Elérkezett hát az új év, 2025..
Az élménybeszámolókat követően minden program-javaslatot szívesen fogadunk, és amit csak lehet, igyekszünk megvalósítani az idei évben.
Egy kötetlen baráti beszélgetésre hívunk Titeket évindító klubnapunkra.
2025. január 17-én pénteken 10:00 órára.
A Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti klubtermébe (1039 Budapest Csobánka tér 5.)
Ha van olyan családtagod, ismerősöd, barátod, aki szívesen csatlakozna egy jó hangulatú baráti társasághoz, hívd meg, és hozd magaddal őt is!
Klubnapunkon megismerheted új Lámpás Kollégánk, a kerület lakóját, Nagy Lászlót, aki Józsefváros csapatát segíti majd – persze ettől még továbbra is a III. kerület lakosa marad. 😊
Szeretnénk tájékoztatni, hogy áprilisban a Húsvét miatt a klubnap épp A Költészet Napján, április 11-én lesz.
VGYKE III. ker. közösségi civilszervezők
2025-ös, évindító klubnap
2025-ös évindító klubnap
Kedves Tagtárs, kedves Érdeklődő Barátunk!
Elérkezett hát az új év, 2025..
Ki mit hoz magával 2024-ből, és mit hagy hátra?
Mit sikerült megvalósítania, és mit szeretne idén?
Mit szeretnénk mi együtt megvalósítani?
Tervezzük meg együtt a 2025-ös év klubjait és programjait!
Az élménybeszámolókat követően minden program-javaslatot szívesen fogadunk, és amit csak lehet, igyekszünk megvalósítani az idei évben.
Egy kötetlen baráti beszélgetésre hívunk Titeket évindító klubnapunkra.
Mikor?
2025. január 17-én pénteken 10:00 órára.
Hová?
A Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti klubtermébe (1039 Budapest Csobánka tér 5.)
Ha van olyan családtagod, ismerősöd, barátod, aki szívesen csatlakozna egy jó hangulatú baráti társasághoz, hívd meg, és hozd magaddal őt is!
Klubnapunkon megismerheted új Lámpás Kollégánk, a kerület lakóját, Nagy Lászlót, aki Józsefváros csapatát segíti majd – persze ettől még továbbra is a III. kerület lakosa marad. 😊
Kérjük, hogy kísérőről magad gondoskodj, a többit mi álljuk!
Szeretnénk tájékoztatni, hogy áprilisban a Húsvét miatt a klubnap épp A Költészet Napján, április 11-én lesz.
Szeretettel várunk,
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
VGYKE III. ker. közösségi civilszervezők
Telefon (Kriszta): +36 70 377-3235
Telefon (Viktor): +36 70 377-3265
E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com
Dallamos évkezdet
2025. január 3-án tartotta a Ferencvárosi Lámpás Klub az évnyitó klubnapját.
Az új év tiszteletére egy kis gyerekpezsgővel koccintottunk a tagokkal és a meghívott vendégünkkel, aki ezen a napon Kárpule Ferenc zeneművész, zenetanár volt.
Beszélgettünk életpályájáról, sikereiről, arról, hogy a „Csillag születik” c. műsorban szép eredményt ért el. Jelenleg zenetanárként általános iskolásokat oktat a zene alapjaira.
A klubnapon hegedűjén egy opera feldolgozást, és Vivaldi: 4 évszak c. művéből a nyári vihart adta elő.
A Ferencvárosi Művelődési Központ még téli álomban volt, mi voltunk csak az épületben, de a hegedűszó hallatán biztos felébredt.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg, egy jó hangulatú napot töltött együtt a kis csapat.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
2025-ös, évindító klubnap
2025-ös, évindító klubnap
Kedves Tagtársaink, kedves Érdeklődők!
Alig, hogy kijózanodtunk, miután magunk mögött hagytuk 2024-et, máris itt a farsang ideje, pedig még csak most kezdtük el 2025-öt.
Ki mit hoz magával 2024-ből, és mit hagy maga mögött?
Ki mit tudott megvalósítani 2024-ben, és mit szeretne 2025-ben?
Mit szeretnénk közösen megvalósítani idén?
A karácsonyi- és szilveszteri élménybeszámolók után tervezzük meg együtt 2025-ös klubjaink, programjaink! Szeretettel várunk Titeket!
Mikor?
2025. január 16-án csütörtökön 15:00 órakor (kivételesen a hónap 3. csütörtökén).
Hol?
A Kispesti Kaszinóban (1191 Budapest Fő u. 42.)
Kérünk mindenkit, hogy kísérőről maga gondoskodjon, a többit mi álljuk!
Klubjaink Kispest Önkormányzata, valamint a KMO és fenntartása alatt üzemelő Kispesti Kaszinó támogatásával valósulnak meg.
Szeretettel várunk Titeket,
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
VGYKE XIX. ker. közösségi civilszervező
Telefon (Kriszta): +36 70 377-3235
Telefon (Viktor): +36 70 377-3265
E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com
Újévi mini koncert a klubnapon
Kép forrása: Pixabay
Újévi mini koncert a klubnapon
Bizony az öreg idő, megint fordít egyet az idő kerekén, és máris beköszöntött a 2025.-ik év.
De a Lámpás klub ekkor sem pihen, kinyitja ajtaját, és várja, ki belép ide.
A 2025.-ös év első klubnapján kis meglepetéssel készülünk tagjainkbank.
Kárpulé Ferenc zeneművész tanár egy kis újévi koncerttel kedveskedik nekünk ezen a klubnapon. Megbeszéljük, hogy teltek az ünnepek, és tervezzük az évet.
Időpont: 2025. január 03. 14:00-16:00 óra között.
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ Bp. Haller u. 27. 1093
Mindenkit sok szeretettel várok.
Szalainé Tündi közösségi civilszervező
Telefon: 06301866321
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Lapföldön, a Mikulásnál jártunk
Lapföldön, a Mikulásnál jártunk. És ez most nem csak egy hangzatos, figyelemfelkeltő cím. Kollárszky Bogi, a Csepeli Lámpás Klub vezetője a családjával valóban ellátogatott Finnországba, ahonnan izgalmas videófelvételeket készített az online klub számára.
Ki ne ismerné a jóságos, piros ruhás, fehér szakállú Mikulást? És ki ne találkozna vele szívesen személyesen?
Finnországban, Lapföldön a Mikulásfaluban, Rovaniemi mellett az álom valósággá válhat. Bárki személyesen betérhet a Mikulás otthonába és leülhet pár percre beszélgetni vele.
Az első videófelvétel egyenesen a Mikulás házához kalauzol el minket. Megtudhatjuk, milyen is a Mikulásfalu, hol található az északi-sarkkör és milyen maga a Mikulás háza belülről. Bogi mesél nekünk a manókról és az ajándékgyárról, sőt, még a Mikulással folytatott beszélgetésükbe is beavat bennünket.
A videó végén egy családi szánkózás szem- és fültanúi is lehetünk.
A második lapföldi bejelentkezésben a rovaniemi Articum Múzeumot ismerhetjük meg. A sokrétű múzeum bemutatja nekünk Lapföld élővilágát, jellegzetes növényeit és állatait, és a természeti jelenségekbe is izgalmas, interaktív formában betekintést nyerhetünk, mint például hogy mikor vannak a fehér éjszakák. Több kiállítást is megnézhetünk virtuálisan az online klub során, így nem csak az élővilágról, hanem a történelemről, a lappok kultúrájáról és életmódjáról is sok érdekes információt tudhatunk meg.
A videósorozat harmadik részében a Mikulás rénszarvasaival ismerkedhetünk meg. Megtudhatjuk, hogy Rovaniemi életében milyen fontos ez az állat, milyen sok rénszarvasos szoborral találkozhatunk a városban, sőt, még arra is fény derül, hogy Rovaniemi főutcái felülnézetből egy rénszarvast formálnak. Nem csoda, ha már ott jártunk, nem hagyhattuk ki, hogy kipróbáljunk egy valódi rénszarvas-szánozást.
Az utolsó videóban a Mikulásfaluban található Snow Man’s Worldbe látogattunk el, azaz a Hóember Világába. Ez a varázslatos hely egy jéghotel kialakítását idézi. Elsőként egy gyerekeknek kialakított jégjátszótérrel indul, izgalmas jégcsúszdákkal. Majd a jégfolyosókon végighaladva számos jégszobor mellett haladhatunk el. Eljuthatunk egy jégétterembe és egy jégdiszkóba is, ahol a székektől, az asztalokon keresztül a pult is jégből készült.
Ebben a különleges világban korcsolyapálya, fánkos csúszkapálya és hólabirintus teszi teljessé az élményt.
Köszönjük a nagy érdeklődést és a megtekintéseket!
Bízunk benne, hogy ezzel a néhány kis videóval még varázslatosabbá tehettük az adventi időszakot, az ünnepi készülődést.
Kérdés, javaslat esetén keressétek Kollárszky Boglárkát az alábbi elérhetőségek egyikén vagy a videó alatt hozzászólásban!
E-mail: csepel.szervezo@vgyke.com
Telefon: +3630 5130776
Az online klubok a következő hivatkozásokon visszanézhetők:
Snow Man’s World
A rénszarvasoknál
Az Articum Múzeumban
A Mikulás házánál
Kollárszky Boglárka
közösségi civilszervező
#aliglátó #Csepel #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #online #vak #VGYKE
Kézműveskedtünk Rákosmente évzáró klubján
2024. december 2.
Idei utolsó klubnapunkon szomorú szívvel emlékeztünk meg azokról a tagjainkról, akik idén hagytak itt bennünket.
Kuti Dalma előadó versekkel örvendeztetett meg bennünket az advent alkalmából. Három költeményt hallhattunk a kerületünkben élő és alkotó Albert Ferenctől, és elhangzott még Ady Endre Karácsony című verse is.
Másik meghívott vendégünk Czifra Erika volt, akinek a segítségével karácsonyi gyertyatartó mécseseket készíthettünk.
Klubunkon részt vett kolléganőnk, Rátóti Krisztina is, aki vendégünkkel, Czifra Erikával készített interjút.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Rákosmente #vak #VGYKE
Karácsonyozás Pesterzsébeten
Karácsonyozás Pesterzsébeten
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Ismét eljött a december, és a pesterzsébeti lámpás klub tagjaival is készülünk az ünnepekre.
Ezen a különleges klubalkalmon egy kis karácsonyi hangulatot varázsolunk az ünnepi asztalra és a szívünkbe is.
Várok Mindenkit szeretettel!
A klubnap időpontja: 2024. december 12. 13:00
Helyszín: Csili Művelődési Központ „B” épület (1201 Budapest Baross utca 55.)
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
06704310445
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudiknè Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
Készülődés a karácsonyra Erzsébetvárosban
Készülődés a karácsonyra Erzsébetvárosban
Kedves klubtagok, Tisztelt érdeklődők!
Sok szeretettel hívjuk Önöket az Erzsébetvárosi Lámpás klub decemberi klubnapjára. Készülődjünk közösen a karácsonyra, beszélgessünk arról ki hogyan készül idén az ünnepre, és idézzük fel az idei év legkedvesebb közös programjainak emlékét!
Időpont: 2024. 12. 12. 14:00-16:00
Helyszín: Klaudió Civil Központ
Cím: 1072 Budapest, Nagydiófa u. 34.
Visszajelzéseiket 2024. 12. 10-én 12 óráig várjuk a részvételről a lenti elérhetőségek valamelyikén. Kíséretet a klubnapra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani. A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk mindenkit, látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékkal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket. Kérjük, amennyiben ismersz olyat, aki szívesen segítené önkéntesként klubjaink és programjaink lebonyolítását (főképp kísérésben), ajánlj neki minket!
Klubjaink és programjaink Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósulhatnak meg.
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
Elérhetőségek:
Mobil: +36 70 387 52 66
E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com
Ünnepváró klubnap Angyalföldön
2024 utolsó klubnapján, november 25-én az ünnepvárásról beszélgettünk tagjainkkal.
Felelevenítettük gyermekkori karácsonyi emlékeinket, és a fiatalabb korosztály csodaszámba menőként hallgatta az idősek ünnepi készülődésének emlékeit. Régebben a gyerekekkel az édesapák vagy a nagyszülők elmentek sétálni, a karácsony hangulatában feldíszített kirakatokat nézegetni, amíg az édesanya elkészítette a finom ünnepi ételeket, feldíszítette a karácsonyfát és elhelyezte az ajándékokat a fa alatt. Akkoriban még nem volt telefon, így a szülők megbeszélték, mikorra érjen haza a nagyi vagy apuka a gyerkőcökkel, és aztán csakis a családé, az ünnepé és az ajándékozásé volt a főszerep. Abban az időben még gyertyák égtek a feldíszített karácsonyfán, ami igazi ünnepi hangulatot varázsolt szeretteik körében.
Majláth Mónika
közösségi civilszervező
#aliglátó #Angyalföld #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Adventi klub Kispesten
Kedves Tagtársaink, Kedves Érdeklődők!
Ideje számba venni ezt az évet!
Biztosan mindenkinek vannak élményei, sikerei és kudarcai egyaránt ebben az évben is. Elkezdődött Advent, a várakozás időszaka. December 1-jén, vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Gyújtsunk fényt lelkünkben is, és töltsünk el együtt egy kellemes délutánt, kora estét a Kispesti Kaszinóban!
Mikor?
2024. december 5-én, csütörtökön 15:00-tól!
Helyszín: Kispesti Kaszinó
1191 Budapest, Fő u. 42.
A Határ út és Tulipán utca között közlekedő 42-es villamos Templom téri megállójától két perc sétára, a templom mellett, teljesen akadálymentes környezetben.
Szeretnénk felhívni figyelmeteket, hogy az ünnepek után, 2025. január 2-án, a hónap első csütörtökén a kaszinó még zárva lesz, így a januári klub időpontja módosul. Amint lesz információnk arról, hogy mikor lesz az évnyitó klub, természetesen azonnal megosztjuk Veletek! Kövessétek figyelemmel a VGYKE Hírlevelét és Facebook-oldalunkat!
Regisztráció nem szükséges, de azért, hogy tudjuk, hány emberre és kikre számítsunk, ha telefonon vagy email-ben jelentkeztek, megköszönjük. Szeretettel várunk titeket, kísérőiteket, barátaitokat, családtagjaitokat! Kérünk mindenkit, kísérőről ki-ki maga gondoskodjon! Ezen kívül már csak egy kérésünk van: Mindenki érezze jól magát! De tudjuk, ez kérés nélkül is menni fog.
Szeretettel,
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
XIX. kerületi közösségi civilszervezők
Telefon (Kriszta): +36 70 377-3235
Telefon (Viktor): +36 70 377-3265
E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #gyengénlátó #Kispest #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE
Az év utolsó klubnapja Újpesten
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel várunk mindenkit az év utolsó klubnapjára!
Meghívott vendégünk Varga Brigitta rendőr százados, aki elmondja, hogy mi történt az év második felében a köz- és közlekedésbiztonságban Újpesten.
Másik vendégünk Helle Maximilian lesz, aki kellemes hangulatot varázsol majd a klubnapunkon.
Időpont: 2024.12.04. (szerda) 15:00-17:00
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ Ifjúsági Ház Szinházterem
Cím: 1042 Budapest, István út 17-19.
Murgács Jánosné és Pesa Anna Mária
közösségi civilszervezők
Elérhetőségek:
Telefon: 06-30/314-9336; 06-70/602-9368
E-mail: ujpest.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Újpest #vak #VGYKE
Kézműves karácsonyi hangolódás a rákosmenti klubon
Kedves Klubtársunk!
Szeretettel hívunk évzáró klubnapunkra, melyet 2024. december 2-án, 14:00 és 16:30 között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban. (Kép u. 7-9.)
Vendégünk Czifra Erika lesz, a Dominika Hobby Kreatív Alkotóműhely vezetője, akivel már több alkalommal találkozhattatok. Ezen az adventi délutánon kézműveskedünk majd kellemes zene mellett, és szokás szerint -akinek kedve van-, saját kezűleg elkészítheti ajándékait szeretteinek. Erika hoz majd alapanyagokat, eszközöket, és minden segítséget megad, hogy látássérültként is sikerüljön az alkotásod!
Arról is beszélgetünk majd, hogy hogyan készülődünk az ünnepekre, és akár recepteket is cserélhetünk. Így hangolódunk rá az ünnepekre.
Szeretettel várunk benneteket!
A programváltozás jogát fenntartjuk! Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!
Elérhetőségeink:
E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill., ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a Rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Rákosmente #vak #VGYKE