Látogatás a Zuglói Japánkertben

 

Bár a borult ég és az előrejelzések egyaránt esővel fenyegettek április 27-én, kis csapatunk szinte teljes létszámban megjelent az újpesti találkozóponton, ahonnan együtt indultunk Zuglóba. Döntésünket nem bántuk meg: igen tartalmas programon vehettünk részt!

A Japánkert a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium udvarán található, az iskolaalapító Varga Márton hozta létre az 1920-as évek végén. Hazánk egyetlen japánkertje, amelyet a japánok is autentikusnak ismernek el. A mintegy másfél órás szakvezetés során nemcsak ezt, de az iskolához tartozó (idén felújításra kerülő) Vakok Kertjét és néhány bemutatókertet is végigjárhattunk; a séta alatt mind az öt érzékszervünket tesztelhettük! A növények levelei-kérge-termése változatos taktilis ingereket kínált, a virágok színei és a kertben lakó madarak éneke szemnek-fülnek élményt nyújtott; sokfélét illatolhattunk a bangitától a rozmaringon át a duglászfenyő különleges aromájú tűleveleiig, és még kóstolásra is módunk nyílt az ismertebb fűszernövényektől kezdve egészen az árbócfa zsenge leveléig. Mindeközben rengeteg érdekességet tudhattunk meg a növényekről, az iskoláról és a japán kultúráról. Végül az eső is elkerült minket; fizikailag kellemesen elfáradva, ám lelkileg feltöltődve indultunk haza.

Íves híd részlete, mögötte kőlámpások és gondosan metszett cserjék

Bővebb, képes beszámoló látható-olvasható Újpest Közösség Lámpásainak Facebook-oldalán, melynek minden egyes képéhez külön szöveg tartozik. Az album az alábbi linken tekinthető meg.

Czagány Izabella és Murgács Jánosné
Közösségi civilszervezők

Látogatás A Vakok kertjében

 

Rákosmente lámpásai április 28-án sétát szerveztek a városligeti Vakok kertjébe.

A program a kert történetének bemutatásával kezdődött, majd a tagok megismerkedhettek a magaságyásokba ültetett növényekkel, azok tapintásával és illatával.

A nap fő attrakciója a lengőteke és a vakpingpong kipróbálása volt. Szerveztek egy kis minibajnokságot, amelynek első helyezettje egy túrórudit majszolhatott el jutalmul.

Elhatározták, hogy legközelebb a Liget másik végébe kirándulnak, hogy megcsodálhassák az újonnan telepített léghajót.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Áprilisi klubprogram – Látogatás a Magyar Természettudományi Múzeumba

 

Április 22-én és 23-án klubprogramunk keretében a Budapest VIII. kerületében található Magyar Természettudományi Múzeumban jártunk.

A két alkalommal 24 vak illetve gyengénlátó látogató érezhette magát felfedezőnek a múzeum Természetbúvár Termében, ahol minden kézbe vehető, megérinthető, és megszagolható.

A látogatás során nagyon sok új ismeretre tettünk szert a növény- és állatvilággal kapcsolatban. Emlősök, hüllők, halak és egyéb egzotikus állatok kipreparált testét, csontjait, vázait tapinthattuk meg. Ilyenek voltak pl. a gaboni vipera, a nyest, a hermelin, az oroszlán, a borz, a viza, a cápa, a tüskés gömbhal vagy éppen a tigris koponyája, a tengeri csillag, kagylók, stb.

Kispál István múzeumpedagógus érdekes és igen szórakoztató előadásából megtudhattuk, melyik állat mivel táplálkozik, mely területeken élnek és mit tegyünk akkor, ha esetleg bármelyikkel is találkoznánk utazásaink, nyaralásaink során.

Különböző növényeket (pl. bambusz), gyümölcsöket, zöldségeket is kezünkbe foghattunk, melyeket egy játék során kellett felismernünk.

A tapintás mellett a szaglásunkra is szükség volt az illatfelismerő játék során. Különböző fűszer és egyéb növényeket kellett illatuk alapján beazonosítanunk. Ezek voltak pl. a vanilia, az oregánó, szegfűszeg, teafélék, stb.

Nagyon köszönjük a múzeumnak és múzeumpedagógusának, hogy ilyen felejthetetlen élményt szereztek látássérült embereknek.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi linkeken megtekinthető:

1. fotó
2. fotó
1. videó: a tigris állkapcsának bemutatása
2. videó: a tüskés gömbhal
3. videó: a cápa

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők

A kulisszák mögött – séta a megújult Operaházban

 

Kedves Klubtagunk, Tisztelt Érdeklődő!

2022. március 15 óta ismét látogatható a felújított Operaház! Szeretettel várunk egy – körülbelül 50-60 perces – vezetett épületlátogatásra, melynek során megtekinthetjük többek között a nézőteret, a dohányzó folyosót, a Vörös szalont, a királyi páholyt és a kerengőt is! Ismerjük meg, miként született újjá az opera- és balettjátszás fellegvára, hogyan nyerték vissza eredeti fényüket az épület csodás terei, és milyen újítások várják az előadásokra érkező közönséget!

Időpont: 2022. május 09., 10:00-11:00

Helyszín: Magyar Állami Operaház (1061 Budapest, Andrássy út 22.)

Megközelíthetőség: M1-es metróval, a 105-ös, 178-as autóbusszal, illetve a 70-es és 78-as trolibusszal (Opera megálló).

Találkozó: Az Operaház főbejáratánál 9:30-9:45 között

A sétavezetés költsége 1500 Ft/fő, amely a helyszínen fizetendő.

A programra előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb 2022. május 6. 12:00-ig! A korlátozott létszám miatt a jelentkezési sorrendet fogjuk figyelembe venni.

Üdvözlettel:

Murgács Jánosné és Czagány Izabella
Közösségi civilszervezők
IV.kerület – Újpest

Elérhetőségek:

Tel: +36 30 498-9033, +36 70 387-5261

Email: ujpest.szervezo@vgyke.com

Az esemény Facebook-oldala

Margitszigeti séta

 

2022. április 21-én a IX. és XIII. kerületi lámpás klub közös programon vett részt. A Margitszigeten tettek egy sétát a kellemes tavaszi napsütésben.

A séta során a klubtagok gyönyörködtek a csodálatos szépségű virágzó fákban, érezhették a tavaszi illatokat.

A szabadidős program jó hangulatban telt, igazi felüdülést jelentett.

Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
IX. kerület

Istók Imola és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
XIII. kerület

Őskor a Nemzeti Múzeumban

 

2022. 04. 19.

A húsvéti pihenést követő napon a XVI. kerületi klub tagjai a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattak el, ahol a régészeti kiállítást látogatták meg. Két nagyon kedves tárlatvezető hölgy volt a kis csapat segítségére, akik az őskorról meséltek nekünk. Lehetőségünk volt különböző pattintott kövek, csont-szerszámok megtapintására, de foghattunk eredeti őstulok lábszárcsontot és szarvat is. Megismerkedhettünk a bőrökkel, amiket az ősemberek viselhettek, a különböző termésekkel, amiket az ősemberek fogyaszthattak, de még ősi nyakláncokat, amuletteket is megtapinthattunk.

Élményekkel gazdagodva búcsúztunk a múzeumtól, s abban egyeztünk meg, hogy a következő látogatónkon a római korral fogunk ismerkedni.

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

Nosztalgia táncklubban járt a VI. kerületi Lámpás Klub

 

2022. április 13-án az Eötvös 10 Művelődési Házba mentünk el a tagokkal a Kristály Duó Nosztalgia táncklubjára.

A program remek hangulatban telt, kedvelt melódiákkal, tánccal múlattuk az időt. A 70-80-90-es évek slágereit hallhattuk.

A videó mindent elárul a hangulatról.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Kirándulás a Zuglói Japánkertbe

 

Kedves Klubtagunk, Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel meghívunk a hazánkban elsőként felépült, közel százéves Zuglói Japánkertbe, ahol vezetett sétán vehetünk részt!

A kert az Örs vezér tér közelében, Zugló szívében található, menedéke madaraknak, rovarvilágnak, elcsendesedni vágyó embereknek egyaránt. A kert a gondos tervezés és kivitelezés, valamint a japán császári család 1931-ben tett magyarországi látogatása óta is őrzi autentikus jellegét, ezzel országunk kevés valódi japánkertjének legidősebbike.

A program időtartama előreláthatóan 60 perc.

Időpont: 2022. április 27., 12:00-13:30

Találkozó: Újpest-központ metróállomás aluljáró, 10:30-10:45 között, VAGY a 77-es troli Róna utca megállójában 11:30-kor (Hungária krt. felől érkező oldal)

Helyszín: KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium (1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.) Bejárat a Kövér Lajos u. 1 felől!

Megközelíthetőség: 77-es troli Róna utca megállójától pár perc séta

A sétavezetés költsége 1000 Ft/fő, amely a helyszínen fizetendő. A Japánkertbe való belépés MÁK-kártya vagy kiskönyv felmutatása mellett fogyatékkal élő + 1 kísérő számára ingyenes.

A programra előzetes bejelentkezés szükséges lentebb megadott elérhetőségeinken legkésőbb 2022. április 25. 12:00-ig!

A korlátozott létszám miatt a jelentkezési sorrendet fogjuk figyelembe venni.

Telefon: +36-70/387-5261, +36-30/498-9033

E-mail: ujpest.szervezo@vgyke.com

A program eseménylinkje a Facebookon

Czagány Izabella, Murgács Jánosné
Közösségi civilszervezők

ÁPRILISI PROGRAM – LÁTOGATÁS A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUMBA

 

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.

Magyar Természettudományi Múzeum: Természetbúvár-terem – A kézbe vehető múzeum

A Természetbúvár-teremben egészen más törvények uralkodnak, mint általában a kiállításokon. Itt szinte minden kézbe vehető, megérinthető, megszagolható. A múzeum minden tárából ízelítőt kínál a terem.

Ez egy olyan hely, ahol mindenki felfedezőnek érezheti magát. A teremben megteremtették a szabad vizsgálódás feltételeit. Itt a megismerés folyamatába valamennyi érzékszervet igyekeznek bevonni. Az ismeretek frontális átadása mellett az önálló felfedezés lehetőségét is nyújtják. Többek közt olyan különlegességekkel lehet megismerkedni, mint tüskés gömbhal, bálna állkapocs, tigriskoponya, gepárdbőr, horzsakő, Szent László pénze, narancseper. Szeretnék, ha a látogatók megismernék a természet törvényszerűségeit, érdekességét, szépségét, és törekednének annak megőrzésére, védelmére.

A Természetbúvár-teremben tartott foglalkozások 1992 óta a múzeum legnépszerűbb szolgáltatásai.

Időtartam: a csoport igényeihez alkalmazkodva 45–60 perc

A foglalkozást követően lehetőség van a múzeum kiállítási anyagának, tárlatainak önálló megtekintésére is. Kísérő mindenképpen ajánlott.

Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum
(1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.)

Időpontok: 2022. április 22. péntek 11:00 óra
2022. április 23. szombat 11:30 óra

Találkozás: a múzeum épülete előtt
április 22-én 10:30 órakor
április 23-án 11:00 órakor

Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Mindkét alkalommal max 12 főt tudnak fogadni.

Szeretettel várunk Mindenkit!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Séta a Margitszigeten

A kép forrása: http://www.houseoctogon.com
 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Nagyon sok szeretettel meghívunk mindenkit a XIII., illetve a IX. kerület közös külsős programjára.

A civilszervezők ez alkalommal sétát szerveznek a csodálatos Margitszigeten. Várjuk minden érdeklődő jelentkezését, aki egy csodálatos sétának szeretne a részese lenni.

Időpont: 2022. április 21. 15.00 óra
Helyszín: Margitsziget

Találkozás a zenélő szökőkútnál.

Kérünk mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot jelezzétek a közösségi civilszervezőknél a lenti elérhetőségek egyikén!

XIII. kerület: Istók Imola és Majláth Mónika

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Telefon: +36304989127 vagy +36707734054

IX. kerület: Szalai Miklósné Tündi

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Telefon: +36 30 186 6321

Vissza a múltba

 

2022. március 28.

A zuglói lámpás klub lelkes kis csapata időutazást tett a Deák tér közelében lévő Budapest Retro Élményközpontba.

A kiállítás az 1970-80-as évek közötti időszakot idézi.

Az élményközpontba belépve egy korabeli bisztróban találjuk magunkat, ahol piros műbőr bárszékek, habos kávé, retro melegszendvics, cigi- és Donald rágó, Kojak -és kakasos nyalóka és még Bambi is kapható.

Időutazásunk a Gazdagréti lakótelep házai között kezdődött, úttörő és mozgalmi dalok kíséretében.

Az egyik klubtag a Pannonia motoron

A lakótelepi házak egyes lakásaiba is betekinthettünk, ahol az üvegtárlók mögött számtalan használati tárgyat, régi szappanokat, mosószereket, kisdobos és úttörő felszereléseket láthattunk. Egy oszlopon -a síkírás betűivel kirakott – kisdobosok 6 és az úttörők 12 pontját is kitapinthattuk. Beülhettünk egy tv stúdióba, felülhettünk régi magyargyártmányú motorra, kipróbálhattuk a régi utcai telefonokat, melyekből mozgalmi dalok vagy viccek voltak hallhatók.

A tagok a Kisdobosok hat pontját ábrázoló oszlop előtt állnak. A betűk domborúak.

Legvégül egy lakótelepi lakásban találtuk magunkat a kornak megfelelő lakberendezési tárgyakkal.

Egy, a 70-es évekbeli szekrénysorral és tárgyakkal berendezett nappali

Mindannyian visszaidéztük ifjúságunk emlékeit, és vidám történeteket meséltünk egymásnak.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők

Látogatás a Nemzeti Múzeumban

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

2022. áprilisban a XVI. kerületi klub a Magyar Nemzeti Múzeumba látogat el.

Az állandó tárlatok közül a Régészeti kiállítást nézzük meg saját tárlatvezetővel, aki külön tapintható tárgyakkal is készül nekünk a speciális előadáshoz.

Találkozó helye: Astoria 2-es metró kijárat, fent a mozgólépcsőknél

Találkozó ideje: 2022. 04. 19. 9:30

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi Civilszervezők

E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Tel.: +3630/513-0776, 0670/773-40-54

Facebook-oldal