Kőbányai meghívás

Örömmel tájékoztatunk, hogy az idei év utolsó klubnapján a Karácsonyra való készülődésről, az ünneppel kapcsolatos szokásokról beszélgetünk majd. Felelevenítjük a 2018-as év programjait, valamint a jövő évi programokat is tervezgetni fogjuk.

Szeretettel várunk mindenkit 2018. december 10-én, hétfőn 15 órától!

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 1105 Budapest X. Szent László tér 7. fsz. 53. terem

A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várjuk. Kérjük, jelezd előre, ha segítségre van szükséged a megjelenéshez (pl. kíséret)!

Bönde Katalin: +36-70-984-1887
Samu Attila: +36-30-576-9185
Email: lampas.kobanya@gmail.com

Bönde Katalin és Samu Attila
közösségi civilszervezők

A képen a helyszínnek otthont adó művelődési ház logója látható

A kép forrása: http://www.korosi.org

 

Ez történt a masszázsban

December 1-jétől Osbáth Tibor személyében új munkatárssal bővül az Egyesületnél dolgozó gyógymasszőrök köre. Gyógymasszőri végzettségét 2002-ben szerezte, azóta több munkahelyen is dolgozott a szakmában. Reméljük, hogy vendégeink elégedettségére örömmel végzi majd nálunk a gyógymasszőri tevékenységet. Németh Gabriella kolléganőnk segítségével kezdi meg a munkát. Németh Gabriella az a munkatársunk, aki minden új dolgozót beavat a szakma rejtelmeibe és segít beilleszkedni a mi kis csapatunkba.

Látva, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik rohanó világunkban a nyirokmasszázs iránt, három masszőrünk – Máté Viktor, Pásztor Tibor és Bordás Richárd – döntött úgy, hogy megtanulják annak érdekében, hogy szélesedjen tudásspektrumuk és, hogy ezzel a módszerrel is gyógyíthassák a hozzájuk forduló vendégeket. Schirilla György vállalta a képzésüket és október – november folyamán sor került az oktatásra. Év végéig Németh Gabriella nyirokmasszőrünk segítségével még elmélyítik a megszerzett tudást gyakorlatban, hogy januártól megkezdhessék a gyógyítást e téren is.

Készítette:
Kis Erika és Págány Noémi

a képen egy kéz látható masszírozás közben

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu

Különleges meghívó a Városházába

Sok szeretettel hívunk benneteket decemberi programunkra.

Helyszíne: Kispesti Városháza, 1195 Budapest, Városház tér 18-20

Időpont: 2018. december 04. (kedd) 15 óra

Ez évi utolsó programunk december 4-én lesz a Kispesti Városházán Siklós Zsuzsannával és Mohay Orsolyával (Kispesti Helytörténet Gyűjtemény). Siklós Zsuzsa beszél az épületről, aztán Mohay Orsolyával megnézzük Haraszty István és a Nikmond Bea munkáit, és bejuthatunk az épület olyan izgalmas részére, ahová egyébként nem lehet bejutni. (például van egy kis zárt kertje).

Találkozunk az 50-es villamos Árpád utcai megállójában (A 3-as Metró Határ úti megállójától 5. megálló), 14.45-kor.

Szeretettel várunk mindenkit!

Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A kispesti Városháza látható a képen

Ügyfélszolgálat és Fecskeprogram a zuglói klubnapon

Novemberben is megtartottuk klubnapunkat a Zuglói Civil Házban (Bp. Csertő park 12.) Vendégeink voltak Leány Ferenc az ügyfélszolgálattól és Csizmazia Anett a támogatószolgálattól.

A zuglói klub tagjai a fecske szolgálat bemutatkozását hallgatják egy asztal körül ülve

Feri sok érdekes információval szolgált, és lehetőséget biztosított tagjaink számára a jövő évi tagdíj befizetésére. Anett bemutatta a Fecskeprogramot melynek lényege, hogy a Támogató Szolgálat munkatársai gyermekfelügyeletet is vállalnak. Ez a szolgáltatás hétvégén is igénybe vehető, de csak napközben.

A zuglói klub tagjai egy asztal mellett ülve hallgatják Kiss Mártát

Tagjaink érdeklődtek még a Szolgálat más szolgáltatásairól is, melyre Anett készségesen válaszolt.

Klubdélutánunkat kötetlen beszélgetéssel, a jövő évi programok tervezgetésével folytattuk.

Kiss Márta
közösségi civilszervező

Meghívás Zuglóba

Szeretettel várok mindenkit az idei év utolsó klubnapjára.

Ideje: 2018. december 12. (szerda)
Helye: Zuglói Civil Ház (Budapest Csertő park 12.)
Időpont: 14-16 óra között

Klubnapunkon a karácsonyi ünnepre való készülődésről beszélgetünk. Felelevenítjük az idei év programjait és tervezgetünk a jövő évre is. A pontos létszám miatt kérlek, jelezd részvételi szándékodat!

Ha nem találkoznánk, akkor: békés, boldog karácsonyt és örömökben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

Kiss Márta
közösségi civilszervező

A képen Zugló címere látható

A kép forrása: http://14.kerulet.ittlakunk.hu/

 

Kirándulás Solymáron

Az őszi jobb időjárást látva határoztuk el, hogy a klubunk ellátogat Solymárra, Magyarország legnagyobb községébe és ami az időnkbe, erőnkbe belefér, azt egy szakvezető kalauzolásával felkeressük.

Solymárról tudtuk, hogy faluhoz képest nagyon fejlett és sok benne a látnivaló, vagyis eleve az időnk nem lesz elég mindent felkeresni. Ráadásul a területe is hatalmas ahhoz, hogy esélyünk legyen gyalog egy alkalommal bejárni. Így csak a kalauzunk által a legérdekesebbnek tartott helyeket kerestük fel.

Az első helyszínünk a helyi búcsú helyszíne és környéke volt, valamint a katolikus templom körüli rész. Ezeken a helyszíneken elsősorban az épületeken keresztül ismertük meg a település történelmének a legfontosabb elemeit. Az egyik érdekesség egy olyan szobor volt, mely a szokásostól eltérően ülve ábrázolja Jézust. Közben fel lett hívva a figyelmünk a sváb kiírásokra is, mivel Solymár hivatalosan kétnyelvű település.

A solymári kirándulócsapat egy része

A második helyszínünk a fatimei jelenésnek állított köztéri szentély volt, ahol a fatimei jelenésről nagyon sok dolgot megismerhettünk. A hely azonban nem ezért, hanem a csend és a nyugalom miatt volt nagyon kellemes. A szentélyszerű köztér a település lakott részének a szélén helyezkedik el, hegyek veszik körül, melyek lefogják a zajt, ezért annyira meglepő a csend.

A solymári kirándulócsopoert egy része egy szoborcsoport mellett áll

Végezetül felmentünk a solymári várba, mely még feltárás alatt áll. A solymári vár érdekessége, hogy a vár létezését csak a szájhagyomány tartotta életben, amelyeket összegyűjtve egy amatőr régész kezdte el felkutatni a vár helyét. A kutatásait az 1930-as években kezdte és csak az 1970-es években tárultak fel a várfalak. Ma már a falak újra látszanak, az építmény vár jellege is egyértelműen látszik. A várnak van egy tornya, amely kilátóként is használható, de a feltárás még folyamatban van.

Végezetül el szerettünk volna még menni a Paprikás-patak felé, de a vár megmászása miatt már nem volt erre erőnk. Reméljük, hogy majd tavasszal oda is eljutunk!

Tóth Andrea
közösségi civilszervező

Meghívó az MVGYOSZ Centenáriumi évének záró rendezvényére

Te rongyos élet… Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád…
Asszonykám adj egy is kimenőt… Hajmási Péter Hajmási Pál….

Ugye mindenki számára ismerős sorok, ahogy olvassuk, már dúdoljuk is a dallamot.

A 100 éves Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége meghívja Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit, munkatársait a Centenáriumi év záró eseményére az Operettszínházba.

A nagyszabású gálaműsorban a legnagyobb operett slágerekből és kevésbé ismert zenei ínyencségekből hallhatnak színes válogatást, az Operettszínház sztárjainak előadásában. Természetesen a fellépők között köszönthetjük a Centenáriumi év fővédnökeit, Szendi Szilvit és Peller Károlyt. További meglepetésekkel is készülünk!

A gála időpontja: 2018. december 9. vasárnap 15:00 – 18:00 óra között

Helyszíne: Operettszínház Budapest, Nagymező utca 17.

Látássérült személyek, és 1 fő kísérő részére a belépődíj fejenként 500 Ft, egyéb esetben 3000 Ft/fő.

Támogatói jegy vásárlására is van lehetőség, ez esetben a jegy ára 6000 Ft.

A jegyeket kizárólag a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában (Budapest, Hermina út 47.) lehet megvásárolni a Bodor Tibor Hangoskönyvtár munkatársainál, a könyvtár nyitvatartási idejében:
kedden 10.00 és 18.00 óra,
csütörtökön 9.00 és 17.00 óra, és
pénteken 8.30 és 12.30 óra között, valamint
hétfő és szerdai napokon pedig 8.30 és 15.30 óra között.

A látássérültség igazolására kérjük, hozza magával MVGYOSZ tagsági igazolványát.

Köszönjük, ha velünk ünnepel, és együtt zárhatjuk le a vakok szövetségének Centenáriumi évét!

az MVGYOSZ vezetősége és munkatársai nevében
dr. Nagy Sándor
elnök

Forrás: az MVGYOSZ 63. számú hírlevele

A képen az MVGYOSZ székházának homlokzata látható

A kép forrása: mvgyosz.hu

Audionarráció a terézvárosi Lámpás Klubban

Meghívtuk, hogy tartsanak egy szemléltető előadást az audionarrációról. Cseh Adrienn az AKKU-Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület elnöke, audionarrátora.  Petneházy Emőke a Vakok Iskolájának gyógypedagógiai asszisztense, az AKKU Egyesület narrátora. Eljöttek hozzánk a Vakok Iskolájának tanulói is.

A terézvárosi klub tagjai audionarrált vetítést néznek

Az előadás technikai feltételeit az Eötvös10 Színtér biztosította. Videó felvétel is készült az adó 1% reklám filmünk reklámozásához.

2015 óta akadálymenetesít színházi előadásokat és filmeket. A repertoárjukon több mint 100 különféle előadás van.
Szamárköhögés című magyar filmből két filmrészletet mutattak be.

A film 1956 októberében, a forradalom ideje alatt játszódik. Két testvér, Tomi és Annamari annak örül, hogy nem kell iskolába menni. Tominak mintha szamárköhögése lenne. Egy novemberi napon újra kezdődik a tanítás. Sajnos van, akinek már soha többé.

Először narráció nélkül vetítették a részleteket. A résztvevő látássérülteknek csukott szemmel, a vizuális élmények kizárásával kellett megtekinteniük és három kérdésre kellett választ adniuk. Ez a három kérdés a következő volt:
Hol játszódik a történet, mi történik, hány szereplő játszott?
Emőke arra kért minket, hogy ezekre a válaszokra emlékezzünk az előadás végéig.

A filmrészletek levetítése után beszélt az audionarrációról, annak múltjáról mai magyarországi jelenéről, nehézségekről, dilemmákról, tapasztalatokról. Fontos szerepük van a tapasztalati szakértők munkájára is.

Ezt követően elhangzott hogyan készül egy audionarrált előadás, hogyan zajlik le. Szó volt az élő és a rögzített audionarráció különbségeiről.

A terézvárosi klubtagoknak Petneházy Emőke beszél a narrációról

Az utolsó 15 percben újra levetítésre került a korábbi két filmrészlet, de már audionarrációval. A résztvevők újra választ adtak a korábbi kérdésekre.

Köszönjük szépen Petneházy Emőkének és Cseh Adriennek ezt az érdekes előadást!

Az AKKU Egyesület, a VGYKE és az FSZK együttműködő partnerek által létre jött előadás volt.

Lukács Erzsébet Böbke
közösségi civilszervező

Rákosmenti meghívó

Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2018. december 4-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)

Az év utolsó alkalmát a Mikulás, a közelgő karácsonyi ünnepek, az egész évre való visszaemlékezés jegyében tartjuk. Klubnapunkra meghívtuk Cziffra Erikát, a Hobby Kreatív Műhely munkatársát, akivel augusztusban már együtt kézműveskedtünk. Akkor kis ajtókopogtatót készítettünk, most pedig egy kis karácsonyi meglepetést készítünk el, ami még számunkra is titok.

A fennmaradó időben beszélgetünk, csipegetünk, és nem feledkezünk meg a név,- és születésnaposainkról sem.

Örömmel jelezzük, hogy a regisztrációnkra visszaigazolást kaptunk 28 főre, a december 13-ára a Fővárosi Nagycirkuszba szóló Szikramanók karácsonya című narrált előadásra. Lehetőségünk lesz a manézsba is bemenni, ahol kipróbálhatunk sok eszközt, megismerkedhetünk a fellépő művészekkel is. A találkozó időpontját telefonon adjuk meg.

Email címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468,
Acsay Péter: 06 70 248 59 53.

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

A képen Rákosmente címere látható

A kép forrása: http://17.kerulet.ittlakunk.hu

Színházba mentünk az óbudai klubtagokkal

Az óbudai klubtagokkal november 9-én elmentünk a Vidám Színpad Család ellen nincs orvosság című előadására. Mivel a jókedvre valamennyien nyitottak vagyunk, egyhangú döntés született a program kiválasztásánál.

az előadás egy részlete látható, 4 színész van a jelenetben

A két felvonásban bemutatott vígjáték a londoni Szent András kórház pszichiátriáján játszódik. Egy karácsony előtti különleges napon olyan zűrzavaros történet bontakozik ki orvosok és a betegek között, hogy már ők maguk sem tudják ki kicsoda. Félreértések sorozata követi egymást, és mindez sok vidámsággal fűszerezve.

A képen az óbudai klubtagok láthatóak, a színház széksoraiban ülnek

Ha valaki betegen ment el az előadásra akkor biztos, hogy ott meggyógyult, mert nem telt el egy perc sem nevetés nélkül. Mindenki nagyon jól érezte magát. Egy vidám szép estét töltöttünk el együtt.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

„Emlékszel-e még?” – fejezetek a magyar operett történetéből

Zelinka Tamás zenepedagógus és zenetörténész előadásán jártunk november 13-án a KMO Kultúrkamra termében. Az előadó vetítéssel, filmrészletek bejátszásával idézte meg a magyar operett világát.

egy karmester látható a fényképen

70 éve hunyt el Lehár Ferenc. Zelinka Tamás előadását a zeneszerző élettörténetével kezdte. Lehár Ferenc született: 1870.ápr. 30. (Magyarország, Komárom), meghalt: 1948. október 24. (Ausztria, Bad Isch) Zeneszerző, operettkomponista. A Prágai Konzervatóriumban végzett, majd színházi hegedűsként kezdte zenei pályafutását. Ezt követően Bécsben édesapja asszisztenseként katonakarmester volt, 1890-től pedig különböző katonazenekarok karmestere lett. Így Losoncon, Polában, Triesztben, Budapesten és Bécsben. Színpadi szerzőként Lipcsében,1896-ban, Kukuschka c.művével mutatkozott be. Igazi sikereit azonban operettszerzőként aratta. A népszerűséget első bécsi operettje, A víg özvegy (1905) hozta meg számára, melyet a világ több zenés színháza is műsorára tűzött.

részlet a vetítésből, táncospárok láthatók, nők fehérben, férfiak feketében

Részleteket láthattunk A bécsi asszonyok, A víg özvegy, a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem, A mosoly országa és a Giuditta című Lehár operettekből, és minden operettrészlet előtt azt is megtudtuk miről szól egy-egy operett.

Ez a kellemes program Kispest Önkormányzatának támogatásával jött létre, amit ezúton is köszönünk!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Jelentkezni lehet az adományokért!

Örömmel adunk hírt tagjainknak arról, hogy idén november 23-án, 24-én és 25-én lehetőségünk volt részt venni az Élelmiszerbank által szervezett gyűjtésen. A helyszín a Budapest, IV. kerület Garam u. 3. szám alatt található Tesco Hipermarketben volt.

A 3 napig tartó gyűjtés eredményeként 950 kg tartós élelmiszerhez jutott hozzá egyesületünk, melyet tagjaink között szeretnénk egyenlő arányban, maximum 5 kg-os csomagokban szétosztani.

A jelentkezők a csomagokat kizárólag személyesen, központi ügyfélszolgálati irodánkban tudják átvenni!

Az átvételre 2018. december 12-ig van lehetőség.

Kérjük a jelentkezőket, hogy az átvétel időpontjáról egyeztessenek ügyfélszolgálatunk munkatársaival az alábbi telefonszámokon:
+361-384-5541
+3670-387-5267

Várjuk jelentkezéseiket!

Mészáros Ágnes
alelnök

pár doboz látható, közel 100 kg-nyi élelmiszeradománnyal, melyet az élelmiszerbankos gyűjtés keretein belül kaptunk