“A hang rezgés, a rezgés mozgás, a mozgás élet”

Ennek a mondatnak a megfejtéséhez is kulcsot kaptak azok, akik részt vettek a Rákoshegyi Közösségi Házban tartott Lelki Egészség napjának hangfürdőjén 2018. október, amelyet a GongAkadémia képviseletében tartott Krayné Faragó Zsuzsa és férje György.

A képen Zsuzsa beszél a hangmasszázsról a rákosmenti klubtagoknak

Erre az alkalomra a Rákosmenti Lámpásklub tagjait is vártuk más érdeklődőkkel együtt. A program a hangtálak rövid bemutatásával kezdődött: megtudhattuk, hogyan oldják a feszültséget a hangtálak és gongok harmonikus hangjai, hogyan segítenek a hangok a jobb és bal agyfélteke kiegyensúlyozásában, és hogyan hat a rezgés a különböző testrészekre, ízületekre.

A képen Zsuzsa és Peti látható, a rákosmenti klub két szervezője, mellettük egy mosolygó hölgyvendég a klubprogramról

Ezután következett a hangfürdő, amely alatt ellazult állapotban hallgattuk a gongok és hangtálak hangjait, és amelyben megtapasztalhattuk a rezgések jótékony hatását. A cimball és szélcsengő csilingelésére tértünk vissza a valóságba.

Remélem, hogy mindenkinek azt a megnyugtató érzést adták a hangtálak, mint amilyenben nekem volt részem!

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Novemberi klubnap Újpesten

Sajnos elmúlt már a novemberi klubnapunk, is.
Tagjaink örömére eljöttek hozzánk, a támogatószolgálattól Csizmadia Anett, és az ügyfélszolgálattól Leány Ferenc kollégáink.

A képen az ügyfélszolgálat és a fecske szolgálat munkatársai beszélgetnek az újpesti klubtagokkal

Azon tagjaink segítésére, akik a klubnapon fizethették be jövő éves tagdíjukat. Mindketten beszéltek a szolgáltatásaikról, illetve Anett, egy új programról, ”Fecske Program” ami sok családnak, és egyedülálló látássérültnek jól jöhet időnként. Pl: Gyermekfelügyelet, szakképzett kollégákkal, szülők távollétében. Felnőtt kísérés tagjainknak, munkaidő után, vagy akár hétvégén is.

A képen az újpesti klubtagok egy asztal körül ülnek

Érdemes keresni, pontosabb, bővebb tájékoztatásért, a VGYKE. Louise Braille Támogató Szolgálatot. Személyesen, a 1146. Bp. Hermina út 57. alatt. Vagy telefonon, a Fecske Program szakmai vezetőjét, Csizmadia Anettet, a 06-70/387-52-62 telefonszámon. Ismét, igen hasznos délutánt töltöttünk el együtt.

Széles Attiláné
közösségi civilszervező

Meghívó Kispestre

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek

helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)

időpontja: 2018. november 15. (csütörtök) 15 óra

Novemberi klubnapunkra meghívtuk dr. Ozvári-Lukács Rékát, aki a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projekt megvalósítása kapcsán lesz vendégünk, mely projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A jelen klubon fő témáink – az előzetes igényfelmérés alapján – a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása lesznek.

Ellátogatnak hozzánk a VGYKE Ügyfélszolgálat munkatársai is, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére.

Hogy más népek szokásaival is ismerkedjünk, témánk a Hálaadás lesz. Kvízjátékunkban pedig tesztelhetitek, mennyit tudtok a Mikulásról?

Reméljük, felkeltettük érdeklődéseteket, és klubnapunkon találkozunk!

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!

Szeretettel várunk mindenkit!

Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A képen kalapács, törvénykönyv és mérleg látható, mint ami a jogszolgáltatás jelképe

Forrás: www.e-epites.hu

Látogatás a Parlamentben

Az óbudai klubtagokkal elmentünk a Parlamentbe. Idegenvezetéssel tettük meg negyvenöt perces sétánkat.

Az egyik legszebb lépcsőházon áthaladva jutottunk el a legreprezentatívabb fő emeletig. A felsőházi ülésterembe érkeztünk, amely ma konferenciák, tanácskozások helyszínéül szolgál.

A képen az óbudai klubtagok láthatóak a parlamenten belül

Innen a felsőházi társalgóba értünk. A terem ékessége Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyege. Tovább haladva a kupola csarnokba jutottunk. Itt őrzik a magyar Szent Koronát. Körben a kupolán huszonnégy magyar király szobra látható.

A képen a parlament belső része látható, elegáns kárpitozású székekkel

Innen a díszlépcsőházba értünk. Vörös szőnyeggel borított kilencvenhat lépcsőfok a főbejárattól a kupola csarnokig vezet. Parlament látogatásunk az egyik legszebb emlék marad mindenkinek.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Meghívás Zuglóba

A Zuglói Lámpás klub szeretettel vár minden érdeklődőt következő klubnapjára, amit 2018. november 14-én (szerdán) tartunk a Zuglói Civil Házban (1144 Budapest Csertő park 12.) 14-16 óra között.

Klubnapunkon a VGYKE ügyfélszolgálat munkatársai lesznek a vendégeink, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére is, ezzel megkönnyítve tagjainknak az utazási nehézségeket. Mindenkit kérek, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, hozza magával tagkönyvét, akkor is, ha betelt.

A délutánt tervezgetéssel, kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.

Részvételi szándékotokat az alábbi elérhetőségeken jelezzétek, ez azért is fontos, hogy a kollégáim fel tudjanak készülni a szükséges bélyegekkel, tagkönyvekkel.

Akinek segítségre van, szüksége a klubba való eljutáshoz kérem, jelezze azt is!

Email: lampas.zuglo@gmail.com
Telefonszám: 06/70-984-5071, vagy 06/30-327-3704

Kiss Márta
közösségi civilszervező

A képen Zugló címere látható

A kép forrása: http://14.kerulet.ittlakunk.hu/

Rákosmentén mutatkoztak be Egyesületünk új programjai

A legutóbbi klubunkra két vendéget is hívtunk. Pál Szilviát az AC/DC „Találd meg a helyed” c. projekt képviselőjét, aki elmondta, hogy ez a program fiatal egyetemista látássérülteknek szól, és az a célja, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni a nyílt munkaerő piacon.

A rákosmenti klubtagok ülnek egy hosszú asztal mellett

Ezt követően Dr. Ozvári-Lukács Réka jogász kapott szót, aki ismertette a Példaérték pályázatot, ami a látássérült szülők és gyerekeik kapcsolatáról szól. Kérdéseket is feltehettünk, amire legjobb tudása szerint válaszolt.

A rákosmenti klubtagok hallgatják a meghívott vendég előadását

A napot Jana hangszeres muzsikája zárta.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Ország licenc a látássérült emberekért

JAWS for Windows 2018 képernyőolvasó program, 32 és 64 bites változatban;

MAGic 13.1 képernyőnagyító program, 32 és 64 bites változatban, magyar nyelvű felolvasó szoftverrel;

ZoomText 2018 képernyőnagyító/ olvasó program, 32 bites változatban.

A letöltött szoftverek ingyenesen és teljeskörűen használhatóak az első aktiválástól kezdve egy éven át.

Ez az egyedülálló lehetőség a Belügyminisztérium és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány együttműködése eredményeként jött létre.

A kezdeményezés biztosítja, hogy minden érintett hozzájuthasson a munkavégzéshez, tanuláshoz, valamint a szabadidő hasznos eltöltéséhez nélkülözhetetlen segítő szoftverekhez.

Arra biztatjuk minden ügyfelünket valamint segítőiket, családtagjaikat, tanáraikat, éljenek ezzel a lehetőséggel.

Mindenkinek sok örömet kívánunk a szoftverek használatához, reményeink szerint a kezdeményezés révén sokan új tanulási és munkalehetőségeket is találnak majd.

A képernyőolvasó és nagyító szoftverek licenceit a http://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon található űrlap kitöltésével, a Magyarország területén élő érintett magánszemélyek és az őket oktató vagy foglalkoztató jogi személyek tudják igényelni. Az ingyenesen elérhető, legális szoftverhasználat hozzávetőlegesen 300.000 állampolgárnak könnyítheti meg az elektronikus világban való tájékozódását, az elektronikus ügyintézését.

Az ország licenc beszerzése a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által, a „KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00025 – Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása” projekt keretében valósult meg, 38,5 millió forint értékben.

A szoftverek az Informatika a Látássérültekért Alapítvány honlapjáról itt tölthetőek le, aktiválásukhoz használja az igényléskor e-mailben kapott hitelesítő kódot.

Amennyiben a szoftverek telepítésével vagy használatával kapcsolatban informatikai segítségre van szüksége, kérjük, keresse az Informatika a Látássérültekért Alapítvány ügyfélszolgálatát az alábbi elérhetőségeken:

Vezetékes telefon: +36 (1) 273-3188

Mobiltelefon: +36 (70) 295-9288

E-mail: helpdesk@infoalap.hu

Személyes ügyfélfogadás:
1145 Budapest, Bácskai u. 29/b földszint, 11-es kaputelefon
(kedden és csütörtökön 9-17 óra között)

Forrás: http://www.infoalap.hu/

 

A képen egy vak férfi látható, aki ey képernyőfelolvasót használ a számítógépe kezeléséhez

Kép forrása: www.sightandsound.co.uk

Angyalföldön mutatkozott be a Fecske Szolgálat

A Fecske Szolgálat egy olyan szolgáltatás, amelyik igazán hasznos lehet a látássérült családoknak. Nagyjából ez volt az üzenet, ami mindannyiunkban megfogalmazódott, miközben a klubnapunkon hallgattuk őket.

Az angyalföldi klubtagok hallgatják a fecske szolgálat ismertetőjét

A Fecske megnevezés valójában egy rövidítés, melynek a jelentése: Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás. Nagyjából ez az, amit a Támogató Szolgálaton belül létrehozott új szolgáltatás nyújt, csak mindez gyerekfelügyeletként valósul meg.

A Fecske munkatársai nagyon kedvezményes árakon vállalják a 14 év alatti gyerekek napközbeni felügyeletét, akár hétvégén is. Mint minden más hasonló szolgáltatásnál, itt is előzetesen szerződést kell kötni és jó előre jelezni kell az igényt, hogy legyen szabad ember, akit a felügyelet ellátására kirendelnek.

az angyalföldi klubnapon a fecske szolgálat két munkatársa beszél a klubtagokhoz

Nagyon sok kérdés megfogalmazódott a klubnapon, melyre a Szolgálat két munkatársa válaszokat is adott. Többek között megtudtuk azt is, hogy egy-egy gyermekhez két személyt neveznek ki. Így a gyerekeknek nem kell mindig új emberekkel megismerkedniük, de a munkatársak is könnyen helyettesíthetők.

Akik nem tudtak megjelenni, azok részére továbbítottuk a Szolgálat tájékoztatóját valamint az elérhetőségüket. Ha valakinek szüksége lenne válaszokra, akkor itt is leírjuk, hogy Csizmadia Anettet keresse a 0670-387-5262-es telefonszámon. Ezúton is szeretnénk neki és Pálmának köszönetet mondani, amiért türelmesen és kedvesen válaszoltak a kérdéseinkre!

Másik témánk a novemberi klubprogramunk volt, amelyre volt egy határozott elképzelésünk. A helyszínbejáráskor azonban kiderült, hogy a helyszín és a kínált program nem felel meg az akadálymentesítési igényeinknek. Megbeszéltük azt is, hogy mivel semmilyen megoldással nem tudjuk az élmények befogadását lehetővé tenni, ezért a helyszínt és a programot elvetjük.

A helyettesítő programra több ötletünk volt, ezeket beszéltük meg egyesével. Akkor, a klubnapon még nem hoztunk döntést, mert olyan információkra lett volna szükség, amit csak a helyszínen lehet megtudni. E tekintetben történtek azóta lépések és a megszerzett információk birtokában hamarosan döntés fog születni, melyről minden érintettet értesíteni fogunk.

Ezzel együtt elindult a következő évi programjaink, klubtémáink tervezése is. Mivel ebben a kérdésben a novemberi klubnapunk kulcsfontosságú lesz, ezért előre felhívjuk mindenki figyelmét, hogy jöjjön el, vagy amennyiben ezt nem tudja megtenni, akkor juttassa el a klubnapra a javaslatait, mert minden ötletet meg fogunk majd vizsgálni.

Tóth Andrea
közösségi civilszervező

Meghívó Mongólia csodálatos világába

Sok szeretettel várunk novemberben, különleges eseményre, melyen Mongólia nagykövete is vendégünk lesz, és megtiszteli klubbunkat látogatásával.

A havi klubot 2018. november 14-én 15-17-ig tartjuk az ErőMűvHáz-ban (1077 Budapest, Wesselényi u. 17.)

Most Mongólia világáról tudhatunk meg érdekességeket, titkokat. Előadónk a már ismert világjáró Gáspár János. Filmvetítéssel, zenével, meglepetés ajándékokkal, kóstolóval.

Kérlek hozd magaddal látássérült ismerősödet is, vonjuk be őt is közösségünkbe.

Elérhetőség: 06-70-387-5266
Email: lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Kőváriné Orsi
közösségi civilszervező

A képen egy mongol síkságon legelésző birkanyáj látható

A kép forrása: https://szallashelyek-utazas.info

Érzékenyítés Újpesten a Fehérbot napja alkalmából

Az Újpesti Ifjúsági Házba jöttek el, az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskolából két harmadik, és két negyedik osztály tanulói érzékenyítő programunkra.

Ezen a délelőttön hangsúlyt fektettünk a botos és kutyás közlekedésre valamint a nagyon fontos segítségnyújtás kérdését beszéltük meg a gyerekekkel. Amit nem csak megbeszéltünk, hanem el is játszottunk velük.

Az újpesti érzékenyítésen Panka beszél a diákokhoz, mellette áll Terike és Attila, a kép szélén a kutyák kiképzője, Darinka látható

Megtudták, hogyan került a fehér bot a vakok kezébe, hogyan jutnak vakvezető kutyához, hogy nem mindenki teljesen vak, aki fehér bottal vagy kutyával közlekedik. Meg még sok érdekes és fontos dolgot. Sajnos mindig rövid az idő, de látni a gyerkőcökön, hogy még rengeteg kérdés maradt bennük és ez jó érzéssel tölt el bennünket. Mindig nagy örömmel megyünk a következő érzékenyítésre.

Panka és egy diák bemutatja azt, hogyan kell segíteni egy zebrán egy látássérültnek

Érzékenyítés: Interaktív, elfogadást segítő foglalkozásaink, óvodás középső csoporttól, alsó – és felső tagozatos iskolás csoportok, valamint felnőttek részére.

Az újpesti érzékenyítésen megjelent három segítő kutya látható a képen

Köszönöm a (VGYKE) kolléganőimnek: Vasné Terikének, Tóth Andreának; Kollégáimnak: Neumann Károlynak, Samu Attilának, valamint, Farkas Darinka vakvezetőkutya kiképzőnek a segítségét. Ayhsa, Ica, Hablaty, és Hummer jelenlétét, és munkájukat. Velük volt teljes ez a délelőtti program.

Széles Attiláné
közösségi civilszervező

Meghívás Kőbányára

Örömmel tájékoztatunk, hogy a következő klubnapunkon kitelepül hozzánk a Láthatár Bolt. Ennek köszönhetően számos látássérülteket segítő eszközzel ismerkedhetünk majd meg.

Szeretettel várunk mindenkit 2018. november 12-én, hétfőn 15 órától!

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest X. Szent László tér 7. fsz. 53. terem

A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várjuk. Kérjük, jelezd előre, ha segítségre van szükséged a megjelenéshez !

Elérhetőségek:
Bönde Katalin mobil: +36-70-984-1887
Samu Attila mobil: +36-30-576-9185
Email: lampas.kobanya@gmail.com

Bönde Katalin és Samu Attila
közösségi civilszervezők

A képen a segédeszközöket árusító Láthatár bolt plakátja látható

VGYKE a Vakodában – Rendhagyó segédeszköz-bemutató

Különleges helyszínen, különleges gyermekeknek és felnőtteknek rendezett a VGYKE Roadshow Csapata rendhagyó segédeszköz bemutatót. Rendhagyó, hiszen nemcsak érdekes segédeszközökkel találkozhattak az érdeklődők, hanem megismerkedhettek a gyógymasszázs pozitív hatásaival is, kérdezhették az ügyfélszolgálatosokat az aktuális pályázati lehetőségekről, és megismerhették vakvezető kutyás civil szervezőnket is.

A Vakodába kitelepülő VGYKE alkalmazottakból álló csoport látható a képen

A helyszín a Vakok Általános Iskola és Szakiskola – ahogy mi hívjuk, a Vakoda – tornaterme volt. Csapattagjainkat úgy állítottuk össze, hogy legyen valamilyen élményük, vagy csatlakozási pontjuk az iskolával kapcsolatban. Megérkezésünkkor szépen kidíszítettük a tornaterem bordásfalát sárga színű lufijainkkal, máris barátságosabb lett a helyszín!

A Vakoda tornatermében látható a VGYKE kitelepülése és pár vendég, akik az asztaloknál állnak

A Láthatár Bolt kínálatából nagyon népszerű volt a beszélő vérnyomásmérő, és a beszélő óra. Balázs Gábor boltvezető segítségével ezeket ki is próbálhatták a gyerekek. Ez meg is tette a hatását, mert a sok használattól lemerült a vérnyomásmérő, a nap végére elemet kellett cserélni. Nagy László kollegánk, aki régebben ide járt iskolába, igyekezett megválaszolni mindent kérdést, amit a gyerekek részéről felmerült.

Beszélő mérleget mutatnak be a Vakodában a VGYKE munkatársai

Gyógy- és nyirokmasszőrünk, Matics Ádám is itt tanult a Vakodában. Sok emlék, vicc és ugratás jutott eszébe, miközben egykori tanáraival beszélgetett. Jó volt hallani, mennyire dicsérték Ádámot, milyen ügyes és remek felnőtt lett a valaha visszahúzódó gyerkőcből. Persze, Ádám ügyesen és flottul állta a sarat, hiszen vállalásaink egyike volt, hogy a 10 perces irodai masszázst is ki lehetett próbálni. Ádám segítségére Kis Erika szolgáltatási vezető volt, aki a gondoskodott a csapat jókedvéről is, hiszen a nap végén egy spontán röplabda kosárdobó meccs is kibontakozott.

Nagyön örültünk, amikor több szakiskolásnak nem kellett megmagyarázni a VGYKE jelentését, azt maguktól tudták, hiszen ők egyesületi tagok is. De szívesen fogadták tőlünk az ajándékba kapott sárga színű egyesületi lufijainkat, vagy bevásárló kocsiba való érméinket is. Akiktől kérdezhettek az aktuális Péntek Lajos Pályázatról, az Ügyfélszolgálati Iroda munkatársai: Rádi Anna és Leány Ferenc. Feri kollegánk úgyszintén a Vakoda padjait koptatta hosszú éveken át.

Valaki párosító játékot próbál ki egy asztalnál

Kiss Márta zuglói civilszervező, vagyis lámpás kolléga is nagy segítségünkre volt Gandhi vakvezető kutyájával. Nagy népszerűségnek is örvendhetett Gandhi, de el is fáradt a nap végére. Izgalmas és érdekes dolgokat tudhattak meg a gyerekek a vakvezető kutyák tulajdonságairól, a velük való bánásmódról.

A Vakoda diákjai kutyát simogatnak

Nagyon szépen köszönjük Somorjai Ágnesnek, az iskola igazgatójának a meghívását, nagy örömmel és élvezettel végeztünk munkánkat. Feledhetetlen pillanatokat töltöttünk együtt a gyerekekkel, s bár a nap végére mi is kidőltünk a sorból, a jókedv és a vidámság járta át a sárga lufikkal feldíszített tornatermet. Külön köszönjük Katzenbach Jolantanak a közreműködését, a lelkesedését, gondoskodását és meleg szeretetét.

Tartalmas és élményekkel gazdag pillanatainkat a képeken láthatják.

Sajtóiroda
VGYKE