Nagy szeretettel hívunk meg Mindenkit a XIII. kerületi Lámpás Klub 2019-es év utolsó klubnapjára, ahova az ügyfélszolgálat látogat el.
Amellett, hogy hasznos információkat tudhatunk meg az egyesület költözésével kapcsolatosan, lesz lehetőség a 2020-as tagdíj befizetésére, illetve az évvégével kapcsolatban is megbeszélünk sok fontos dolgot.
Az ügyfélszolgálat Angyalföldön
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagy szeretettel hívunk meg Mindenkit a XIII. kerületi Lámpás Klub 2019-es év utolsó klubnapjára, ahova az ügyfélszolgálat látogat el.
Amellett, hogy hasznos információkat tudhatunk meg az egyesület költözésével kapcsolatosan, lesz lehetőség a 2020-as tagdíj befizetésére, illetve az évvégével kapcsolatban is megbeszélünk sok fontos dolgot.
Időpont: 2019. 11. 25. 15:00-17:00
Helyszín: Prevenciós Központ – 1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.
Részvételi szándékát kérjük, jelezze az
angyalfold.szervezo@vgyke.com e-mail címen, vagy az alábbi telefonszámok egyikén:
0670/773-4054
0630/498-9127
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

Óbudai klubtagokkal színházban voltunk
November 7-én az óbudai látássérültekkel megnéztük a Vidám Színpadon bemutatott Négy meztelen férfi című vígjátékot.
A történet arról szólt, hogy újsághirdetéseket adtak fel nők és férfiak, de mindenki különböző céllal. Valaki társat keresett, más albérletet, de volt, aki munkavállalás reményében hirdetett.
A találkozásnál először senki nem mondta el a másiknak, hogy mi a szándéka, így félreértések sorozata követte egymást.
Kedvesen, vagy éppen egymást kioktatva, sok vidámsággal fűszerezve zajlottak az események. Csak a végén derült ki, hogy ki miért hirdetett.
Esztergályos Cecília lehengerlő előadói stílusával szórakoztatta a közönséget, így a legtöbb tapsot ő kapta. Nem telt el egy perc sem nevetés nélkül.
Nagyon jól éreztük magunkat.
A program megvalósítását Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatta, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Interaktív történelemóra a Zsinagógában
November 6-án a XIII. és XVI. valamint a XVII. kerületi Lámpás Klubok összevont külsős programja a Dohány utcai Zsinagóga meg látogatása volt.
Vezetőnk, Gámánné Morvay Katalin személyében egy rendkívül nagy tudású,felkészültségű tárlatvezetőt ismertünk meg, aki figyelembe véve látássérültségünket, tapintható tárgyak sorát adta a kezünkbe úgy, mint például a menóra,a mezúza, vagy a kipa, melyek kézről kézre jártak, miközben hallgattuk a zsidók ókori és újkori történetét a világ második legnagyobb Neológ Zsinagógájában.
Az emlékparkban meghatódva álltunk a Holocaust áldozatainak emléke előtt, és megtekintettük sok igaz ember, többek közt Raul Wallenberg emlékhelyét is.
Köszönjük tagjainknak, hogy ilyen nagy létszámban tisztelték meg programunkat, továbbá köszönjük, hogy más lámpás klubokból is ennyien eljöttek velünk!
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

Klubnap az ügyfélszolgálattal
Kedves Klubtagok és VGYKE tagjaink!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház. (Cím: 1181 Bp. Kondor Béla Stny. 8.)
Időpont: 2019. november 27. (szerda) 15 óra
Novemberi klubnapunk vendégei egyesületünk Ügyfélszolgálatos munkatársai lesznek, így a tagdíj befizetést helyben lehet intézni, és hasznos információkat is hallhatunk tőlük.
November 11-e Szent Márton napja. Márton-napi hagyományokról, szokásokról beszélgetünk.
Egy-két jó fejtörő sosem árt! Ezért hoztuk a novemberi kvízeket.
Remélem, felkeltettük érdeklődéseteket!
Szeretettel várunk mindenkit!
Elérhetőségeink:
Tel: 06 70 377 32 35
Email: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Bernát Zsuzsanna és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők

Forrás: network.hu
Információnyújtás az egyesület költözéséről
Felhívjuk a figyelmét, hogy a Hermina út 57 szám alatti telephelyünk utolsó nyitva tartási napja 2019. november 8 péntek.
Szeretnénk Önt tájékoztatni, hogy a költözés minden, a Hermina út 57 szám alatt működő szolgáltatásunkat: az Ügyfélszolgálatot, a Louis Braille Támogató Szolgálatot, a Láthatár Segédeszköz Boltot, a gyógymasszázs szolgáltatást, valamint az ezekhez kapcsolódó tevékenységeinket, a Braille oktatást, a pszichológiai tanácsadást is érinti.
Tájékoztatjuk, hogy november 8-tól a személyes ügyfélfogadásunk szünetel, csak a banki, illetve postai úton történő befizetéseket tudjuk feldolgozni, személyes befizetésre az új telephelyünk megnyitását követően nyílik lehetőség.
Új címünk, ahol terveink szerint 2019. december 2-től leszünk elérhetőek:
1141 Budapest, Szugló u. 81.
Az épület megközelíthető: a 3-as, a 62-es, a 62A villamosokkal, a 32-es autóbusszal, valamint a 82-es jelzésű trolibusszal.
Az épülethez történő eljutást akadálymentesített, hangos jelzőlámpával felszerelt gyalogátkelő is segíti. Ezen felül közzé kívánunk tenni egy az eljutásban további segítséget jelentő hangos térképet is.
A Láthatár Segédeszköz Bolt a földszinten, minden más szolgáltatásunk az első emeleten fog helyet kapni.
Igyekszünk hétről-hétre újabb tájékoztató, illetve segítő anyagokat közreadni információs csatornáinkon, melyben további részletes tudnivalókat adunk közre.
Tájékoztatjuk, hogy kapcsolatfelvételre kizárólagosan a szolgáltatásokhoz tartozó mobilszámokon, illetve e-mailcímeken lesz lehetőség. Ezek az alábbiak:
Ügyfélszolgálati iroda:
+36 70 3875267
ugyfel@vgyke.com
Masszázs szolgáltatás:
+36 70 7733988
masszazs@vgyke.com
Louis Braille Támogató Szolgálat:
+36 70 3875262
tszolgalat@vgyke.com
Láthatár Segédeszköz Bolt:
+36 70 3833611
lathatar@vgyke.com
Az egyesület telephelyváltozása során fellépő nehézségek miatti megértését, illetve türelmét kérjük, valamint köszönjük.
Tisztelettel:
Fodor Ágnes
elnök sk.
Budapest, 2019. október 21.

A Herrich-Kiss villában jártunk
November 6-án a Tomory Lajos Múzeum új főépületében, a Herrich-Kiss villában tettünk látogatást a 18. kerületi és a kispesti Lámpás Klubokkal.
Tárlatvezetőink Cziráki Melinda, Mayer Adél és Szabó Zsófia voltak, akiktől sok érdekes és hasznos információt tudhattunk meg magáról az épület történetéről, és a benne található emléktárgyakról.
A Herrich-Kiss villa a szomszédos Bókay-kert főépületéhez hasonlóan, Pestszentlőrinc legrégebbi épületei közé tartozik. Herrich Károly vízmérnök, Pestszentlőrinc egyik meghatározó birtokosa a területtel együtt vásárolta meg az 1860-as évek végén a két épületet, melyeket ma is jelentős nagyméretű kert vesz körül.

Elsőként a kertben tekintettük meg a látnivalókat, tapinthattuk meg a hely jellegzetes tégláit, köveit, oszlopait. A Kondor Béla emlékszoba a gyermekkorát Pestszentlőrincen töltő művész sokoldalúságát komplex módon, történeti keretbe ágyazva mutatja be: festői, grafikusi, költői és illusztrátori munkásságát is megidézi. A multimédiás eszközön keresztül pedig a művész zenei improvizációit és költeményeit hallgattuk meg.
Utolsó állomásunk a Látványraktár volt, ahol különféle hétköznapi, játék és légiforgalmi tárgyakat vehettünk kezünkbe, felidézve velük régi emlékeinket is.

Ezúton is köszönjük tárlatvezetőink munkáját, segítségét és a sok élményt, amivel gazdagabbak lettünk a délután folyamán!
Bernát Zsuzsanna és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Novemberi klubnap az Ügyfélszolgálattal
Kedves klubtagok és érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Bp., XIX. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Kispesti Szociális Szolgáltató Központ)
Időpont: 2019. november 21. (csütörtök) 15 óra
Novemberi klubnapunkra a VGYKE Ügyfélszolgálat munkatársai látogatnak el hozzánk, akiktől sok információt tudhatunk meg, és lehetőség nyílik a 2020. évi tagdíj befizetésére.
November szülötte Teleki Sámuel, a világhírű Afrika-kutató. Rá emlékezünk.
Novemberi jeles napokkal folytatjuk, és van 5 novemberi világnap, amiről tudnod kell!
Novemberi események, évfordulók és érdekességek kvízével zárjuk klubnapunkat.
Szeretettel várunk mindenkit!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek nov. 19-ig!
Elérhetőségeink:
Telefon: +36 70 984 8868
E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Közösségi civilszervezők

Forrás: kispest.hu
Vendégünk dr. Ozvári-Lukács Réka jogász
Kedves Klubtagok, Kísérők és Érdeklődők!
Szeretettel várok mindenkit a novemberi klubnapunkra.
Helyszín: Eötvös 10 Színtér (1067 Budapest, Eötvös utca 10. III. emelet, 321-es szoba)
Időpont: 2019. november 20. 15 óra.
Vendégünk dr. Ozvári-Lukács Réka jogász lesz, aki a fogyatékosokat érintő jogi szabályozásról tart előadást.
Az előadással kapcsolatban feltett, valamint az egyéni személyre szabott kérdésekre is választ kapnak az érdeklődők.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Elérhetőségek:
Telefon: 06304989094
E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com
Lukács Erzsébet Böbke
VI- VII. kerületi közösségi civilszervező

Körbejártuk a földet fehérbottal
2019. október 28-án fehérbot napi rendezvényt tartottunk a XIII. kerületben is.
Kezdésként Fodor Ágnes elnök asszony tartott megnyitó beszédet, majd átadta az emléklapokat egyesületünk támogatóinak, segítőinek az Önkormányzattól és a Prevenciós Központtól.
A tematikánk Fehérbottal a Föld körül, mivel több kultúrát szerettünk volna bemutatni műsorunk keretében. És hogy ez hogyan kapcsolódik a látássérültekhez és a Fehérbot napjához? Igyekeztünk olyan kultúrákat választani, ahol a látássérültekhez hasonlóan olyan emberek élnek, akik valamiért speciális helyzetben vannak, mindennapi életüket kihívások tarkíthatják, melyekkel meg kell küzdeni.
Hiszen az érzékenyítés és az elfogadás globális, nem csak a látás- vagy a mozgássérültekre vonatkozik, hanem más különleges sorsú emberekre is.
Ezért kívántunk műsorunkban ilyen embereket és kultúrákat bemutatni.
Domoszlai János az észak- és dél-amerikai indián törzsekről mesélt nekünk, elhozva azok zenei kultúráját is; Rentsch Piroska költőnő Afrikáról tartott nekünk előadást, beleszőve Afrika ihlette verseit; rendezvényünk hangulatát emelte a XIII. kerület református gyülekezet Hálaadás kórusának előadása összejövetelünk utolsó műsorszámaként. A programot egy állófogadás zárta, amely szendvicsekből és sós- édes aprósüteményekből állt.
Köszönjük Budapest XIII. kerület Önkormányzatának, hogy támogatta rendezvényünket.
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

Rendezvénysorozatunk záró-ünnepségéhez érkeztünk
Kedves tagok, kísérők!
Szeretettel meghívom Önt és kedves kísérőjét a Fehérbot Világnapja és egyesületünk 15 éves születésnapja alkalmából megrendezett rendezvénysorozat záró-ünnepségére, melyre a XVI. kerületi Lámpás Klub szervezésében kerül sor.
Időpont: 2019.11.18. 15:15
Helye: Napraforgó Család-és Gyermekjóléti Központ: 1163 Budapest, Cziráky utca 22. I. emelet, Klubterem
Műsor:
Zenés, verses előadások a fehér bot nevében
Megnyitó köszöntőt mond és emléklapokat ad át Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérünk minden vendéget, hogy az alábbi elérhetőségek valamelyikén 2019. november 15-ig jelezzék részvételi szándékukat!
Kérjük, hogy a műsorkezdés előtt fél órával szíveskedjenek érkezni!
Elérhetőség:
Email: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Telefonszám:
Aranyiné Kmett Olga: +3670/773-4054
Kollárszky Boglárka: +3630/498-9127
Közösségi civil szervezők

A Nosztalgia Dalkör előadása
A VI-VII. Kerületi Lámpás Klubok 2019. október 31-én, csütörtökön a Terézvárosi Nosztalgia Dalkör előadásán vettek részt.
Helyszín: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér.
Az Eötvös 10 klubéletét színesítő Terézvárosi Nosztalgia Dalkör lelkes tagjainak bemutatkozását követően az előadásukban felcsendültek népszerű magyar dalok, operettek és magyar nóták. A tagok dalra is fakadtak. Nagyon jól éreztük magunkat.
Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervezö

A KINCSES SZIGET című musical megtekintésére hívja a terézvárosi és erzsébetvárosi Lámpás Klub
Kedves terézvárosi és erzsébetvárosi lámpás klubtagok, valamint kísérők!
Szeretettel várok mindenkit novemberi programunkra, melynek alkalmával a KINCSES SZIGET című musical előadást, Robert Louis Stevenson skót író ifjúsági kalandregényét tekinthetjük meg.
A regény a 18. században játszódik, és egy fiatal fiú, Jim Hawkins történetét meséli el, aki veszélyes kalandokba keveredik.
Az előadás időpontja: 2019. November 30. szombat 15 óra.
Helyszín: Pesti Magyar Színház 1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.
Találkozunk a színház előtt 14.30 órakor.
A programra jelentkezni a lentebbi elérhetőségeken lehet:
Telefon: 06304989094
E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com
Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező
