Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Munkácsy nyomában

Idén van Munkácsy Mihály halálának 125. évfordulója, tavaly pedig születésének 180. évfordulóját ünnepeltük. Ez alkalomból a Szépművészeti Múzeumban március végéig időszaki kiállítás keretében láthatja a nagyközönség az 1844. február 5-én Leib Mihály néven, Munkácson született realista festőművész legnagyobb alkotásait. A vajat köpülő nő, a Siralomház, Ásító inas vagy Golgota – csak néhány a sok híres és monumentális festmény közül, amelyet érdemes megismerni. Különösen kellemes egy kiállítás megtekintése, ha az ember ugyan maga nem látja, vagy csak keveset lát a kiállított remekművekből, viszont van egy olyan kísérője, aki sokmindent elmond a képek keletkezéséről is.

Így történt ez március 18-án, amikor az Óbudai Lámpás Klub programja keretében a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítására látogattunk el. Mivel a nagy érdeklődésre való tekintettel a Múzeum már nem tudott tárlatvezetést biztosítani részünkre, kedves kollégánk, barátunk, Szalainé Erdélyi Tünde ferencvárosi közösségi civilszervező felajánlotta, hogy elkísér minket a kiállításra, és mesél a képekről és Munkácsy életéről. Hatalmas élményben volt részünk, amelyet ezúton is köszönünk.

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
III. ker. közösségi civilszervezők

Holokauszt 80 – Látogatás a Dohány utcai Zsinagógában

2025.02.24.

A III. kerületi Lámpás Klub a Dohány utcai Zsinagógába látogatott el. A program tárlatvezetéssel zajlott.

Tárlatvezetőnk Gönczi Ágnes volt, aki nagyon érdekesen mesélte el a zsinagóga történetét. A templom padsoraiba beülve hallgattuk idegenvezetőnk előadását. Megtudtuk, hogy a Dohány utcai Zsinagóga a második legnagyobb, az első Izraelben található. A zsinagógákat kétféle módon sorolják be: vagy az alapterületük alapján, vagy pedig az ülőhelyek száma alapján. A Dohány utcai Zsinagóga 3 ezer ülőhelyes. Az épületet 1859. szeptember 6-án adták át.

Tárlatvezetőnk elmondta azt is, hogy ez nem egy rekonstruált komplexum, hanem az eredeti. A II. világháborúban, amikor 1944-ben megtörtént Magyarország németek általi megszállása és a zsidók deportálása, Horthy Miklós kormányzó leállíttatta a további elhurcolást, amint a budapesti zsidókra került volna sor.

A Dohány utcai Zsinagóga az ún. neológ zsidók temploma. A zsidóknak ugyanis két csoportja van: az ortodox zsidók és az ún. neológ zsidók. Az ortodox zsidók semmiféle újítást nem fogadnak el, kizárólag a zsidó hagyományokat veszik alapul. A neológok viszont hajlamosak az újításokra, pl. lehet orgona a templomban, mert egyébként a zsidóknál a templomi orgona nem elfogadott hangszer.
A zsidó kultúráról és Istentiszteletekről is hallhattunk.

A zsinagógában elkülönített helyük van a férfiaknak és a nőknek. A karzatra a nők csak úgy mehetnek be, hogy nem érintkezhetnek a férfiakkal, nem is láthatják őket. Egy bársony függöny van a férfiak és a nők között. A férfiaknak kötelező a fejfedő, a nők pedig nem mehetnek a templomba ujjatlan felsőben és rövid szoknyában. Mint látogatóknak, nekünk is meg kellett felelnünk ezeknek a követelményeknek, férfi tagjainknak kötelező volt a fejfedő.

A zsidó Istentiszteletek legfontosabb kelléke a Tóra. A Tóra a Bibliában Mózes öt könyvét jelenti. A Tórát nem könyv formában őrzik, hanem pergamentekercsekre van leírva. Ezeket a tekercseket az ún. frigyszekrényben tartják, de a frigyszekrényt nem tudtuk megtekinteni, mert függönnyel van eltakarva. A tóratekercseket sem foghattuk meg, mert idegenvezetőnk elmondta, hogy a Tórát az sem foghatja meg, aki olvassa. Az Istentiszteleteken ún. tóramutatót használnak, amelynek vezetésével követhetik a sorokat, így olvasva. A Tórából több is van, és mindig egy év alatt végig olvassák azt, de minden évben más tóratekercset vesznek elő, és azt olvassák egy évig.

Szóba került a zsidók egyik nagyon jelentős ünnepe, a Sábec is. A Sábec lényege az, hogy szombaton nem szabad semmit sem csinálni. Nem szabad pl. dolgozni, takarítani.

A Sábec már péntek este elkezdődik és szombat estig tart. Ez azért van így, mert a zsidók a napokat napnyugtától napnyugtáig számolják.

Miután idegenvezetőnk elmesélte nekünk ezeket a kultúrtörténeti dolgokat, kimehettünk a sírkertbe, ahol láthattuk az ún. élet fáját, amely egy nagyon-nagyon vékony fémből készült szomorú fűzfát ábrázol, és minden levelére egy név van ráírva. Ezek a nevek azoké a zsidó embereké, akiket be lehetett azonosítani a tömegsírokból. Ezt a fát általában nem szabad megfogni, de nekünk megengedték ezt is: nagyon óvatosan, egyesével megfoghattuk, és tárlatvezetőnk tette rá a kezünket.

A program nagyjából 50 percig tartott.

Utána néhányan meglátogattuk a zsinagóga szomszédságában lévő Zsidó Múzeumot is, de ott már nem kaptunk tárlatvezetést, hanem gyengénlátó társaink olvasták fel a feliratokat, narrálták nekünk a képeket.

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező