„Az agyag varázsa”

 

Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!

2022. január 27-én „Az agyag varázsa” címmel klubprogramot szervezünk. Az agyagozást, kerámiázást ismerhetjük meg, és ki is próbálhatjuk.

Helyszín: 1094 Budapest, Bokréta utca 23. (FAndi kerámiaműhely)
Időpont: 17-18 óra között.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben, vagy telefonon, mivel a létszám korlátozott.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

06704320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Programjaink tervezése a tagokkal

 

2022. január 12.

Az év első klub napján tagjainkkal közösen tervezgettük idei programjainkat. Nagyon sok jó ötletet kaptunk, leginkább szabadtéri programokon vennének részt tagjaink.

Sajnos a COVID járvány miatt idősebb tagjaink félnek zárt helyekre menni, így klubnapunkat is személyesen és online tartottuk meg.

Bízunk benne, hogy az idei évben több lehetőségünk nyílik
terveink megvalósításához.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők

JANUÁRI KLUBNAP – TEÁK A TÁVOL-KELETRŐL

 

Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE Tagok!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Bp. Kondor Béla sétány 8.).

Időpont: 2022. január 26. (szerda) 15 óra.

Vendégünk lesz Czagány Izabella, aki a távol-keleti teák világából hoz nekünk egy kis ízelítőt. Mesél az egyes teafajtákról, a teák elkészítésének módjáról, fogyasztásáról és egyéb érdekességekről. Lehetőségünk nyílik a különböző teák megkóstolására is.

Klubunk második felében a magyar kultúra napjáról is megemlékezünk, ehhez kapcsolódóan egy kvízjátékkal is készülünk Nektek.

Minden Kedves Klubtagunknak Boldog Új Évet Kívánunk!

Mindenkit sok szeretettel várunk az idei évben is klubnapjainkra és klubprogramjainkra egyaránt!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Látogatás a kultúra világába

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Nagyon sok szeretettel meghívunk mindenkit a XIII. kerület januári klubnapjára, melyet ez alkalommal egy csodálatos helyen fogunk megtartani.

A Kultúrtanyát fogjuk meglátogatni, ahol ezúttal betekintést nyerhetünk a Vakrepülés Színtársulat munkájába. Ezen kívül megtekintjük a Hobby Rádió stúdióját, és látogatást teszünk az informatikai oktatóteremben is.

Helyszín: 1134 Budapest, Csángó u. 9.

A program a Facebook oldalunkon is megtekinthető lesz.

Időpont: 2022. 01. 24. 15 óra.

Az elérhetőségünk: Istók Imola és Majláth Mónika, közösségi civilszervezők

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Telefon: 06304989127 és 06707734054

Rákosmente januári online klubján a Braille írásról beszélgetünk Nemes-Nagy Tündével

 

Kedves Klubtársunk!

2022. január 20-ára, 14:00 órakor kezdődő online klubunkra meghívtuk Nemes-Nagy Tündét, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnökét, akivel interjút készítünk a Braille világnapjával, a Braille olvasó versennyel kapcsolatban. Célunk, hogy népszerűsítsük a pontírást, és informálódjatok mindenről, ami ezzel összefügg. Hallhattok a legfrissebb hírekről is.

Az esemény linkje, amivel csatlakozhattok

Addig is vigyázzatok magatokra továbbra is, és kívánunk mindannyiótoknak jó egészséget!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

Adj egy élményt!

 

2022. január 11-én online klubnapunk vendége Pintér Csaba volt, akivel az „Adj egy élményt!” projektről beszélgettünk.

Mit jelent ez a projekt a fogyatékossággal élőknek, és mennyiben segítheti a társadalmi integrálódást? Ez volt a fő irányvonala a beszélgetésnek.

JANUÁRI PROGRAM: SZÍNHÁZI ELŐADÁS AUDIONARRÁCIÓVAL

 

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra!

A legmeghatóbb és legmulatságosabb komédia, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak: Pál Mangor Kvammen – Torfinn Nag – Jon Arne Sægrov – Per Inge Torkelsen: MAGGI ÉS LILLEMOR – Mamu alatt izzik a parázs

A Pinceszínház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Audionarrátor: Petneházy Emőke

Maggi, az idősotthon alfanősténye új szobatársat kap: Lillemor régivágású úrihölgy, mindenben Maggi ellentéte. Kitör a háború. Határviszály. Öldöklő kézitusa. Félsikerrel kecsegtető sütőcsempészet. Életveszélyes krumplifőzés. És a fegyverletétel előtt feltűnik még Georg, Lillemor örök szerelme, aki most Magginak udvarol…

A két csodálatos főszerepet mintha Mertz Tiborra és Bezerédi Zoltánra írták volna. Réthly Attila híres norvég rendezéseinek első darabja a Pinceszínházban. Figyelmeztetés: az Ön ellenségei megnézik, ne hagyja, hogy csak ők szórakozzanak jól!”

Helyszín: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál utca 3.)

Időpont: 2022. január 21. péntek 19:00 óra

Találkozás: 18:00-kor a színház épülete előtt

Jegyek korlátozott számban kaphatóak, ára: 500 Ft/db. Részvételi szándékodat kérlek jelezd mihamarabb a lenti elérhetőségek valamelyikén!

Szeretettel várunk Mindenkit!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Óbudai látássérültekkel online klubnapot tartunk

 

Szeretettel hívok Mindenkit 2022. január 21-én 10:00 órakor kezdődő online klubnapunkra!

A járvány miatt nem tudunk személyesen találkozni.

A telefont kihangosítva fogjuk majd egymást meghallgatni.

Új évet kezdünk és terveinkről fogunk beszélgetni.

Biztosan lesznek elképzeléseink, mert mindig nagyon jól érezzük magunkat együtt. Reméljük, hogy sok programot meg tudunk majd valósítani.

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket a Facebookon Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Tel: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Az év első klubnapja a VI. kerületben

A kép forrása: widex.hu
 

Kedves Tagok és Kísérők!

Szeretettel várunk mindenkit a Január havi lámpás klubnapunkra.

Időpont: 2022. január 19-én 15 óra

Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház 3. emelet, 321. klubszoba

Vendégeink: a WIDEX – Myproject Újpesti csapata: Linda, Gyöngyi, Marcsi, Timi, Andi

Hallás vizsgálattal foglalkoznak. Akit érint, hozza magával a hallókészülékét és igazolványát!

Várok mindenkit szeretettel!

Lukács Erzsébet Böbke
közösségi civil szervező

terezvaros.szervezo@vgyke.com
06304989094

Akadálymentesített színházi előadás a Pinceszínházban

 

2022. január 9-én a IX. kerületi Lámpás klub szervezésében a „Vacsora négyesben” c. előadást néztük meg tagjainkkal.

Az előadást összesen 24-en tekintették meg, látássérültek és kísérőik. A színház 2022-től audionarrált előadásokat is tart, ennek keretében 10 látássérült ilyen módon be tudott kapcsolódni a színházi életbe. A visszajelzések alapján az audionarrálás kiválóan sikerült.

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező
IX. kerület

Online klub a Braille-írás világnapjáról

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívunk benneteket januári online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.

 

Téma: Január hónap érdekességei, jeles napjai.

Megemlékezünk a Braille-írás világnapjáról, ráadásként januári versekkel is kedveskedünk.

Bejelentkezésünk ideje: 2022. január 18. (kedd) 14 óra.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 984 8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com

Meghívó – Évindító klubnap a XVI. kerületben

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

2022. első klubnapján a XVI. kerületi lámpás klub közös évnyitó, évtervező klubnapot tart, melyen amellett, hogy családias hangulatban megbeszéljük, kinek hogy teltek az ünnepek, hozzálátunk a 2022-es év megtervezéséhez is.

A tagok igényei alapján szeretnénk különböző szabadidős és kulturális programokat szervezni erre az évre is, melyhez nagy szeretettel várunk javaslatokat.

A tervezés mellett a klubnapon bemutatkozik új kolléganőnk, Majláth Mónika.

A klubnap online követhető lesz a kerület Facebook-oldalán is.

Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem

Időpont: 2022. 01. 17. 15:00-16:00

Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeinken, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.

A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi Civilszervezők

E-mail : 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Tel.: +3630/516-0776