Futárfelmérés XIV.

A képen az 59-es villamos látható az Apor Vilmos téren

A kép forrása: http://pontilyen.blog.hu

Ahogy a számozásból is látszik ez a három villamosjárat igen hasonló útvonalat jár be nap mint nap. Mind a három villamosjárat a Márton Áron térről indul, a megállóhelyek listáját végigböngészve azonnal kitűnik, hogy a Márton Áron tér és a Szél Kálmán tér közötti szakaszon nincs különbség a megállóhelyek között, tehát ha csak a két megállóhely által közrefogott megállóhelyek egyikébe szeretnénk eljutni, tökéletesen mindegy, hogy melyik járatot választjuk.

A különbségek a Szél Kálmán téri megállónál kezdődnek. Itt ér ugyanis véget az 59-es járat útvonala, az 59A és 59B jelzésű villamosok azonban itt nem állnak meg. Az 59A jelzésű járat a Szent János Kórházig, az 59B jelzésű járat pedig egészen Hűvösvölgyig közlekedik. Lényegében itt is tökéletes átfedés van a két járat megállói között, természetesen csak a Szent János kórházig. Szóval aki a Szél Kálmán tér – Szent János kórház megállók által közrefogott szakaszon szeretne közlekedni, nyugodtan használhatja az 59A illetve 59B jelzésű járatokat, a megállók terén nincs különbség. Értelemszerűen következik, hogy a leghosszabb vonallal az 59B jelzésű villamos rendelkezik a három járat közül. Tehát ha valakinek a Szent János kórház és Hűvösvölgy megállók által közrefogott vonalszakasz mentén van dolga, akkor a jelenleg tárgyalt 3 villamosjárat közül számára csak az 59B jelzésű járat jöhet számításba.

Felmérési szempontból magam részéről nem találtam kiemelkedő hibát, értem ezalatt bármiféle súlyos működésbeli anomáliát. A futárkijelzők megfelelően reagáltak az újabb 4 gombos távirányítóra, a hangerő tekintetében továbbra is úgy érzem, hogy a közlekedési forgalom zajához mérten lehetnének hangosabbak ezek a berendezések. A beszélő gyalogosátkelők a régebbi 2 gombos távirányítóval továbbra is zökkenőmentesen működtek, amint ezt már számtalanszor leírtam, a futárkijelzők tekintetében ez már nem mondható el, így akinek esetleg még csak ez a régebbi modell áll rendelkezésre, praktikusan érdemes lecserélnie ezt a régebbi típusú távirányítóját egy modernebb verzióra.

Természetesen továbbra is várom mindenki észrevételét, véleményét, javaslatát a témával kapcsolatban a futarfelmeres@gmail.com email címre.

Nagy László

Futárfelmérés XIII.

A képen az 50-es villamos létható, havas vágányon haladva

A kép forrása: http://hirekbp18ker.blog.hu/

Az 50-es jelzésű járat a Határ út és Pestszentlőrinc, Béke tér között közlekedik; az 51-es számú járat Mester utca / Ferenc körút és Török Flóris utca között biztosít összeköttetést; az 51/A járat pedig a Mester utca / Ferenc körút megálló és Ferencváros vasútálomás megállóhelyek között közlekedik.

Az 51 és 51/A járatok esetén a Mester utca és a Könyves Kálmán Körút közötti vonalszakasz gyakorlatilag közös. Az 50-es járat megállói a “viszonylagos” perifériális helyzete miatt talán a szükségesnél rosszabbul van ellátva megfelelő kijelzőkkel, illetve beszélő gyalogosátkelőkkel. A magam részéről működésbeli problémát nem tapasztaltam, leszámítva a már többszörösen ismételt kijelző és lámpa hangerő alacsony voltát a környező forgalom zajához képest.
A kétgombos távirányítók továbbra is csak a beszélő gyalogosátkelők működtetésében nyújtanak szinte tökéletes megoldást, a futárkijelzők működtetésében továbbra sem brillíroznak.

Az 51 és 51/A jelzésű villamosjáratok vonatkozásában szintén megfelelőnek találtam a kihelyezett akadálymentesítő berendezések működését, javasolnám azonban, hogy akinek esetleg még a régebbi kétgombos távirányítója van, az lehetőségéhez mérten minél hamarabb cserélje le egy modernebb típusra a zökkenőmentesebb kijelző-használat érdekében.

Továbbra is szeretnék kérni mindenkit, aki látássérültként veszi igénybe Budapest tömegközlekedési hálózatát, hogy véleményével, észrevételével segítse közösségünket.

Várom elektronikus leveleiket a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László

Futárfelmérés XII.

A képen a 48-as villamos látható a Savoya parknál egy váltón áthaladva

A kép forrása: http://villamosok.hu

A 47-es jelzésű villamosjárat az Astoria és Budafok városház tér között biztosít összeköttetést. A 47B jelzésű járat Kamaraerdei Ifjúsági Park és a Deák Ferenc tér között, míg a 48-as járat a Savoya Park és a Deák Ferenc tér között közlekedik.

Mind a három vonal esetében elég nagy az átfedés, különösen a 48-as és a 47-es járat esetében. Felmérési szempontból alapvetően a villamosvonalak budafoki része az érdekes, hiszen mind a belvárosi, mind a XI. kerületi szakasz felmérése nagyrészt már megtörtént. Mivel én magam nagyon ritkán járok Budafokom, így most kiemelten kérném minden kedves Budafokon élő, vagy dolgozó látássérült polgártársam véleményét a kihelyezett futárkijelzők illetve beszélő gyalogosátkelőkkel kapcsolatosan, hiszen a mindennapos használat kapcsán ők bizonyosan nagyobb tapasztalatokkal rendelkeznek mint jómagam, aki gyakorlatilag csak “ránézett” ezekre a berendezésekre.

Felmérés szempontjából elmondható, hogy nem találtam működésképtelen kijelzőt, illetve beszélő gyalogosátkelőt. Szubjektív tapasztalatom az, hogy továbbra is halknak találom a főutak mellett, vagy azok közelében lévő berendezések hangját, de ezt a hiányosságot a jelzést követően remélhetőleg hamar orvosolni tudják majd a BKK munkatársai.

Továbbra is szeretnék kérni mindenkit, aki látássérültként veszi igénybe Budapest tömegközlekedési hálózatát, hogy véleményével, észrevételével segítse közösségünket. Várom elektronikus leveleiket a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László

Lyon kapta az akadálymentesítésért legtöbbet tevő városnak járó díjat

Marianne Thyssen, foglalkoztatásért, szociális ügyekért, valamint munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztos hangsúlyozta, az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy Európa városai fokozottan akadálymentessé váljanak a fogyatékkal élő emberek számára.

Lyon tömegközlekedést szolgáló buszai 100 százalékban akadálymentesek, ezen felül a kultúrához való akadálytalan hozzáférés is mindenki számára biztosított, köszönhetően a könyvtárakban található akadálymentes eszközöknek, például felolvasó gépeknek, hangoskönyveknek és nagyítós képernyőknek. A város digitális eszközöket is fejlesztett a fogyatékkal élők számára, emellett a munkahelyi integráció terén elmondható, hogy a közalkalmazottak 7,8 százaléka fogyatékkal élő – indokolta a biztos a döntést.

Az Európai Bizottság a második helyezettnek járó díjat a szlovéniai Ljubljanának, a harmadik helyezettnek járó díjat pedig Luxembourg városának adta.

Ljubljana az akadálymentességet politikája szerves részévé tette, a témával foglalkozó különleges tanácsadó bizottságot állított fel idősekkel és fogyatékkal élőkkel a tagjai között, akik így közvetlenül részt vesznek a város politikai döntéshozatalában. Luxembourg a lakosság tájokoztatására fektette a hangsúlyt a fogyatékosok megbélyegzésének elkerülése és egy mindenki számára lakható város kialakítása érdekében.

A dániai Viborg különdíjat kapott annak elismeréseként, hogy történelmi örökségét és dombos tájképét sikeresen összeegyeztette az akadálymentes infrastruktúrával – közölték.

Az Európai Bizottság és az Európai Fogyatékosügyi Fórum által közösen alapított Access City díj egyike a 2010-2020 közötti időszakra vonatkozó uniós fogyatékosságügyi stratégiában foglalt intézkedéseknek, amelyek célja egy akadályoktól mentes Európa létrehozása a fogyatékkal élők számára.

Azon városok tevékenységének elismerésére szolgál, amelyek elől járnak az akadályok leküzdése terén Európa-szerte. A díjat annak a városnak ítélik oda, amely láthatóan és fenntartható módon javította a városi élettel kapcsolatos alapvető funkciókhoz való hozzáférést, valamint konkrét tervekkel rendelkezik a további fejlesztéseket illetően. A díj célja a hasonló kihívásokkal szembenéző városok ösztönzése és a bevált gyakorlatok terjesztése az unió területén.

Az Access City díjra az 50 ezernél több lakosú európai városok nevezhetnek. Elvárás, hogy a városok átfogó megközelítésről tegyenek tanúbizonyságot az épített környezet és közterületek, a közlekedés és a közlekedéshez kapcsolódó infrastruktúra, az információs és kommunikációs technológiák, valamint a közintézmények és közszolgáltatások területén.

Forrás: rehabportal.hu

 

Futárfelmérés XI.

A képen a villamos a Szabadság hídon megy át

A kép forrása: iho.hu

A 41-es számú villamos a Bécsi út – Vörösvári út és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között, míg a 42-es villamosjárat a Határ út metróállomás és Kispest Tulipán utca között közlekedik.

Ez utóbbi járat elég rövidke, a két végállomást is beleszámolva mindösszesen 7 megállóval rendelkezik. Talán a nem túl frekventált elhelyezkedésének “köszönhetően” van ezen a vonalon igen kevés kijelző, illetve beszélő gyalogosátkelő telepítve. Pozitívum, hogy ezek legalább megfelelően működtek. Most nem térnék ki a már unalomig ismételt hangerő anomáliára, amit már többször részleteztem, lényeg azonban, hogy itt is szükséges lenne hangosítás, hogy a forgalom zaja kellően ellensúlyozva legyen.

A 41-es számú járat már lényegesen nagyobb útvonalat jár be. Aki a harmadik kerületből szeretne eljutni a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba, annak szerintem nincs is ideálisabb tömegközlekedési alternatíva. Mivel mind a III., mind pedig a XI. kerület jól el van látva kijelzőkkel és beszélő gyalogátkelőkkel, melyeket más villamos- és HÉV-vonalak kapcsán már korábbi cikkeimben kielemeztem, így ezek részletes elemzésére most nem térnék ki.

Talán csak annyit emelnék ki, hogy a legutóbbi, más járatok bejárása során tapasztalt, a kijelzők és gyalogos átkelők hangerőproblémáit részben sikerült orvosolni. Egyéb hibajelenségeket nem tapasztaltam a fenti két vonal kapcsán.

Természetesen továbbra is várom minden kedves olvasó érdemi észrevételét, javaslatát, jelzését a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László

Futárfelmérés X.

A képen a 14m villamos látható

A kép forrása: http://www.imgrum.org/

A két “M” jelzésű változat kvázi az M3-as metró felújítása miatt akár menekülő útvonalnak is felfogható, jelenleg a sima 14-es villamos nem is jár, helyette a 14M villamos közlekedik a 14-es villamossal megegyező útvonalon és megállókkal. Ezzel is szeretné a BKK jelezni, hogy aki például Újpest központban szállna át az M3-as metrópótló járatra, az adott esetben igénybe veheti a 14M villamosjáratot is a Lehel tér eléréséhez, ahonnan már közlekedik az M3-as metró.

A 12 és 12M járatok között gyakorlatilag csak annyi a különbség, hogy amíg a 12-es villamos Rákospalota, Kossuth utca megállótól Angyalföld kocsiszín megállóig közlekedik, addig a 12M járat tovább, egészen a Lehel tér metróállomásig jár.

A 14M villamosjárat ugyanazt az útvonalat követi, mint az “M” nélküli társa, tehát Káposztásmegyer, Megyeri út megállót köti össze a Lehel téri metróállomással.

Felmérésem szempontjából a Lehel tér és Újpest központ közötti szakaszt az eszközök telepítettsége szempontjából jónak mondanám, ez persze nyilván szubjektív, mindig lehetne hova fejlődni. Újpest központ és Káposztásmegyer között, ahogy a 14M villamos elhagyja az un. “frekventált” részt, azonnal érezhető, hogy ide bizony már nem fordítottak akkora figyelmet a fejlesztők, mint a “központi” szakaszra.

Működésbeli anomáliát, hibát csupán 1-2 esetben tapasztaltam, főleg a már említett “külső” szakaszon. Számomra továbbra sem feltétlen a hangos gyalogosátkelők működésképtelensége jelentette a problémát, hanem inkább az, hogy a forgalom zajához képest nekem halknak tűntek, főleg úgy, hogy még én is (aliglátóként) szívesen használom az átkelők hangos jelzését irányjelzőnek. Így véleményem szerint hatványozottan fontos lenne, hogy a lámpák megfelelő hangerővel jelezzenek számunkra.

Továbbra is várom minden kedves érdeklődő észrevételét, javaslatát a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre.

Nagy László

Futárfelmérés IX.

A 70-es trolibusz járat a Kossuth Lajos tér – Erzsébet királyné útja, aluljáró megállók között közlekedik, a 78-as járat pedig a Jászai Mari tér és a Puskás Ferenc Stadion megállók között biztosít összeköttetést.

Mivel mindkét járat Budapest igen frekventált részén közlekedik részben vagy egészben, így most kiemelkedően jelentkezett az a már korábban is számtalan esetben ecsetelt “probléma”, – miszerint a nagy közúti forgalom által generált zaj elnyomja a kijelzők, illetve a beszélő gyalogosátkelők hangját. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy ezeken a kijelzőkön érdemes lenne hangosítani, de természetesen ez az én magán véleményem, és elfogadom azt is, ha valaki ezt a hangerőt megfelelőnek tartja. Én úgy ítélem meg, hogy akár konkrét balesetveszélyt is rejthet magában az a szituáció, amikor egy széles 2×2 vagy 2×3 sávos főút túloldalán felállított hangos gyalogosátkelő hangját nem hallani megfelelően a forgalmi zaj miatt.

A kijelzők illetve hangos gyalogosátkelők kiépítettsége a fenti járatok útvonala mentén jónak mondható. Természetesen fejlesztésre, bővítésre mindig lenne lehetőség, – de alapvetően nem találtam komolyabb működési anomáliát a két járat vonalának felmérése során, hacsak a már fent említett hangerő-problémát nem tekintjük annak, ami mint már említettem is természetesen az én szubjektív véleményem.

Továbbra is várom minden kedves érdeklődő észrevételét, javaslatát a témával kapcsolatban a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos lenne, hogy minél többen jelezzék gondolataikat, véleményüket, észrevételeiket a témában. Előfordulhat, hogy valaki egy adott városrészt nálam sokkal jobban ismer, akár azért, mert ott lakik, vagy oda jár iskolába, munkahelyre. Így sokkal jobb ötleteket tudna adni a rendszer továbbfejlesztése szempontjából, illetve az esetlegesen időközben üzemképtelenné vált, vagy hibásan működő futárkijelzők, illetve hangos gyalogosátkelők kapcsán is bátran jelezhet bárki a fenti E-mail címre. Úgy gondolom, ez mindannyiunk érdeke.

Mindenkinek köszönöm, aki hozzászólásával, észrevételeivel segíti munkánkat, ezzel is segítve a látássérült közösség minél hatékonyabb közlekedését!

A képen a 70 troli látható

A kép forrása:hu.wikipedia.org

Nagy László

A vakoknak is köteles segíteni a MÁV, nem csupán a mozgássérülteknek

A képen egy kék flirt szerelvény látható

A kép forrása: https://www.mavcsoport.hu/

Azt, hogy a vakoknak segíteni kell, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál működő Vasúti Igazgatási Szerv a napokban született közigazgatási határozata mondja ki. Jelenleg ez a segítségnyújtás csak a mozgássérültekre terjed ki.

Egy Budapesten élő, vak nő, Dr. Nyusti Szilvia fordult a felügyeleti szervhez nyár végén sérelmezve, hogy bár a MÁV üzemeltet egy telefonszámot, amin elvileg segítséget kérhetnek a fogyatékkal élők, a valóságban a vasúttársaság szerint ez a lehetőség kizárólag a mozgásukban korlátozottak számára érhető el. Márpedig a pályaudvarokon, vasútállomásokon nem mindig egyszerű önállóan, vakon közlekedni. Vezetősávok például a legtöbb helyen nincsenek, így a fővárosi pályaudvarokon sem. Bár azt a hangos utastájékoztatásból megtudhatja egy az állomásra időben érkező vak utas, melyik vágányról indul a vonata, a felszállási hely meglelése már az önállóan gyakorlottan közlekedőktől is meglehetős ügyességet igényel.

Ha vonattal érkezik az érintett valahová, nehézséget jelent, hogy nem mindig tudható, melyik vágányra fut be a szerelvény. A Keleti Pályaudvaron például igen körülményes fehér bottal megtalálni a főbejáratot, ha az első vágányra érkezik az utazó. Egy-egy átszállás, főleg, ha kevés idő áll rendelkezésre, szintén kihívásokkal teli mutatvány nem látva.

A hatóság most arra kötelezte a MÁV-ot, hogy a vak utasoknak segítsen ezekben az esetekben, ha utazási szándékukat utóbbiak időben bejelentik. A határozatban az is szerepel, hogy a MÁV-nak meg kell jelölnie azokat a
helyeket az állomásokon belül és kívül, ahol az érintettek segítséget kérhetnek. A vasúti hatóság a határozatot azzal indokolta, hogy a vonatkozó uniós rendelet nem csupán a mozgássérülteket illetően ír elő kötelezettséget, hanem az érvényes minden fogyatékos személyre.

A vasúttársaságnak most 90 napja van, hogy teljesítse a követelményeket vagy ha nem ért egyet a határozattal, jogszabálysértésre való hivatkozással felülvizsgálatért bírósághoz forduljon.

A hatóság egyébként azt is vizsgálta, mi a helyzet akkor, amikor – az üzletszabályzatban megjelölt lehetőséggel élve – egy vak személy egy helyjegyes vonaton szeretné megváltani menetjegyét, ám minden hely foglalt. A felügyeleti szerv itt azonos álláspontot foglal el a MÁV-val: fő szabály szerint ugyan a vak személyek minden esetben pótdíj nélkül is megválthatják jegyeiket a vonatokon, ám akkor, ha egy helyjegyes járaton minden ülőhelyet értékesítettek, a vak utas kedvéért senkit sem lehet felállítani. Ez akkor is így van, ha a vagonokban megtalálhatóak azok a piktogrammal ellátott ülőhelyek, melyeket a különféle okból erre rászorulóknak jelöl ki a vasúttársaság. Ezért azokon a helyjegyes járatokon, melyek valószínűleg teljes kihasználtsággal közlekednek, a hatóság és a vasúttársaság is azt ajánlja a vak utasoknak, váltsák meg helyjegyüket előre, amire már interneten is van lehetőség.

Futárfelmérés VIII.

A képen a kettes villamos látható, a Gellért-heggyel a háttérben

A kép forrása: http://5.kerulet.ittlakunk.hu

A 2-es villamos a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között közlekedik. Ez egy viszonylag rövid vonal, gyakorlatilag végig a Duna közvetlen közelében halad. Tekintettel a belvárosban elfoglalt helyére, szinte végig az V. kerületben halad a villamos, fontos kulturális és közintézmények találhatóak meg itt: az Országgyűlés épülete, a Vígadó és a MÜPA.

Felmérési szempontból talán az egyik legjobb kiépítettséget tapasztaltam, amit nem is csodálok, tekintettel a vonal frekventált elhelyezkedésére. Mind maguk a kijelzők, mind a beszélő gyalogos átkelők megfelelően működtek (szubjektív vélemény). Csak a már korábban tapasztalt régi és új típusú távirányítók közötti használhatóságot tudom hibaként felróni, miszerint a régi típusú két gombos távirányítókkal a futárkijelzők nem feltétlen működnek együtt zökkenőmentesen. A beszélő gyalogátkelőket továbbra is megfelelően lehetett működtetni mind a régebbi, mind az újabb típusú távirányító segítségével.

Továbbra is várom az észrevételeket, javaslatokat a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre.

Nagy László

Futárfelmérés VII.

Ahogyan azt már a múlt heti rovatban is jeleztem, a futárfelmérés ezen részében a budai fonódó villamosvonal még meg nem vizsgált vonalával fogok foglalkozni. Konkrétan a 41-es, a 61-es, az 56-os, valamint az 56A jelzésű villamosjáratokkal.

A 41-es számú villamos a Bécsi út – Vörösvári út és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedik, a Bécsi út és a Móricz Zsigmond körtér között gyakorlatilag ugyanazon a vonalon közlekedik, mint a 19-es villamos.

A 61-es, és 56A jelzésű villamosok a Móricz Zsigmond körtér és Hűvösvölgy között közlekednek, az 56-os villamos pedig a Város háza tér és Hűvösvölgy között.

A három fenti villamosjárat útvonala a Déli pályaudvar és Hűvösvölgy megállók között gyakorlatilag megegyezik, az 56 és 65A jelzésű villamosok útvonala pedig a Móricz Zsigmond körtér és Hűvösvölgy megállók között mutat tökéletes egyezést.

Tapasztalatom szerint mind a kijelzők, mind a beszélő gyalogátkelők megfelelően működtek, csak a már korábban is vázolt “problémák” merültek fel, miszerint a régi két gombos távirányítók nem minden esetben kezelik az újabb kijelzőket, valamint a forgalmasabb csomópontokon elhelyezett kijelzők illetve információs táblák hangereje a forgalom zajához mérten lehetne kicsit hangosabb is.

Továbbra is azt javaslom minden kedves látássérültnek, hogy ha csak a régi két gombos távirányítóval rendelkezik, szerezzen be egy újabb négy gombos modellt, saját tapasztalataim alapján lényegesen jobb hatásfokkal kezeli a kijelzőket, illetve a beszélő információs táblákat, mint a régebbi változat. A beszélő gyalogátkelők vonatkozásában továbbra sem tapasztaltam lényegi eltérést a két távirányító használhatósága között.

Továbbra is kérek mindenkit, hogy véleményét, észrevételét jelezze a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre írt elektronikus levél formájában.

A képen az 56A villamos látható

A kép forrása: 24.hu

Nagy László

Futárfelmérés VI.

A budai fonódó villamos projekt megvalósítását követően 2016. január 16-tól a fenti két vonal meghosszabbodott, így észak- és dél-Buda között a villamos közlekedés jelentősen leegyszerűsödött.

A 17-es villamos a Bécsi út – Vörösvári úttól (nem messze az 1-es villamos végállomásától) a  Savoya Parkig közlekedik. Maga a járat olyan fontos közlekedési csomópontokat érint, mint a Margit híd budai hídfő, a Széll Kálmán tér, a Déli pályaudvar, valamint a Móricz Zsigmond körtér. Mivel a villamos vonal maga a budai fonódó villamos projekt keretében lett felújítva illetve meghosszabbítva, ezért az akadálymentes kijelzők illetve beszélő gyalogátkelők kiépítettsége jónak mondható. Ez természetesen az én szubjektív véleményem. Lényegében elmondható, hogy a vonalon fellelhető minden kijelző és hangos gyalogátkelő működött, bár itt is ki kell emelnem, hogy a régebbi két gombos távirányítóval nem mindig tudtam működésre bírni a kihelyezett eszközöket, ez elsősorban a kijelzőkre vonatkozott, a hangos gyalogosátkelőknél továbbra sem tapasztaltam lényegi eltérést az új négy gombos, és a régi két gombos távirányító működése között.

Továbbra is úgy érzem, hogy a főbb közlekedési csomópontokban ezek a kijelzők, illetve közlekedési lámpák lehetnének kicsit hangosabbak, tekintettel a nagyobb forgalomra, és az ezzel együtt járó nagyobb zajterhelésre.

A képen a 19-es villamos látható, amint a Duna menti sétányon halad, nappali fényben, őszi fák között

A kép forrása: http://egyker.blog.hu

A másik bejárt vonal a 19-es villamos vonala, mely szintén a budai fonódó villamoshálózat részét képezi.

A 19-es villamos is, akárcsak a 17-es járat a Bécsi út – Vörösvári végállomásról indul, és Kelenföld vasútállomás megállóig közlekedik. A két villamos járat a Margit híd budai hídfő megállóig közös pályán halad, a megállóik is megegyeznek ezen a szakaszon. A 19-es járat érinti a Batthyány teret, majd később a Móricz Zsigmond körteret is.

A két villamosvonal közös szakaszát nem számítva is jónak mondanám a 19-es villamos vonalának kijelző illetve beszélő gyalogosátkelő ellátottságát, bár érzésem szerint a Móricz Zsigmond Körtér és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszra fordíthattak volna nagyobb figyelmet.

Összességében jónak ítélem meg a fent tárgyalt két villamosvonal kijelzőkkel illetve beszélő gyalogosátkelőkkel való felszereltségét. Volt pár működési hiányosság, de ezek számszerűen nem voltak jelentősek, természetesen kijavításuk mindenképpen indokolt és szükséges feladat.

A jövő héten a budai fonódó villamos vonal fennmaradó járataival fogok foglalkozni, egész pontosan a 41-es, a 61-es, valamint az 56-os, és 56A jelzésű villamosjáratokkal.

Továbbra is szeretném felhívni minden kedves olvasó figyelmét, hogy a témához kapcsolódó véleményét, észrevételeit, ne tartsák magukban,hanem jelezzék felém a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László

Verseny a lejutásért

A felújítás elő szakaszában a Dózsa György úti állomás az, ahol nem tervezik lift kialakítását, ezért megmozdulást szervezünk ide, hogy megmutassuk, ez a megoldás semmiképpen nem elfogadható!

Gyere és csatlakozz hozzánk, ha:

Neked csak a nyitottságodat és a kreativitásodat kell magaddal hoznod, az összes többi szükséges eszközt mi biztosítjuk! 🙂

A gyerekeket és a felnőtteket egyaránt szeretettel várjuk!

Mikor? Október 26-án 14 és 16 óra között

Hol? Dózsa György úti metróállomás (aluljáró)

Ha kérdésed van, bátran írj nekünk itt, vagy küldj emailt az onalloanlakni@gmail.com-ra!

Ha szeretnél többet megtudni a munkánkról, látogass el a blogunkra: onalloanlakni.blog.hu

A képen a metróállomás látható, mellette pedig egy lufikkal repülésre bírt kerekesszék