokára hágott, hiszen a darts iránt érdeklődők egymással mérhették össze ügyességi játékbeli képességeiket. Biztatásból és ugratásokból sem volt hiány, a jelenlévők sűrűn váltották egymást a tábla előtt. Segítségünkre volt ismét Katona Zsuzsi, a Láthatár bolt vezetője, aki nagy türelemmel adta át darts-al kapcsolatos tapasztalatait a játékosoknak.

fotó3fotó4

A második helyszínként szolgáló Cserf-S nagyterembe egy húsvét témájú kreatív foglalkozást szerveztünk. A résztvevők kis üvegedényekbe töltött gyertyákat díszíthettek ki szalvétatechnikával és színes szalagokkal. A kreatív klubtagok lelkesen vetették bele magukat ebbe az aprólékos és nagy türelmet igénylő dekorálási folyamatba. Az üvegekre nyuszi, virág, pillangó és tojás minták kerültek, a végső fázist pedig a színes szalagok megkötése jelentette. Nagyon szép alkotások születtek, melyeket a készítők haza is vihettek magukkal.

Az eseményt gazdagította a meleg tea és a különböző üdítők széles választéka, valamint az “emeletes álom” nevű mennyei finomság, amely Jánosi Veronika édesanyjának receptje alapján készült.

Köszönjük mindenkinek a részvételt és a sok segítséget!

a.jpg

A Program az Új Európa Alapítvány támogatásával valósult meg.

Mozgalmas november Szentendrén

Klubnap fotó

A fehérbot napja alkalmából október 10-én Louis Braille munkásságáról és a bot történetéről meséltem a klubtagoknak. Ezután ismertettem egy, a működésünket támogató pályázatot, melyet idő közben beadtam.

Mozgalmas november elé nézünk: 14-én ünnepeljük a szentendrei klub egy éves fennállását, 22-én pedig egy narrált előadásra megyünk az Új Színházba. Végezetül november utolsó hetében egy kézműves foglalkozáson karkötőt és adventi mécseseket készítünk.

Születésnapi és kézműves programunkra nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A részvétel regisztrácóhoz kötött, ezért kérjük jelezzék szándékukat legkésőbb november 7-ig, illetve november 15-ig az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +3670-984-1887.
E-mail: lampas.szentendre@gmail.com

A programok ingyenesek!

 

Üdvözlettel:

 

Moldován Eszter
közösségi mentor