Esélyegyenlőségi Magazin

 

2022. június 13-án tartottuk klubnapunkat a Ferencvárosi Művelődési Központban. A klub nagy részét a szabadban tartottuk.

Meghívott vendégünk Ruzsa Viktor volt, aki az MVGYOSZ kommunikációs munkatársa és egyben az „Esélyegyenlőségi Magazin” szerkesztője is. A látássérültek helyzetéről beszélgettünk, az esélyegyenlőségről, az elhelyezkedés lehetőségéről a munka világában.

A helyszínen riport is készült az Esélyegyenlőségi Magazinnak a VGYKE lámpásainak tevékenységéről.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Rákosmente júliusi klubján a Láthatár bolt lesz a vendég

 

Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk következő klubunkra, melyet 2022. július 5-én, kedden délután 14:00-órától tartunk, figyelem, új helyszín: a Rákosliget Katolikus kör (XV. u. 2.), mivel a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezár július-augusztusra.

Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.

Klubunkra meghívtuk tagunkat, Németh Robit, aki egyben a Láthatár bolt munkatársa, hogy mutassa be a bolt termékeit, újdonságait. Kérünk benneteket, hogy amennyiben szeretnétek valamilyen segédeszközt, terméket, azt jelezzétek számunkra, hogy Robi magával tudja hozni a klubra!

Beszámolunk az aktualitásokról, és felköszöntjük a születés- és névnaposainkat is.

Szeretettel várunk benneteket!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill., ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Távcső szemüveg, nagyítók és egyéb látásjavító eszközök bemutatója

 

2022. június 8.

Júniusi klubnapunk vendége Novák Zsuzsa, a Novák Optika vezetője volt.

Zsuzsa bemutatta nekünk a távcső szemüveget, különböző nagyítókat, amiket ki is próbálhattunk. Beszélt a különböző dioptriájú és a színes lencsékről. Megtudhattuk, hogy ezeket az eszközöket a nagyobb szemészeti klinikákon a rehabilitációval foglalkozó szemész szakorvosok írhatják fel. A klinikákon is van lehetőség ezeket az eszközöket kipróbálni, de a Novák Optikában Zsuzsa is szívesen segít ezeknek a speciális eszközöknek a kiválasztásában és kipróbálásában. Időpontot Novák Zsuzsával kell egyeztetni. Az elérhetőségében mi is segítünk.

Így néz ki egy távcsőszemüveg

A klubnapunkon Ruzsa Viktor készített hangfelvételt, melyet az alábbi linken hallgathattok meg.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők

Nyári programok, kirándulások

 

Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!

Következő klubnapunk helyszíne és időpontja:

Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ
Budapest Haller u. 27. fszt. 41. terem

Időpont: 2022. július 04. 14.00-16.00 óra között

A következő hónapokra tervezett programjainkról lesz majd szó. Szeretnénk kirándulni, több helyre eljutni a nyár folyamán.

A klubnap a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Mindenkit sok szeretettel vár:

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Telefonszám: 06704320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Kispest története a júniusi online klubon

 

2022.06.10.

Itt a nyár, nagy meleg van, kevés a csapadék. Magasan és forrón delel a Nap. Szép sorban érnek a gyümölcsök, zöldségek, kezdődik a nyaralás, és sok érdekes nyári program vár.

Júniusi klubunkon a hónap érdekességeiről, a változásokról a természetben, és a jeles napokról volt szó. Kerületünk idén ünnepli Kispest várossá nyilvánításának 100. évfordulóját. Mi pedig Kispest történetének, történelmének bemutatásával ünnepeltük a kerek évfordulót.

Elhangzott versek:

Kispest története, történelme (Forrás: www.kispest.hu)

Elhangzott dallamok:

Bernát Zsuzsanna
Közösségi civilszervező

Júniusi klubnap a VGYKE Támogató Szolgálatával és masszázs szolgáltatásával

 

Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE Tagok!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.

Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Bp., Kondor Béla sétány 8.)

Időpont: 2022. június 29. (szerda) 15 óra

Ezúttal a VGYKE két munkatársát látjuk vendégül.
Egyikük a Louis Braille Támogató Szolgálat munkáját mutatja be nekünk, elmondja, kik és hogyan vehetik igénybe ezt a szolgáltatást.

Másik vendégünk a VGYKE gyógy- és nyirokmasszázs szolgáltatásával kapcsolatosan tájékoztat minket az aktuális lehetőségekről, árakról, egyéb tudnivalókról.

Nyári terveinkről és programjainkról sem feledkezünk meg.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Rákosmente júniusi klubján az Alko-Soft volt a vendég

 

Rákosmente lámpásai klubnapot tartottak június 7-én a Rákoshegyi Közösségi Házban.

Ezúttal Dvariecki Bálint, az Alko-Soft képviselője volt a vendég, aki vakként vállalkozó, cégvezető és sorstársainak ad munkát. Röviden ismertette széles körű szolgáltatásaikat, mint pl. a szoftveres és hardveres karbantartást, tárhely biztosítást, távszervízt, szaktanácsadást, és kitért arra, hogy termékeket is honosítanak, vagyis külföldi informatikai programok, termékek menürendszerét ültetik át magyarra.

Miután Bálint búcsút vett a csapattól, sor került a közösségi ház aktuális szobrászati tárlatának megtapintására is. A nap a név- és születésnaposok felköszöntésével végződött.

A szobrászati kiállítás

A programról online is bejelentkeztünk.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Szépségápolás az Ilcsi kozmetikumok szempontjából

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

A XIII. kerület június 27-én klubnapot szervez, melyre nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt.

Vendégünk Molnár Ferenc lesz az Ilcsi kozmetikumok képviseletében. A 105 féle zöldségből, gyümölcsből és növényekből készült kozmetikumaikról fog nekünk kiselőadást tartani. Mint tudjuk, ezeknek a termékeknek van egy jellegzetes illatuk, amit maguk a benne lévő növények, és a készítéshez felhasznált illóolajok hoznak létre.

Molnár úr beszélni fog a Kárpát-medence jellegzetes növényeinek szerepéről a bőrápolás területén. Természetesen a tapintás is szerepet fog játszani, ahogy a kozmetikusok munkájánál is varázslatos a tapintás és érintés.

Várunk szeretettel mindenkit, akinek kedve van egy kis szimat túrára!

Helyszín: 1134 Budapest, Tüzér utca 56-58. 12. klubterem.

Időpont: 2022. június 27-én 15 – 17 óra

Fontos! Kérünk mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civilszervezőknél!

A klubnap személyes jelenlét formájában zajlik, de havi rendszerességgel online klubot is szervezünk, amely a fenti időpontban és azután is visszanézhető lesz.

Istók Imola és Majláth Mónika

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Telefon: 06304989127 és 06707734054

Facebook-oldal

Nyárindító klubnap: Zene és meglepetés

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

2022. júniusi klubnapjára Domoszlai János jön el hozzánk, és egy meglepetés vendéget is hoz nekünk. A klubnap alkalmából különböző érdekes hangszereket mutat be az érdeklődőknek, és meg is szólaltatja azokat az andoki kultúra jegyében.

Klubnapunk online a Facebook-oldalunkon is visszanézhető, meghallgatható lesz.

Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem

Időpont: 2022. 06. 20. 14:30-16:00

Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez

A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi Civilszervezők

E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Tel.: +3630/513-0776, 0670/773-40-54,

Facebook-oldal

Júniusi klubnap a vallás jegyében

 

Kedves Tagok és Érdeklődők!

Júniusi klubnapunkon Gabriel Finálival, a Hunyadi téri Zsinagóga rabbijával beszélgetek.

Nagyon tartalmas és érdekes beszélgetésben lesz részünk.

Aki szeretné személyesen meghallgatni a riportot, várjuk szeretettel!

Időpont: 2022. június 15. 15 óra

Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

06304989094

terezvaros.szervezo@vgyke.com

Kutyás klubnap Kőbányán

 

Kedves Klubtagok, Kísérők és Érdeklődők!

A júniusi klubnapunkon a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kiképzője, Farkas Darinka lesz a vendégünk, akitől nagyon sok hasznos információt megtudhatunk a vakvezető kutyákról, valamint a kiképzésükről.

Szeretettel várok mindenkit 2022. június 13-án, hétfőn 15 órától.

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest, Szent László tér 7. fsz. 53.

A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várom.

A klubról élő bejelentkezés lesz a Közösség lámpásai – Budapest X. kerületi látássérültek klubja Facebook-oldalon.

Mobil: +36-70-984-1887

Email: kobanya.szervezo@vgyke.com

Bönde Katalin
Közösségi civilszervező

Kispest története a júniusi online klubon

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívunk benneteket júniusi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook-oldalunkon követhettek élőben.

E havi klubunkon szó lesz a hónap érdekességeiről, a változásokról a természetben, és a jeles napokról. Kerületünk idén ünnepli Kispest várossá nyilvánításának 100. évfordulóját. Kispest történetének, történelmének bemutatásával ünnepeljük a kerek évfordulót.

Bejelentkezésünk ideje: 2022. június 10. (péntek) 14 óra

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook-oldalunkon!

Bernát Zsuzsanna
Közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 984 8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com