Amikor az évet terveztük, akkor szóba került, hogy jó lenne eljutni olyan helyszínekre is, amelyek történelmi szempontból érdekesek, de az egyéni eljutásnak valamilyen akadálya van. A megcélzott támogatást erre ugyan nem kaptuk meg, de egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően ez a tervünk valóra válhatott, egy öt állomásból álló kirándulás-sorozat keretében.
Az első állomásunk Esztergom volt. Az idegenvezetőnknek hála, nem a megszokott épületekre koncentráltunk, hanem azokra, amelyek mellett általában nem szokás megállni. Így például láthattuk a mintegy fél évszázados iszlám kultúra megmaradt nyomait, valamint megnéztük a Vár látogatható részeit. A hegy oldalában felsétálva megértettük saját tapasztalatból is, hogy miért volt annyira nehezen bevehető erősség.
Amint azt a lenti kép hátterében is lehet látni, a Várral szemközti hegyen egy ellenerőd is állt, mely segítette a vár védelmét. Sajnos oda nem juthattunk el, mert az időnk nem volt rá elég. A hosszú séta alatt olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy a ma Duna néven nevezett folyót nem tekintették egy folyónak, ezért volt két külön neve az ókori időszakban.
A kirándulásunk második helyszíne a Reptár volt, ahol a magyar katonai repülés emlékeit nézhettük meg, főleg a huszadik század második ötven évébe nyerve betekintést, nem egyszer tapintható formában is. Több ilyen-olyan géptestből kiálló résznek is megismerhettük a funkcióját, valamint hallhattunk érdekes történeteket vadászgépes disszidálásokról is. A szakvezetés végén még egy játszótérre is bemehettünk, ahol egy-két kiképzéshez használt eszköz egyszerűsített változatát is ki lehetett próbálni.
Ezen helyszín egyik érdekes állomása volt az úgynevezett Nyeva légvédelmi rendszer, mely egy külön dombon van kiállítva. Ez az a rendszer, amivel egy magyar nemzetiségű jugoszláv főtiszt (Dani Zoltán) igazoltan lelőtt minimum egy olyan repülőgépet, melyet “lopakodónak”, vagyis radarok számára nehezen érzékelhetőnek tartanak. Megismerhettük ennek a történetnek a részleteit úgy, hogy közben majdnem mindent megnézhettünk és megfoghattunk.
A harmadik állomásunk Szombathely volt, melynek során érdekes város-szervezési kérdésekről hallgattunk meg egy elmélkedő idegenvezetést. Mivel a város már a római időktől fogva létezik és minden történelmi korszak erős nyomot hagyott a városképen, elég nehéz volt a jelenkori modernizálása, mely tulajdonképpen még most is zajlik. Ennek a nagy kihívásnak a részleteit ismerhettük meg és elmondhatjuk, hogy valóban nagyon izgalmas és érdekes volt a kirándulásunk.
Az egyes korszakok nyomaiból kaptunk néhány tapintható bemutatót, de olyan ritkaságot is megnézhettünk, mint például egy barokk templomot, melynek falfehérre meszelték a falait. Az, hogy ez mennyire rendkívüli, akkor lehetett érezni, amikor egy klasszikus barokk templomba léptünk be. Az, hogy “érezni lehetett”, nem túlzás, teljesen más akusztika, teljesen más levegő fogadott minket, a látványról nem is beszélve. Ezen bekezdés alatt és felett láthatóak a két barokk templom belsejében készített fényképeink.
A negyedik állomásunk egy kicsike falu, Ják volt, amelyet a legtöbb ember a templomáról ismer. Mivel Ják messze van az ország legtöbb településétől, ezért nehéz oda eljutni és valószínűleg kevesen is tudják felkeresni.
A faluba érkezve egyből lehet látni a templom tornyát, mivel egy magaslaton áll az épület. A dombocska megmászása után megleptek minket az addig csak képekről ismert épület falai, legalábbis azokat, akik képeken korábban már látták, de szemtől-szemben még nem. A mérete hatalmasabb volt annál, amit a legtöbben elképzeltünk és páran megpróbálták a jól ismert fényképet elkészíteni a főbejáratról, de a kapu magassága miatt ez kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult.
A templom egyébként egy ma is aktív liturgikus hely, melyre belépéskor egy felirat figyelmeztet. Meglepő érdekesség, hogy a világítás csak addig működik, amíg a látogatók pénzt dobnak be egy automatába, különben a világítás elsötétül. Ez utóbbi nem feltétlenül rossz, mert a sötétben lehet a legjobban szemügyre venni a festett ablakokat, melyet a beszűrődő napfény tesz csak igazán élvezhetővé.
Az ötödik állomásunk Pozsony volt, melynek középpontjában a megújult Óváros állt. A kirándulást a Várban kezdtük, ahol megismerhettünk pár érdekességet a környék történelméből. Láthattuk például azt az utcát is, amelyik a Krav Maga bölcsője, mely egy katonaságnál is alkalmazott önvédelmi rendszer. A kidolgozója Lichtenfeld Imre volt, akinek a pozsonyi évei tragikus módon biztosítottak élményeket és tapasztalatokat.
A Váron belül megtudhattuk, hogy egy amerikai-orosz csúcstalálkozónak köszönhetően újult meg a mai formájára. Aki látta korábban a budapesti és a bécsi várnak nevezett épületeket és környezetüket, az hamar felismerte a különbségeket és a hasonlóságokat. Akinek ebben nem volt része, az most ez alkalommal kapott hozzá egy nagyon alapos tájékoztatást.
A Vár után az Óvárosba mentünk, ahol többek között láthattuk Pozsony legkeskenyebb épületét, valamint néhány olyan épületet is, melyet irodalmi művekből vagy a történelemkönyvekből ismerhettünk. Megnézettük a világ legnagyobb gombját, valamint az ufónak nevezett éttermet, melyről egy érdekes történetet is hallhattunk, hogy miért nem forog.
Érdekes túraútvonal a “királyi út”. Pozsonyban több magyar királyt is megkoronáztak, akiknek egy rituális útja volt a koronázótemplomból kilépve a városon keresztül. Ez az út apró koronákkal van jelölve, melyet az idegenvezetőnkkel végig is járhattunk, megállva az egyes állomásoknál.
A koronázott király rituális útjának jelzése
Ezen kirándulás utolsó állomásaként meglátogattuk az úgynevezett “pozsonyi hídfőt” is, melyet a második világháborút lezáró békeszerződés után csatoltak el Magyarországtól, az akkori Csehszlovákiához. Ma már nyoma sincs az egykori falusi életnek, hanem lakótelepek és különböző gazdasági létesítmények uralják a teret.
Szívből köszönjük mindazoknak, akik támogatták a kirándulás-sorozat megvalósítását! Őszintén reméljük, hogy ismét bizonyosságot nyert az a sokszor hangoztatott kijelentésünk, miszerint a Klub keretében olyan élmények válnak (akadálymentesen!) elérhetővé, melyeket egyénileg a legtöbbünknek szinte lehetetlen megszereznie. Reméljük egyre több embernek jön meg a kedve ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
kirándulás Archives - Oldal 4 a 6-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Kirándulások régi falak között
Amikor az évet terveztük, akkor szóba került, hogy jó lenne eljutni olyan helyszínekre is, amelyek történelmi szempontból érdekesek, de az egyéni eljutásnak valamilyen akadálya van. A megcélzott támogatást erre ugyan nem kaptuk meg, de egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően ez a tervünk valóra válhatott, egy öt állomásból álló kirándulás-sorozat keretében.
Az első állomásunk Esztergom volt. Az idegenvezetőnknek hála, nem a megszokott épületekre koncentráltunk, hanem azokra, amelyek mellett általában nem szokás megállni. Így például láthattuk a mintegy fél évszázados iszlám kultúra megmaradt nyomait, valamint megnéztük a Vár látogatható részeit. A hegy oldalában felsétálva megértettük saját tapasztalatból is, hogy miért volt annyira nehezen bevehető erősség.
Amint azt a lenti kép hátterében is lehet látni, a Várral szemközti hegyen egy ellenerőd is állt, mely segítette a vár védelmét. Sajnos oda nem juthattunk el, mert az időnk nem volt rá elég. A hosszú séta alatt olyan érdekességeket is megtudtunk, hogy a ma Duna néven nevezett folyót nem tekintették egy folyónak, ezért volt két külön neve az ókori időszakban.
A kirándulásunk második helyszíne a Reptár volt, ahol a magyar katonai repülés emlékeit nézhettük meg, főleg a huszadik század második ötven évébe nyerve betekintést, nem egyszer tapintható formában is. Több ilyen-olyan géptestből kiálló résznek is megismerhettük a funkcióját, valamint hallhattunk érdekes történeteket vadászgépes disszidálásokról is. A szakvezetés végén még egy játszótérre is bemehettünk, ahol egy-két kiképzéshez használt eszköz egyszerűsített változatát is ki lehetett próbálni.
Ezen helyszín egyik érdekes állomása volt az úgynevezett Nyeva légvédelmi rendszer, mely egy külön dombon van kiállítva. Ez az a rendszer, amivel egy magyar nemzetiségű jugoszláv főtiszt (Dani Zoltán) igazoltan lelőtt minimum egy olyan repülőgépet, melyet “lopakodónak”, vagyis radarok számára nehezen érzékelhetőnek tartanak. Megismerhettük ennek a történetnek a részleteit úgy, hogy közben majdnem mindent megnézhettünk és megfoghattunk.
A harmadik állomásunk Szombathely volt, melynek során érdekes város-szervezési kérdésekről hallgattunk meg egy elmélkedő idegenvezetést. Mivel a város már a római időktől fogva létezik és minden történelmi korszak erős nyomot hagyott a városképen, elég nehéz volt a jelenkori modernizálása, mely tulajdonképpen még most is zajlik. Ennek a nagy kihívásnak a részleteit ismerhettük meg és elmondhatjuk, hogy valóban nagyon izgalmas és érdekes volt a kirándulásunk.
Az egyes korszakok nyomaiból kaptunk néhány tapintható bemutatót, de olyan ritkaságot is megnézhettünk, mint például egy barokk templomot, melynek falfehérre meszelték a falait. Az, hogy ez mennyire rendkívüli, akkor lehetett érezni, amikor egy klasszikus barokk templomba léptünk be. Az, hogy “érezni lehetett”, nem túlzás, teljesen más akusztika, teljesen más levegő fogadott minket, a látványról nem is beszélve. Ezen bekezdés alatt és felett láthatóak a két barokk templom belsejében készített fényképeink.
A negyedik állomásunk egy kicsike falu, Ják volt, amelyet a legtöbb ember a templomáról ismer. Mivel Ják messze van az ország legtöbb településétől, ezért nehéz oda eljutni és valószínűleg kevesen is tudják felkeresni.
A faluba érkezve egyből lehet látni a templom tornyát, mivel egy magaslaton áll az épület. A dombocska megmászása után megleptek minket az addig csak képekről ismert épület falai, legalábbis azokat, akik képeken korábban már látták, de szemtől-szemben még nem. A mérete hatalmasabb volt annál, amit a legtöbben elképzeltünk és páran megpróbálták a jól ismert fényképet elkészíteni a főbejáratról, de a kapu magassága miatt ez kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult.
A templom egyébként egy ma is aktív liturgikus hely, melyre belépéskor egy felirat figyelmeztet. Meglepő érdekesség, hogy a világítás csak addig működik, amíg a látogatók pénzt dobnak be egy automatába, különben a világítás elsötétül. Ez utóbbi nem feltétlenül rossz, mert a sötétben lehet a legjobban szemügyre venni a festett ablakokat, melyet a beszűrődő napfény tesz csak igazán élvezhetővé.
Az ötödik állomásunk Pozsony volt, melynek középpontjában a megújult Óváros állt. A kirándulást a Várban kezdtük, ahol megismerhettünk pár érdekességet a környék történelméből. Láthattuk például azt az utcát is, amelyik a Krav Maga bölcsője, mely egy katonaságnál is alkalmazott önvédelmi rendszer. A kidolgozója Lichtenfeld Imre volt, akinek a pozsonyi évei tragikus módon biztosítottak élményeket és tapasztalatokat.
A Váron belül megtudhattuk, hogy egy amerikai-orosz csúcstalálkozónak köszönhetően újult meg a mai formájára. Aki látta korábban a budapesti és a bécsi várnak nevezett épületeket és környezetüket, az hamar felismerte a különbségeket és a hasonlóságokat. Akinek ebben nem volt része, az most ez alkalommal kapott hozzá egy nagyon alapos tájékoztatást.
A Vár után az Óvárosba mentünk, ahol többek között láthattuk Pozsony legkeskenyebb épületét, valamint néhány olyan épületet is, melyet irodalmi művekből vagy a történelemkönyvekből ismerhettünk. Megnézettük a világ legnagyobb gombját, valamint az ufónak nevezett éttermet, melyről egy érdekes történetet is hallhattunk, hogy miért nem forog.
Érdekes túraútvonal a “királyi út”. Pozsonyban több magyar királyt is megkoronáztak, akiknek egy rituális útja volt a koronázótemplomból kilépve a városon keresztül. Ez az út apró koronákkal van jelölve, melyet az idegenvezetőnkkel végig is járhattunk, megállva az egyes állomásoknál.
A koronázott király rituális útjának jelzése
Ezen kirándulás utolsó állomásaként meglátogattuk az úgynevezett “pozsonyi hídfőt” is, melyet a második világháborút lezáró békeszerződés után csatoltak el Magyarországtól, az akkori Csehszlovákiához. Ma már nyoma sincs az egykori falusi életnek, hanem lakótelepek és különböző gazdasági létesítmények uralják a teret.
Szívből köszönjük mindazoknak, akik támogatták a kirándulás-sorozat megvalósítását! Őszintén reméljük, hogy ismét bizonyosságot nyert az a sokszor hangoztatott kijelentésünk, miszerint a Klub keretében olyan élmények válnak (akadálymentesen!) elérhetővé, melyeket egyénileg a legtöbbünknek szinte lehetetlen megszereznie. Reméljük egyre több embernek jön meg a kedve ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Rákosmente júniusi programjai
2017.06.01-jére a XIII. kerület egyik lámpása olyan programot szervezett, amelyben táncot tanítottak a senior korosztálynak. Ehhez a programhoz csatlakoztunk mi négyen Rákosmentéről. Egy rövid ismerkedéssel kezdtünk, majd megkapta a szót oktatónk: Fürstné Pannika, aki elmondta, hogy ez az örömtánc Németországból indult. Előbb kerekes székesekre találtak ki a koreográfiákat, majd később más fogyatékosoknál is alkalmazták. A tánc, a mozgás hatékonyan tartja karban a szellemi frissességet, és jól hat a mozgáskoordinációra is. Egy ülőtánccal, egy Harlekinnel melegítettünk be, majd következett egy kis nehezítés: egy állótánc, hogy végül egy cha-cha-cha zárja a napot, aminek a lépéseit már ismét ülve gyakoroltuk. Miután teljesen kifáradtunk, megbeszéltük, hogy ezt a lehetőséget minden klubbal megismertetjük, hogy akit érdekel a tagjaink közül, kipróbálhassák. A Lámpások pedig ezzel is színesíthetik és gazdagíthatják a programkínálatukat.
A kép forrása: http://www.eotvos10.hu
Idén 2017. 06.03-án tartották a gyereknapot a Napsugár Óvodában, ahol különböző programok és játékok várták az aprónépet és szüleiket. Ilyen volt a mazsorett bemutató, ugráló vár, és az általunk vezetett érzékenyítő program. Azok a gyerekek és felnőttek, akik meglátogattak minket, érdekes dolgokat próbálhattak ki. Az apróságok szemtakaróval, vagy anélkül kitapogathattak különböző tárgyakat, szagolhattak illatokat, és megismerkedtek a Braille ABC-vel és könyvvel. Meghallgathattak egy részletet a Pinokkió című könyvből, amiből megtudhatták, hogy miként fogadták testvérükké a bábok Pinokkiót. A felnőttek is érdeklődtek a továbbtanulási lehetőségekről és arról, hogyan lehet vakon tanulni. Péter megmutatta az Iphone-ja használatát is. Sajnos az időnk hamar elszaladt, de mi nagyon élveztük, hogy ott lehettünk.
2017. június 6-án különleges klubnapot tartottunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, ahol egy új rákosmenti tagot is köszönthettünk. Röviden bemutatkoztunk egymásnak, és elmondtuk hogyan működünk. Ezt követően a tagok közérdekű információkat hallhattak a Támogató Szolgálat által szervezett soltvadkerti nyári táborról, a tervezett szentendrei kirándulásról, és örömmel osztottuk meg azt is, hogy nyertünk a kerületi Civil pályázaton. Majd átadtuk a szót vendégünknek, Máté Gabinak, az egyetlen látássérült asztrológusnak. Gabit a lőrinci klubban ismertük meg, és előadását olyan jónak találtuk, hogy azt gondoltuk, hogy ez a téma a mi tagjainkat is érdekelheti. Gabi a meghívásnak örömmel tett eleget, így a rákosmentieket is beavatta a horoszkóp titkaiba. Elmondta, hogy azok a horoszkópok, amiket a rádióban és a TV-ben hallhatunk, nem konkrét személyre vonatkoznak, hanem az adott jegyre általánosan. Ahhoz, hogy valakinek konkrétan tudjon mondani valamit, ismernie kell az illető születési időpontját napra, órára és percre pontosan. Gabi felajánlotta a klub tagjainak, hogy ingyenesen elkészíti a saját horoszkópjukat azoknak, akik ezt kérik. A napot a névnaposok felköszöntése és Jana gitárjátéka zárta. A programon 17-en vettünk részt.
Mi rákosmenti lámpások 2017. június 8-án kirándulást szerveztünk a szentendrei Retro Múzeumba. Csatlakozott még hozzánk Angyalföld és Újbuda csapata is, így ez a program három kerület összefogásával és szervezésével valósult meg. Az Örsről indultunk, hogy ezt követően hajóra szálljunk, és ringatóztunk a Duna lágy hullámain. Megérkezve a múzeumhoz, már várt minket a vezetőnk: Istvánkó Károlyné Bea, aki elmondta, hogy ez a hely egy családi vállalkozás, amelyet a férje és ő hoztak létre. A látogatást kint az udvaron kezdtük régi autókkal. Megcsodálhattunk Trabantot, Zasztavát, Moszkvicsot, rózsaszín Cabriót, és oldalkocsis motorkerékpárt is. Néhányan dalra fakadtak és felidézték az ismert sláger részletét: „Trabanton szállni élvezet”. Az épületben korabeli lakást állítottak össze Varia bútorelemekből, a még mindig működő TV-ből régi reklámok szóltak. Egy másik teremben Keravill-t rendeztek be: láthattuk az első Commodore 64-es számítógépeket, rádiókat és barkács készletet is. Aztán búcsút vettünk a Retro Múzeumtól, és egy kis sétát tettünk Szentendre belvárosában. Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor betértünk a La Mia nevű hangulatos étterembe, ahol mindenki kedvére fogyaszthatott valami finomságot, és amely jó megkoronázása volt a napunknak. A programon 24-en vettünk részt.
A Piroska Óvodában 2017. június 10-én családi napot rendeztek, amelyre minket, rákosmenti lámpásokat is meghívtak. Ezen a napon mindenféle programmal vártak kicsiket és nagyokat: volt itt ugráló vár, kutyás bemutató, tánc és tombola, valamint a felnőtteket rock koncert is szórakoztatta. A jól összeszokott csapattal együtt megérkeztünk az oviba, és elfoglaltuk a helyünket a ház árnyékában. A gyerekek és szüleik megismerkedhettek Boncával, a vakvezető kutyával és hallhattak a kutyatartás titkairól. Az asztalunknál tapintás segítségével összepárosító játékot játszottunk, illatokat szagoltunk, beszélgettünk, aztán Péter részleteket mesélt egy Braille mesés könyvből, a Pinokkióból. Sikerült kapcsolatot találnunk a Vöröskereszt munkatársával, akik szintén kitelepültek az oviba, és megállapodtunk abban, hogy eljönnek hozzánk is a klubba, és vérnyomást, vércukrot, koleszterint mérnek majd a tagjainknak ingyenesen. Ismét hasznosan töltöttük az érzékenyítő napunkat az oviban.
Amikor két éve érzékenyítettünk a Betlehem Óvodában megismerkedtünk egy anyukával, akinek időközben a gyerekei iskolások lettek. A gyerekei a Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskolába kerültek. Ez az anyuka úgy gondolta, hogy az iskolásoknak is fontos, hogy ezekről a dolgokról halljanak. Felvette a kapcsolatot velünk, Rákosmente lámpásaival és az iskola igazgatónőjével egyeztetve meghívott minket 2017. június 12-ére. A program egy rövid megnyitóval kezdődött, ahol bemutatkoztunk és elmondtuk a látogatásunk célját. Az osztály 25 gyerekből állt, akiket két csoportra osztottak. A megnyitó után csapatunk kétfelé vált, a program egyik része egy tornateremben zajlott, és a gyerekek megismerkedtek a vakvezető kutyával, és a Braille írás rejtelmeivel, valamint azt is megtudhatták, hogy miként lehet vakon telefonálni. A másik teremben érzékenyítős játékokat játszottunk: folyadéköntést, zoknipárosítást, pénzfelismerést, és mindezt szemtakaró segítségével. A gyerekek kérdezhettek is tőlünk tabuk nélkül: így megkérdezték pl., hogy milyen előnyei vannak a vakságnak. A nap egy csoportkép elkészítésével fejeződött be. Aztán jött számunkra a nap legmeghatóbb pillanata, amikor a gyerekek a saját készítésű ajándékaikkal ajándékoztak meg minket, és megköszönték, hogy ott voltunk náluk. Öröm volt velük dolgozni!
2017. június 21-én világszerte a Jóga világnapját ünneplik. Nem volt ez másképp nálunk Rákosmentén sem. Kerületünkben a Rákosligeti Polgári Kör védnöksége alatt Fényünnepet, azaz jóga pikniket rendeztek a Heltai térre. Ennek a programnak Fábián Bea jógaoktató volt a szervezője, aki a Maros Moziban tart jógát felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A Heltai tér egy szépen rendben tartott füves, fás területén éppen Meridián torna zajlott, amelybe mindannyian becsatlakoztunk. A testükön lévő különböző pontokat (meridián) stimuláltuk, amivel az egészségünket, edzettségünket, fittségünket növeltük.
Aztán következtek a hangtáljaink (Zsuzsa). A bronz ötvözetből álló hangtálak hosszú utat jártak be, míg Ázsiából eljutottak hozzánk. A jógaszőnyegeken ülve körbeadtuk a hangtálakat, amiket a résztvevőink egy filc ütővel finoman meg is szólaltathattak. Kellemes lágy hangokat csalogattunk ki belőlük, amelyek harmóniát hoztak a testünkbe. Majd a hangfürdő következett, amelyet a hangtálak és a gong hangjaival kísértünk. Végül a cimball magas hangjára visszahoztuk a résztvevőinket a valóságba. Nagyon különleges érzés volt a szabadban játszani. Búcsúzóul, akik szerették volna, meg is szólaltathatták a gongokat. Programunkon 13 fő vett részt.
A zuglói lámpások az országgyűlés épületének meglátogatását szervezték meg 2017. június 26-án. Ez a program nagy sikert aratott, mi rákosmentiek is csatlakoztunk négyen, és még Győrből is érkeztek résztvevők. Szemerkélő esőben érkeztünk meg a Látogató Központ elé, ahol regisztrálás után kaptunk egy-egy audioguide-ot, amellyel tisztán hallhattuk az idegenvezetőnk hangját. Megtudtuk például, hogy a századelőn épült Parlament méreteit tekintve szinte egyedülálló a világon. Az építés során fontosnak tartották, hogy magyar emberek, magyar technológiával, és magyar nyersanyagokból építsék föl az épületet. Megcsodálhattuk a kupolacsarnokot, a felsőházi üléstermet is, és hallhattunk arról is, hogy a mai modern körülmények mellett milyen fontos a gyorsírók szerepe. A vezetés végén az épület üzemeltetésével kapcsolatos kiállítást is megtekintettük, és megtapogathattuk az ötágú vörös csillagot is, amely az ország házának tetejét díszítette a szocializmus időszakában.
Krayné Faragó Zsuzsanna közösségi civilszervező
Mátyás Király Palotájában jártunk!
Idegenvezetőnk G. Tóth Franciska volt, akit már az esztergomi Babits Mihály Emlékházban nagyon megszerettünk. Jó volt újra találkozni vele!
A séta során újabb és újabb meglepetések értek bennünket, noha már többen jártunk itt korábban is. A palota kőtárában jól esett a régi pince hűvösében elidőzni – és a Mátyás korabeli kutak és erkélytöredékekben meglátni a régi világ törekvéseit, a vörös márvány hűvösét kezünkkel tapintani.
A híres díszudvarban olyan hangulat lepi meg a látogatót, amilyen a reneszánsz korszak idején is lehetett, noha Visegrádon még viszonylag a kezdeti lépéseket tették meg a művészek és a mesterek, akiket Mátyás felesége, Beatrix királyné hívott ide Itáliából. Giovanni Dalmata neve fontos, hiszen Ő alkotta meg az 1000 Ft-os címletünkön is rajta lévő Herkules kutat. Ha az embernek van ideje igazán közelről nézni és érinteni ezt a kutat, valóban elhisszük Franciskának, hogy Dalmata kivételes tehetségű, egyéni művészi ötletekkel alkotó szobrászművész volt. A szép gránátalma füzérek díszítette kút valóban a gyönyörködésre szolgál, miközben az ember szelleme és lelke a vízcsobogást hallgatva megnyugszik. A kútból főleg az oldallapok maradtak meg épen, eredeti szépségükben és ezért ezeket nagy becsben tartják, és egy zárt teremben lehet megtalálni.
Az eredeti töredékek mellett kapott helyet a Múzsák kútja, amelyből annak idején vörös és fehér bor folyt, a korabeli vendégek nagy örömére és Mátyás király ünnepi pompájának fokozására. Ha elképzeljük, milyen lehetett a király 350 szobás régi palotája, megértjük annak a pápai követnek a levelét, aki az 1480-es években azt írta, hogy „kelt a visegrádi paradicsomból…”
A kiállítási tárlókban lévő gazdag leletanyagból legjobban a régi csirkecsontok tetszettek nekünk, amelyek a régészek „ínyenc fogásai”, ugyanis a konyhai szeméthulladékok között találták meg ezeket. A terem közepén egy 14. századi padlófűtéses udvarház makettje kapcsán a Mátyás előtt fontos király Károly Róbert emlékezete is előkerült. Ő 1323-ban fővárossá tette Visegrádot, a Fellegvárban őriztette a magyar Szent Koronát. Ebben a Duna menti házában érte őt és családját a magyar középkor egyik legsúlyosabb merénylete, amelyet Zách Felícián követett el. 1855-ben ezt a történeti eseményt énekli meg Arany János költőnk Zách Klára címmel. A balladát Franciska felolvasta nekünk.
Az I. emeleten Corvin János lakosztálya egy igazi kis minibirodalom – szalonnal, dolgozószobával és alvószobával. A fiatal herceg számára biztosan kényelmes szállás lehetett. A berendezése szerény, egyszerű, kevés bútortárgy is elég volt a lakószobákban. A sok szép és gazdag információ után igazán megszomjaztunk, és a palota büféjében uzsonnáztunk és kávéztunk egyet miközben idegenvezetőnk Áprily Lajos verseit olvasta fel nekünk, aki itt élt és alkotott Visegrádon, itt is halt meg, a visegrádi temetőben nyugszik.
Csak egy másfél órát kellett utaztunk Budapestről, és egy igazi felüdülésben volt részünk. Franciska csak annyit mondott a visegrádi történelmi séta után, hogy mostantól Újpest Lámpásai Visegrádot is beragyogják kedvességükkel és érdeklődésükkel. Ezt szívesen vállaljuk, és várjuk az esztergomi találkozást is a szintén gazdag múltra visszatekintő, Árpád-kori fővárosban!
Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők
Szentendrei kirándulás
Rákosmente, Angyalföld és Újbuda lámpásai 2017. június 8-án, csütörtökön, kirándulást szerveznek Szentendrére, a Retro Design Centerbe, amely nyitott más jelentkezők számára is.
Menetrendszerinti hajóval utazunk, amely számunkra ingyenes. A kikötés után a Retro Múzeumba (belépő 500,-Ft) indulunk, ahol az egy órás program alatt felidézzük a 70-80-as évek világát.
Az 1000 négyzetméteren elhelyezkedő kiállítás bemutat 25 autót, köztük hippi Barkast, pink kabriolet Wartburgot, Jawa, Simson motorkerékpárokat és bicikliket. Láthatunk berendezési tárgyakat: Varia bútort, piros telefont, sky forgófotelt, és miniüveg gyűjteményt. A Játékos részlegben Moncsicsit, diafilmeket, tiki-takit és jójót is! Berendeztek egy komplett KERAVILL-t is, ahol régi TV-kel, rádiókkal, orsós és kazettás magnókkal, bakelit lemezekkel találkozhatunk. Jó hír, hogy ezek közül sok tárgyat meg is tapogathatunk.
A Retro Múzeum után sétát teszünk a Belvárosban, vagy a Duna korzón. Mire elérjük a La Mia Pizzériát, már nagyon éhesek leszünk! Itt lehetőség van akár menüt is rendelni. (Minimum rendelés 1090,-Ft). Ez természetesen nem kötelező, akár szendvicset is hozhatsz magaddal, vagy a sétálóutcában is csillapíthatod éhségedet.
Az időjárástól és a kedvünktől függően 14:30-15:30 körül indulunk haza Volán busszal (ez esetben Újpest Városkapunál szállunk le, onnan mindenki metróval folytathatja az útját) vagy HÉV-vel, ez esetben a Batthyány téren veszünk búcsút egymástól.
Találkozó reggel a Batthyány téren a metró kijáratánál az aluljáró szinten, 9-kor. A hajónk 9:15-kor indul. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat feltétlenül hozzátok magatokkal! Budapest határán túl 10%-os jeggyel utazhatunk. Mivel a létszám 30 főben korlátozott, kérjük, hogy feltétlenül jelentkezzetek be, illetve a kísérőigényeteket is jelezzétek legkésőbb június 6-án délig.
XI. kerület Lenkai Vikinél: 0630-186-6321
XIII. kerület Molnárné Tóth Andinál: 0630-498-9127
XVII. kerület Kray Zsuzsánál: 0670-984-8468
Várunk mindenkit szeretettel!
Vonattal Zebegénybe!
Az időjárásjelentés hűvös, esős időt jósolt a kitűzött kirándulási napunkra. Erával buzgón fohászkodásba kezdtünk az égiekhez az eső elhalasztása miatt. A reggeli metró-mizéria, egy órával későbbi vonatra kényszerített bennünket.
A Nyugati előtt, a gyülekezőpontnál, egy kedves úriember kamerával, és mikrofonnal érdeklődött a felől, hogy milyen napot is ünneplünk. A költészet napján mi mást is kérhetett volna tőlünk, mint egy verset. Természetes volt, hogy nem jutott eszünkbe egy sem. Illetve, az elkezdett versbe bele zavarodtunk. Azért kaptunk egy-egy csokit a bátorságunkért. Közben megérkeztek, a metró többi áldozatai is. Vidáman indultunk úti célunk felé. Zebegénybe érve, egy helyi ismeretekkel rendelkező segítőnk vezetett minket, ezen a szép napon.
A Hajózási Múzeumban már várt bennünket, Mekke Péter, aki megmutatta nekünk a parányi helynek tűnő házban elhelyezett sokszínű, értékes gyűjteményt. Nem csak a hajózással kapcsolatos érdekességek vannak kiállítva, hanem a kapitány által különböző szárazföldi helyekről hozott állatok, tengeri élőlények, totem oszlop másolatok, saját maga faragott, szintén saját készítésű vitorlások és hajók láthatók.
Még sokáig sorolhatnánk a gyűjtemény sokszínűségét, de inkább a ezek megtekintését javasoljuk. A fohászkodásunk nem volt hiábavaló, mert a kicsit szeles, napsütéses időben elindultunk a falun keresztül az étterem felé. Csodaszép helyeken, tiszta patak, erdő mellett, és szép falusi házak között, hosszú gyaloglás után értünk éhségünk csillapításának színhelyére. Innen visszatérve, még lesétáltunk a Dunához, kirándulásunk befejezéseképpen.
A naptól, és széltől kipirulva, kicsit fáradtan, de élményekben gazdagon ültünk, mind a 21-en vonatra.
Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők
Gellért-séta
A sétánk első állomása a világörökség részét képező kilátás volt, melyben a Citadella alsó részén lehetett gyönyörködni. Ezt követően megnéztük közelről a Citadellát és a Szabadság-szobrot, ahol elbeszélgettünk a szoborral kapcsolatos emlékeinkről. Kiderült, hogy akármennyi ideje is ismerjük a hegyet és a szobrot, mindannyiunknak vannak a helyhez kapcsolódó történetei, emlékei.
A séta második részében lefelé haladtunk egy lépcsőktől mentes úton, ahol jutott idő piknikezésre és beszélgetésre, valamint egy felejthetetlen dalprodukciónak is fültanúi lehettünk, melyet a csoportunk rögtönzött kórusa adott elő.
A kirándulás harmadik részében két játszótérre is bementünk, ahol lehetőség nyílt a felnőtt korosztálynak is csúszdázni és mindenféle hintákat kipróbálni. Ehhez a lehető legmegfelelőbb időszakban érkeztünk, mivel rajtunk kívül senki sem volt az egész környéken.
Amikor mások megnézték a programról készült videókat és fényképeket, azt mondták, hogy ők is szeretnének legközelebb velünk jönni és pár órát vidáman eltölteni a kellemes levegőn, kipróbálva a felnőttek részére is elérhető játékokat, beszélgetni és piknikezni.
A programon megjelent tagoktól is hasonló értelmű visszajelzéseket kaptunk, melyet nagy örömmel fogadtunk. Ezért készen állunk egy hasonló program megszervezésére, melyre mindenkit sok szeretettel várunk majd, aki ezen a tavaszi kellemes délelőttön nem tudott eljönni velünk!
Jánosi Veronika, Lenkainé Vajda Viktória, Molnárné Tóth Andrea, Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Megérintjük Tihanyt
Forrás: http://tihany-balaton.hu
Útvonal: Tihany sportpálya – Szélmarta sziklák – Kis-erdő-tető – Ólevendulás – Nyereg-hegy – Belső-tó
Az út hossza kb. 9 km, időtartama kényelmesen 4 és fél – 5 óra
Részvételi díj: 1000- Ft / fő
A túrák csak megfelelő számú jelentkező esetén indulnak!
A temető és a sportpálya közötti kis parkolóból indulunk 10 órakor. Ez Tihany széle, itt fordulnak meg a Balatonfüredről jövő autóbuszok is.
A túra első állomása a Szélmarta sziklák, majd a Kis-erdő-tető sziklái, kilátópontja. Az egykori vulkáni működés során létrejött kőzeteket meg tudjuk érinteni, ezek a tapintás révén fontos dolgokat mesélnek el keletkezésük drámai körülményeiről.
Itt a csoport elszántsága alapján 3 különböző nehézségű út között is választhatunk, a lényeg, hogy átsétálunk a hegy túlsó oldalára, majd onnét a szőlők között vezető úton a régi levenduláshoz.
Felmegyünk a Nyereg-hegyre, és megismerkedünk az egykori hévforrások emlékét őrző sziklákkal, változatos formavilágukkal. A Nyereg-hegyről leérve hosszabb séta vár ránk a Belső-tóig, majd a falu utcáin fel az apátságig.
Szükséges felszerelés:
– általánosságban az évszaknak és az időjárásnak megfelelő öltözék
– valami a fejünkre: az útvonal elég hosszan a szőlők közötti napsütötte területen vezet, ahol nagy hasznát vehetjük egy egyszerű vászonsapkának vagy egy kendőnek
– valami a lábunkra: a túrának vannak meredekebb vagy csúszósabb szakaszai, a strandpapucs vagy egy laza szandál erre az útra biztosan nem megfelelő
– sokat segíthet egy egyszerű túrabot
– elegendő élelmiszer és innivaló: a túra során nem érintünk boltokat, és nincsenek források sem.
Személyes kísérést nem tudunk biztosítani, erről mindenkinek magának kell gondoskodnia.
Jelentkezés: az info@vandorbot.net email-címen vagy a 06 30 576 6204-es telefonszámon
A jelentkezés csak visszaigazolással együtt érvényes, és a túrák időjárási okokból elmaradhatnak!
Séta a Gellért-hegyen
A kirándulás a terveink szerint a Móricz Zsigmond körtérről indul, ahonnan busszal fogunk feljutni a Citadella közelébe. Kényelmes séta mellett haladunk majd fel a hegy tetejére, ahonnan a tiszta és friss levegőt élvezve sétálunk majd lefele. Figyelni fogunk rá, hogy a séta tempója mindenkinek kényelmes legyen.
A kirándulás időpontja: 2017. március 20. (hétfői nap). 9,00 és 13,00 között.
A programra elsősorban a VII. kerületi és a XI. kerületi klubok kirándulásain résztvevőket várjuk.
Jelentkezni lehet 2017. március 13. (hétfői nap) 12,00-ig az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
A túra 2017. február 19-én lesz, könnyűnek minősül és a Budai-hegység a célja.
Az útvonala: Normafa – Csacsi-rét – Virág-völgy – Libegő felső állomás – János-hegy – – Anna-rét – Normafa.
A szervezők arra kérik a túrákra jelentkező vak, illetve csökkent látóképességű túrázókat, hogy amennyiben kísérővel nem rendelkeznek, egy vagy két héttel az aktuális időpont előtt jelentkezzenek, hogy kísérőt biztosíthassunk számukra.
Ezekre a túrákra látó túrázók jelentkezését is várjuk!
Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a túravezető: Tombácz Károly
e-mail: tombaczk@gmail.com
mobil: +36 30 825 5384
Ausztriában versenyzett a VakonDarts csapat
6-6 főből álló csapatokat alkotva párban játszottunk. A versenyt két részletben bonyolították le, így mindenki mindenkivel tudott játszani. Az első helyet a hazai pályát élvező Elisabeth-Lydia osztrák páros nyerte el. A második helyezett Izabella-Fecó párosa lett, akik bár szintén elsők lettek, a szétdobásnál az osztrákoknak sikerült nagyobbat dobni. Harmadik helyen három páros végzett megosztva, köztük Kata-Eszter, a negyedik helyen pedig Zsuzsi-Imre párosa végzett.
Nagyon jó hangulatban, egymást segítve és egymásnak szurkolva zajlott a verseny.
A 4 napos kintlétünk alatt eljutottunk az osztrák látássérült egyesület központjába is. Voltunk a Praterben, ami Bécs egyik legnagyobb nyilvános parkja, és itt található az óriáskerék. Természetesen nem hagytuk ki a lehetőséget és felültünk rá.
Megnéztük a Szent István Székesegyházat, elvittek minket a Cipő Múzeumba, valamint hazautazás előtt még a schönbrunni kastélynál lévő állatkertben is tettünk egy sétát.
Katona Zsuzsanna
Kastélylátogatás Gödöllőn
Jó hangulatban telt az utazás a HÉV-en, majd rövid séta után megpillantottuk a kastély impozáns épületét. A kastélyban már várt ránk a vezetőnk, akinek köszönhetően nagyon sok mindent megtudtunk a kastély történetéről, hasznosításáról, az eredeti helyén megmaradt bútorokról, festményekről, a dísz és használati tárgyakról.
Az egyik legnagyobb magyarországi barokk kastély szobái telis-tele voltak gyönyörű festményekkel, kézműves technikával készült kályhacsodákkal, bútorokkal, könyvekkel. Az épületet a Grassalkovich család építtette és bővíttette 3 generáción keresztül, majd a kastély Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándéka lett. Sissi sokat tartózkodott Gödöllőn, főleg tavasszal és ősszel, ahová férje is sűrűn elkísérte a magyarokkal szimpatizáló királynét. A séta végén készíthettünk néhány fényképet Sissi embernagyságú figurái mellett.
A jól sikerült kirándulás kora délután ért véget, s mivel még mindig esett az eső, a kastély kertjének megtekintése elmaradt. A kastély és – jó idő esetén – a kastélypark sok programnak és rendezvénynek kínál helyszínt pazar adottságaival. A kastélykert kastély mögötti része (Felsőkert) francia barokk kertek mintájára készült el, amit később angol tájképi parkká alakítottak. Az Alsóparkot (Fácános), amely a házi vadászkert szerepét is betöltötte, hársfasorokkal szegélyezett sétautak kötötték össze a várossal, a kastéllyal és a vasútállomással.
Mindannyian reméljük, hogy egy másik alkalommal – ha az időjárás kegyesebb lesz hozzánk – a kastélyt övező kertet is meg tudjuk nézni.
Michlné Nagy Ibolya
Rehabilitációs mentor
Mozgalmas november
Első programunk 3-án egy gasztro-kirándulás volt az Oktogon Bisztróba, ahol kellemes, barátságos hangulat és roskadozó svédasztalok vártak minket. Az ételek élvezete és a tagok segítése mellett azért jutott idő egy kis tereferére is, úgyhogy kifejezetten jól éreztük magunkat. A korlátlan fogyasztásnak hála mindenki mindent megkóstolhatott, amit csak a szeme vagy az orra megkívánt, szerencsére volt is miből választani: sültek, rántott és rakott ételek, levesek, főzelékek, a legkülönbözőbb köretek, emellett pedig természetesen sütemények és fagylalt szerepeltek a kifogyhatatlannak tűnő repertoárban. Nem is voltunk restek, szerettük a pocakunkat, volt aki annyira, hogy háromszor-négyszer is fordult, mire érezni kezdte: jóból is megárt a sok. Számos tag jelentkezett erre a programunkra, úgyhogy elkélt a segítő kéz, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény zavartalan lebonyolításához, fejedelmi kezdése volt a novembernek ez a lakoma.
A hónap második programja a 17-ei klub volt, ahova elhívtuk Tóth Cecíliát a Pesti Magyar Színház hivatásos audionarrátorát, aki először a narrátori képzésről és a képzést lebonyolító szakemberekről mesélt nekünk. Megtudhattuk például, hogy a tanárok között egyaránt akadtak színházi emberek és gyógypedagógusok, valamint, hogy a képzés maga nem csak a színházi audionarrációra, hanem minden egyéb médium (film, konferencia, kiállítás) akadálymentesítésére is kiterjedt. Sok érdekességet hallhattunk a tantárgyak és a vizsgafeladatok kapcsán is, ezen keresztül pedig közelről megismerhettük azt a szemléletváltó folyamatot, amely során valaki, akinek addig nem sok dolga volt látássérültekkel, megtanul “akadálymentesítve gondolkodni”. Az előadása második felében Cili mesélt a színházi narráció fázisairól: az elő-narrációról, a kulisszabejárásról, a követőnarrációról és az előadás utáni konzultációról, hiszen fontos, hogy mind a célközönség, mind a színészek, a rendező és a narrátor megoszthassák egymással tapasztalataikat, s ezáltal fejlődhessen a még gyerekcipőben járó kulturális intézmény, szolgáltatás nálunk itthon is. Emellett szóba került a Pesti Magyar Színház együttműködése azzal a külföldi céggel -amely az okostelefonon működtethető applikációt biztosítja-, ugyanis ennek segítségével válik hallgathatóvá a narráció. Megtudhattuk továbbá, hogy ez az alkalmazás azért egyedi és különleges, mert a használatához nincs szükség indukciós hurokra, így azok is élvezhetik a színház élményét, akiknek például pacemaker-ük van. Az előadás zárásaként a megjelentek gyakorlatban is megismerkedhettek az előadás folyamatába beágyazott követőnarrációval egy kis riportfilm keretében, amelyet együtt néztünk meg, és amit Cili külön, rögtönözve narrált az érintetteknek. Szerencsére sokakat érdekelt a téma, így hát hallgatóságból nem volt hiány: többek között az egyesület elnök asszonya, Fodor Ágnes is ellátogatott hozzánk, de jelen volt még Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa is, aki már több ízben készített interjút Cilivel. Az előadás után élénk beszélgetés vette kezdetét, aminek nem is jutottunk a végére. Ebből kifolyólag ezt a témát jövőre is folytatjuk, szeretnénk ha többekhez eljutna, hisz a kultúrát élvezni mindenkinek jogában áll!
A hónap harmadik programját a XVII. kerület lámpásainak Zsuzsának, Petinek és Janának köszönhetjük, rögtön másnap, 18-án. Zsuzsa invitálására, mi is ellátogattunk néhány tagunk kíséretében egy nem mindennapi kultúrtörténeti kalandra. Abban a szerencsében volt részünk, hogy megcsodálhattuk a Magyar Állami Operaház belső tereit, egy különleges, bennfentes tárlatvezetés keretében, ami a kulisszák mögé, például a jelmeztárba is bevezetett. Bokor Jutta, az Operaház egyik népszerű énekesnője igazi titkokat mutatott, miközben kultúrtörténeti érdekességekkel halmozott el minket. Sokat hallhattunk az Operaház megalakulásáról és mecénásairól, valamint a leghíresebb látogatóiról és természetesen a zeneszerzőkről, énekesekről akik naggyá, európaivá tették a kultúrának eme csodálatos templomát (valóban olyan tisztelettel és körültekintéssel tervezte meg Ybl Miklós, mint egy templomot: a kazettás mennyezetet szemet gyönyörködtető freskók díszítik és az épület nagyobb termei kisebb hajókra oszlanak). Sok egyéb mellett megismerkedhettünk a királylépcsővel, ahonnan például “mindenki Sissije” vonult be páholyába, s ahol manapság gyerekelőadásokat tartanak, hogy megszerettessék az ifjúsággal az opera műfaját. Ezen kívül leereszkedhettünk a zenekari árokba is, hogy közelebbről megcsodálhassuk a hangszereket, a nézőtér oldalában pedig végigfuttattuk ujjunkat az apró angyalkás díszkazettákon, és megsimogattuk a falak bársonyborításának virágmintáját, az opera prominenseinek mellszobrait, miközben Jutta fáradhatatlanul mesélt nekünk. A program befejeztével kultúrával és történelemmel feltöltekezve léptünk ki a kapun, valamint konstatáltuk, hogy érdemes volt csatlakozni ehhez a különleges kiránduláshoz!
Negyedik találkozásunk alkalmával (nov. 23.), különleges tárlatvezetésben vehettünk részt, ahol egy olyan élmény, tapasztalat részesei lehettünk, ami soha, vagy csak nagyon ritkán adatik meg az ember életében. Bejuthattunk a Váci Fegyház és Börtön falai közé, ahol egy nagyon kedves hölgy, Anikó, a börtön sajtóreferense kalauzolt végig minket. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy elképesztő hatással volt az egész csapatra mindaz, amit ott láttunk és hallottunk. Egy egészen más világ, mint egy elzárt titkos falu tárult elénk, saját szabályokkal, törvényekkel és infrastruktúrával. Ez egy igazi érzékenyítő program volt – hogy egy ütős, idevágó képzavarral éljek-, akasztották a hóhért, jómagam ugyanis több sztereotípiával is leszámoltam, ami a börtönéletet illeti. Ambivalens érzések kavarogtak bennünk, ahogy végigsétáltunk a zárkasoron és megérintettük a masszív vasajtókat az ujjnyi vastagságú záróreteszekkel, melyeket a börtönszleng csak “kutya”-ként emleget. Anikó először egy szállítást előkészítő zárkába vezetett be minket, egy használaton kívüli helyiségbe, ahol a másik intézményben történő elhelyezésre előkészített fogvatartottak töltenek néhány napot, átmenetileg. Ha azt mondom, puritán körülmények fogadtak minket, akkor költőien fejezem ki magam. A berendezés két emeletes vaságyból állt, két vas faliszekrényből és egy ugyancsak vas tévéállványból, TV nélkül, kb 12 nm-en.
Mindnyájunkat érdekelt, hogy milyen lehet egy elítélt átlagos napja, és Anikó nem csak részletesen tájékoztatott, de kérdéseinkre is készséggel válaszolt. Az, hogy miképpen épül fel egy fogvatartott élete, nagyban függ attól, hogy mi az ami számára megengedett, és hogy ő maga mi mellett dönt. Meglepetésemre a börtön intézményének célja nem az, hogy büntetés gyanánt mindenben lekorlátozza, és az unalomtól katatón “zombivá” silányítsa az embert, sokkal inkább a re-szocializáció/re-integráció, persze mindezt határozott és szigorú szabályok között megvalósítva, de talán éppen emiatt hitelesen és hatásosan. Egy elítélt minden reggel 5-kor kel és fél 6-kor a celláját és a holmiját rendben hagyva jelentkezik a zárkaajtó előtt a körletfelügyelőnél. Ez követően átvonul a munkahelyére, ahol megreggelizik, és délután egyig dolgozik. Ha végzett a munkájával, napi egy óra séta engedélyezett az udvaron, felügyelettel, majd délután iskolába jár (amennyiben nincs meg a 8 osztálya esetleg érettségizni, nyelvvizsgázni szeretne) vagy választható szakkörön vesz részt, ahol szakmát tanulhat, egyéb opcióként valamilyen kézműves foglalkozáson tölti az idejét, a lényeg egyetlen dolog: a fogvatartottakat le kell foglalni és produktív tevékenységre sarkallni, hogy egyrészt ne törjék a fejüket ön- és/vagy közveszélyes megmozdulásokon, másrészt fejlődjön a szociális készségük. Ezután vacsora majd takarodó, állandó éjszakai felügyelet mellett.
Egy elítéltnek minden olyan számunkra hétköznapi apróság, ami növeli a komfortérzetünket ezáltal stabilizálja a komfortzónánkat, luxus, amit ki kell érdemelni. Ha dolgozik, naponta fürödhet, ha nem, akkor csak hetente kétszer. Ha jó a magaviselete, tarthat növényeket a zárkájában vagy mondjuk egy akváriumot, esetleg a szerettei fotóit, de ha nem, akkor csak sétálni, nevelőjével való találkozáskor vagy istentisztelet alkalmával hagyhatja el a zárkát, így hát ő dönt: mi éri meg neki és mi nem. Egy elítélt többnyire nem viselhet utcai ruhát és maximum havonta kétszer fogadhat látogatót. A fizetése a mindenkori minimálbér egyharmada, amiből például élelmiszert vehet egy erre kijelölt büfészerű helyiségben. Nem teremthet kapcsolatot önkényesen a külvilággal (például nem telefonálhat be egy rádióműsorba), és munkahelyén csak 3 szál cigarettát szívhat el (a zárkában nincs korlátozás).
A program első részében ilyen, és ehhez hasonló szabályokat ismerhettünk meg, utána együtt átmentünk a börtön kápolnájába, ahol kaphattunk egy történeti áttekintést a kezdetektől napjainkig. A váci börtön nagy múltú hely, funkcióját tekintve hazánkban a második legrégebbi. Eredetileg leánynevelő intézet volt, majd zárt-osztály, aztán mikor a legmagasabb kiszabható büntetés a szabadságvesztés lett Magyarországon, akkor börtönné alakították át. Minden zugának történelemszaga van úgymond, egyszerre baljóslatú, titokzatos, de ugyanakkor tiszteletet parancsoló. Az épületkomplexum maga egyébként 30.000 nm-en terül el, úgyhogy tényleg egy kis méretű falura hasonlít leginkább, udvarán az óriási gyárteleppel.
A kápolna falai között azt is megtudhattuk Anikótól, hogy a váci börtön (és minden egyéb büntetés-végrehajtó intézmény is) részben önfenntartó, forprofit (vagyis termelő) társaságként üzemel, az intézmények egymás között is, illetve a “külvilággal” is kereskednek, úgy, hogy minden intézménynek megvan a saját szakterülete (pl.: vasipar, papíripar, faipar stb), így ennek megfelelően tanulhat egy elítélt egy adott szakmát (a váci börtönben például könyvnyomtatási ismereteket sajátíthat el). A börtön által biztosított tanulási lehetőségek kapcsán hallottunk nem egy olyan történetet Anikótól, ahol az érintettek éltek is a lehetőséggel. Volt egy fogvatartott, aki talán 5 nyelven tanult meg a börtönben töltött 7 év alatt, majd külföldön tisztes karriert futott be, és egy másik, aki istenét találta meg a falak között és előbb a börtönkápolna, majd szabadulása után egy kis falu lelkésze lett.
Azt is megtudtuk, hogy mi a különbség a fogház, a fegyház és a börtön között. A fogház a legalacsonyabb szint, kisebb és kevésbé őrzött épület, míg a fegyház és a börtön már szigorúan felügyelt, és ennek megfelelően kialakított épületek keretein belül működő intézmény. Előbbiben a kevésbé súlyos (biztosítási csalás, adócsalás, lopás, betöréses lopás) míg az utóbbiban a súlyos bűncselekmények (gyilkosság, nemi erőszak, testi sértés) elkövetői töltik büntetésüket. A súlyos bűncselekmények elkövetőit szokták életfogytiglanra ítélni, aminek – mint szintén megtudhattuk – két típusa van, az életfogytiglan, azaz 27 év, és a tényleges életfogytiglan, ami a rab haláláig tart. Ha egy elítélt már közel jár kiszabott büntetésének végéhez, szakemberek segítségével egy re-szocializációs folyamatban vesz részt, ahol megtanulja mindazokat a szociális készségeket, amiket az évek alatt elfelejtett (emberi viselkedésminták követése, történelmi, politikai, szociális változások ismerete, stb.), majd ha minden jól megy, szabadulása után lassacskán a saját lábára áll. Ha előrelátóan sáfárkodott az idejével, akkor már szakmával, esetleg nyelvtudással, vagy egyéb képesítéssel a zsebében. Kifejezetten szimpatikus volt számomra, hogy a börtönt lehetőségnek láthattam, nem egy olyan helynek, ahol az élet funkcionális értelemben véget ér.
A program záró részeként leereszkedtünk egy alagsori körletbe, a történelem legmélyébe, a Doberdóba, ami nem más, mint az eredeti “terror múzeum” (legyen ez a megfogalmazás bármilyen morbid is). Ezt a pinceszerű kamrarendszert az ÁVH használta a ötvenes években, kegyetlen üzelmeik színhelye volt. Politikai foglyok raboskodtak itt, többek között Nagy Imre és Göncz Árpád. Lepusztult, apró, körforma cellákat ismerhettünk meg, ahol nem lehet elbújni, de élni se nagyon, bár nem is épp az élet megóvása volt a céljuk. A egyikben pici irodát rendeztek be régi bútorokból, mintha egy felügyelőtisztté lenne, a másikban valódi bűnelkövetők fotói néztek vissza ránk a falakról, veszedelmes arcok, ijesztő tetoválások, ki tudja, talán még most is a börtön lakói. Állócellát is láttunk, sőt ki is próbálhattuk, épp csak annyi hely volt benne, hogy az ember behajlíthassa a térdét, és egy másikat, aminek az aljába vizet engedtek, amiben szerencsétlen áldozat napokig állt. A Nagy Imre film kedvéért egy morbid díszletelem – egy akasztófa – is bekerült a Doberdóba, valamint a cella ajtajára egy felirat, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy amit látunk – a bitófa – az idő tanúja, intés, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Ha három szóval kéne összefoglalnom ezt a kirándulást, azt mondanám: hátborzongató, megindító és szemléletformáló volt, számomra legalábbis biztosan.
Utolsó programunk 25-én (némileg éles váltással) a karácsonyi készülődés jegyében telt. Kreatív ötletek és tőlünk telhető kreatív megoldások jellemezték ezt a két órát, változó sikerrel. Ha másra nem is, arra kifejezetten jó volt, hogy kibeszélgethessük magunkat – főként a friss mandarin illatának köszönhetően, amivel Erzsi ajándékozta meg a kis csapatot -, és elkezdhessünk ráhangolódni az ünnepekre. Julinak külön köszönjük a kreatív energiákat és a kitartást!
Bátran állíthatom, hogy remek programokat tudhatunk magunk mögött és reméljük, hogy a december is hasonlókban bővelkedik majd!
