2021. május 12-i online klubnapunk vendége Miks-Rédai Csaba volt, aki elmesélte, hogyan és milyen eszközökkel kezdett stúdió felvételeket csinálni.
Csabi a Vakok Általános Iskolájába, a „Vakodába” járt, és már ott felvételeket készített az osztálytársaival, ezek a kezdeti lépések egyre jobban erősítették benne a vágyat egy saját stúdió és a felszerelések megszerzése iránt. A középiskolát is úgy választotta, hogy tovább gyakorolhassa, fejlessze tudását. Sajnos a gimnázium után nem sok esélye volt arra, hogy felvételt nyerjen a hangmérnök képzőbe, hiszen látássérültsége komoly akadályokba ütközött a különböző műszakirajzok elkészítése miatt, de ez nem akadályozta abban, hogy tovább fejlessze tudását. A VGYKE-nél már régóta szerkesztette a Hangos Hírmondót, melyet önkéntes felolvasókkal készített. A 2020-ban kezdődött koronavírus járvány miatt a Hangos Hírmondó átkerült az online térbe, és itt sokkal több feladatot adott mindannyiunknak a riportok megszervezése, levezetése. Csabi ebben is nagy segítség az egyesület munkatársainak, hiszen számára ez nem áll messze a stúdió felvételek és lejátszások világától.
Ha többet is szeretnének megtudni Miks-Rédai Csaba munkájáról, életéről, humoráról, az alábbi videót megtekintve elérhetik a teljes riportot.
Kiss Márta
Közösségi civil szervező
látássérült Archives - Oldal 122 a 364-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Online klub nap Miks-Rédai Csabával
2021. május 12-i online klubnapunk vendége Miks-Rédai Csaba volt, aki elmesélte, hogyan és milyen eszközökkel kezdett stúdió felvételeket csinálni.
Csabi a Vakok Általános Iskolájába, a „Vakodába” járt, és már ott felvételeket készített az osztálytársaival, ezek a kezdeti lépések egyre jobban erősítették benne a vágyat egy saját stúdió és a felszerelések megszerzése iránt. A középiskolát is úgy választotta, hogy tovább gyakorolhassa, fejlessze tudását. Sajnos a gimnázium után nem sok esélye volt arra, hogy felvételt nyerjen a hangmérnök képzőbe, hiszen látássérültsége komoly akadályokba ütközött a különböző műszakirajzok elkészítése miatt, de ez nem akadályozta abban, hogy tovább fejlessze tudását. A VGYKE-nél már régóta szerkesztette a Hangos Hírmondót, melyet önkéntes felolvasókkal készített. A 2020-ban kezdődött koronavírus járvány miatt a Hangos Hírmondó átkerült az online térbe, és itt sokkal több feladatot adott mindannyiunknak a riportok megszervezése, levezetése. Csabi ebben is nagy segítség az egyesület munkatársainak, hiszen számára ez nem áll messze a stúdió felvételek és lejátszások világától.
Ha többet is szeretnének megtudni Miks-Rédai Csaba munkájáról, életéről, humoráról, az alábbi videót megtekintve elérhetik a teljes riportot.
Kiss Márta
Közösségi civil szervező
„Találkozás” a tagokkal google meet-en keresztül
2021. május 5-én online klubnapot tartottunk néhány zuglói tagunkkal. A klubnap a google meet alkalmazás segítségével valósult meg.
Tagjainknak tetszett ez a rendkívüli találkozás, mert -ahogy megfogalmazták- “együtt lehettünk és mégis mindenki a saját biztonságot adó otthonában láthatta, hallhatta a megszokott klubtársakat”.
A tagok kérésére hamarosan az ismétlésre is sor kerül.
Kiss Márta
Közösségi civil szervező
Emlékezés Radnóti Miklósra a májusi online klubon
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel hívunk benneteket májusi online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.
A hónap szülötte: Radnóti Miklós. Bemutatjuk a tragikus sorsú költő életét, és csodálatos verseit is meghallgathatjátok.
Május 6-án került fel a VGYKE Hivatalos Youtube-csatornájára a H. Nagy Krisztina pszichológussal készült beszélgetés. Címe: Pszichológiai tanácsadás, hiszen Krisztina az egyesület többféle munkájában is dolgozik.
A riport elején a Foglalkoztatás 2020 projektben való tevékenységéről kérdezi őt a riporter, Balázs Zsanett. Elhangzik, hogy a háromalkalmas egyéni konzultációs folyamatban elsősorban az egyén értékeit, erőforrásait tárják fel közösen. Emellett azokat a készségeket, képességeket is, amelyekre az egyén a munkavállalás során támaszkodni tud. Ez a projektben résztvevőknek ingyenes szolgáltatás.
A későbbiekben a pár- és családterápiáról esik szó. Ezt a tagok számára kedvezményes áron, 1000 Ft/óráért tudja biztosítani a VGYKE, a külsősök számára pedig 3500 Ft/óra díjazásért.
„Más világ” címmel készített összeállítást a TV18 egyesületünkről.
Fodor Ágnes (elnök) és Mészáros Ágnes (alelnök) a VGYKE bővülő szolgáltatásairól nyilatkozott, ezek mellett különböző, a látássérültek számára hasznos segédeszközöket is bemutattak a munkatársak (futár távkapcsoló, fejlesztő játék segédeszköz boltunkból, Braille írás, okostelefon.)
VGYKE
Narráció 33
Szanyi Péter: Pál utcai fiúk szobra
2007
A Főváros utcáin egyre több olyan köztéri szobor jelenik meg, amely nem méltóságteljes talapzatról tekint le ránk, hanem embernagyságú méretével, a járókelők közé vegyülve helyeztek el. Ilyen emberközeli szoborcsoport Szanyi PéterMolnár Ferenc regényének egy ikonikus jelenetét megörökítő alkotása is, amely a Práter utca elején található általános iskola egyik kapuja mellett várja a nézelődőket. A regény címül szolgáló Pál utca alig pár percnyi sétára innen, a József körút túloldalán található.
A Práter utca egyik beugrójában bukkan elénk az öt bronz figura. A jelenetnek az iskola épületének téglafala és annak egy beugró sarka ad hátteret. A szobrász ezt, a szobor állítására egyáltalán nem szokványos, az utca és épület sajátos adottsága által kialakított területet választotta ki műve számára. A fiúk életnagyságú, körülbelül 140-160 centiméteres magassága, mozdulataik természetessége és az iskola közelsége teszi életszerűvé igazán a jelenetet. Szemlélőjében azt a benyomást kelti, mintha csak visszarepült volna az időben és a 19. század végi gyerekeket figyelné játék közben.
A szoborcsoport összesen öt alakot foglal magába két csoportra osztva. Három kisfiú – akikről a regényből tudjuk, hogy Nemecsek,Kolnay és Weisz– a sarok egyik téglafala felé fordulva merül bele a golyózásba. Mellettük a földön elhajigálva hever egy iskolatáska és egy bőrszíjjal összekötött könyvcsomag. A könyvek bőrszíján mintha egy biléta is lógna, de ezúttal nem a tulajdonos kisfiú neve olvasható rajta, hanem ötletesen oda írták fel a művész nevét és a szobor alkotásának évét. A jelenet életszerűségét növeli a falra akasztott kabát, szintén bronzból. A kisfiúk korabeli ruhában láthatók. Lábukon magas szárú cipő, rövidnadrág. A legkisebb fiú éppen golyóját gurítja a szemközti falnak. Bal lábával előre lép és jobb kezét előre lendíti. Kissé görnyedt tartása még kisebbé teszi a figurát. Érzékelhetően azt a pillanatot merevítette ki a szobrász, amikor ellendíti a kisméretű golyót. Arcvonásai alapján és Fábri Zoltán a regény alapján készült 1969-es filmjéből felismerhetjük, hogy ő Nemecsek Ernő. Balján girardi stílusú, keskeny karimás és lapos tetejű szalmakalapot viselő fiú guggol. Tekintetével ő is a falnak guruló golyókat figyeli. A csoportból egyedül a sarokhoz legközelebb álló, enyhén hajlított térdeire támaszkodó harmadik fiú kapja fel fejét a golyókról. Fejét elfordítva jobbra tekint és az iskola kapujának másik oldalán álló két nagyobb fiút figyeli kissé rémült arckifejezéssel. A másik két alak a regényből ismert Pásztorok, a vörösingesek csapatához tartozó testvérpár. Az egyikük hátát a téglafalnak vetve, hüvelykujjait nadrágja zsebébe akasztva, hanyag tartással tekint maga elé. A csoport valamennyi fiú alakja közül egyedül ő visel hosszú szárú nadrágot. Fején ellenzős sapka, akárcsak a mellette álló testvérének, aki már a golyózókat nézi. Méghogy nézi? Méregeti! Karjait mellkasa előtt összefonva, lábait szétvetve szemléli a kisebb fiúk játékát. Feszült pillanat ez, amely éppen a figurák tekintetéből, figyelmének irányából érzékelhető. A két golyózó kisfiú feszült figyelme a golyók felé, ahogy még nem is sejtik, hogy örömüknek nemsokára vége szakad. Valamint a társuk rémült tekintete, amikor észreveszi az őket méregető idősebb fiút és testvérét. A Pásztorok fölényes arckifejezése, ahogy erejük tudatában fontolgatják, hogy elvegyék-e a kisebb fiúk golyóit.
A szobrász által megörökített feszült pillanatot hűen adja vissza Molnár Ferenc regényének meghatározó eseménye előtti pillanatokat. A regényből vett idézet a szoborcsoport felett és mögött, az épület téglafalában kőtáblára faragva a regény részlete olvasható: „Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: “Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: “Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: “Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: “Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel.”
Az az igazi, amikor maga a művész mesél művéről. Hallgassuk meg Szanyi Pétert a Pál utcai fiúk szobráról! Az einstand szobra a nyóckerbe’ – Józing (blog21.hu)
Hangoskönyv formájában pedig meg is hallgathatjuk a regényt. Molnár Ferenc A Pál utcai Fiúk HANGOSKÖNYV! (Teljes) – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Szavazatával segítse Egyesületünket!
A kép forrása: https://cdn.shopify.com/
Útjára indult a Let’s Colour 2021 pályázat!
Színes falak. Színes közösségek.
A Let’s Colour projekt elsődleges célja: színt vinni az emberek életébe. Színessé szeretnénk varázsolni a közösségek által nap, mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről, vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének pályázata:
“Varázsecset” a látássérült fiatalokért
Egyesületünknél látássérült (vak) és látássérült/halmozottan fogyatékos fiatalokkal is foglalkozunk. Az utóbbi években megjelenő egyik fő probléma, hogy az iskolai oktatásból kikerülő 16 éven felüli látássérült/fogyatékos fiatalok felügyelete, foglalkoztatása nem megoldott. Ezért egy nappali foglalkoztatót hozunk létre, ahol kiemelten az ő speciális igényeiknek megfelelő ellátást tudunk nyújtani 20 éves korig, mintegy 12 fő számára. Az ingatlan falazatán jó minőségű fűrészporos tapéta van, ami festhető. A festést az érintett fiatalok szülei, illetve az OTP önkéntesei végeznék, akikkel régóta együttműködünk, ők ebben a formában támogatnak bennünket. Anyagi lehetőségeink sajnos korlátozottak, amennyiben nyernénk az Önök pályázatán, felbecsülhetetlen segítséget adna az elindításhoz. Egyszínű, nyugtató színeket tervezünk, mely stresszoldó hatással van a halmozottan fogyatékos fiatalokra is. “Varázsecset” a látássérült fiatalokért
Kérjük, regisztrációjával és szavazatával segítsen!
További információkat a regisztrációval és a szavazással kapcsolatban ide kattintva találnak.
VGYKE
Narráció
Szanyi Péter: Pál utcai fiúk szobra
2007
A Főváros utcáin egyre több olyan köztéri szobor jelenik meg, amely nem méltóságteljes talapzatról tekint le ránk, hanem embernagyságú méretével, a járókelők közé vegyülve helyeztek el. Ilyen emberközeli szoborcsoport Szanyi PéterMolnár Ferenc regényének egy ikonikus jelenetét megörökítő alkotása is, amely a Práter utca elején található általános iskola egyik kapuja mellett várja a nézelődőket. A regény címül szolgáló Pál utca alig pár percnyi sétára innen, a József körút túloldalán található.
A Práter utca egyik beugrójában bukkan elénk az öt bronz figura. A jelenetnek az iskola épületének téglafala és annak egy beugró sarka ad hátteret. A szobrász ezt, a szobor állítására egyáltalán nem szokványos, az utca és épület sajátos adottsága által kialakított területet választotta ki műve számára. A fiúk életnagyságú, körülbelül 140-160 centiméteres magassága, mozdulataik természetessége és az iskola közelsége teszi életszerűvé igazán a jelenetet. Szemlélőjében azt a benyomást kelti, mintha csak visszarepült volna az időben és a 19. század végi gyerekeket figyelné játék közben.
A szoborcsoport összesen öt alakot foglal magába két csoportra osztva. Három kisfiú – akikről a regényből tudjuk, hogy Nemecsek,Kolnay és Weisz– a sarok egyik téglafala felé fordulva merül bele a golyózásba. Mellettük a földön elhajigálva hever egy iskolatáska és egy bőrszíjjal összekötött könyvcsomag. A könyvek bőrszíján mintha egy biléta is lógna, de ezúttal nem a tulajdonos kisfiú neve olvasható rajta, hanem ötletesen oda írták fel a művész nevét és a szobor alkotásának évét. A jelenet életszerűségét növeli a falra akasztott kabát, szintén bronzból. A kisfiúk korabeli ruhában láthatók. Lábukon magas szárú cipő, rövidnadrág. A legkisebb fiú éppen golyóját gurítja a szemközti falnak. Bal lábával előre lép és jobb kezét előre lendíti. Kissé görnyedt tartása még kisebbé teszi a figurát. Érzékelhetően azt a pillanatot merevítette ki a szobrász, amikor ellendíti a kisméretű golyót. Arcvonásai alapján és Fábri Zoltán a regény alapján készült 1969-es filmjéből felismerhetjük, hogy ő Nemecsek Ernő. Balján girardi stílusú, keskeny karimás és lapos tetejű szalmakalapot viselő fiú guggol. Tekintetével ő is a falnak guruló golyókat figyeli. A csoportból egyedül a sarokhoz legközelebb álló, enyhén hajlított térdeire támaszkodó harmadik fiú kapja fel fejét a golyókról. Fejét elfordítva jobbra tekint és az iskola kapujának másik oldalán álló két nagyobb fiút figyeli kissé rémült arckifejezéssel. A másik két alak a regényből ismert Pásztorok, a vörösingesek csapatához tartozó testvérpár. Az egyikük hátát a téglafalnak vetve, hüvelykujjait nadrágja zsebébe akasztva, hanyag tartással tekint maga elé. A csoport valamennyi fiú alakja közül egyedül ő visel hosszú szárú nadrágot. Fején ellenzős sapka, akárcsak a mellette álló testvérének, aki már a golyózókat nézi. Méghogy nézi? Méregeti! Karjait mellkasa előtt összefonva, lábait szétvetve szemléli a kisebb fiúk játékát. Feszült pillanat ez, amely éppen a figurák tekintetéből, figyelmének irányából érzékelhető. A két golyózó kisfiú feszült figyelme a golyók felé, ahogy még nem is sejtik, hogy örömüknek nemsokára vége szakad. Valamint a társuk rémült tekintete, amikor észreveszi az őket méregető idősebb fiút és testvérét. A Pásztorok fölényes arckifejezése, ahogy erejük tudatában fontolgatják, hogy elvegyék-e a kisebb fiúk golyóit.
A szobrász által megörökített feszült pillanatot hűen adja vissza Molnár Ferenc regényének meghatározó eseménye előtti pillanatokat. A regényből vett idézet a szoborcsoport felett és mögött, az épület téglafalában kőtáblára faragva a regény részlete olvasható: „Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: “Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: “Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: “Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: “Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel.”
Az az igazi, amikor maga a művész mesél művéről. Hallgassuk meg Szanyi Pétert a Pál utcai fiúk szobráról! Az einstand szobra a nyóckerbe’ – Józing (blog21.hu)
Hangoskönyv formájában pedig meg is hallgathatjuk a regényt. Molnár Ferenc A Pál utcai Fiúk HANGOSKÖNYV! (Teljes) – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Home office-ban a látássérültek
Home office-ban a látássérültek – az első lezárásoktól napjainkig
Ezzel a címmel indított a VGYKE egy interjúsorozatot.
A 14 + 2 részből álló sorozat az egyesület dolgozóinak otthoni munkavégzését mutatja be a legelső, 2020-as korlátozások bevezetésétől egészen mostanáig.
Választ kapunk többek között arra a kérdésre, hogy milyen nehézségek adódtak home office-ban, és hogy miként küzdötték le a munkatársak mindezeket látássérültként.
Közösségi civil szervezőink munkájába betekintést is nyerhetünk klubnapok részleteinek vagy a 2020-as fehér bot napi ünnepség segítségével.
Műsorvezető, Hangfelvételek készítése, vágása és szerkesztése: Miks-Rédai Csaba
A Szülő-Példa-Érték projekt a Magyar Katolikus Rádióban
Az április végén lezárult projektet mutatja be Fodor Ágnes elnök a Magyar Katolikus Rádió„Házunk táján” című családi magazinjában.
Felszólal továbbá dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász, aki az egyesület lámpás klubjainak keretein belül ismertette a projekt lényegét, valamint Gy. Dobos Mariann újságíró, a Lukács Réka által írt kiadvány szerkesztője.
Ebből a könyvből részleteket is hallhatunk.
Az adás 2021. május 7-én, pénteken hangzott el.
Műsorvezető: Kékesi Enikő.
Szerkesztő: Balázs Zsanett.
A műsor a lejátszás megkezdésétől számítva 45 másodperc múlva kezdődik. A linkre kattintva, Google Chrome böngészőt használva az adás automatikusan elindul. Szülő-Példa-Érték projekt
VGYKE
Élet látássérültként Kispesten – médiamegjelenések