Online klubnap a negyedik hullám jegyében

 

Rákosmente Lámpásai 2021. augusztus 10-én tartották meg soron következő online klubnapjukat, amelyre meghívták dr. Kiss Jánost, hogy a tavaszi, ill. a tavalyi alkalomhoz hasonlóan most is adjon felvilágosítást a tagoknak a 3. oltással és a 4. hullámmal kapcsolatban.

Mint hallható volt, mindenképpen szükséges és ajánlott az emlékeztető oltás. Már most célszerű zárt térben és járműveken maszkot viselni, bár nem kötelező. A doktor úr az újabb járványhullámot szeptember elejére, vagy legkésőbb szeptember közepére prognosztizálta.

János távozása után a tagok hallhattak a XXI. Keresztúr nevű települések találkozójáról, melynek Rákosmente a házigazdája. A hagyományoknak megfelelően a napot Jana fejezte be, aki zenei alapra játszott, és énekelt perui dallamokat.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Augusztusi klubnap – ismét személyesen

 

Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE Tagok!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Bp., Kondor Béla sétány 8.).

Időpont: 2021. augusztus 25. (szerda) 15 óra.

Hangolódjunk össze! A hosszan tartó bezártság és elszigetelődés után végre személyesen is leülhetünk egymással egy jó kis beszélgetésre. Elmesélhetitek, ki hogyan élte meg az elmúlt időszakot, mivel töltötte az idejét, mik a tervei a jövőben.

Szeretettel várunk Mindenkit!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Rákosmente augusztusi élő klubja az ügyfélszolgálattal

 

Rákosmente Lámpásai klubnapot tartottak augusztus 3-án, a Rákosligeti Katolikus Körben, melyre az ügyfélszolgálat munkatársait hívták meg.

Lehetőség adódott a tagdíjak befizetésére, és a klub résztvevői kérdéseiket is feltehették.

A program további részében a tagok előadást hallgathattak Pétertől azzal kapcsolatban, hogy a híres, magyar származású kutatónak, Roska Botondnak sikerült egy vak embernek részlegesen visszaadnia a látását. Ebből egy jó kis beszélgetés alakult ki, amelybe mindenki igyekezett bekapcsolódni, és elmondani a véleményét a témáról.

A napot Domoszlai János zenés névnapi köszöntője zárta, aki most egy pánsípon játszott.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Klubnap az olvasás jegyében

 

Tisztelt Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel meghívlak titeket augusztusi, online klubnapunkra, melyen Dvariecki Bálint, az Alko-Soft Nonprofit Bt. ügyvezetője lesz a vendégünk. Szó lesz a dital.hu oldalról, az eRikkancs rendszerről, mindenféle tevékenységükről, és természetesen az olvasásról minden mennyiségben!

A klub augusztus 18-án tekinthető meg Facebook oldalunkon 14:00 órától.

Mindenkit várunk szeretettel!

Nagy Fruzsina
VII. kerületi közösségi civil szervező

Nyaraljunk a XVI. kerületben!

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Nagy szeretettel hívunk meg Mindenkit a XVI. kerületi lámpás-klub augusztusi klubnapjára, melyen egy igen aktuális témáról fogunk beszélgetni, a nyaralásról.

Hogyan nyaral egy látássérült? Vannak olyan speciális körülmények vagy adottságok, melyekre érdemes odafigyelni a helyszín kiválasztásakor és a program megtervezésekor?

Személyes történeteken keresztül járjuk körbe a témát és adunk néhány hasznos tippet és ötletet az érdeklődőknek ezen az augusztusi hétfő délutánon.

Helyszín: 1163 Budapest Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem

Időpont: 2021. 08. 16. 14:00-16:00

Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.

Kollárszky Boglárka, Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi Civilszervezők

E-mail : 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Tel.: +3630/498-9127, +3670/773-4054

A szentendrei Skanzen története

 

2021.07.23.

A VGYKE 2020-ban sikeresen pályázott az NFSZK „Vizuális kultúra mindenkié” „FOF2020” nevű pályázatán, így július 28-án tagjainkat és kísérőiket elvisszük egy interaktív, egész napos kirándulásra a szentendrei Skanzenbe.

Ez adta az ötletet, hogy online klubunkon beszéljünk a szentendrei Skanzen történetéről, és a sok látnivalóról.

A kispest.hu „Velünk történt” rovatában is megtekinthető.
2021.07.31 .

Az Állatkert bemutatása az augusztusi online klubon

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívunk benneteket augusztusi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.

Klubtagjainkkal hamarosan ellátogatunk a Fővárosi Állatkertbe, ezért előtte online klubunkon az Állatkert történetéről beszélünk egy kis ízelítőként.

Időpont: 2021. augusztus 13. (péntek) 14 óra

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!

Bernát Zsuzsanna
Közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 984 8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com

Rákosmente augusztusi online klubja dr. Kiss Jánossal

 

Kedves Klubtársunk!

2021. augusztus 10-ére, 14:00 órakor kezdődő online klubunkra meghívtuk dr. Kiss Jánost, aki a 3. oltásról, és a koronavírus 4. hullámáról ad elő. Kérjük, jelezzétek előre a kérdéseiteket, amelyeket János a Facebook élő adásban megválaszol!

Az online esemény linkje, amellyel csatlakozhattok

Addig is vigyázzatok magatokra továbbra is, és kívánunk mindannyiótoknak jó egészséget!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Újra együtt a klubtagokkal

 

Végre személyesen találkozhattak a terézvárosi lámpás klub tagjai és kísérőik az Eötvös 10 kulturális Színtérben 2021.07.21-én 15 órakor, 16 fővel.

Régen vártuk már ezt a napot. Nagyon megörültünk egymásnak, sokat beszélgettünk, közben Jana zenélt nekünk.

Megbeszéltük a további klubnapi témáinkat és programjainkat.

Szóba került továbbá a szentendrei skanzeni kirándulás is. A VGYKE 2020-ban is sikeresen pályázott az NFSZK „Vizuális kultúra mindenkié” „FOF2020” nevű pályázatán. így július 28-án tagjaink és kísérőik részt vettek egy interaktív, egész napos kiránduláson a szentendrei Skanzenben.

Elköszöntünk egymástól a következő találkozásig.

Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező

Mi is az a Braille kotta?

 

2021. július 21-én online klubnapi vendégem Németh Tamásné Berta Edina Braille kottaátíró volt.

A bevezetőben Edina mesélt a Braille írás eredetéről, hogyan alakult ki.

A Braille írás mai formája -amely hat számozott pontból áll, és a világon mindenhol használják a látássérültek- Louis Braille francia pedagógus, feltaláló nevéhez fűződik. Mivel Louis Braille nagyon szeretett zenélni és nagyon jól játszott a templomi orgonán, így adódott a lehetőség, hogy a Braille íráshoz használt pontokból kottát is lehet írni.

Edina gyengénlátóként született és nagyon szeretett zenélni, így sok látássérült, vak zenésszel ismerkedett meg, akik Braille kotta hiányában a hallásukra hagyatkozva tanultak meg komolyzenei darabokat, de így nem könnyű ezeket a zenei darabokat játszani.

Edinát viszont érdekelte a Braille írás-olvasás, ezért 30 éves korában megtanulta.

Így jött az ötlet, hogy a látóként használt kottákat, átírja Braille írással. Alapja itt is a hat- pont rendszer, ahol a felső négy pont adja a kottát és az alsó két pont jelöli a kottán lévő jeleket (zászló, rúd, vízszintes vonalak).

A Braille kottában nem használják az 5 vonal és a Violin kulcs jelölését.

Kiss Márta
Közösségi civil szervező

Beszélgetés a szabadidős programokról

 

Kedves Tagjaink és Kísérőik!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Augusztusi klubnapunkat az Újpesti Ifjúsági Házban tartjuk (1041 Budapest, István út 17-19.)

Időpont: 2021. augusztus 4. 15.00-17.00 óra között

Témák:

A jogszabályi előírások szerint a klubnapon csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt!

A védettségi igazolvány a személyi okirattal együtt érvényes, az Ifjúsági Ház munkatársai belépéskor ellenőrzik.

Az Ifjúsági Ház Területén a közös helységekben a maszk használata kötelező!

Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők:

Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervező

Telefonszám: +3670 602 9368

Murgács Jánosné Annamari
Közösségi civilszervező

Telefonszám: +3630 4989033

E-mail: ujpest.szervezo@vgyke.com

Meglepetés az augusztusi klubnapon

 

Kedves Tagjaink!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy következő klubnapunkon is lesz lehetőség a személyes találkozásra a Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller u. 27.)

Időpont: 2021. augusztus 2. (hétfő) 14.00-16.00 óra között

Téma: klubprogramok megbeszélése, kötetlen beszélgetés egymással és meghívott vendégünkkel.

Meghívott vendégünk: Rózsa Magdolna a Test és Lélekszépítő Alapítványtól, aki meglepetéssel kedveskedik tagjainknak.

Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők:

Tanai Csaba
közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/30/7685404

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/70/4320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com