Kerekesszékes szépségverseny márciusban

Ferenczi Tünde fotó

Ferenczi Tünde

Február 22-én szombaton, a Műjégpálya főépületének gyönyörű, neobarokk épületében tartották meg a szépségverseny középdöntőjét, melyre hat országból, összesen tizenhat jelentkező kapott meghívást. A zsűritagok minden egyes jelentkezővel elbeszélgettek, csakúgy, mint a legtávolabbról érkezőkkel, akiknek „megjelenését” Skype kapcsolaton keresztül, tolmács segítségével oldották meg. A kiválasztott hölgyek között, van táncos, bútorfestő, kutató adminisztrátor, többszörös paralimpikon vívó és úszó. Döntőbe jutott egy bolíviai és egy ukrán jelentkező is.

A döntős lányok egyike, Ferenczi Tünde már izgalommal várja a megmérettetést.

 

 

Milyen indíttatásból jelentkeztél a versenyre?

Magam miatt jelentkeztem, legfőképpen azért, mert az önbizalmamnak ad egyfajta pluszt és megerősít.

Hogyan élted meg a válogatást a zsűri előtt, melyben olyan közismert személyiségek foglaltak helyet, mint például Rákóczi Feri, műsorvezető? Izgultál?

Nem izgultam, tudtam, hogy mire számíthatok. Új embereket ismertem meg, aminek nagyon örültem.

Tavaly már részt vettél döntősként a versenyen. Milyen érzés volt megtudni, hogy idén is sikerrel jártál?

Izgalommal töltött el a várakozás ideje is, amíg meghallottam a nevem. Nagyon jó érzés volt, hogy ismét bekerültem a legjobb nyolc közé.

Mit vársz a versenytől, szórakozásnak tartod, vagy van komolyabb célod vele (például a modellkedés)?

A verseny által kimozdulok a hétköznapi rutin feladatokból és a kikapcsolódáson túl új barátságokkal is gazdagodom. A modellkedés még nem jutott eszembe, bár nem tartom rossz ötletnek.

Mi lenne az első terved, ha szépségkirálynőként lehetőséged lenne komolyabb lépéseket tenni sorstársaidért?

Megérzésem szerint, kiegyeznék egy udvarhölgyi helyezéssel is. Királynőnek lenni igen nagy feladat és nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy ne csak a magam, hanem sorstársaim érdekeiért és helyzetéért is kiálljak.

 

Vasas Vanda, a Miss Colours Hungary 2013 győztese és Rákóczi Ferenc műsorvezető fotó

Vasas Vanda, a Miss Colours Hungary 2013 győztese és Rákóczi Ferenc műsorvezető

A döntős lányok javarésze fotó

A döntős lányok java része

Jegyrendelés az eseményre az alábbi linken lehetséges:

http://www.misscolours.com/hu/jegyrendeles

 Ivanova Daniela