Kiemelték azokat a növényeket, amelyek a kertben is megtalálhatóak, majd a séta alatt megnézték, megszagolták őket és próbálták együtt felismerni, hogy melyik-melyik.
A kellemes séta alatt volt lehetőség megbeszélni, hogy ki melyiket ismerte már ezelőtt is, illetve melyiket használta már esetleg, valamint arról is szó esett, hogy ki mit tapasztalt utána. A kellemes nap után élményekkel gazdagon tértek haza a résztvevők.
Kirándulás a vakok kertjében
Kiemelték azokat a növényeket, amelyek a kertben is megtalálhatóak, majd a séta alatt megnézték, megszagolták őket és próbálták együtt felismerni, hogy melyik-melyik.
A kellemes séta alatt volt lehetőség megbeszélni, hogy ki melyiket ismerte már ezelőtt is, illetve melyiket használta már esetleg, valamint arról is szó esett, hogy ki mit tapasztalt utána. A kellemes nap után élményekkel gazdagon tértek haza a résztvevők.
Hajókirándulásra augusztusban
Kedves Közösségi tagjaink!

Forrás: www.sportagvalaszto.hu
Szeretettel meghívunk Benneteket egy szentendrei hajókirándulásra, 2014. augusztus 8. péntekre.
Gyülekező: 2014.08.08-án reggel, 8.45-9.00 között a Batthyány téri metróállomáson, a mozgólépcső tetején.
Indulás időpontja: 9.15
Program: 9.15-kor indulás a hajóval, érkezés körülbelül 10.45-re. Utána a csoport igényeinek megfelelően városnézés Szentendrén.
Tervezett visszaút: 15 és 16 óra között.
A jelentkezéseket várjuk e-mailben a lampas.bp13@gmail.com e-mail címre, vagy hívhattok is minket a +36 70 984 50 71-es telefonszámon. Kísérőről kérjük gondoskodjatok, ha mégsem sikerül, ezt jelezd nekünk telefonon.
Megjelenésetekre feltétlenül számítunk!
Zugló Önkormányzata és a XIII. kerület Lámpásai
Hajókirándulás Szentendrén
A hajó fedélzete mechanikus -és elektromos kerekesszékkel, valamint mopeddel is megközelíthető.
Indulás:

Forrás: m.napi.hu
2014. július 5. szombat 9:30 – Vigadó téri hajóállomás
Gyülekező:
9:00 és 9:30 között
Hajójegy ára:
- Felnőtteknek: 2000 Ft/fő
- Gyermekeknek 10 éves korig: 1000 Ft/fő
Befizetés:
- Az egyesületben személyesen: XIII. kerület, Hegedűs Gyula u. 43. Hétfőtől péntekig 10:00 – 15:00 óra között
- Utalással az M.B.E számlaszámára: 11713005 – 20082202 (kérjük feltüntetni a megjegyzésben a befizető nevét és a “Hajókirándulás” szót)
- Postai úton az egyesület címére: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 43. (kérjük feltüntetni a megjegyzésben a befizető nevét és a “Hajókirándulás” szót)
Visszaindulás Szentendréről:
17:30-kor
Jelentkezési határidő:
2014. június 25.
Programlehetőség Szentendrén:
- Ferenczy Múzeum (akadálymentes)
- Kovács Margit Kerámiagyűjtemény (részben akadálymentes)
- Skanzen (részben akadálymentes)
Bővebb információ a következő telefonszámokon vagy az alábbi e-mail címen kérhető: +36 1 329 52 99; +36 1 349 81 72; pestikozpont@mbeinfo.hu
A felhívás megtekinthető az egyesület Facebook oldalán.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Tavaszi programdömping a BULÁKE-vel
Kardos Zoltán beszámolója
Március 6. Törökbálinton érzékenyítő iskolaprogram

A helyi Munkácsy Mihály Művelődési Központban három napon át zajlott a program általános iskolások részére. Hét helyszínt alakítottunk ki, csoportvezetőként kísértem a diákokat.
Március 19. Kirándulás a Kőhegyre

11 egyesületi taggal kirándulást tettünk a budaörsi Kőhegyre. Útközben érintettük a Kálvária dombot, amely gejzír kúpként alakult ki a régmúltban.
Március 30. Látogatás a Hadtörténeti Múzeumban

19 fővel hasznos és tartalmas látogatást tettünk a budavári Hadtörténeti Múzeumban, ahol vezető segítségével Magyarország 1919-1945-ig tartó hadtörténeti emlékeivel ismerkedhettünk meg. Ezen felül középkori védő -és támadó fegyverek másolatát próbálhattuk ki.
Április 02. Költészet Napi klub
Budaörsön, az Ifjúsági Klub nagytermében került megrendezésre a havi klubnap, melynek témája ez alkalommal a vers volt. A tagok megosztották velünk kedvenc verseiket. A hangulatos eseményen 40-50 fő vett részt.
Április 05. Érzékenyítő iskolaprogram a budapesti Pitypang utcai Általános iskolában
Az iskola egészségnapján vettünk részt, ahol két osztályt fogadtunk, akik részt vettek a VGYKE programjában.
Április 07.-10. Érzékenyítő iskolaprogram Budaörsön

A három napos érzékenyítő programon összes kilenc általános iskolás osztály vett részt. Csoportvezetőként kísértem őket a helyszínek között, amelyekből négyet teljes sötétben alakítottak ki a nagyteremben.
Április 19. Kirándulás a Füvészkertbe

21 fő részvételével hangulatos tavaszi kiránduláson vettünk részt a Füvészkertben, ahol szakavatott vezető ismertetett meg bennünket a növények csodálatos világával.
Április 23.-25. Érzékenyítő iskolaprogram Budapesten, a Törökvész úti Általános Iskolában
Az iskola egészségnapi sorozatában a három nap alatt kilenc osztály szerezhetett ismereteket, információkat a látás nélküli világról. Mindezt lehetővé tette a VGYKE érzékenyítő csoportja közösségi mentorai.
Május 07. Anyák Napi klubnap
A budaörsi Ifjúsági Klub nagytermében ezúttal óvodások készülten egy meghatóan kedves műsorral a látássérült tagságnak. A négysikerű rendezvényen 40-50 fő élvezte műsorukat.
Május 10. XVII. Budaörs Fesztivál

A hagyományos Budaörs Fesztivált a város főutcáján rendezték meg, ahol a BULÁKE is sátrat kapott. Az ingyenes masszírozás mellett kvíz kérdésekkel, játékokkal és szóróanyagokkal vártuk a nagyszámú érdeklődőket.
Május. 20. Kamaraerdei kirándulás

Csodálatos, napos időben jártuk körül a Budaörs határában fekvő Kamaraerdőt. 15 fő vett részt a tavaszi erdőben megszervezett testet-lelket felüdítő gyalogtúrán.
Május 27. Az érdi HEP fogyatékos munkacsoportjának megalakulása
A BULÁKE vezetőinek egyéb elfoglaltsága miatt én képviselte az egyesületet az önkormányzat által létrehozott munkacsoportban. Felszólalásával gazdagította a fórumot.
Május. 28. Látogatás a Néprajzi Múzeumban

11 fővel tekintettük meg a kiállítást, ahol a tárlatvezető segítségével eszközöket, ruhákat is kézbe vehettünk, így ismerve meg jobban múltunk emléknyomait.
Június 04. Kirándulás a Törökugratóra

A lelkes és elszánt csapat meghódította a Budaörsön álló Sasbércet, szinte már igazi sziklamászási technikák alkalmazásával. A 11 fő, aki részt vett a programon joggal lehet büszke magára.
Ismerje meg Újbuda természeti kincseit!
A sorozat befejező programjának témája:
Kamaraerdei tanösvény
Időpont:
2014. június 21. szombat, 9.00-13.00 óra
Találkozás:
9 órakor a 41-es villamos Kamaraerdei Ifjúsági Park végállomásánál
Megközelíthető:
A Kelenföldi vasútállomástól (Őrmezei oldal) a 187-es busszal. Indul: 8.48-kor, leszállás a Kamaraerdei Ifjúsági Park megállójánál. A menetidő körülbelül 16 perc. Illetve a Móricz Zsigmond körtértől a 41-es villamossal.
A program vezetője:
dr. Berezvai Zoltán biológusmérnök
Kamaraerdőn – a természetszerető családok kedvelt kirándulóhelyén – Újbuda Önkormányzatának fejlesztéseként valósult meg a tanösvény. A séta során lehetőség adódik majd a tanösvény szakmai anyagának megismerésére és interaktív játékainak kipróbálására.
Járni fogunk kiszáradt vízmosásban, felkapaszkodunk meredeken, majd lesétálunk a nagy tisztásra. Ezt követően egy második kört is teszünk a Kamaraerdő XXII. kerület felé eső részén.
Megfelelő öltözék és kényelmes cipő feltétlenül szükséges.
Az útvonal babakocsival nem járható!
Részletes programleírás az MKNE honlapján érhető el.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni legkésőbb a meghirdetett program hetében, kedden 18 óráig lehet. A programokra minden érdeklődőt (családokat, baráti társaságokat, pedagógusokat) szeretettel várunk, de iskolás csoportok jelentkezését sajnos nem tudjuk fogadni.
Regisztrálni az MKNE honlapján (ld. fent), illetve személyesen keddenként 14-18 óra között az MKNE irodájában (1113 Budapest, Bocskai út 37.) lehet. A Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja és az Újbuda Önkormányzata támogatásának köszönhetően a program térítésmentes.
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Pilis szépségei

Túráink indulási pontja Pilisvörösváron a Művészetek Háza melletti buszmegálló – kezdi el a beszámolót Lukács Katalin. A buszról körülbelül 15 percig gyönyörködhetünk a tájban, amíg átjutunk Pilisszántóra, ami Pilisvörösvár és Pilisszentkereszt között található, a Pilis-hegység és a Hosszú-hegy által határolt völgyben.
Az első írásos emlék 1250-ben, Boldog Özséb és a Szent Kereszt remete testvérek által épített kolostorral kapcsolatban került említésre. Ezen a területen vezetett keresztül a római hadiút, amely az Aquincumot Brigetióval kötötte össze. A község temploma előtt található római mérföldkövet a felirat tanúsága szerint i.e. 230-ban helyezték el.
Pilisszántón a XIII. századtól Pálos kolostor működött. A török háborúk idején a település lakatlanná vált és a XVIII. században szlovák telepesek építették újjá, kiknek leszármazottai ma is a falu lakói. Szőnyi József, Pilisszántó korábbi polgármestere a falu lelkes kutatójaként egyesületünk meghívására ismeretterjesztő előadást tartott Pilisszántó történetéről.
Első Pilisi kirándulásunkon ő kalauzolt minket a Csillagösvényen, majd a kápolnában elmesélte az Ösvény, a Kápolna és a Sziklaszínház megálmodásának és megvalósításának történetét. Pilisszántó egyre népszerűbb kiránduló -és zarándokhely, s az egyik leglátogatottabb közülük a Boldogasszony kápolna, melyhez egy köves sétaút, a már említett Csillagösvény vezet. Ez volt az első Makovecz épület amely csak kőből és nem fából épült.

A kápolna belsejében Boldogasszony szobra fogadja a belépőt. A kupola tetején levő fénynyílást Buczkó György készítette, alakja a szántói Pálos Keresztes Kő formáját kapta. A kápolna mögött áll egy hatalmas fehér kereszt, a Pilis Keresztje, melynek különlegessége, hogy mellette megcsodálhatjuk december 21-én, a téli napforduló reggelén, ahogy a Ziribár-nyereg felett előbukkan a Nap. A Csillagösvény mentén Nimródot, Attilát, Árpádot, Szent Istvánt, Szent Lászlót, Boldog Özsébet, valamint Hunyadi Mátyást ábrázoló szobrokat láthatunk. A csodaszép faragású oszlopok történelmünkről mesélnek, melyek mindegyikén egy-egy versidézetet olvasható. Külön élmény volt számunkra, hogy a faragások motívumait (kard, palmetta, rovásírás, stb.) kitapinthattuk.
Lelkes tagjainkkal az eső ellenére is vidám hangulatban jártuk végig a zarándokutat.
Pilisi-piknik

A Sziklaszínházhoz érkezve erős szél fogadott minket, szélárnyékos helyet keresve pihentünk meg és pakoltuk ki hátizsákjaink terhét. A vidám eszem-iszom után mondákat olvastunk fel, majd megcsodáltuk a Sziklaszínház bejáratánál álló Pilis Kapuját, aminek faragását, rozettáit, rovásírását tapogattuk végig.
A Sziklaszínházat egy kőbánya helyén alakították ki, régen innen hordták és égették a mészkövet. 2003 óta szerveznek programokat itt, a „Pilis kapuja” mögött. A színház színpada a hegy felől, a nézőtér – ahol akár 2000 ember is elfér – pedig vele szemben látható. Sok szép, értékes darabot tekinthettek meg az évek során idelátogatók, például Wass Albert: Elvásik a veres csillag című regényének ősbemutatóját.

A Sziklaszínház melletti kilátóhelynél egy nagy mészkősziklával emlékeznek meg a hajdani mészégetőkről. Itt találjuk a Szőnyi József tiszteletére készült padot is, melyen megpihenve festői panoráma tárul elénk.
Pilisi-piknikünk kellemes hangulatban telt, lelkes résztvevőink jóleső fáradtsággal, a Pilis élményeivel feltöltődve értek el a busz végállomásáig, s onnan otthonukba.