Október a látás hónapja. 1969 óta pedig az ENSZ és a WHO a hónap harmadik hetét A Fehér Bot Nemzetközi Hetévé nyilvánította, melyet 1988 óta Magyarországon is tartunk.
A fehér botot a súlyosan látássérült és vak emberek 1920 óta használják látássérültségük jelzésére az utcán, megelőzve ezzel a súlyos közlekedési baleseteket. Világszerte mindenütt értik, hogy a fehér botot használó emberekre különösen nagy figyelemmel kell lenni. Ilyenformán A Fehér Bot Nemzetközi Hete egyfajta demonstráció is – azonban nem csak a fehér bot jelzésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a látássérült-, és egyáltalán, a fogyatékossággal élő emberek is teljes értékű tagjai a világ társadalmainak. Hazánkban évről-évre minden év ezen időszakában színes gálaműsorokkal várják az érdeklődőket, mely programokon bárki jobban megismerheti a látássérültek, s rajtuk keresztül fogyatékossággal élő embertársaink életét, mindennapjait, illetve az őket segítő érdekképviseleti szervek munkáját.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest szinte valamennyi kerületében működtet úgynevezett Lámpás Klubokat.
A III. kerületi Lámpás Klub szervezésében 2018 október 10-én megtartott gálaműsoron felléptek: Ézsiás László költő, előadóművész, aki 1971 óta ír saját verseket, a III. kerületi Veress Péter Gimnázium Színjátszó Körének tagjai, Szmerka Gergely vezetésével, valamint Domoszlai János énekes, népzenész, aki előadásaival küldetésének tekinti a dél-amerikai népzene megismertetését. Fellépésein – rend szerint – bárki számára nyilvánosan elérhető zenei alapokra játszik dél- amerikai hangszereken. Műsoraiban minden alkalommal röviden bemutatja az általa megszólaltatott hangszereket, valamint az egyes dalok keletkezéséről is mesél.
Gálaműsor Békásmegyeren
Október a látás hónapja. 1969 óta pedig az ENSZ és a WHO a hónap harmadik hetét A Fehér Bot Nemzetközi Hetévé nyilvánította, melyet 1988 óta Magyarországon is tartunk.

A fehér botot a súlyosan látássérült és vak emberek 1920 óta használják látássérültségük jelzésére az utcán, megelőzve ezzel a súlyos közlekedési baleseteket. Világszerte mindenütt értik, hogy a fehér botot használó emberekre különösen nagy figyelemmel kell lenni. Ilyenformán A Fehér Bot Nemzetközi Hete egyfajta demonstráció is – azonban nem csak a fehér bot jelzésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a látássérült-, és egyáltalán, a fogyatékossággal élő emberek is teljes értékű tagjai a világ társadalmainak. Hazánkban évről-évre minden év ezen időszakában színes gálaműsorokkal várják az érdeklődőket, mely programokon bárki jobban megismerheti a látássérültek, s rajtuk keresztül fogyatékossággal élő embertársaink életét, mindennapjait, illetve az őket segítő érdekképviseleti szervek munkáját.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest szinte valamennyi kerületében működtet úgynevezett Lámpás Klubokat.

A III. kerületi Lámpás Klub szervezésében 2018 október 10-én megtartott gálaműsoron felléptek: Ézsiás László költő, előadóművész, aki 1971 óta ír saját verseket, a III. kerületi Veress Péter Gimnázium Színjátszó Körének tagjai, Szmerka Gergely vezetésével, valamint Domoszlai János énekes, népzenész, aki előadásaival küldetésének tekinti a dél-amerikai népzene megismertetését. Fellépésein – rend szerint – bárki számára nyilvánosan elérhető zenei alapokra játszik dél- amerikai hangszereken. Műsoraiban minden alkalommal röviden bemutatja az általa megszólaltatott hangszereket, valamint az egyes dalok keletkezéséről is mesél.

A gálaműsor háziasszonya Vasné Pintér Teréz, közösségi civilszervező volt, köszöntőt mondott Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének elnöke.
Az itt hallható felvételt Ruzsa Viktor készítette:
https://soundcloud.com/user-857189882/galamusor-a-feher-bot-hete-alkalmabol-bekasmegyeren-2018-oktober-10-en
Ruzsa Viktor
Fehér bot napja a XVIII. kerületben
Időpont: 2018. október 19. (péntek) 16 óra
Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház nagyterem
(Cím: 1181 Kondor Béla sétány 8.)
A rendezvényt megnyitja: Fodor Ágnes , a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke
Köszöntőt mond: Szarvas Attila alpolgármester
A műsorban közreműködnek:
- Horváth Dani: furulya
- Domoszlai János: dél-amerikai dallamok
- Szarkaláb zenekar
- Bilicsi Mónika – ének, Mészáros Gábor-zongora
- St. Martin: Zeneszerző-előadóművész
Műsorvezető: Mészáros Gábor
A rendezvényre a belépés díjtalan!
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Köszönjük a támogatást:
A XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzatának
A Kondor Béla Közösségi Háznak
A Civil Rádiónak
Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők

Bowling-nap a kisebb tagjainknak
A nyáron belépett új tagjaink és a szüleik részére szerveztünk egy bowling-napot. A rendezvény célja az volt, hogy a kicsikkel megismertessük az eredetileg nem látássérülteknek kitalált sportágat, megszerettessük velük, ezen keresztül pedig segítsük a sporthoz való pozitív hozzáállás kialakulását.
Arra gondoltunk a tervezés során, hogy egy sportágban úgy van értelme jónak lenni, ha a sportágat művelőben nem a bizonyítási kényszer dolgozik, miszerint meg akarja mutatni, mire képes egy látóknak kitalált tevékenységben. Ha valaki már kiskorától kezdve megszeret egy sportágat, megtanulja azt a látásképességének megfelelően játszani és fokozatosan elkezd benne fejlődni, annak szerintünk hatalmas értéke van. Az egyén számára is nagyon sok kedvező hatással jár ez, illetve a többségi társadalom szemléletének a kedvező formálásában is egy elég erős eszközzé válhat.

A helyszínt a korábban szerzett nagyon kedvező tapasztalataink miatt választottuk ki, mivel a Rubin Hotel bowling-pályái már eleve úgy lettek kialakítva, hogy azok a látássérülteknek egyenlő esélyt biztosítanak a látó sportolókhoz képest. A személyzetnek a hozzánk és az igényeinkhez való viszonyulása nagyon példás és egyben sajnos nagyon ritka. Az, ami ezen az alkalommal történt velünk, mindezeket a korábbi pozitív élményeinket megerősítette, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.

A program elején bejártuk a helyszínt és a pálya minden részét. Megmutattuk a kicsiknek a játékot segítő gépek működését, a golyókat és az egyéb berendezéseket. Megbeszéltük milyen szabályok szerint kell a pályán viselkedni, hogy ne történjenek balesetek. Utána kiválasztottuk a megfelelő tömegű golyókat, majd megtanítottuk a gurítás módját, mely a gyerekek kicsinyke méretére tekintettel, ezen alkalommal eltért a megszokottól.

A játékot a kicsik és a szüleik is nagyon élvezték, minden bizonnyal lesz a közeljövőben folytatása is, hogy az elkezdett munkánk célt érhessen. Szeretnénk megköszönni a Rubin Hotelnek a helyszínt és a szívélyes fogadtatást, Angyalföld Önkormányzatának pedig az anyagi támogatást a program létrejöttéhez!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Fehérbot heti ünnepi rendezvénysorozat
Alább olvashatják a program tervezetét, a részletes meghívók később kerülnek közreadásra.
A Köztársasági Hivatal előzetes tájékoztatása alapján Áder János Elnök úr október 15-én teszi tiszteletét a székházban.
2018. október 15. – Hétfő
Fehérbot napi ünnepség
11:00 Centenáriumi Plakettek átadása
Sajtótájékoztató
Emlékközpont megnyitó
Kádár Nagy Lajos kiállítás megnyitó
15:00 Fehérbot napi Ünnepi Műsor
Braille emlékérmek átadása
16:00 Érdi Tamás Koncert
2018. október 16. – Kedd
15:00 Marmorstein Berta csodálatos Élete – Rák Kati színházi előadása
2018. október 17. – Szerda
Irodalmi Délután Múlt, jelen, jövő
15:00 A Múlt, Jelen, Jövő verses kötet átadása
Vakok Világa különszám bemutatása
Múlt, Jelen, Jövő alkotásaiból válogatás
Zenél a Landini Együttes
2018. október 18. – Csütörtök
Kutya jó Nap – A Vakvezetőkutya-kiképző Központ programja a Városligetben és az MVGYOSZ székházában.
10:00 és 16:00 óra között:
Ismerje meg a vakvezetőkutyák mindennapjait – Nyílt utógondozási nap
Emlékközpont: A múzeumban régi, elfeledett emlékek kiállítása a vakvezetőkutyákról és kiképzésükről
Élő könyvtár vakvezetőkutyával közlekedő személyekkel
Zöldhályog-szűrés a Szövetség Székházában
2018. október 19. – Péntek
A jövő kilátásai – nyílt kerekasztal beszélgetés
11:00 A jövő kilátásai projekt bemutatása
Nyílt kerekasztal beszélgetés – a riportalanyok megszólaltatása
Jelenlegi és egykori integráltan tanuló látássérültek közössége
Adj egy ötöst! Projekt
100-ast egy 100-asért pályázat
Tankönyvellátás
13:00 Teaház
Karaoke party és élőzene, meglepetés vendégekkel
A programok ingyenesek mindenki számára, de előzetes regisztráció minden esetben szükséges.
A programokra jelentkezni a szervezes@mvgyosz.hu mail címen lehet.
Nagy tisztelettel hívunk és várunk mindenkit a rendezvényekre.
Az MVGYOSZ munkatársai
Forrás: MVGYOSZ hírlevél 55. szám

A kép forrása: mvgyosz.hu
Meghívó fehérbot napi rendezvényre!
Október 17-én délelőtt 10 órai kezdettel, az Újpesti Ifjúsági Házban tartja meg, kis rendezvényét az újpesti látássérült klub, melyre szeretettel meghívjuk önt, és kísérőjét.
Megemlékezünk a fehér bot megálmodójáról, hallhatunk gyönyörű, saját verseket Mátyás Ritától, Latin-Amerikai zenével vidít fel minket Domoszlai János Ferenc. Egy fehér bot meséli el, hogyan került ki a boltból, és meglep bennünket Ullmann Ottó művészúr is.
Cím: 1042 Budapest, István út 17-19.
Telefonszámaim: 06-30/498-9033, 06-70/602-9368
Email: lampas.ujpest@gmail.com
Széles Attiláné (Panka)
közösségi civilszervező

Fehér bottal a vadasparkban!
Szeptember egyik kellemesen meleg délelőttjén, a baráti társasággá vált újpesti látássérült csapatunk kirándulni indult. Egy nagyjából másfél kilóméteres erdei séta végén érkeztünk meg a Budakeszi Vadasparkba, ahol már várt ránk fiatal és lelkes szakvezetőnk, Jóba Katalin.

Kati először néhány mondatban tájékoztatott minket a Vadaspark megalakulásáról, bővüléséről, valamit arról, hogyan működik a park a hétköznapokban. Elmesélte nekünk azt is, hogy a dolgozók kapcsolata nagyon szoros a Vadaspark lakóival, mert az etetésükön, és az élőhelyük takarításán túl, a gondozók napi szinten tréningeznek is a rájuk bízott állatokkal. Ebből kaptunk is egy rövid bemutatót. Meghallgathattuk, hogy Kati hogyan kommunikál „vonyítás” formájában, az aranysakállal. Ezen kívül lehetőségünk volt egy albínó vadászgörényt is megsimogatni.

A szakvezetés után pihenésképpen kipróbáltuk a vadaspark büféjét, délután pedig egy nagyobb séta keretében megcsodálhattuk a nagy vadakat.
Az állatsimogatóban is jártunk, ahol nem csak megsimogathattuk a körülöttünk összegyűlő őzikéket és kecskéket, de a saját tenyerünkből meg is etethettük őket.
Az élmények annyira elvonták figyelmünket, hogy észre sem vettük, mennyire elfáradtunk az egész napos erdei kirándulásunk alatt.
Ezúton szeretném megköszönni a magam, és a kiránduláson résztvevők nevében is Jóba Katalinnak, a Budakeszi Vadaspark dolgozójának, az információkban és élményekben gazdag szakvezetését.
Széles Attiláné
közösségi civilszervező
Meghívó Kispestre
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra melynek
helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)
időpontja: 2018. október 18. (csütörtök) 15 óra
Októberi klubnapunk vendége Varró Mariann művelődésszervező lesz a KMO-ból, aki a művelődési ház őszi programjaira invitál bennünket.
Megemlékezünk a Fehér Bot Napjáról is.
Ki a történelem egyik legnépszerűbb szentje, aki a mai napig hat a világra? Ha eljöttök hozzánk, megtudhatjátok!
Kvízjátékunkban pedig tesztelhetitek, mennyire ismeritek vidéki városainkat?
Reméljük, felkeltettük érdeklődéseteket, és klubnapunkon találkozunk!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek október 16-ig!
Telefon: 06/70/984-8868
Email: lampas.kispest@gmail.com
Szeretettel várunk mindenkit!
Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Azt mondta a rendőrség: az ősszel is vigyázzunk értékeinkre!
Megtartottuk szeptemberi klubnapunkat melynek vendégei Börcsök Gáborné rendőr százados, és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredes voltak, a XIX. kerületi rendőrkapitányságról.
Börcsök Gáborné, Katika beszélt a nyaklánc, táska kitépésről, temetői lopásokról, besurranó tolvajokról, betöréses lopásokról, trükkös lopásokról, trükkös csalásokról. Hasznos tanácsokkal látott el bennünket a vagyonvédelemmel kapcsolatban, és érdekes történeteket mesélt, amiből mindenki levonhatta a tanulságot. Kipróbálhattuk az elektromos éket, és szórólapokat is hoztak.

Sütő Antal a Fehér Gyűrű Egyesületet és az Áldozatsegítő Szolgálatot mutatta be, és a 112-es nemzetközi segélyhívó számról beszélt.
Milyen esetekben hívható a 112? Emberi életet vagy a környezetet veszélyeztető helyzetben, például: tűzesetnél, balesetnél, bűncselekménynél, természeti katasztrófánál, csakis vészhelyzetben!
Ne a 112-t hívjuk, ha csak információra van szükségünk (például hol van ügyeletes kórház éjszaka), ha kisebb műszaki meghibásodás történik a környezetünkben (például csőrepedés), vagy ha szemmel láthatóan nincs vészhelyzet, és nem igényel sürgős beavatkozást az eset.
Érdemes tudni, hogy a 112-es szám SIM-kártya nélküli mobiltelefonról is hívható! A vakriasztást minden esetben lenyomozzák, és szigorúan büntetik.
A Szent Mihály napi hagyományokról is sok érdekes dolgot megtudhattak klubtagjaink.
Az őszi kvíz túl könnyűnek bizonyult. Októberben nehezebb kérdések lesznek.

Bemutattuk új kolléganőnket Bönde Katát, aztán aktuális témákkal foglalkoztunk. Hívtuk tagjainkat október 3-i programunkra. A kerületben szobornéző sétát tervezünk. Mohay Orsolya művészettörténész a Nagy Balogh János emléktáblát, a Nagy Balogh szobrot és a Hősi emlékművet mutatja be (narrálja). Október 18-i klubnapunkra Varró Mariann művelődésszervezőt hívjuk a KMO-ból. November 15-i klubnapunkra a VGYKE Ügyfélszolgálata és Ozvári-Lukács Réka jogász jön, aki a fogyatékos személyek jogait ismerteti, és azt is megtudhatjuk, mit tegyünk jogsérelem esetén? Ha valakinek személyes jogi kérdése van, kértük juttassa el hozzánk, és továbbítjuk Ozvári-Lukács Rékának.
Domoszlai János Dél-Amerikai melódiákkal fokozta a hangulatot, miközben kenyérlángost majszoltunk és szőlőt szemezgettünk.
Őszi klubnapunkon mindenki jól érezte magát. Volt művelődés, játék, zene, sok információ a következő klubnapokkal, programmal kapcsolatban, és új kolléganőnkkel ismerkedhettek klubtagjaink.
Külön köszönetet mondunk Börcsök Gábornénak és Sütő Antalnak, hogy elfogadták meghívásunkat, és a sok hasznos tanácsnak, amivel kivédhetjük, hogy a bűnözők áldozataivá váljunk!
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
(Petőfi Sándor)
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz!
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.
Keresse fel Dr. Szatmári Éva
Pest megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását:
06 30/960-2657
eva.drszatmari@gmail.com
Pest Megyei Kormányhivatal
1052 Budapest, Városház u. 7. (tel: +36 1/485-6957)
2018.10.15. hétfő 11:30-15:30
Százhalombatta Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
2440 Százhalombatta, Szent István tér 3. fszt.10. (tel: +36 23/542-116)
2018.10.29. hétfő 11:30-15:30
Üllő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
2225 Üllő, Templom tér 3. (tel: +36 29/320-021)
2018.10.30. kedd 11:30-15:30
Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!

Kőbányán járt az ACDC
A kőbányai Lámpás Klub a nyári szünet utáni első összejövetelét, a havi klubnapunkat, szeptemberben tartottuk a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban! 5 személy, és a (láthatár bolt) munkatársai részvételével!
Vendégünk volt az ACDC munkatársa, Pál Szilvia! A program nagyon jó hangulatban zajlott a klubtagjainkat magával ragadta az elő adás!

Pál Szilvia az ACDC program működését, lényegét mutatta be nekünk. A kérdések zápora árasztotta el az előadónkat, tagjainkat nagyon érdekelte az ACDC program.

A program második felében mindenki mesélt a nyári élményeiről, az őszi terveiről!
Samu Attila
közösségi civil szervező
Személyre szabott tanácsadás Angyalföldön
A szeptemberi klubnapunk vendége Ozvári-Lukács Réka volt, akinek a látogatásával kapcsolatban azt ígértük, hogy mindenki személyre szabott segítséget kaphat tőle az őt érintő jogi kérdésekben. Örültünk annak, hogy erre a szolgáltatásra igény mutatkozott és Rékának köszönhetően ez teljes mértékben kiszolgálásra került.

Réka a VGYKE új, szülőket segítő programjában dolgozik jogászként, így elsősorban a jogban való eligazodásban nyújtott segítségre vállalkozott. Többen tapasztaltuk azt, hogy a jogi tanácsadásokra vállalkozó helyeken elsősorban általános válaszokkal szolgálnak, de az egyéni sajátosságokra nem térnek ki. Az egyéni válaszok megkeresése rendszerint hatalmas küzdelem, mivel írásban szoktunk eligazítást kérni az illetékes hivataloktól és ez nagyon lassú folyamat. Réka látogatása éppen ezért jött jól, mivel sürgős, akut ügyekben adott segítséget, melyekről kiderült, hogy mindenkit érintenek valahogyan.
Nem meglepő módon, szinte mindenki legalább egy ilyen ügyet hozott magával, és ezek Rékának köszönhetően elindultak a megoldás felé. Ezek közül az egyik legmegdöbbentőbb a látássérült gyermekek után járó emelt összegű családi pótlék volt. Ebben az ügyben több tagunknak akadtak problémái, amely előtt értetlenül álltunk. Réka sajnos megerősítette, hogy egy szigorítás lépett életbe, így az egyéni speciális problémának látszó ügy valójában nem is egyéni, hanem egy sokakat érintő változás.

Egy másik kérdéskör az ellátásokkal kapcsolatban merült fel. A megfogalmazott kérdések a kérdezők egyéni sajátosságai miatt voltak nehezebben megválaszolhatóak. Ezeket Réka vagy helyben megválaszolta, mivel előre megkapta írásban, illetve megígérte, hogy majd napokon belül jelentkezik a válaszokkal, ami azóta meg is történt.
Szóba kerültek még a jogi kérdésekkel kapcsolatos informálódás problémái, valamint a rokkanttá minősítési folyamat speciális területei is. Ezekkel kapcsolatban nem csak elméleti válaszokat kaptunk, hanem nagyon sok gyakorlatias, jól alkalmazható javaslatot is. Az egyik nagy tanulság ezért az volt, hogy érdemes meghallgatni mások harcait, küzdelmeit, mert nagyon sok hasznosítható ismeretre tehetünk szert.
Jó volt megtapasztalni, hogy az előzetes ígéretünk, miszerint mindenki választ kaphat az egyéni ügyeire, maradéktalanul teljesült. E miatt hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni Rékának! E mellett szeretnénk megköszönni Angyalföld Önkormányzatának a program megrendezéséhez nyújtott támogatásokat is!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Meghívó Terézvárosba
Időpont: 2018. október 17. (szerda) 15 óra
Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Közösségi Színtér 3. emelet kamaraterem. (1067 Bp. Eötvös utca 10.)
Rendezvényt megnyitja Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengén látók Közép-Magyarország Regionális Egyesületének elnöke
A műsorban fellépnek:
- Géczy Dorottya, Jászai Mari díjas A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész
- Csongrádi Kata énekesnő, író, színművész
- Vincze Lilla, Emerton díjas előadó művész
- Ézsiás László, vak költő-előadó művész, aki Október 15-én Áder János Köztársasági Elnöktől Louis Braille a vakok által használt írás létrehozójáról nevezett emlékérmet vehetett át
- Jánoki Márió, vak énekes-zongora előadó művész
A változás jogát fenntartjuk!
Rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Terézváros Önkormányzata által támogatott program.
Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező
