Szemléletformáló program a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumban

Szemléletformáló program a II. kerületben.

2023.11.16-án, csütörtökön délelőtt dr. Füzi Andrea Rita, a BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály egészségnevelője meghívásának köszönhetően, Egyesületünk is részt vehetett a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium Egészségnapi rendezvényén.

Az Egyesületet Török-Zselensky Eszter Unó kutyával, valamint Tanai Csaba Szamóca kutyával képviselte az Egészségnapon.

Két osztálynak, összesen 62 diáknak tartottunk interaktív szemléletformáló foglalkozást.

A program keretében beszéltünk a látássérülés fogalmáról, megismerhették a fehérbotos és kutyás közlekedést, elmondtuk, miről ismerhetik fel a vakvezető kutyát, hogyan közeledhetnek, ismerkedhetnek velük.

A szemléletformálás fókuszában a látássérülteknek való szakszerű segítségnyújtás, valamint a vakvezető kutyával való mindennapos közlekedés állt.

A tanulók aktívan vettek részt az órákon, és sok érdekes kérdést tettek fel, melyekre őszintén, tabuk nélkül válaszoltunk.

Mint minden alkalommal, vakvezető kutyáink most is nagy sikert arattak, nem csak fegyelmezettségükkel, hanem barátságos, emberszerető viselkedésükkel egyaránt.

Természetesen a foglalkozás végén a kutyák simogatása sem maradhatott el.

Török-Zselensky Eszter

II. kerületi közösségi civilszervező

 

 

 

Összefogás a vakvezető kutyákért

A 2006-ban létrehozott Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány tíz éve dolgozik azon, hogy minél több kiképzett vakvezető kutya állhasson munkába, és válhasson látássérült emberek segítőtársává. Az alapítvány munkája révén lehetőséget biztosít a látássérültek számára, hogy egy teljesebb életet élhessenek vakvezető kutyákkal az oldalukon. A kiképzők küldetésükként tekintik a társadalmi szemléletformálást, valamint a fogyatékkal élők életével kapcsolatos ismeretterjesztést, ezért rendszeresen szerveznek érzékenyítő programokat,  mely során lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára, hogy megismerkedhessenek a vakvezető kutyák munkájával és számos izgalmas feladaton keresztül megtapasztalhatják milyen látássérültként érzékelni a világot.

A nyugodt és türelmes vakvezető kutyák egy életen át segítik gazdájukat. Ember és kutya között egy szinte felfoghatatlanul szoros kapcsolat alakul ki, hiszen a kutya nem csak készen áll a szolgálatra a nap 24 órájában, hanem olyan társ, aki fogyatékosságával, összes emberi tulajdonságaival együtt elfogadja és segíti ember-barátját. Ezáltal teljes szabadságot, önállóságot és biztonságot nyújt neki és teljes értékű életet tesz lehetővé.

barathegyi kép

A segítő kutyák kiképzését a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kizárólag a támogatók adományaiból és a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából finanszírozza. Nyíriné Kovács Mária,  az alapítvány képviselője elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben szerte a világon magánszemélyek és cégek összefogásával valósul meg a vakvezető kutyák kiképzése.

Bár Magyarországon az adományozásnak sokkal kisebb hagyománya van, mint Nyugat-Európában, de náluk sincs más lehetőség, mint az összefogás. Ezért fontos, hogy a szervezetek is társadalmi felelősségvállalás programjuk keretein belül részt vállaljanak a látássérült emberek vakvezető kutyával való ellátásában.

kép 2

Idén a Jono Yogo frozen yogurt is besegített az új vakvezető kutyák képzésébe, mégpedig úgy, hogy április 15-től május 22-ig bármelyik üzletében minden megvásárolt fagylalt után 5 forinttal járult hozzá az iskola munkájához a (T)együnk együtt a vakvezető kutyákért elnevezésű CSR program keretében. A vakvezető kutyák világnapján, április 27-én pedig minden elfogyasztott pohár Jono Yogo frozen yogurt 50 forint adományt jelentett az alapítvány számára.

Az ilyen módon összegyűlt közel 250 ezer forintból az alapítvány 1 kölyökkutyát fog vásárolni. Az összeg a kiskutya árán felül a speciális kiképzését megelőző egészségügyi szűrővizsgálatok költségének egy részét is fedezi majd.

 

Forrás: kutyabarat.hu