Mi is az a Braille kotta?

 

2021. július 21-én online klubnapi vendégem Németh Tamásné Berta Edina Braille kottaátíró volt.

A bevezetőben Edina mesélt a Braille írás eredetéről, hogyan alakult ki.

A Braille írás mai formája -amely hat számozott pontból áll, és a világon mindenhol használják a látássérültek- Louis Braille francia pedagógus, feltaláló nevéhez fűződik. Mivel Louis Braille nagyon szeretett zenélni és nagyon jól játszott a templomi orgonán, így adódott a lehetőség, hogy a Braille íráshoz használt pontokból kottát is lehet írni.

Edina gyengénlátóként született és nagyon szeretett zenélni, így sok látássérült, vak zenésszel ismerkedett meg, akik Braille kotta hiányában a hallásukra hagyatkozva tanultak meg komolyzenei darabokat, de így nem könnyű ezeket a zenei darabokat játszani.

Edinát viszont érdekelte a Braille írás-olvasás, ezért 30 éves korában megtanulta.

Így jött az ötlet, hogy a látóként használt kottákat, átírja Braille írással. Alapja itt is a hat- pont rendszer, ahol a felső négy pont adja a kottát és az alsó két pont jelöli a kottán lévő jeleket (zászló, rúd, vízszintes vonalak).

A Braille kottában nem használják az 5 vonal és a Violin kulcs jelölését.

Kiss Márta
Közösségi civil szervező

Beszélgetés a szabadidős programokról

 

Kedves Tagjaink és Kísérőik!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Augusztusi klubnapunkat az Újpesti Ifjúsági Házban tartjuk (1041 Budapest, István út 17-19.)

Időpont: 2021. augusztus 4. 15.00-17.00 óra között

Témák:

A jogszabályi előírások szerint a klubnapon csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt!

A védettségi igazolvány a személyi okirattal együtt érvényes, az Ifjúsági Ház munkatársai belépéskor ellenőrzik.

Az Ifjúsági Ház Területén a közös helységekben a maszk használata kötelező!

Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők:

Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervező

Telefonszám: +3670 602 9368

Murgács Jánosné Annamari
Közösségi civilszervező

Telefonszám: +3630 4989033

E-mail: ujpest.szervezo@vgyke.com

Meglepetés az augusztusi klubnapon

 

Kedves Tagjaink!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy következő klubnapunkon is lesz lehetőség a személyes találkozásra a Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller u. 27.)

Időpont: 2021. augusztus 2. (hétfő) 14.00-16.00 óra között

Téma: klubprogramok megbeszélése, kötetlen beszélgetés egymással és meghívott vendégünkkel.

Meghívott vendégünk: Rózsa Magdolna a Test és Lélekszépítő Alapítványtól, aki meglepetéssel kedveskedik tagjainknak.

Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők:

Tanai Csaba
közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/30/7685404

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/70/4320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Mentálhigiénés szakember Rákosmente júliusi online klubján

 

Rákosmente lámpásai július 19-én online klubnapot tartottak.

Erre az alkalomra Dupaj Mónika látássérült mentálhigiénés szakembert hívták meg, aki röviden megosztotta a hallgatókkal az élettörténetét. Mónika jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetemen dolgozik oktatásszervezőként. Munkája során számos nehézséggel kellett megküzdenie a látássérültségéből fakadóan, de akarattal, pozitív hozzáállással, valamint a kollégái segítségével sikerült minden akadályt leküzdenie. Mónika egy éve szerzett mentálhigiénés szakképesítést az egyetemen. Ennek okán felajánlotta támogatását sorstársai részére segítő beszélgetések formájában mintegy 2 hónapig térítésmentesen.

Mónika elérhetőségei a lámpásoknál megtalálhatók, bátran jelentkezzen, aki szeretné igénybe venni.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők

Klubnapunkon nyári események kerültek középpontba

 

Július 9-én Békásmegyeren a Közösségi Házban klubnapot tartottunk. Úgy terveztük, hogy az épület kertjében leszünk együtt, de a hirtelen jött eső miatt bent kellett maradnunk.

Ennek ellenére nagyon örültünk egymásnak. Nyári élményeinkről kezdtünk beszélgetni. Valaki két nyaralás között volt éppen, másik tagunk a terveiről beszélt. Közös programot is tervezgettünk egy későbbi időpontra, amikor újra együtt lehetünk majd.

Mielőbbi találkozásunk reményében búcsúztunk el egymástól.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

A szentendrei Skanzen bemutatása a júliusi online klubon

 

Kedves klubtagok és érdeklődők!

Szeretettel hívunk benneteket júliusi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.

A VGYKE 2020-ban sikeresen pályázott az NFSZK „Vizuális kultúra mindenkié” „FOF2020” nevű pályázatán, így július 28-án tagjainkat és kísérőiket elvisszük egy interaktív, egész napos kirándulásra a szentendrei Skanzenbe. Ez adta az ötletet, hogy online klubunkon beszéljünk a szentendrei Skanzen történetéről, és a sok látnivalóról.

Időpont: 2021. július 23. (péntek) 14 óra

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 984 8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com

Ismét együtt a rákosmenti klubban

 

Rákosmente lámpásai hosszú szünet után 2021. július 6-án klubnapot tartottak, ezúttal a Rákosligeti Katolikus Körben, mert megszokott helyük gyerektáboroztatás miatt zárva tartott.

A program elején megemlékeztek a koronavírusban elhunyt tagjukról. Ezt követően teret és módot nyújtottak a kötetlen beszélgetésre, melynek során mindenki elmesélhette, hogy a járvány időszakát hogyan vészelte át. A lámpások kihirdették a júliusi és augusztusi szabadtéri programokat is, amelyre már jelentkezhettek a tagok.

A klub a név- és születésnaposok felköszöntésével fejeződött be. Nagyon örültek annak, hogy oly sok idő eltelte után ismét találkozhattak.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők

Mi is az a Braille kotta?

 

Kedves Tagok, Érdeklődők!

A Közösség Lámpásai Zuglói látássérültek klubja minden érdeklődőt szeretettel vár 2021. júl. 21-én (szerdán) 14 órakor kezdődő online klubnapjára.

Vendég: Németh Tamásné Berta Edina Braille kottaátíró, erről az érdekes foglalkozásról beszélgetünk.

Az élő közvetítés a Facebookon, a Közösség Lámpásai Zuglói látássérültek klubja oldalán követhető és vissza is nézhető.

Kiss Márta
Közösségi civil szervező

Végre újra együtt

 

Egy hosszabb szünet után a XVI. kerületi tagok ismét személyesen találkozhattak, a régi, megszokottan jó és családias hangulatban, a régi, megszokott időpontban (július 19-én) és helyen, a Napraforgó Központban.

Sok megbeszélnivalónk volt, az elmúlt hónapok élményei mellett a nyár elkövetkezendő programjait is átbeszéltük, így szóba kerültek a szentendrei kirándulás és az állatkerti séták is.

A jó hangulathoz pedig a finom pogácsák és üdítő mellett hozzájárult Jana szép pánsíp-muzsikája is, akinek köszönhetően kis ízelítőt kaphattunk az indiai kultúrából.

A klubnap online videó-felvétele megtekinthető a XVI. kerület lámpás-oldalán a Facebookon.

Kollárszky Boglárka, Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők

Meghívó a Júliusi klubnapunkra

 

Kedves Klubtagok, Kísérők és Érdeklődők!

Szeretettel hívok meg mindenkit a Júliusi klubnapunkra.

Időpont: 2021. július 21. 15 -17 óra

Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér, 3. emelet, 321-es klubszoba

Végre találkozhatnak a lámpás klub tagjai, hiszen tavaly szeptember óta a pandémia miatt nem volt erre módunk. Most lesz az első személyes találkozónk, ahol zenés, kötetlen beszélgetésben lesz részünk.

A zenét Domoszlai János (Jana) szolgáltatja.

Várunk mindenkit szeretettel!

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

06304989094
terezvaros.szervezo@vgyke.com

Beszélgetés Dupaj Mónikával Rákosmente júliusi online klubján

 

Kedves Klubtársunk!

2021. július 19-én megtartjuk online klubunkat is, melyre meghívtuk Dupaj Mónikát, látássérült mentálhigiénés szakembert, akivel a látássérültség elfogadásáról beszélgetünk. Ezen kívül Mónika segítő beszélgetések lehetőségét kínálja fel tagjaink számára, amit megbeszélt időpont szerint igénybe vehettek.

Informálunk Benneteket az Állatkertbe szervezett látogatás lehetőségéről, melynek lehetséges időpontjai júl. 23., 30., valamint aug. 17., 19. Már előre gondolkodhattok, melyik időpont megfelelő számotokra!

Az online esemény linkje, amellyel csatlakozhattok, itt érhető el.

Addig is vigyázzatok magatokra továbbra is, és kívánunk mindannyiótoknak jó egészséget!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Újra  a Napraforgóban

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

2021. július 19-én sok-sok online megtartott klubnap után a XVI. kerületi klub ismét megnyitja kapuit tagjai előtt a személyes találkozóra.

Most, hogy búcsút mondhatunk a szigorításoknak, megpróbálunk új lendületet venni, és megszervezni első személyes találkozónkat a már jól ismert Napraforgóban, melyen az elmúlt hónapok élményei és tapasztalatai megbeszélése mellett elkezdjük tervezni és szervezni további programjainkat a 2021-es évre.

Többek között szó lesz a szentendrei kirándulásról, az éves közgyűlésről, és természetesen az állatkerti séták tervezgetése sem maradhat ki a programból!

Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem

Időpont: 2021. 07. 19. 14:00-16:00

Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben  segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.

Kollárszky Boglárka, Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi Civilszervezők

E-mail : 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Tel.: +3630/498-9127, +3670/773-4054