Duna-partra mentünk Óbudai klubtagokkal

Június 18-án rendhagyó helyszíne volt klubnapunknak.

A klubtagokkal a közeli Duna-partra mentünk, ahol egy különleges fa mellett megpihentünk. A fa azért volt figyelemre méltó, mert törzse megtört, majd vízszintesen és végül felfelé érdekes formában fejlődött tovább.

Mivel hosszú szünet után végre találkoztunk a tagokkal, nagy volt a viszontlátás öröme. Mindenki elmesélte, mi történt vele, és mik a további tervei a nyárra.

Hűs fák árnyékában megpihenve kellemes órákat töltöttünk el együtt.

Várjuk a következő találkozást!

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Interjú az InfoRádióban Fodor Ágnessel

Több, mint negyedórás interjút rögzített az InfoRádió Fodor Ágnes elnökkel.

A riporter Ivádi Zsuzsa volt, aki a Családi Hét magazinnak készítette a műsort. Az apropó a legújabb szülősegítő projektünk, és az ennek keretében kiadott Szülő-Példa-Érték II című könyvünk volt. A riportot május 31-én töltötték fel a rádió honlapjára. A műsor végén idézeteket olvastak fel a Lukács Réka által írt műből. Az interjú itt hallgatható meg.

Narráció 40

Fiumei sírkert 1.
Séta a művészek parcellájában

A Főváros közepén, pár percnyire a Keleti pályaudvartól a VIII. kerületben található nemzetünk nagyjainak egyik legszebb emlékhelye, a Fiumei úti sírkert. A franciák kultikus temetőjéhez, a párizsi Père-Lachaise-hez sokszor hasonlított hely gondolatát még Széchenyi István vetette fel 1843-ban. A 19. század közepén köztemetőként nyitotta meg kapuit, pár évtizeddel később pedig már Magyarország egyik legismertebb kegyeleti helyeként tartották számon. Az itt nyugalomra helyezett hírességek listáját olvasva nem is lehet kétségünk, hogy a Fiumei úti sírkert valóban a legjobb hely, hogy kulturális és politikai életünk nagyjai előtt tisztelegjünk. Az impozáns mauzóleumok mellett (Kossuth Lajosnak és Deák Ferencnek is szenteltek egyet) visszafogottabb, de ugyanúgy figyelemre méltó sírok is állnak itt.

Az 56 hektáros óriási kert maga a nyugalom szigete. Mintegy 25 hektáros része parkosított, így a sírok fasorokkal és füves területekkel övezve helyezkednek el. A gyönyörűen parkosított temető kertészeti értékei mellett azonban a művészi igényességgel elkészített síremlékei miatt vált híressé. Ezúttal itt nyugalomra helyezett művészek hosszú sorából három szobrászati szempontból is érdekes sírral ismerkedünk meg. Az első Munkácsy Mihály Telcs Ede által készített sírja (1. kép). Telcs Ede munkájával már találkozhattunk, hiszen ő készítette el Vörösmarty Mihály szoborcsoportját. Az 1911-ben felállított kő síremlék utak kereszteződésében helyezkedik el egy kis vaskerítéssel körbekerített növényekkel beültetett rész közepén. A síremlék letisztult, minden cikornya nélküli szobrászati alkotás. A kétlépcsős alacsony talapzaton egy robosztus, négyzetes alapú kőoszlopot idéző obeliszk látható, a felső ötödébe minden oldalának tetejét egyenlő szárú kereszt formában faragták ki. Az obeliszk tetején a sarkok tehát üresen maradtak, ezeket a beszögeléseket arany színű mozaikkal töltötték ki. Az oszlop előtt nőalak látható. Földig érő, görög kariatidákat idéző ujjatlan ruhát viselő nőalak bal kezében tart az ég felé egy babérkoszorút. Arcvonásainak és ruházatának megfogalmazásához csak a feltétlenül szükséges vonásokat, elemeket használta fel Telcs Ede, hiszen itt egy elvont, jelképes alakról van szó. Az oszlopra két évszámot véstek: 1844 és 1900 (a művész születési és halálozási évszáma), valamint a talapzaton csupa nagybetűvel a Munkácsy név szerepel.

Munkácsi Mihály síremléke

A közelben álló művészparcellán áll Kisfaludy Strobl Zsigmond síremléke (2. kép), ami már sokkal érzelmesebb, mint a Telcs Ede által megalkotott időtlen és klasszikus, visszafogott érzelmeket sugárzó nőalakja. Kisfaludy Strobl Zsigmond munkásságával is megismerkedhettünk már korábban, az ő műve a Szabadság-szobor a Gellért-hegy tetején. A szobrászművész síremlékének érdekessége, hogy ő maga készítette el, azaz végrendelete értelmében saját munkájának másolatát helyezték el a sírján. A bronz szobor egy végtelenül kecses, könnyed férfitestet mutat. Mintha csak egy mozdulatába belefeledkezett táncos látnánk. A férfi bal lábára helyezett testsúlyával áll egy bronz golyón, míg jobb lábát kecsesen kissé felemeli. Fejét kissé az ég felé emeli, szeme lehunyva. Mellkasát is kinyitja az ég felé, két karját könyékben behajlítja, kezeit és ujjait finoman a mellkasához érinti. Mellkasának kiemelésével és karjának emelésének köszönhetően háta kissé ívben meghajlik. Jobb válláról hosszú drapéria omlik alá, egészen a talapzatot alkotó golyóra, ami a szobor stabilitását is adja. A mozdulat finomsága, ég felé törekvése, az ifjú földöntúli mosolya és lehunyt szeme érzékelteti a földi élettől való elszakadás, az égi szférához való tartozás érzetét. Az ifjú alakjának megfogalmazása részletgazdag, még hajtincsei is kivehetők.

Kisfaludi Strobl Zsigmond síremléke

A művészparcella harmadik emlékműve, amivel megismerkedünk, Csontváry Kosztka Tivadar számára készült (3. kép). A gyógyszerészből festőművésszé váló Csontvárynak 1967-ben, tehát halála után majd ötven évvel később állították fel a sírkertben. A sírt díszítő bronzszobor Kerényi Jenő munkája. A szobor másolatát Pécsett állították fel a Csontváry Múzeum előtt 1971-ben. Kerényi a szobor készítéséhez Csontváry önarcképét használta fel. A festőművészt köpenyben, kezében festőpalettával és ecsettel örökítette meg. Arcát markáns, nagy bajsza határozza meg. A szobor közel sem olyan részletgazdag és finom, realisztikus munka, mint a tőle nem messze álló Kisfaludy ifjú. Inkább hasonlít arra, mint amikor agyagból durván és felületesen mintáznak meg egy figurát. A finom részletek kidolgozása előtt még az arcon is mintha még az ujjakkal felhordott agyagot látnánk. Valószínűleg nem is volt Kerényi célja, hogy egy valósághű, részletgazdag ábrázolást hozzon létre. A jelképes síron – hiszen nem ide temették a festő földi hamvait – csak egy elképzelt, jelképes ábrázolást helyeztek el. A sír előtt állva igazán meghatódhatunk, hiszen néha gyertyák, koszorúk vagy kövekkel lesúlyozva Csontváry képei által ihletett gyerek ceruzarajzokat helyeznek el a művész előtt tisztelgők.

Csontvári Kosztka Tivadar síremléke

A következő héten neves írók síremlékeivel ismerkedünk.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

Narráció

Meghívó klubnapra, vár Ferencváros!

Kedves Tagjaink!

Örömmel értesítek mindenkit, hogy következő klubnapunk alkalmával már személyesen találkozunk a Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller u. 27.)

Időpont: 2021. július 05. 14.00-16.00 óra között

Téma: Kötetlen beszélgetés az elmúlt időszak eseményeiről, ki hogy élte át, milyen érzésekkel. Megbeszéljük a következő klubprogramokat is.

Figyelem! A jogszabályi előírások szerint a klubnapon csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek részt!

Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők:

Tanai Csaba
Közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/30/7685404

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Telefonszám: 06/70/4320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

A Vakok Kertje

A kép forrása: https://www.mvgyosz.hu/legyen-a-vendegunk-hu/vakok-kertje/
 
Itt a nyár. Bemutatjuk a Vakok Kertjét.

Hogyan lehet megközelíteni? Milyen lehetőségek várnak a kertben?

Tapintható, hallható, szagolható a kert szépsége

Közösségi élet – játék és sport

Hangszerek – nyelvdob és hangcsövek

Négylábú segítők a kertben

A kispest.hu Velünk történt rovatában is megtekinthető júniusi klubnapunk.
2021. június 22.

Júniusi online klubnap a XVIII. kerületben

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Szeretettel meghívunk Benneteket következő online klubunkra, melyet 2021. június 30-án, szerdán 11:00-órától tartunk.

Vendégünk lesz Keviczky Csilla, a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa.

Témáink: mire érdemes odafigyelni a XVIII. kerületben élőknek személyes biztonságuk és vagyontárgyaik védelme érdekében, hogyan kérhetnek segítséget bajba kerülés esetén, milyen „trükkjei”, módszerei vannak mostanában a tolvajoknak, betörőknek, egyéb érdekességek a kerületi rendőrség életéből.

Az elkövetkező nyári hónapokra tervezett programjainkról is ejtünk néhány szót.

Élő bejelentkezésünket megnézhetitek a 18. kerületi lámpások Facebook oldalán.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Riport a terézvárosi polgármester úrral

A klub ideje: 2021. június 16. (szerda) 15h.

Helyszín: Terézváros Önkormányzat.

Online meghívott vendégem Soproni Tamás, Terézváros polgármestere volt.

Hasznos információkat tudhattunk meg tőle az önkormányzat működéséről és programjairól. Beszélt a magánéletéről, munkásságáról. Nagyon érdekes beszélgetés volt.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Narráció 39

Széchenyi Lánchíd

A budai és pesti oldalt összekötő legidősebb állandó híd megismerése igencsak aktuális dolog, hiszen a napokban kezdődtek el a Lánchíd felújításának munkálatai. A gróf Széchenyi István által kezdeményezett híd építését 1839-ben kezdték és 1849. november 20-án avatta fel a magyar történelem egyik legkevésbé kedvelt szereplője, báró Julius Jacob von Haynau. Tervezésével az angol William Tierney Clark-ot bízták meg, a kivitelezés irányítója pedig a skót származású Adam Clark volt. Utóbbiról később az Alagút és a híd közötti teret is elnevezték. A Lánchíd a főváros jelképévé vált, ami nemcsak a klasszikus szépségű szerkezetének köszönhető, hanem a környezetének is. Alatta a kék Duna, a pesti oldalon a Gresham-palota előtti térbe, míg a budai oldalon az Alagútba fut be, a hátterében pedig a Budai vár látható (1. kép). A Budai Várban a narrációsorozat kezdetén már sokszor barangoltunk. Megnéztük a Magyar Nemzeti Galéria épületét és az udvarán álló Savoyai Jenő szobrot, a Galéria műkincseivel is megismerkedtünk (Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Csontváry Kosztka Tivadar, Vaszary János, Rippl-Rónai József festményeivel), a Halászbástyát és a Mátyás-templomot is alaposabban szemügyre vettük.

Maga a híd két kőpilléren áll és úgynevezett merevítő-tartós függőhíd típusába tartozik. A kőpillérek kisebb átalakítások és cserék ellenére legnagyobb részben megegyeznek a 150 évvel ezelőtti darabokkal. Ahogy a hídnak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban található makettjén is látható (2. kép), nem csak a Duna felett átívelő szakaszát kellett az angol szakembernek megtervezni. A két parton kezdődik a híd szerkezete egy-egy felépítménnyel, amelyeket a híd felé haladva a Marschalkó János lőcsei szobrászművész kőoroszlánjai követnek. A fekve, kissé nyitott szájjal, dús sörénnyel ábrázolt hím oroszlánokhoz kötődik a fővárosnak talán az egyik leghíresebb városi legendája is. Eszerint a szobrász elfelejtett nyelveket készíteni az oroszlánoknak és emiatt annyit csúfolták, hogy bánatában a Dunába ugrott. Ez természetesen nem igaz, hiszen van nyelve a nemes állatoknak, de a járdaszintről nem láthatók. Sőt, az őt gúnyolóknak így reagált a mester: „Úgy legyen nyelve a te feleségednek, mint az én oroszlánjaimnak, akkor jaj neked!” A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchényi család címere került, rajta a család latin jelmondatával „(Si) Deus pro nobis, quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?) A makett segítségével szinte madártávlatból csodálhatjuk meg a klasszicista híd finom arányait. A pilléreken elhelyezkedő kapukon jelenleg az autós forgalom haladhat át. A kapuk nyílásait kváderkövek díszítik, a kapuk lapos teteje körül egyszerű, klasszikus párkányzat látható. Magukat a fémszerkezeteket a kapuépítmények testébe rögzítették és a két kapu között ívesen hajlik a járószintre a láncszerkezet. Ez a lágyan leívelő forma szinte meghazudtolja azt a teherbírást és erőt, amivel a szerkezet rendelkezik.

Az évtizedek során többször kellett lezárni a hidat és korszerűsíteni. Az egyes elemeket megőrizte az utókor a múzeumnak, így gyűjteményükben megcsodálhatjuk a II. világháború bombázásai után 1949-ben újjáépült híd két megmaradt elemét is. Olyan apró részletek ezek, amelyeket a használat során lehet észre sem veszünk, viszont elegáns kidolgozásuk jól bizonyítja, hogy a legapróbb részletekre is kiterjedt a tervező figyelme az egész híd harmonikus megjelenítése érdekében. Az egyik ilyen elem a korlát egykori dísze, ami az eredeti hídnak még funkcióval rendelkező csavaját mintázta. (3. kép) A zöldre festett fém elem alapja egy szabályos nyolcszög forma, amit felfelé kissé szűkülve egy kisebb nyolcszög forma fed. Erre az alapra került egy barázdált kúpszerű forma, amelynek lekerekített formája szépen finomítja az alap szigorú, sokszögek által alkotott formáját.

A felújítások során megmaradt a múzeumban az egykori korlát lábazatának egyik töredéke is, ahol a lecsavarozott talpak felett lágyan leomló levelek díszítették a gyakorlatias funkciójú korlátot. (4. kép)

A Széchenyi Lánchíd az egyik legszebb műemlékünk, a felújítás után is élmény lesz átsétálni rajta!

Köszönet a fotókért a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak és Fortepan-nak.

A Budai vár

Makett

Korlátdísz

A felújítások során megmaradt a múzeumban az egykori korlát lábazatának egyik töredéke is, ahol a lecsavarozott talpak felett lágyan leomló levelek díszítették a gyakorlatias funkciójú korlátot. (4. kép)

Az egykori korlátdísz

A Széchenyi Lánchíd az egyik legszebb műemlékünk, a felújítás után is élmény lesz átsétálni rajta!

Köszönet a fotókért a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak és Fortepan-nak.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

Június 24 és 30 között szünetel a VGYKE regionális központjában működő ügyfélszolgálatunk személyes ügyfélfogadása

Forrás: argosinn.com
 
Tisztelt Tagtársaink, Kedves Olvasóink!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy 2021. június 24-től (csütörtöktől), 2021. június 30-ig (szerdáig) az 1141 Budapest, Szugló utca 81. szám alatt, a VGYKE Regionális Központjában működő ügyfélszolgálatunk személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt szünetel.

Az első Személyes ügyfélfogadási nap: 2021. július 1 (csütörtök).

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az alábbi vezetékes, illetve mobiltelefonszámunkon, valamint e-mail címünkön keresztül továbbra is fel tudják venni ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot munkanapokon 9-15 óra között.

Telefon:+36 1 384 55 41/1 mellék:

Mobil: +36 70 387 52 67

E-mail: ugyfel@vgyke.com

Megértésüket köszönjük.

VGYKE

Interjú az Óbuda TV-ben

A VGYKE szolgáltatásait mutatta be Fodor Ágnes elnök az Óbuda TV-ben, valamint a látássérültek mindennapi életéről is szót ejtett. Jelen volt a kerület egyik közösségi civilszervezője, Vasné Pintér Teréz is, aki a lámpás klub tevékenységeiről beszélt.

VGYKE