Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Nem hívtuk ki a Tűzoltókat, hanem mi mentünk hozzájuk hűsölni!

A cím nem szó szerint értendő. Tikkasztó melegben értünk oda a Katasztrófavédelem Központi Múzeumába, ahol szintén meleg volt, viszont olyan érdekes világba csöppentünk bele, hogy egészen elfelejtettük, hogy szakad rólunk a víz.

A múzeum anyaga történeti áttekintést nyújt a tűzoltásról, amit egy a szakma iránt elkötelezett idegenvezető segítségével sikerült megnézni.

„Az első terem tablói az ősember kiszolgáltatottságát, az ősnépek babonás tűztiszteletét, a tűzistenek kultuszát, a tűzoltással kapcsolatos első törvényt és domborműábrázolást ismertetik. Az ókor legszervezettebb tűzvédelme a Római Birodalomban valósult meg, katonai és önkéntes tűzoltó osztagok felállításával építési szabályok bevezetésével, víztárolók, vízvezetékek, tűzfigyelő tornyok építésével.”

Egy kezdetleges tűzoltó járművet láthattunk, amely egy szekérre rögzített tartály volt, amiről idegenvezetőnk elmondta, hogy egy ökör speciálisan kipreparált húgyhólyagjából készült, amibe körülbelül 1 köbméter víz fért bele.

„Hazánkban az egykori Pannónia provincia területéről számos tűzoltó vonatkozású emlék, kőfelirat került elő, közülük a leghíresebb az 1930-ban feltárt aqvincumi polgárvárosi tűzoltó laktanyánál előkerült víziorgona maradvány.”

A hangszert – amelynek a működő képes rekonstrukciója került kiállításra – a ráerősített bronz táblácska szövege szerint a parancsnok ajándékozta a tűzoltó testületnek i. sz. 228-ban.

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje, aki római katonaként keresztény hitéért halt mártírhalált. Kultusza a középkorban terjedt el. Festett, barokk oltárszobrát 1733-ban Balthazar Jais osztrák képfaragó készítette, amit láthattunk kiállítva.

„A második terem a középkor tűzvédelmét, a városi polgárság, a céhek, a diákság tűzoltási szerveződését, a tűzi fecskendő feltalálását és fejlődését az első tűzszabályrendeletet mutatja be. Magyarországon már Szent István király törvénybe iktatta a tűzvészek vigyázását.”

A középkori városokban tűzfigyelő tornyokat építettek és a bakterek „tűzilármával” riasztottak veszély esetén.

Ma is ismert szöveget skandáltak a településeken esténként:

Éjfélt ütött már az óra, térjetek hát nyugovóra!

Tűzre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok!

A XIV.-XV. Században találták fel a kézi vízipuskát, amelynek használatát, a vízi puskás céhlegényt örökíti meg Szilágyi Margit szobra. (Bronz szobor, ami az egyik képen látható is.)

Az 1600-as években elején jelent meg a gólyanyakú fecskendő, az első hatékony tűzoltóeszköz. A korszerű tűzoltási módok alapja 1672-ben Jan Van der Heyden holland festőművész és tűzoltóparancsnok által feltalált nyomótömlő alkalmazásával jött létre.

A nagyobb iskolavárosokban – Debrecen, Sárospatak, Kecskemét, Nagyenyed, Eperjes, Nagyszombati stb. – diáktűzoltóságok jöttek létre. A legismertebb debreceni testület az 1600-as évek elejétől 1880-ig működött.

A harmadik teremben kapott helyet a magyar szervezett tűzoltóságok megalakulásának története. 1835-ben elsőként az Első Aradi Önkéntes Polgári Tűzoltókar, 1866-ban a Soproni Torna és Tűzoltó Egyesület, 1870-ben a Pesti Önkéntes és a hivatásos tűzoltóság szerveződött meg.

A Fővárosi Tűzoltóság és a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett gróf Széchenyi Ödön (Széchenyi István kisebbik fia) akit a későbbi törökországi tevékenységéért a török tűzoltóság is megalapítójának tekinti. A gyáripar fejlődésével szükségessé vált nagyobb üzemeknél gyári tűzoltóságok felállítása. Elsőként 1855-ben a Duna Gőzhajózási Társaság Óbudai Hajógyára, majd 1860-ban a Budai Ganz Gyár alakított tűzoltóságot.

1858 óta létező hazai tűzkárbiztosítás lassan terjedt és csak szűk rétegeket érintett. Feszty Árpád Kárvallottak című nagyméretű olajfestménye egy falu leégésének tragédiáját örökíti meg, melyet ott helyben megtekinthettünk.

A negyedik terem a századforduló tűzoltás technikai eszközeit sorakoztatja fel. 1824-ben Szabó Pál és fiai szereztek szabadalmi védelmet gőzzel működtetett tűzoltófecskendőre. A sűrített levegős légzésvédő készüléket Kőszegi Mártony Károly hadmérnök találta fel 1830-ban. Szobra és készülékének modellje állít emléket a technikatörténet e nagy feltalálójának.

Az V. terem a motorizáció időszakát mutatja be. A kézi működtetésű fecskendőket felváltotta a gőzgép, majd a benzinmotoros szivattyúmeghajtás…… Szilvay Kornél fővárosi tűzoltó főtiszt több műszaki találmánya közül legjelentősebb a szárazoltógép meg alkotása, amely lehetővé tette a vízkár nélküli tűzoltást.

Ebben a korszakban a tűzjelzés eszközei is sokat fejlődtek, megjelentek a hőérzékkelők, az óraszerkezetes adatrögzítős tűzjelzők és az automatikus beépített oltóberendezések, a spinkler rendszerek. Láthattuk a Parlament füstjelző berendezését, ami egészen az 1986-ig használatban volt olyan biztonsággal, hogy soha nem fordult elő tűzeset. Az Operaház tűzvédelmi berendezése is ki volt állítva egy szemléltető rajzzal, hogy milyen pontokon tudta érzékelni az épületben az esetleges tűzveszélyt. Ezek a berendezések egy szépen, igényesen megformált bútorhoz, szekrényhez, illetve vitrinhez voltak hasonlóak.

A VI. teremben a II. világháborút megelőző időszak légoltalmi felkészülésétől a kilencvenes évek szervezeti átalakulásáig követhető a Magyar Tűzvédelem története. 1938-ban kezdődött a tűzoltóság kiképzése és korszerű felszerelése a légoltalmi feladatok ellátásához. A tűzoltók a II. világháború poklában egyedül viselték a hatósági légoltalmi szervezet vezetésével járó terhet és felelősséget, saját életük árán mentettek segítettek

Az önkéntes tűzoltóság – amely régi, a tűzoltószövetségek vezette szervezeti renddel a háború után megszűnt – az ötvenes években újraszerveződött. Az 1956-os eseményeiben hivatásukhoz méltóan, életük árán is helyt álltak, mentették az ország értékeit és az életeket.

Fény derült arra, hogy egyes épületek homlokzatán miért vannak elhelyezve kis bélyeg-szerű zománcozott táblácskák nyilakkal számokkal. Mindnyájan láttunk már ilyet, illetve akik nem azok számára most válhat ismerté, hogy ezek a tenyérnyi méretű táblák hivatottak megadni a legközelebbi tűzcsapnak az irányát méretét és távolságát.

Az utolsó teremben egy technikatörténeti tárlat készült A sugárcsövek és a vízeloltás fejlődéstörténete címmel. A XVII. századi gólyanyakú, az egyszerű, a különleges, a napjainkban használt sugárcsövek és a Szűcs István által megalkotott impulzusoltó kialakítását, működését és használatát szemlélteti.

A kiállítást egy 115 darabból álló tűzoltósisak gyűjtemény és egy tűzoltóérem és jelvénygyűjtemény zárta.

A múzeum tisztelettel adózik azoknak a nemzetközi hírű tűzoltóknak, akik a századfordulón több tűzoltó-világversenyen sikert-sikerre halmoztak, valamint azoknak a magyar feltalálóknak, akik több nagyszerű újítással írták be magukat a technika történetébe.

Ezúton is köszönjük a maradandó élményt!

Forrás: Az idézőjelben szerepelt szövegek a tablón szerepeltek, a többi saját jegyzet
Fotók: Katasztrófavédelem honlapja és saját

Kiss Julia
közösségi civilszervező

Vendégségben voltunk a Havanna lakótelepen!

A mai Havanna lakótelep az 1916-ban alapított Magyar Lőszergyár Rt helyén épült. A terület 100 éves történetét öleli föl a kiállítás.

Az I. világháború végén 1919-ben a Budapestre bevonuló román csapatok leszerelték és elszállították a gyár gépeit és ott maradtak a jó állapotú lövedéket gyártó telep sok, különálló, földszintes épülete és a vasúti sínrendszere.

„Az 1920 június 4.-én megkötött trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar területekről. Elhelyezésük különösen Budapesten járt komoly nehézséggel, mert itt már a háború alatt is nagy volt a lakáshiány és a túlzsúfoltság. A menekülők között sok ezren laktak pályaudvarokon, vagonokban.”

Egy részüknek jutott itt lakás, mert a Magyar Lőszergyár Rt-t. területén lévő épületállományt használták föl az elszállásoláshoz. Számos kedvező feltétel segítette és gyorsította a munkát: a fallal és vízelvezető árokkal körbevett lőszergyári épületegyüttes téglából készült, a területnek önálló vízellátása, áramfejlesztő generátora volt.

Az Állami lakótelepet 1945-ben Pestszentlőrinchez csatolták. A háború után továbbra is problémás, nehezen élő családok laktak itt, de a többség számára az alapvető feltételek, még ha szűkösen is, de biztosítva voltak. A bérlakásokat az 50-es évek végén felújították, egyre több lakásban állt cserépkályha. Összetartó közösség, otthonos, biztonságot nyújtó zárt világ jött létre az 1920-as és 70-es évek között.

Az 1960-70-es években számos lakótelepet építettek enyhítendő a folyamatos fővárosi lakáshiányt. Az üres területek beépítése után egyre több helyen hajtottak végre” városrehabilitációt”, melynek során lakónegyedek bontásával teremtettek helyet az új panelépületeknek.

Az 1980-as ötéves terv ideje alatt, a kerület vezetői és a fővárosi tanács döntése alapján kezdték el az állami lakótelep bontását. A mintegy 60 hektár nagyságú területen 1976-ban kezdtek építkezni. A korábbi épületekből csak a Vörösmarty utcai iskolát, a római katolikus és az unitárius templomot tartották meg, illetve megőrizték a legtöbb öreg fát és fasort.

„…1978-ban épült fel az első 3 ház 1985-re a teljes építkezés befejeződött…….A 140 önálló házszámmal rendelkező házgyári technológiával előállított 10 emeletes panel épületekben 6289 lakás található. Többségükben 1,5-2 szobás 55-75 négyzetméter alapterületű összkomfortos lakás, amelyekben többnyire gyermekes családok költöztek be…..”

Az újonnan épülő lakótelep első utcáját Kuba fővárosáról nevezték el. A Magyar Rádió fiataloknak szóló Ötödik sebesség című műsorának szerkesztői, az 1978 június 9-i adásban arra kérték a Fővárosi Tanácsot, hogy az utca a XI. Világifjúsági Találkozó helyszínének nevét kapja meg. Ezt a XVIII.kerületi Tanács Végrahajtó Bizottsága elfogadta, és a kubai szocialista forradalom kitörésének 25. évfordulóján, 1978 julius 26-án felavatták a Havanna utcát. Az állami lakótelep rekonstrukciója nyomán megszületett a Havanna utcai lakótelep, majd egyszerűbben a „Havanna”.

A történeti áttekintés után, ez alkalommal is a múzeum csak számunkra volt nyitva, így Rozgonyi Sarolta közreműködésével a kiállított használati tárgyak egy részét kézbe vehettük, megtapogathattuk. Többen ráeszméltek közülünk, hogy a családban valahol egy padlás mélyén pihenő egy egy használati tárgy micsoda kincset jelent az utókor számára, ha ismeretes a funkciója és a felhasználásának körülményei.

Kézbe vehettünk régi hurkatöltőt, ami olyan volt mint egy óriás, nagyjából 70 cm hosszú injekcióstű bádogból és esztergált fából. Egyensúlyozhattunk kétkarú mérlegekkel, tarkedli sütővel a kezünkben hasonlóságot kerestünk a ma divatos maffin és a tarkedli között. Megcsodálhattunk szépen díszített fűszertartót, ami egy fiókos szekrény kicsinyített mása volt. Majdnem kifogott rajtunk egy térdig érő henger formájú, belső tartályát felül hatalmas karral forgatható horganyzott bádogból készült tárgy. Hosszas töprengés és szakmai segítséggel sikerült kitalálni, hogy egy kezdetleges mosógéppel állunk szemben.

Hasonló sikert aratott a régi TV-készülékek látványa illetve a 70-es 80-as évek TV-műsorainak felidézése is. A fenti tárgyak szakszerűen, korhűen berendezett szoba részletekben voltak elhelyezve, így láthattunk mesefigurát ábrázoló subaszőnyeget és tájképet ábrázoló fali tapétát is.

Nagyon kedves , barátságos „vendégségnek” voltunk részesei, ami nem csak kellemes volt, hanem nagyon tanulságos is. Ezúton is köszönjük a Havanna kiállítóhelynek és Rozgonyi Sarolta múzeumpedagógusnak ezt a tanulságos és kellemes délutánt!

(Az idézőjelbe tett szövegrészek a kiállítás tablóinak a szövegei)

Kiss Julia
közösségi civilszervező