Összekötések – egy kiállítás margójára

Az avantgárdban nem ritkán összekeveredik képzőművészet és irodalom. Tamkóhoz a képek nyelvén lehet legpontosabban szólni. Egy film segítségével juthattunk közelebb ehhez a különleges világhoz. Nádorfy Lajos operatőr, Tamkó barátja, a kiállításon is látható film egyik alkotója, a Tamkó által 1936-ban megfogalmazott avantgárd művészeti kiáltványról, a Dimenzionista manifesztumról beszélt.

film

A Nagy Balogh János Kiállítóteremben húsz, különböző korú és különböző technikával, jelrendszerrel dolgozó mai alkotó munkái láthatók, akik Tamkó Sirató Károly képveseire reagálnak, összekötve ezzel a klasszikus avantgárd törekvéseket, napjaink művészeti lehetőségeivel. Ez az összeköttetés a tárlat alapja, hiszen a hypertext fogalma éppen olyan több dimenziós szövegeket jelent, melyben a látogató maga dönthet egy adott történet irányáról, és annak befejezéséről.

képek4

„Tamkó Sirató Károly 1905 és 1980 között élt költőnk, akit leginkább onnan ismerünk, hogy gyermekverseit felkapta a Kaláka, ebből született a Bőrönd Ödön és a Tengerecki Pál. Vagy onnan, hogy jógaiskolát alapított. Pedig életművének több érdekes momentuma is volt. A huszonéves Tamkó az 1930-as években Párizsba utazott, hogy francia költő és kiáltványszerző legyen belőle. A feje zsongott az újító gondolatoktól, amiket itthon kevesen értékeltek, de odakint többen rákaptak. Így amikor 1936-ban előállt a Dimenzionista manifesztummal, kis híján világhírű lett. Olyan emberek írták alá a manifesztumot, mint Marcel Duchamp, Kandinszkij, Joan Miró vagy Moholy-Nagy. Ez a bátor, kísérletező kiáltvány a világhír ígéretének bizonyítéka. Terve dugába dőlt. Betegsége miatt a mozgalom elhalt. Tamkón átlépett a történelem. De próbálkozását nem feledjük.”
(Sós Dóra: Tamkó Sirató Károly és a hypertext)

kezdődik

Dimenzionista manifesztum
„Korunk egyik élő és előrevezető művészet-akarata a dimenzionizmus. Öntudatlan kezdetei visszanyúlnak a kubizmusba és a futurizmusba. Kifejlesztéséhez azóta a modern civilizáció csaknem minden kultúrnépe hozzájárult.
Manifesztumunkban ennek a nagy, általános és összegező művészetmozgalomnak lényege és elmélete tudatosul.

A dimenzionizmus életrehívói: egyrészt a modern szellem teljesen új tér és idő koncepciója (geometriai, matematikai, fizikai kifejlesztése Bolyaitól Einsteinen át napjainkban is folyik), másrészt korunk technikai adottságai.
A fejlődés, ez a mindenen áttörő ösztön – a régebbi formákat és a kizajlott lényegeket a kevésbé igényes művészek zsákmányául hagyva – az alkotó művészet úttörőit teljesen új területek felé indította el!

El kell fogadnunk, hogy a tér és az idő nem különböző kategóriák, egymással szembenálló abszolútumok, mint ezt régebben hitték és természetesnek tartották, hanem a nem-euklidészi koncepció értelmében összefüggő dimenziók. Ezt a felfogást ösztönösen érezve, vagy tudatosan magunkévá téve: egyszerre eltűnnek előlünk a művészetek összes régi határai és válaszfalai.

Ez az új ideológia valóságos földrengést, földcsuszamlást idézett elő a művészetek régi rendszerében. Az idetartozó művészeti jelenségeket a “dimenzionizmus” szóval jelöljük. (A művészeteknek ezt a dimenzionista fejlődés-mozgását az “N+1” képlet fejezi ki, mely képlet művészeti vonatkozását a planizmus, a kétdimenziós irodalom elméletében fedeztük fel és általánosítottuk aztán, hogy ezáltal korunk kaotikusnak látszó, rendszertelennek és megmagyarázhatatlannak tűnő művészet-jelenségeit egyetlenegy közös törvényre vezessük vissza a legegyszerűbb módon.)

ÚJ VILÁGÉRZÉSTŐL VEZETVE. A MŰVÉSZETEK EGY ÁLTALÁNOS ERJEDÉSÉN (A Művészetek egymásbahatolása) MOZGÁSBA JÖTTEK ÉS MINDEGYIK EGY ÚJABB DIMENZIÓT SZÍVOTT FEL MAGÁBA, MINDEGYIK ÚJ KIFEJEZÉSFORMÁT TALÁLT A PLUSZ EGY DIMENZIÓ (N+1) IRÁNYÁBAN, utat nyitva az alapvető változás súlyos szellemi következményeinek.

A dimenzionista tendencia kényszerítette, hogy:
I. az Irodalom kilépjen a vonalból és behatoljon a síkba: Kalligrammok, Tipogrammok, Planizmus, Villanyversek.
II. a Festészet kilépjen a síkból és behatoljon a térbe: Festészet a térben. Többanyagú kompozíciók. Konstruktivizmus. Térkonstrukciók. Szürrealista tárgyak.
III. a Szobrászat kilépjen a zárt, mozdulatlan formákból (vagyis az euklidészi térben kialakult formákból), hogy meghódítsa a művészeti kifejezés számára a négydimenziós Minkovszki-féle teret. Mindenekelőtt az úgynevezett “telt szobrászat” felhasadt és bevezetve önmagába a belső terek elemeit, majd a mozgást, így fejlődik: Üreges szobrászat. Nyitott szobrászat. Mozgó szobrászat. Mozgás szobrászat.
IV. S ezután fog kialakulni még egy teljesen új művészet: a Kozmikus Művészet (A Szobrászat Vaporizálása). A négydimenziós, eddig abszolút művészet üres térnek a művészet által való meghódítása. E művészet alapja az anyag nem szilárd, hanem gáznemű állapotban. Az ember ahelyett, hogy kívülről nézné a műtárgyat, maga lesz központja és alanya a műalkotásnak, mely az emberre, mint öt érzékszervű alanyra összpontosított érzékszervi hatásokból áll egy zárt és teljesen uralt kozmikus térben.

Íme legrövidebben összefoglalva a dimenzionizmus lényege. Deduktív a múlt felé. Induktív a jövő felé. Élő a jelenben.”
(artpool.hu)

orsi narrál

A film és Mohay Orsolya segítségével mi is közelebb kerültünk ehhez a különleges világhoz. Tamkó Sirató Károlyra a kép- és térkonstrukciókkal a legméltóbb emlékeznünk.

Bernát Zsuzsanna (XlX.) és Kiss Júlia (XVlll.)
közösségi civilszervezők

Januári klubnap az Infoalappal

Január 26-án megtartottuk ezévi első klubnapunkat a szokott helyen, a Táncsics utcai családsegítőben. Az összejövetelen megemlékeztünk a Braille írás világnapjáról, és vendégünk volt az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány munkatársa, Molnár Ákos, és körünkben üdvözölhettük Ruzsa Viktort is a Civil Rádiótól.

Molnár Ákos elmondta, hogy az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány (INFOALAP) legfontosabb feladata, hogy informatikai segítő technológiák elérhetővé tételével támogassa a hazánkban élő látássérült embereket a tanulásban, a munkavállalásban és a mindennapi életvitelben.

kispest2017jan_1 kispest2017jan_2

Az alapítvány folyamatosan honosítja, adományozza és forgalmazza a vak emberek számára kifejlesztett JAWS for Windows képernyőolvasó, és a gyengén látó felhasználók igényeit kielégítő MAGic és Zoomtext képernyőnagyító szoftvereket.

Látássérült informatikus munkatársuk minden hétköznap telefonos és e-mail-es tanácsadást tart látássérült felhasználók számára, heti két alkalommal pedig személyes ügyfélszolgálatot is biztosítanak. Bemutatótermükben speciális szoftvereket és hardver eszközöket próbálhatnak ki az érdeklődők. Az INFOALAP internetes akadálymentesítési tanácsadást is végez, az egyenlő esélyű hozzáférést biztosító honlapok elterjedése érdekében.

Nagy sikert arattak körünkben a vakok és látássérültek számára kifejlesztett telefonos alkalmazások. Különösen a pénzfelismerő alkalmazás nyerte el klubtagjaink tetszését.

kispest2017jan_3

Módunk nyílt kipróbálni az alapítvány által forgalmazott RUBY, digitális kézinagyító termékcsalád tagjait, melyek beszerezhetőek az alapítványnál, és a MVGYOSZ segédeszköz-üzletében is. Megtudtuk, hogy a RUBY termékcsalád tagjai a társadalombiztosítás által normatív módon még nem támogatott segédeszközök, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyanakkor egyedi méltányossági kérelem alapján dönthet az ártámogatásuk mértékéről.

Mivel Ruzsa Viktor is vendégünk volt, minderről a Civil Rádióban is hallhattok.

Aktuális témákról is beszélgettünk: egyesületünk szolgáltatásairól, adó 1% felajánlásokról, a 2017-es programtervről, és vártuk az ötleteket, javaslatokat, majd ismertettük a jövő havi programot, és a februári klubnap időpontját.

Kvízjáték is volt klubtagjaink nagy örömére, melyből kiderült, mennyire ismerik egyes régi szavak jelentését. A hangulat a tetőfokára hágott, de időnk lejárt, szedelőzködni kellett…

Várjuk a februári klubnapot, és a találkozást!

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Meghívó a Hypertext című kiállításra

A kép forrása: https://uj.kispest.hu

A kép forrása: https://uj.kispest.hu

Sok szeretettel hívunk benneteket Tamkó Sirató Károly emlékére rendezett, HYPERTEXT című kiállításra a Nagy Balogh János Kiállítóterembe, a XVlll. és XlX. kerületi közös programunkra.

A Tamkó Sirató Károly képverseire készült csoportos kiállításon képek és szobrok is lesznek.

A tárlaton Mohay Orsolya tárlatvezető kalauzol majd bennünket.

A program időpontja: 2017. február 2. du. 15 óra

Helyszín: Nagy Balogh János Kiállítóterem
1191 Budapest, Ady Endre út 57.

Megközelíthető: a metró Határ úti megállójától a 42-es villamossal (harmadik megálló).

Találkozunk a Templom tér villamosmegállóban 14.45-kor.

Jelentkezéseket várjuk 2017. január 31-ig.

Elérhetőségeink:

Bernát Zsuzsanna
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Kiss Júlia
Telefon: 06/30/498 9094
E-mail: lampas.bp18@gmail.com

Látássérült informatika Kispesten

Forrás: www.informatika.portal.hu

Forrás: www.informatika.portal.hu

Az első klubnapunk 2017-ben január 26-án (csütörtökön) lesz, 15 és 17 óra között.

A helyszín a szokásos: XIX., Táncsics M. u. 7. 1. emelet (a Családsegítő Központban).

A januári klubnapunkon megemlékezünk a Braille írás világnapjáról. Vendégünk lesz az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány munkatársa Molnár Ákos, aki az alapítvány tevékenységét, és a náluk megvásárolható számítástechnikai eszközöket mutatja be, és körünkben üdvözölhetjük Ruzsa Viktort is a Civil Rádiótól.

Új év, új kvíz, melyből kiderül, mennyire ismeritek egyes régi szavak jelentését?

Találkozó a szokott helyen, az 50-es villamos Árpád utcai megállójában 14 óra 45 perckor.

Elérhetőségeink:
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Viselkedéskultúra, lényekkel elmesélve

A kispesti KMO Előtér-galériájában, Lénymesék 2. címmel nyílt meg Zálogh Sándor grafikusművész kiállítása, melyet felkeresésre érdemesnek gondoltunk és egyáltalán nem bántuk meg. Tapasztaltuk, hogy egy rendkívül érdekes kiállításon voltunk. A mesék birodalmába csöppentünk, ahol sárkányokkal és különleges lényekkel találkoztunk.

 lenyek4lenyek7

Zálogh Sándor magán belül teremti meg a látványokat. A Lénymesék cím lehetne Meselények is, de itt többről, másról van szó, mint meséről. Inkább történetek ezek a művész által teremtett lényekről, a különös állatszerű emberekről, emberszerű állatokról, amelyek viselkednek. Zálogh Sándor lényteremtő művész, aki XXI. századi mitológiát rajzol átmeneti lényeivel.

lenyek3 lenyek2

A képek iróniával átitatottak, erkölcsi-morális kérdéseket vetnek fel, a viselkedéskultúrába engednek bepillantást a megtekintői számára. A társadalom ellentmondásai jelennek meg rajtuk, de nem hivalkodóan, hanem finoman, halkan; lehet borzongani és mosolyogni is.

A megjelenített sajátos lények, különböző élőlények testrészeiből  lettek összegyúrva, így markáns, emberi értelemben kicsit mosolyogtató, valószínűtlen  figurák keltek életre. A szereplők ezért érzéseket, emberi viszonyokat közvetítettek a képek elé álló ember felé. Szó volt alárendeltségről, dominanciáról, hasonlóságról, összeforrottságról és egyéb, szavakban nehezen kifejezhető összefüggésekről.

lenyek5 lenyek1

A kiállítás felkeresésének különleges része volt a képek narrálása, ami azonnali értelmezésre késztetett minket. Ennek köszönhetően az egyébként is nagyon érdekes és elgondolkodtató kiállítás olyan élményt nyújtott a számunkra, amit egy látó ember nem tapasztalhat meg látássérültek jelenléte nélkül.

Bernát Zsuzsanna és Kiss Julia
közösségi civilszervezők

Zongora és patkolástan

Az újpesti lámpások szerveztek programot az Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum épületébe (1078 Budapest, István u. 2.), melyre több klub is ellátogatott.

Vezetőnk Váradi Adél történész-muzeológus már az udvaron fogadott bennünket, ahol Csatlós, a magyar szürke szarvasmarha szobra áll, kinek nevéhez az a hiedelem fűződik, hogy az a hallgató, aki ráül a hátára, nem fogja befejezni tanulmányait. Ezért nagy ívben elkerülik, viszont diplomaosztás napján megrohamozzák. Mulatságos látványt nyújt, ahogy talárban, 3-4 társuk segítségével igyekeznek felülni rá. Sok külföldi azért jön ilyenkor a campuszra, hogy ezt a nem mindennapi látványt megörökítse.

allatorvosi4allatorvosi1

A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum a szakterület egyetlen nyilvános, tudományos közgyűjteménye Magyarországon. A Könyvtár egyidős az állatorvosképzéssel. Jeles professzorai kezdettől gyűjtötték és rendszerezték a téma hazai és külföldi könyveit.

Az állatorvos-történeti emlékek rendszerezett tárát első ízben Daday András professzor állította fel 1937-ben a központi épületben. A háború vihara jelentősen megtépázta és szétszórta a szép gyűjteményt. A mai formában 1984 szeptemberében nyílt meg a gazdag emléktár. A kiállított anyagot hármas tagozódásban tekinthetik meg a látogatók.

1. rész: Az állatgyógyászat eszközei

Az első kilenc vitrin az állatgyógyászat eszközeit és azok fejlődését mutatja be. E kiállítási rész körülbelül 200 évet foglal össze századunk első harmadáig. A régi fa, vas, bőr állatgyógyászati eszközöktől elkezdve a XVII-XIX. század speciális műszerein keresztül a XX. század már korszerű higiénés követelményeknek is megfelelő eszközeiig a műszerek széles skálája látható a vitrinekben. Az állatorvosképzéssel párhuzamosan patkolókovács képzés is folyt és a patkó történetét is láthattuk egy tárlóban. Alkalmunk nyílt különféle orvosi műszerek, koponyák, csontok és patkók megtapintására.

2. rész: A magyar állatorvos képzés története

A gyűjtemény második része az egyetem, illetve az állatorvosképzés történetével foglalkozik. Itt látható az egyetem jogelődjének, a Pesti Egyetem orvosi karán 1787-ben szervezett Állatgyógyászati Tanszék alapító rendelkezésének másolata és az intézmény fejlődésének valamennyi állomása egészen 1962-ig, amikor önálló Állatorvostudományi Egyetemmé vált.

Az intézet történetét néhány neves professzor életművén keresztül mutatja be a kiállítás. Az alapító Tolnay Sándor könyvei, székfoglaló beszéde mellett látható az a korabeli Inventarium, amelynek regisztrált könyveiből szinte valamennyi megtalálható a “Magyary-Kossa” Szakmatörténeti Könyvgyűjteményben. Érdekes emlék Hoffner József professzornak, Tolnay utódjának a receptgyűjteménye. Zlamál Vilmos professzor nevéhez a keleti marhavész továbbterjedésének megakadályozására kidolgozott módszer fűződik. Az 1867-ből származó Zlamál-féle marhavész abrosz is értékes darabja a gyűjteménynek.

Thanhoffer Lajos, a szövettan magyarországi úttörője írta meg az intézmény első száz évének történetét, és nevéhez fűződik a magyar nyelvű egyetemi oktatás bevezetése 1872-ben. Tormay Béla az állattenyésztés kiváló művelője volt.

Hutÿra Ferenc emlékét belgyógyászati szakkönyvének számos idegen nyelvű kiadása is őrzi. Hosszú igazgatói (rektori) tevékenysége alatt az intézet főiskolai rangra és benne az oktatás világszínvonalra emelkedett. Kotlán Sándor a parazitológia professzora volt, de az egyetemen az intézet történetének megírójaként is tisztelik. Egy ideig a könyvtár vezetőjeként és az egyetem szaklapjainak szerkesztőjeként is működött.

Varga Ferenc 1888-ban a pesti Állatgyógyintézet igazgatója lett. 1878-ban Nádaskay Bélával közösen megalapította az első magyar állatorvosi szaklapot, a Veterinariust. Leánya, Varga Vilma zongoraművész, zenepedagógus, Liszt Ferenc zongoraművész tanítványa volt.

Kotlán Sándor műveivel és Magyary-Kossa Gyula munkáival, az Állatorvosi Főiskola 1902-ben összeállított első tudományos igényű könyvtári katalógusával, valamint a magyar állatorvosi könyvészettel egy külön tárló foglalkozik. Magyary-Kossa Gyula különben a gyógyszertan professzora volt, emlékét két vitrinben összeállított patikamúzeum őrzi. Az intézet történetét bemutató rész utolsó vitrinjében Botskor László hagyatékából egy, a XIX. század első felében működő állatorvos teljes műszerkészlete tekinthető meg.

A 3. részben sok-sok állatszobrot állítottak ki, fajta szerint felsorolva. Láttuk Kincsem szobrát és képét, valamint a 200. angol derby belépőt, melyre dr. Fehér Dezső utazott feleségével, és egy fénykép őrzi találkozását a királynővel, ll. Erzsébettel.

allatorvosi2 allatorvosi3

Köszönetet szeretnénk mondani Váradi Adélnak, aki nagy szeretettel kalauzolt bennünket, és emlékezetessé tette a kiállítást számunkra. Meglepetésben volt részünk, mert búcsúzáskor kaptunk egy cd-t (Braille felirattal) és képcsomagot, Zongora és patkolástan címmel. Így bármikor felidézhetjük a kellemes perceket.

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Lampionos felvonulás Kispesten

 mikulastemplom-ter-1

Gajda Péter polgármester és a gyerekek közösen gyújtották meg az első gyertyát a város óriási adventi koszorúján. Harkai Ferenc Csaba református lelkipásztor Pál apostol a Filippibeliekhez írt leveleinek második fejezetéből olvasott fel részleteket. A díszkivilágítás vízkeresztig (jan. 6-ig) díszíti majd a kerületi terek, főutak fáit, villanyoszlopait. Idén karácsonyi díszvilágítást kapott a Kós Károly tér, a Kossuth tér, a Városház tér, az Atatürk park, a Hunyadi tér, az Ötvenhatosok tere, Nádasdy utca-Vas Gereben utca csomópontja, és külön kiemelt meglepetés-világítás került a kerületi lampionos felvonulás központi rendezvényhelyszínére, a Templom térre is.

 templom-teritemplom-t-i

A Templom térről az Obsitos Fúvószenekar indulói mellett a Fő utcán át elsétáltunk a Központi Játszótérre (Nagysándor József u. – Petőfi u.), ahol vidám gyermekműsor, LED rénszarvas és a Mikulás várt bennünket. A gyerekek igazi rénszarvasokat is simogathattak. A helyszínen forró teát és forralt bort ihattunk, ami jól esett a hűvös időben. A varázslatos fények miatt, felejthetetlen élmény volt ez a hangulatos adventi program.
Boldog szívvel várjuk az előttünk álló ünnepet.

Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
Közösségi civil szervezők

Négylábú vendégek a klubnapon

A novemberi klubnapunkra több vendéget hívtunk.

ElőszörA VGYKE ügyfélszolgálatának vezetője Mészáros Gyöngyi és munkatársa, Leány Ferenc bemutatták az ügyfélszolgálat munkáját, szolgáltatásait.

Tájékoztatást kaptunk pályázati lehetőségekről, megtudtuk, hogyan lehet meghallgatni telefonon a Hírmondót, de szó volt a Láthatár boltról, a Támogató Szolgálatról, és a masszázsról, ami most akciós. Az ügyfélszolgálaton kellemes környezetben, szeretettel várnak mindenkit, és szívesen segítenek az ügyintézésben. Klubnapunkon lehetőség nyílt a 2017-es tagdíjak rendezésére is.

klubnapgyongyire-figyelve

Tanai Csaba a két vakvezető kutyájával, Boncával és Enyával érkezett, akik azonnal belopták magukat a társaság szívébe. Sok hasznos dologról informált bennünket. Beszélt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskoláról, arról, hogyan lehet kutyát igényelni, a kutyák képzéséről és gondozásáról is.

Körünkben üdvözölhettük a Kispesti Nyugdíjas Klub vezetőjét Huszár Erzsébet idősügyi referenset is. Kellemes meglepetés volt, és nagy örömünkre szolgált, hogy Erzsike meglátogatott bennünket.

Vendégünk volt Ruzsa Viktor a Civil Rádiótól. Várjuk a kutyás riport megjelenését, amit majd Facebook oldalunkon is közzé teszünk.

Kellemes és tartalmas délutánt töltöttünk együtt. Kutyasimogatósat.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Kutyás bemutató Kispesten

A kép forrása: http://www.barathegyisegitokutya.hu

A kép forrása: http://www.barathegyisegitokutya.hu

Sok szeretettel meghívunk benneteket következő klubnapunkra melynek a helyszíne: XIX., Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)

Időpont: 2016. November 24. (csütörtök) 15 óra

A novemberi klubnapunkra több vendéget hívtunk. Az ügyfélszolgálatos kollégák bemutatják az ügyfélszolgálat munkáját, szolgáltatásait. Lehetőség nyílik a 2017-es tagdíj rendezésére is. Tanai Csaba kutyás bemutatót tart.

Az eseményről Ruzsa Viktor fog tudósítani a Civil Rádiótól.

Szeretettel várunk mindenkit!

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!

Elérhetőségeink:
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Fehérbot napi rendezvény a Kispesti Családsegítőben

Októberi klubnapunkon a látás hónapját és a fehérbot napját ünnepeltük.

Először a fehérbot történetét ismertettük. Melynek során kiderült, hogy alkalmazásának gondolata a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik.

Beszámoltunk egy érdekességről, miszerint a vakoknak szánt fehérbot okos is lehet. A mexikói Monterrey Technológiai Intézet munkatársai ugyanis egy olyan botot fejlesztettek, amely a látássérültek tájékozódását enyhe elektromos áramütéssel segíti. Az “okos” bot belső virtuális térképpel, valamint GPS-rendszerrel szinkronizálódik, tehát képes pontosan megállapítani, ha a felhasználója letér az előre megtervezett útvonalról.

 dr-kiss-janosklubnap

Klubnapunk fő témája dr Kiss János előadása volt a szembetegségekről. A doktor úr beszélt a szürkehályogról, a zöldhályogról, a makula degenerációról, a tompalátásról, a kancsalságról, az ideghártya leválásról, az immunológiai szembetegségekről, valamint a fénytörési rendellenességekről.

A betegségek megelőzéséről, illetve kezelési módjáról is szó esett. Az előadás végén kérdéseinkre is válaszolt, és tanácsokkal látott el bennünket.

A Civil Rádiótól Ruzsa Viktor látogatott el hozzánk és tudósít rendezvényünkről.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Megtartottuk első Szülő Klubunkat

kép1

kép2

Röviddel fél 10 előtt Eleki Abigél, a Közösség Lámpása vezetője köszöntötte a vendégeket, majd röviden bemutatta a VGYKE tevékenységeit. Beszélt szolgáltatásainkról, terveinkről, de legfőképpen arról, hogy mennyire fontosnak tartjuk projektünk üzenetét, s azt, hogy a szakmai fórumok és a klubok segítségével különböző élethelyzetben lévő és más-más területeken dolgozó embereket ismertethetünk meg egymással. Abigél biztatta a szülőket, hogy bátran meséljenek, s osszák meg tapasztalataikat, ezzel is segítve másokon.

Ezt követően a körben ülő résztvevők egy pár soros bemutatkozással köszöntötték egymást. Jelen voltak szakmai gyakorlatukat végző egyetemisták, óvodapedagógusok, mentálhigiénés szakember, a Látásvizsgáló Központ képviselője, egyesületünk kollégái és természetesen a szülők.

Múlt héten indult blogunk, melynek bemutatására is sor került. A www.vgyke.com/tenni-tudunk-2/ oldalunkat igyekszünk megtölteni minden jóval; a vezetőség bemutatkozása mellett fő irányvonalunk az információátadás különböző szakmai és személyes beszámolók megosztásán keresztül. A blogon mindig nyomon követhetik a projekttel kapcsolatos aktuális híreket, elérhetőek meghívóink a soron következő eseményekre, valamint bébiszitter képzésünkről is olvashatnak. Ezen a felületen szeretnénk megosztani a látássérült(ként) gyermeket nevelő szülők tapasztalatait, mellyel talán segíthetünk majd a sok-sok kérdéssel küzdő friss szülőknek.

kép3

kép4

A blog bemutatása után Dobrik-Lupták Sára egy érdekes előadást tartott a Látásvizsgáló Központ munkájáról, hasonló prezentáció bemutatásával, mint amilyet már a Szakmai Fórumon is láthattunk, mégis volt új a nap alatt. Érdekesség például, hogy egy kisgyermek 5 éves korában éri el azt a szintet, amikor olyan élesen lát, mint egy felnőtt. Ebben a korban azt vizsgálják, hogy a baba korához képest mennyire lát jól. Szóba kerültek még a fejlesztési technikák, mint például a mozgásterápia és az úszás. A látássérült kisgyerekek mindennapos fejlődésébe a Látásvizsgáló által készített videókon keresztül nyerhettünk betekintést.

A következő órákban a szülők meséltek nekünk. Marianna és kisfia megrendítő élettörténetét hallhattuk. Beszélt halmozottan sérült gyermeke születéséről, fejlődéséről, óvodai életéről, ami folyamatos kérdéseket szült a hallgatóság részéről. Az óvónőkből álló három fős „csapat” érdeklődve próbálta magáévá tenni ezeket az újszerű információkat, melyeket reméljük, hogyha egyszer úgy hozza a helyzet, hasznosítani tudnak majd a gyakorlatban is. Marianna – aki egyébként új kolléganőnk, és az ügyfélszolgálatban erősíti a csapatot – örömmel osztotta meg velünk történetének írásos formáját is, amely ezen a linken olvasható.

kép5

kép6

A klubon megélt néhány óráról pedig így nyilatkozott:

„A lelki sérülések olyannyira meglátszódtak rajtunk, hogy bizony elpityeregtük magunkat saját és társaink beszámolói alatt.

A szakember és még a diákok is egymás után tették fel a kérdéseiket a szülőknek és a Látásvizsgáló Bizottságot képviselő szakembernek. Nagyon jó érzés volt, hogy őszinte érdeklődéssel fordultak felénk mindannyian.

Számomra nagyon érdekes volt, hogy a szülők közt azonnal egy láthatatlan kötelék jött létre. Egy olyan kapocs, amelyben benne van minden szomorúságunk és minden örömünk, amit a gyermekeinkért tettünk, teszünk. Nem csak a nehézségekről beszéltünk, hanem büszkén számoltunk be, hogy gyermekeink milyen eredményeket értek el eddigi életük során.”

Panka és Erika kolléganőnk is megosztotta velünk történetét. Panka maga is látássérült, Makuladegenerációval küzd, amely egy genetikai rendellenesség, s amit fia is örökölt. Kettőjük mindennapjairól, terveiről és küzdelmeiről hallhattunk.

kép7

kép8

Erika gyermeke látássérült, hol bánatban, hol örömben úszó pillanatokról számolt be, melyek különösen személyessé tették életmeséjét. Mindenkit megérintettek ezek a nem mindennapi történetek, amelyek közelebb hoztak egymáshoz minket.

Panka és Erika beszámolóját hamarosan olvashatják a blogon, addig is tekintsék meg Mariann klubról leírt élményeit teljes hosszában.

A következő Szakmai Fórumra és Szülő Klubra hamarosan sor kerül, eddigi sikereinken felbuzdulva pedig reméljük, hogy hasonlóan jól sikerülnek majd ezen alkalmak is. Szeretettel várjuk Önöket ezekre az eseményekre, ahol nagyszerű emberek, különleges élettörténetek, értékes pillanatok és vidám percek várják!

Tudásmegosztás, tapasztalatcsere és családias légkör: ez a „Tenni tudunk”!

Ivanova Daniela

Érzékenyítés Kispesten

fotó 1fotó 2

Érzékenyítő programunkon vegyes korosztályú gyermekek vettek részt. Pénzt kellett felismerniük, bekötött szemmel vizet tölteniük, valamint Susovich Erika és Benke Richárd segítségével megismerkedhettek a Braille írással is.

Plank László, Dömper nevű vakvezető kutyájával jött el hozzánk, és elkápráztatta a jelenlévő gyerekeket. „Dömpi” szinte még szavak nélkül is megértette gazdáját, a gyerekek pedig sok mindent megtudtak a vakvezető kutyákról, és a velük való közlekedésről.

Tapasztalatunk, hogy a gyermekek rendkívül nagy befogadóképességgel rendelkeznek, nyitottak és könnyen fel merik tenni a különböző, és gyakran igen komoly kérdéseiket a látássérült emberek életével kapcsolatban. Mi pedig megmutatjuk az érzékenyítés során, hogy a látássérült emberek is teljes értékű életet élnek, de ehhez segédeszközökre van szükségük.

Bernáth Zsuzsanna