2021. utolsó klubnapján a XVI. kerületi lámpás klub a közelgő ünnepekre készül. Amellett, hogy átbeszéljük a karácsonyhoz kapcsolódó hagyományokat, szokásokat, egy kis meglepetéssel is készülünk tagjaink számára. Karácsonyi asztaldíszt fogunk közösen készíteni, melyet a tagok a klubnapot követően haza is vihetnek. Ezzel a kis hangulatos asztaldísszel még szebbé varázsolhatják otthonukat, s így lélekben az ünnepek alatt is együtt lehetünk.
Továbbá a személyesen megjelenő tagjaink részére átadásra kerül a VGYKE XVI. kerületi tagoknak készült karácsonyi ajándékcsomagja.
Csak december 13-a éjfélig történő visszajelzés esetén áll módunkban személyesen átadni az ajándékot a klubnapon.
Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeink valamelyikén, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
Közöss ünneplés a XVI. kerületben
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2021. utolsó klubnapján a XVI. kerületi lámpás klub a közelgő ünnepekre készül. Amellett, hogy átbeszéljük a karácsonyhoz kapcsolódó hagyományokat, szokásokat, egy kis meglepetéssel is készülünk tagjaink számára. Karácsonyi asztaldíszt fogunk közösen készíteni, melyet a tagok a klubnapot követően haza is vihetnek. Ezzel a kis hangulatos asztaldísszel még szebbé varázsolhatják otthonukat, s így lélekben az ünnepek alatt is együtt lehetünk.
Továbbá a személyesen megjelenő tagjaink részére átadásra kerül a VGYKE XVI. kerületi tagoknak készült karácsonyi ajándékcsomagja.
Csak december 13-a éjfélig történő visszajelzés esetén áll módunkban személyesen átadni az ajándékot a klubnapon.
Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2021. 12. 14. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeink valamelyikén, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
Kollárszky Boglárka, Istók Imola és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi Civilszervezők
E-mail : 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Tel.: +3670/773-4054
Irodalmi karácsony Angyalföldön
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagyon sok szeretettel meghívunk mindenkit a XIII. kerületi Lámpás Klub decemberi klubnapjára, melyen vendégünk Borsos Miklós versmondó lesz, aki gyönyörű karácsonyi verscsokorral ajándékoz meg bennünket.
Az időpont: 2021. december 13. 15.00 – 17.00
Helyszín: Prevenciós Központ
Cím: 1134 Budapest, Tüzér utca 56-58. 12. klubterem
A program az alábbi Facebook oldalon is elérhető lesz:
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségeink egyikén jelezze!
Mindenkit szeretettel várunk:
Istók Imola, Aranyiné Kmett Olga és Kollárszky Boglárka
Közösségi Civilszervezők
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Tel.: +3630/498-9127, +3670/773-4054
Karácsonyi klubnap Kőbányán
Kedves Klubtagok, kísérők és érdeklődők!
Az idei év utolsó klubnapján a karácsonyra való készülődésről, az ünneppel kapcsolatos szokásokról beszélgetünk majd. Felelevenítjük a 2021-es év programjait, valamint a jövő évi programokat is tervezgetni fogjuk.
Szeretettel várok mindenkit 2021. december 13-án, hétfőn 15 órától.
Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest X. Szent László tér 7. fsz. 53.
A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várom.
Elérhetőségek:
Mobil: +36-70-984-1887
Email: kobanya.szervezo@vgyke.com
Bönde Katalin
Közösségi civilszervező
Ünnepi gondolatok az online klubnapon
Szeretettel hívunk Mindenkit 2021. december 10-én 10:00 órakor kezdődő online klubnapunkra!
A járvány miatt nem tudunk személyesen találkozni.
Nagyon jó lenne ünnepváró hangulatban újra együtt lenni!
Online élő adásban adventi gondolatokkal, karácsonyi készülődésre hívunk és várunk Mindenkit a Facebookon Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon!
Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők
Tel: 06 70 377 32 65
E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com
Vakrepüléssel– Online klubnap
Tisztelt Klubtagok és Érdeklődők!
Novemberi klubnapunkon a Vakrepülés Színtársulat tagjaival lehet megtekinteni egy beszélgetést, melyben tájékozódhatunk az elmúlt időszak eseményeiről, a már megtörtént és jövőbeli előadásaiknak élményeiről és terveiről, valamint a társulat mindennapjainak eseményeibe is bepillantást nyerhetünk.
Nagy Fruzsina
VII. kerületi közösségi civil szervező
Karácsonyra hangolódva
Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!
A Zuglói Lámpás klub ez évi utolsó klubnapjára hívja tagjait, amelyen kis ünnepség keretén belül a karácsonyi előkészületekről, szokásainkról és a hagyományokról beszélgetünk.
Klubnapunk ideje: 2021. december 08. (szerda) 14 óra
Helye: Zuglói Civil Ház, 1144 Budapest, Csertő park 12.
A klubnapon való részvétel ingyenes, de az alábbi elérhetőségeken kérem jelezni a részvételi szándékot!
Minden érdeklődőt várok szeretettel!
Elérhetőség:
Telefon: +36-70-984-5071
E-mail: zuglo.szervezo@vgyke.com
Kiss Márta
Közösségi civil szervező
VGYKE
Közösség Lámpásai projekt
Zugló
Online klub a karácsonyfa történetéről
A kép forrása: www.tumblr.com
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel hívunk benneteket karácsonyi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.
Karácsony az év talán legszebb és legmeghittebb időszaka, amelyhez mindenki társít valamilyen szép emléket.
A karácsonyhoz számos szimbólum kapcsolódik, az angyalok, a csillag, a gyertyák (vagyis maga a fény), és persze a fenyőfa, amely a keresztény hagyománynál is ősibb időkből származik. Érzelmeket ébreszt az emberekben, talán ezért is tartják a szeretet ünnepének. Azonban sokan nem tudják, mi is a karácsony szimbólumának, a karácsonyfának a története. Karácsonyi klubunkon erről lesz szó, sőt még egy mese is elhangzik a karácsonyfa történetéről.
Időpont: 2021.12.07-én (kedd) 14 óra.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!
Bernát Zsuzsanna
Közösségi civilszervező
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 984 8868
E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com
Rákosmente decemberi klubja az advent jegyében
Kedves Klubtársunk!
Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2021. december 7-én tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3).
Megemlékezünk a fogyatékosság világnapjáról, megérkezik a Mikulás, ráhangolódunk az adventi időszakra, és az év utolsó klubján beszélgetünk a szeretet ünnepéről, a hozzá kapcsolódó népszokásokról egy kis finomság és karácsonyi muzsika mellett.
Kérünk Benneteket, hogy maszkot hozzatok magatokkal! Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!
Minden tagunknak kívánunk jó egészséget, békés adventi időszakot, és kellemes ünnepeket!
Elérhetőségeink:
E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
Ünnepeljünk együtt Mikuláskor!
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Következő klubnapunkat 2021. december 6-án tartjuk a szokásos helyünkön:
Ferencvárosi Művelődési Központ, Budapest, Haller u. 27.
Időpont: 14.00-16.00 óra között
Téma: adventi készülődés-karácsonyi ünnepkör
A klubnap megrendezését a Ferencvárosi Önkormányzat támogatja.
Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők!
Tanai Csaba
Közösségi civilszervező
Telefonszám: 06/30/7685404
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
Telefonszám: 06/70/4320147
Rákosmente decemberi online klubján a masszázs képviselőjével beszélgetünk
Kedves Klubtársunk!
2021. december 2-ára, 14:00 órakor kezdődő online klubunkra meghívtuk Págány Noémit, aki a VGYKE Masszázsszolgáltatásának munkatársa. Vele készítünk interjút arról, hogy miért is hasznos a masszázs, hogyan és milyen helyszíneken tudjátok igénybe venni a szolgáltatást, és hogyan rendelhetitek házhoz! Hallhattok a legfrissebb hírekről is!
Az online esemény linkje, amellyel csatlakozhattok
Addig is vigyázzatok magatokra továbbra is, és kívánunk mindannyiótoknak jó egészséget!
Elérhetőségeink:
E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
Novemberi klubnap az ügyfélszolgálattal és adventi készülődéssel
2021. november 24-én megtartottuk havi klubnapunkat, melynek vendége volt a VGYKE ügyfélszolgálat munkatársa, Kormányos Ágnes.
Ági előadásában információkat kaphattak tagjaink az egyesülettel kapcsolatos tudnivalókról, szolgáltatásokról, vagy az éppen aktuális változásokról.
Mindezek mellett lehetőség nyílt a tagdíj befizetésére és a tagkönyvek meghosszabbítására, kérdések feltételére.
A délután további részében az adventi és karácsonyi időszakra készülődve különféle népszokásokról, hagyományokról és legendákról beszélgettünk, hol és hogyan készülnek az adventre, hogyan ünneplik egyes országokban a karácsonyt.
Kézműves foglalkozás keretében ajándék dobozokat, valamint gyöngyből cukorbotot is készítettünk, ezzel is ráhangolódva az ünnepekre.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Advent története és szimbólumai
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel hívunk benneteket decemberi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.
Karácsony méltó megünneplésének elengedhetetlen része az ADVENT. Decemberi online klubunk témája Advent története és szimbólumai. Beszélünk az adventi koszorúról, az adventi gyertyák jelentéséről, Advent angyalairól, szerencsét hozó Borbáláról, a Mikulásról, az adventi naptárról, a mézeskalácsról, és az is kiderül, mi lesz, ha elcsattan egy csók a fagyöngy alatt.
Időpont: 2021. december 1-én (szerda) 14 óra
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!
Bernát Zsuzsanna
Közösségi civilszervező
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 984 8868
E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com