Kispesti nosztalgia – visszatekintés az elmúlt hónapok történéseire

Januári klubnapunkon Mohay Orsolya művészettörténész tartott előadást a Gránitgyár történetéről, és még ebben a hónapban ellátogattunk a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény „A kávéház jobb mint otthon” című kamarakiállítására, ami egy letűnt korszakot, az éttermi és kávéházi kultúra világát mutatta meg.

Mohay Orsolya beszél a tagok egy részének a tárlatvezetésen

Februári klubnapunkon kolléganőnk, Koós Andrea a Braille-írás tanításáról, olvasásáról tartott előadást.

A Tavaszi Egészségmegőrző Napon is voltunk a KMO-ban, ahol érzékenyítettünk és bemutattuk egyesületünket, valamint Láthatár Boltunk árukínálatából is ízelítőt kaptak a látogatók.

Belső tájakon címmel nyílt meg Janisch Kornélia keramikusművész kiállítása a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A különleges tárlatra mi is ellátogattunk klubtagjainkkal.

Rendhagyó osztályfőnöki órán érzékenyítettünk a KMO-ban A rendhagyó osztályfőnöki órára a Bólyai János Általános Iskolából érkeztek a gyerekek.

Márciusban a Kispesti Rendőrkapitányságra látogattunk. Az akadálymentes programon megismerkedhettünk a különféle rendőrségi eszközökkel, felszerelésekkel.

A résztvevők a kapitányság épülete előtt állnak

Varró Mariann áprilisban ismét rendhagyó osztályfőnöki órára hívta egyesületünket a KMO-ba. A Vass Lajos általános Iskola 3. osztályos tanulóinak április 5-én, a Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak április 9-én, a Vass Lajos Általános Iskola 1. osztályosainak pedig 12-én tartottunk érzékenyítő foglalkozást.

Április 19-i klubnapunkon Börcsök Gáborné rendőr százados, és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredes volt a vendégünk a XIX. kerületi Rendőrkapitányságról. A bűnmegelőzés, az áldozatsegítés és a balesetmentes közlekedés volt a fő téma.

Április 21-én mi is kisétáltunk a Templom térre a Street Food Fesztiválra. Az önkormányzat először szervezett ilyen két napos rendezvényt Föld Napi programokkal, gyermek programokkal, utcazenészekkel.

Április 23-án a XVIII. kerületi lámpás klubbal közös programot szerveztünk. Tavaszi sétát tettünk a pesti belvárosban. A séta útvonala a belváros, a régi Pest területe volt. Rövid történeti áttekintés után kisétáltunk a Duna korzóra.

Május elején rendhagyó osztályfőnöki órán érzékenyítettük a Széchenyi István általános Iskola 2. osztályos tanulóit.

A KMO-ban szervezett rendkívüli osztályfőnöki órán Bernát Zsuzsa mutat szemléletformáló játékokat a diákoknak

Május 9-én kirándulást szerveztünk klubtagjainknak. Úti célunk az Acsaújlaki Kastély, a magyar Versailles volt.

Május 12-én mi is részt vettünk a IV. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozón.

A május 17-i klubon egészségnapot tartottunk, melyre két vendéget hívtunk. Bozzai Andreát a Widex hallásstúdióból, és Katona Zsuzsannát a VGYKE Láthatár boltjából.

Május 23-án rendhagyó osztályfőnöki órán érzékenyítettük a Bólyai János általános Iskola 1. osztályos tanulóit.
Június 10-én mi is részt vettünk és érzékenyítettünk a Kispesti Városünnepen.

Üllői út, ami összeköt címmel nyílt meg a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és a Tomory Lajos Múzeum közös helytörténeti tárlata Budapest leghosszabb sugárútjáról júniusban a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A tárlaton a három szomszédos kerület (IX., XVIII., XIX.) lámpás klubjai szerveztünk közös programot.

Júniusi klubnapunkon a Vakvezető kutyákról A-tól, Z-ig megtudhattunk mindent, Tanai Csabától.

Július 19-én harmadik szülinapunkat ünnepeltük a kispesti családsegítőben szülinapi kvízzel, zenével, tortával.

Július 25-én egy napos autóbuszos kirándulást szerveztünk Agárdra. Délelőtt az Gárdonyi Géza Emlékházat néztük meg, délután pedig az Agárdi gyógy- és termálfürdőben pihentük ki a fáradalmakat. A kirándulás a Kispesti Önkormányzat támogatásával jöhetett létre, amit ezúton is köszönünk!

A kispesti klubtagok csoportképe egy épület előtt

Az elkövetkezendő hónapokban is hívunk vendégeket klubnapjainkra, érdekes témákkal, és kvízjátékokkal készülünk.

Szeptemberben Mohay Orsolyával teszünk kispesti sétát, ahol a kerület szobrait fogja nekünk bemutatni. Lehetséges, hogy ez nem egyszeri program lesz. Ha van kedvetek, tartsatok velünk!

Továbbra is rendszeresen látogatjuk a Nagy Balogh János Kiállítóterem és a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény kiállításait, tárlatait. Gyertek velünk kulturális programjainkra is!

Sok szeretettel várunk mindenkit klubnapjainkra és programjainkra!

Elérhetőségeink:
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Gyógy-, nyirok- és talpmasszőrünk: Keller Ádám

Szeretem ezt a szakmát. Gyerekkorom óta érdekel a gyógyítás, az anatómia és a lélektan. Jó érzés segíteni más embereken. Igyekszem alkalmazkodni a vendégeim igényeihez és rendszerint pozitív visszajelzést kapok tőlük. Hiszem, hogy a rendszeres masszázs által hozzájárulhat az ember az egészsége megőrzéséhez.

Az első féléves élmények Rákosmentén és kedvcsináló az őszi programjainkhoz

Az elmúlt félévben változatos és minden igényt kielégítő programokat szerveztünk rákosmenti tagjaink számára. Részt vettünk kulturális programokon, így a RÁZENE újévi koncertjén, februárban A Muzsika Hangja c. narrált színházi előadáson, A Nemzedékek Egymásért Egyesület által szervezett musical gálaesten, és márciusban az MVGYOSZ által szervezett Nőnapi műsoron.

Kiállítás is szerepelt a repertoárban, közkívánatra megtekintettük a Süsü 40 c. kiállítást áprilisban, amelyen jót nosztalgiáztunk.

A lámpás klubok tagjai láthatóak a képen Süsü bábja előtt, a kiállításon

Májusban kisvasúttal robogtunk végig a Margitszigeten, és júliusban ellátogattunk a ferihegyi Aeroparkba is, amely a legizgalmasabb volt valamennyi között. Olyan helyekre is bejutottunk a csoporttal, ahová még a reptéri dolgozók sem feltétlenül, hacsak nem neveznek be egy reptérlátogatási programra. Különleges volt azért is, mert a fejünk felett nagyon közel, 40 méterre húztak el a repülőgépek, és találkozhattunk az égbolt királynőjével is!

Domoszlai János beszél a rákosmenti klubtagokhoz

Nálunk az ősz is gazdag eseményekben bővelkedik. Október 12-én rendezzük meg a Fehér bot napi gálánkat a XVII. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Tarts velünk, ha szeretnél jó muzsikát hallgatni. Fültanúja lehetsz Vida Gábor zongorajátékának, gyönyörködhetsz Fercsikné Haász Veronika és növendékeinek műsorában, és megcsodálhatod Kovács Judit musical előadását is!

Végül még egy késő őszi különlegességre invitálunk! Bennünket olthatatlan csokiláz kerített hatalmába! November elejére tervezzük a Csokoládé Múzeum meglátogatását a XVI. kerületi Bekecs utcában. Nemcsak a csokoládé történetét ismerheted meg, hanem meg is kóstolhatsz legalább 10 fajta csokit, tetszőleges alapanyagokból kikeverheted kedvencedet, amit magaddal is vihetsz akár ajándékba is!

Várunk szeretettel!

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők

Pályázati felhívás

Egyesületünk ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítjük az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2018-2019-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2018-2019-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.

Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 50000,- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:

A pályázati felhívás és adatlap 2018. július 10-től letölthető ide kattintva, illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete:
Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 789-885
E-mail: budaors@vgyke.com

Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B.
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com

Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete:
Telefon: (70) 387-5263
E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete:
Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. szeptember 3. hétfő.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2018. szeptember 3. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás pontos határideje 2018. szeptember 3. hétfő, 15 óra.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2018. szeptember 14. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai illetve email úton értesítést kap. A nyertes pályázók listája a döntést követően elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2018. november 15-ig van lehetőség.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2018. július 09. és november 15. közé esik, illetve amennyiben a számla a VGYKE nevére vagy a pályázó nevére szól. Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását amennyiben a VGYKE nevére szól a számla ( VGYKE 1146 Budapest Hermina u. 57. adószám 18185030-1-42 ) kell kiállítani. A számla a pályázó nevére címére is kiállítható. A számla eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán le kell adni, melyről kap egy másolatot. A támogatás a számla leadásakor, utófinanszírozásként, készpénzben kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Budapest, 2018. július 09.

Visszatekintés 2018 eddigi hónapjaira

Januárban megismerkedtünk Csukás István meséiből ismert, életnagyságú mesefiguráival (Süsü, Pom-Pom aki Picur fején ül és épp egy tábla csokit nyújt Gombóc Artúrnak, a Nagy HO-HO-HO- Horgász,elmaradhatatlan társával, Csalival, a kukaccal, Mirr-Murr és barátai Oriza Triznyák és Kiscsacsi, és az ismert gyurmafigura, Sebaj Tóbiás).

A látogatói csoport egy része áll a kiállítás egyik sarkában

Februárban a Magyar Nemzeti Múzeumban jártunk, ahol a Középkori Magyarországot (Árpád-kor) mutatta be az államalapítástól az Árpád-ház férfi tagjainak kihalásáig (100-1301).

Márciusban egy igazi Hungarikum kiállításon jártunk a Hungarikium Élményházban. A kiállításon megtalálható Rubik Ernő Bűvös kockájának óriás változata, Kempelen Farkas sakkozó gépének másolata, sajnos az eredeti leégett, Neumann János első számítógépének másolata, a televízió őskorából egy régi tévé készülék nagyított változata, melyben láthattuk a 60-70-es évek archív felvételeit. Bíró László golyós tollának ember nagyságú változatát, régi katonai telefonközpontot és felszereléseket.

A látógatók két hatalmas Rubik kocka között állnak

A második terembe lépve, gerendára lógatott kolbászok fogadtak bennünket. Sajnáltuk, hogy ezek nem igaziak. Tovább haladva egy magyar paraszt ház külső és belső használati tárgyait nézhettük meg. Láthattuk, hogyan éltek, milyen eszközöket használtak, melyeket még sok helyen ma is használnak.

A harmadik teremben egy rom kocsmában találtuk magunkat. Itt mindenféle kocsmára jellemző tárgyat láthattunk.

Május 04-én megtartottuk éves közgyűlésünket. Fodor Ágnes a VGYKE Elnöke köszöntötte a jelenlévő tagokat, kísérőiket. Beszámolt az egyesület 2017. évi munkájáról, eseményeiről, eredményeiről. Elnök asszony beszámolója után, Mészáros Ágnes alelnök, a közösség lámpásai vezetője mutatta be a lámpás klubok vezetőit és beszámolt munkánkról, majd felkérte a kistérségi látássérült szervezetek elnökeit, hogy tegyék meg beszámolóikat. Ezután Kis Erika a masszázs szolgáltatás vezetője, Leány Ferenc az ügyfélszolgálat munkatársa és Balázs Gábor a Láthatár bolt vezetője számoltak be a 2017. évi eredményeikről.

A Felügyelő Bizottság jelentését Gy. Dobos Mariann ismertette.

A 2017. évi közhasznúsági jelentés, és szakmai beszámoló valamint a mérlegbeszámoló megismerése után tagok, szavazataikkal elfogadták az egyesület 2018. évi költségvetését, és a 2019. évi tagdíjának összegét.

Végül az MVGYOSZ képviseletében Németh Orsi bemutatta a Távszem programot.

A közgyűlésen résztvevők megismerhették és kedvezményesen vásárolhattak is a Láthatár segédeszközbolt árukínálatából.

Masszázs szolgáltatásunk munkatársaitól kedvezményes masszázsbérletet is vásárolhattak.

Május 28-án a Rákosmenti lámpásokkal a Margitszigeten kisvasutaztunk és az árnyas platánok alatt hallgattuk a zenélő szökőkút előtt a zenét.

Júniusban klubnapunkra meghívtuk az Egyenlő Bánásmód Hatóság Pest és Fejér megyei referensét Dr. Szatmári Évát. Betekintést kaptunk a hatóság munkájáról és megtudtuk milyen ügyekben kérhetjük a segítségüket.

Június 18-án a Zuglói Önkormányzat támogatásával 40 db futár-távkapcsoló osztottunk ki a kerületben élő tagjaink (20db), a Vakok Iskolája (10 db) és a Vakok Állami Intézete (10 db) számára.

Klubprogramunkat pedig Debrecenben a Kerekerdő Élményparkban töltöttük.

Júliusi klubnapunk vendége Fóris Norbert volt, aki látássérültként elvégezte a Testnevelési Egyetemet, idén jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre ahova fel is vették, judózik, készül a magyarországi El Camino (Szent Jakab zarándokút) Budapesttől Lébényig tartó zarándoklatra és soha nem ad fel semmit.

Augusztus 01-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba látogatunk, ahol látássérülteknek készült interaktív tárlatvezetésen veszünk részt.

A múzeum előterében láthatóak a zuglói tagok

További terveink között szerepel az átépített Vakok Kertjében egy kellemes napot eltölteni, Szentendrén egy könyvkötő műhely, Egerben a Beatles Múzeum meglátogatása, készülünk az októberi Fehér bot napi gálánkra, a karácsonyi vásárra, amit minden évben megrendezünk az egyesületben.

Kiss Márta
közösségi civilszervező

Gyógy- és nyirokmasszőrünk: Matics Ádám

Súlyemelő vagyok, így nem is volt kérdés, mivel is foglalkoznék szívesen. Adott volt a sport, adott volt vele a lehetőség, gyógymasszőr lettem. A legjobb döntésem volt, amit meghozhattam, szeretek emberekkel foglalkozni.

Itt lehetőségünk van fejlődni, gondolok itt képzésekre, egyik a másikunktól is tanulhat, ha valaki, például úgy érzi, nem rendelkezik, még kellő rutinnal. Itt tanultam meg, hogy a legtöbb tapasztalatot, a munkánk során szerezzük.

A vendégek nagyon kedvesek, a kollégák úgy szintén. Jól esik, ha egyik-másik páciens elégedetten, megkönnyebbülve, mosollyal az arcán távozik, ilyenkor én is plusz energiával töltődöm fel. Igazi (adok-kapok) munka ez szerintem, pozitív értelemben. 🙂

Szeretem meghallgatni a másikat, mert néha előfordul, hogy hirtelen valakiből előtörnek a szavak, úgy vélem, ilyenkor is távozik némi feszültség az emberből, nem véletlen, hogy nem csak a testtel, hanem a lélekkel is foglalkoznunk kell, hiszen az elfojtott érzések, emlékek, (traumákról, stb.) is okozhatnak panaszokat, még ha az egyénben ezek nem is tudatosulnak.

Matics ádám masszőrünk látható a képen

Pályázat irodalmi antológiában való megjelenésre

Tudnivalók az antológiával kapcsolatban:

Az irodalmi antológiát vak és gyengénlátó embertársaink által írt művekből állítjuk össze, a kiadást október 15., a gyengénlátók napjához időzítjük.

Tervezett paraméterek: A/5-ös méretű, (fekete-fehér belívek, 80 gr-os ofszet papíron) ragasztókötött, színes fóliázott borítós (250 gr-os fényes műnyomó karton).
Tervezett oldalszám: 80-120.

Kiadó: Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság

Tervezett megjelenés: 2018. október eleje

Kik jelentkezhetnek e pályázatra ?
Vak és gyengénlátó költő, író, aki általa magyar nyelven írt verset, prózát szeretne megjelentetni igényes kiadványban.

A téma szabadon választott.

A beküldött pályaművek formai követelményei:
Méret: A5 méret,
Betűtípus: Times New Roman, Sortávolság: 1,15-ös , Betűnagyság: 12-es
Beküldendő min.2, max. 5 pályamű word dokumentumban
Maximális oldalszám: 4

Pályázatot emailben várjuk: omlitirodalmipalyazat@gmail.com

A beküldendő pályázat tartalma:
kitöltött jelentkezési lap (pdf) mely letölthető ide kattintva
pályaművek (word)
befizetési bizonylat (pdf)

Hozzájárulás költsége: az antológiában megjelenés hozzájárulás – adomány – költsége kedvezménnyel 8500 ft/ pályázó
A megjelenést követően minden alkotónknak, aki megjelent az antológiában 1 db tiszteletpéldányt postázunk! (További köteteket 3200 Ft/db + postaköltség egységáron lehet megrendelni)

Jelentkezési és hozzájárulási díj- adomány befizetési (végső) határidő: 2018. szeptember 8.
A hozzájárulást átutalhatja, vagy a banki fiókban közvetlenül befizetheti (ebben az esetben a befizetendő költség növekszik +300 Ft-tal) a számlaszámra.

Számlaszám: A Gyermekjóléti Alapítványnak, Országos Mécs László Irodalmi Társaságnak szánt adományokat kérjük, az alábbi számlaszámra utalják:
K&H Bank Zrt. 10403318-50526789-83551000
Tárgy rovatba kérjük beírni: Árnyékból a fényre

Önéletrajz is megjelenhet az antológiában?
Igen. Amennyiben kéri a megjelenést, küldje el rövid, pársoros önéletrajzát, s ha szeretné, fényképet is mellékelhet.

Biztosan megjelenik írásom az Antológiában?
Igen. Amennyiben gyorsan jelentkezik, a felhívásnak megfelelően, továbbá befizeti a megjelenési támogatást/adományt is (8500 Ft), akkor igen.

A szerkesztőség dönt, hogy a beküldött művekből melyik jelenik/jelennek meg nyomtatásban.

Mi a végső jelentkezési határidő?
2018.szeptember 8.
Mellékelni kell a befizetési bizonylatot (pdf) és a pályaműveket kizárólag word dokumentumként.
A szerkesztőség a változtatás jogát fenntartja!

Országos Mécs László Irodalmi Társaság
http://www.omlit.hu

Forrás: MVGYOSZ hírlevél 47. szám

A képen egy kéz látható, amely tollat tart

Így telt az első félévünk

Ennek az évnek az első féléve a nagy növekedés időszaka volt a számunkra. Ez a növekedés azonban számos új kihívással szembesített mindannyiunkat, melyekkel örömmel néztünk szembe.

Az év elején folytattuk a tavaly megkezdett, Főzőcske névre hallgató programsorozatunk, melyre 2018 második félévében is el lehet majd látogatni. Ezeken a programokon a közös főzés és evés mellett, nagyon békés, kedves hangulatú tapasztalatcsere is folyik, ahol megismerhetjük egymás praktikáit.

A képen az angyalföldi tagok éppen ételt készítenek egy asztal mellett állva

A programjaink azonban az eddigi megszokott kínálat mellett újszerű elemekkel is kellett bővüljenek, a mostanában csatlakozottak igényei miatt. A régebbi klubtagok ezeken az alkalmakon át tudták adni a tapasztalataikat azoknak az újaknak, akik iskolaválasztás vagy iskolakezdés előtt álltak. Több alkalommal is teret biztosítottunk az ilyen jellegű tapasztalatcserének, mely remélhetően sok családnak könnyítette meg a döntéshozatalt az iskoláztatási kérdésekben.

a beszélgetés egy pillanata, a képen még a folyosón

A gyarapodásunk forrása főként a kisgyerekes kerületi családok voltak, így a programjaink tervezésében nekik is biztosítottunk olyan kikapcsolódási lehetőségeket, melyek egyszerre szolgálták ki a szülők és a kicsik igényeit. Így jutottunk el az Állatkertbe, a Holnemvolt Parkba, a Tropicariumba és más olyan helyekre, ahol érdekes és interaktív lehetőségek fogadták az egész családot.

Az angyalföldi klub tropicariumi látogatásán a gyerekek és a felnőttek cápákat néznek

Az év második felében is erre lehet nálunk számítani. Lesznek egész családokat megcélzó programok, a tagjaink által kívánt területeken tapasztalatcserét lehetővé tevő alkalmak és természetes olyan klubnapok, ahol érdekes témákban szerzett ismeretekkel gazdagodhat mindenki.

Őszintén reméljük, hogy a dinamikus, nyitott, élettel teli hangulat még több embernek teszi majd vonzóvá a klubunkat!

Tóth Andrea
közösségi civilszervező

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referensének szeptember havi ügyfélfogadása

Forduljon az EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG ügyfélszolgálatához, ha bármi miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.

Keresse fel Dr. Szatmári Éva Pest megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását:
+36 30/960657
eva.drszatmari@gmail.com

Pest Megyei Kormányhivatal
1052 Budapest, Városház u. 7. (tel: +36 1/485-6957)
2018.09.03. hétfő 11:30-15:30
2018.09.10. hétfő 11:30-15:30

Gödöllő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálata
2100 Gödöllő Petőfi Sándor tér 4-6. (tel: +36 28/529-100)
2018.09.17. hétfő 11:30-15:30

Szentendre Közös Önkormányzati Hivatal kis házasságkötő terem
2000 Szentendre, Városház tér 3. (tel: +36 26/300 407)
2018.09.24. hétfő 11:30-15:30

Egyenlő bánásmód– mindenkit megillet!

A képen a hatóság ügyfélfogadása látható, amint egy idős bácsi, egy idős néni és egy űrlény jelenik meg

2018 első féléve Újbudán

Az év első féléve nagyon sok kellemes meglepetést tartogatott mindannyiunk számára. Mind a klubprogramjaink, mind a klubnapjaink által rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak.

Az egyik rendkívüli klubtémánk a látássérültek tanulása volt, mellyel kapcsolatban az integrált vagy szegregált intézmények körüli kérdéseket jártuk körbe olyanok tapasztalataink keresztül, akik diákként vagy szülőként érintettek az ügyben. A megéltek megosztásán alapuló beszélgetés közben új szempontként került elő az, hogy vajon az iskola megfelelő terep-e az integrációra? Számomra legalábbis meglepő volt azzal a nézettel találkozni, hogy az integráció színterei között az iskola csupán egyetlen hely, de nem kizárólagos és nem is kiemelt súlyú kell legyen. A beszélgetés azért hagyott bennem mély nyomot, mert olyan emberek példáján keresztül ismerhettünk meg egy újszerű szemléletet, akiknek az iskolai pályafutásuk sikeresnek tekinthető.

A képen az újbudai beszélgetés kezdete látható

Az évekkel ezelőtt megkezdett beszélgetéssorozatunk is folytatódott a házasságról és az ismerkedésről. Ez a beszélgetéssorozat még 2015-ben indult el és mivel a résztvevők általában ugyanazok, így mindig ott folytatjuk, ahol éppen az utolsó alkalommal befejeztük. Az elmondott élmények, a beszélgetéshez vitt tényszerű adatok mára már olyan ismerethalmazt képeznek, melyek valamilyen hasznosításán már elkezdtünk gondolkodni.

A klubnapjaink sorában kiemelt helyett kapott a Braille-írás, melyről olyan formában hallhattunk, amivel a többségünk még korábban nem találkozott. Akik jelen voltunk, nagyon hálásak vagyunk a lelkes bemutatóért és az akkor kapott élményekért!

Az év első felében szervezett klubprogramjaink két csokorba oszthatóak.

Az egyik a családkutatás témája köré épült, mely egy mellékszála volt a kötetlen beszélgetéseinknek. Ebben az évben nagyon sok kirándulást építettünk ezen téma köré és már az év első felében is nagyon érdekes és szép helyekre juthattunk el. A kirándulásokból álló sorozat azóta már lezárult, de amennyiben igény jelentkezne rá, valamilyen ismétlés talán még megvalósulhat.

Az előadás után beszélgetnek a résztvevők a hallottakról egy üdítőkkel teli asztal mellett

A klubprogramjaink másik része a természet és az ember együttélésének a megismerésére irányult, melynek keretében olyan helyekre kirándultunk el, ahol ennek a rendkívüli példáival találkozhattunk. Így jutottunk el többek között a Barátság Parkba valamint egy Vadasparkba is, mindkét helyen nagyon sok élmény várt minket. Ez a kirándulásokból álló sorozat azonban még nem zárult le, még az ősz folyamán is több helyre szeretnénk eljutni.

Az év még hátralevő részében szó lesz a FUTÁR-távkapcsolók kerületi tapasztalatairól, finom ételekkel ismerkedünk meg, beszélünk majd az árban is elérhető és praktikus segédeszközökről, valamint ismét lehetőség lesz a klubnapon befizetni a tagdíjat. Úgy néz ki sajnos, hogy az októberre megbeszélt sportrendezvényeink elmaradnak, de gőzerővel igyekszünk megszervezni valamilyen pótlást, remélhetően szeptember második felében vagy esetleg novemberben.

A rendezvényeink teljesen nyitottak, így nagy örömmel várunk minden kerületi látássérültet és a családtagjaikat, barátjaikat a kirándulásainkra, sportrendezvényeinkre és a klubnapjainkra is, ha csupán “csak” beszélgetni lenne kedvük.

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Gyógymasszőzünk: Hajdú Katalin

Fotó: Molnár Béla

Futárfelmérés XXIII.

Az alábbi járatok útvonalán végeztem felmérést:
Az 1-es, a 4-es, a 6-os, a 17-esés a 19-es villamosok vonala.
Mindegyik HÉV vonal.
Az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalai.

Ezeken a gyakran használt viszonylatokon előfordultak átfedések, azonban mivel ezeket a járműveket sok látássérült használja utazásai során, így kiemelten fontos a kijelzők, valamint beszélő közlekedési lámpák időről-időre történő újbóli ellenőrzése, a működési anomáliák felderítése.

A feltárt működési hibákat jeleztem a BKK, illetve a Budapest Közút felé. A hibák kijavítása vagy már megtörtént, vagy jelenleg is folyamatban van.

Bár már több ízben is kértem az akadálymentes közlekedésért aktívan tenni szándékozó látássérült sorstársak segítségét, a visszajelzések szerény száma alapján úgy érzem, hogy ezen kérésemet újra meg kell fogalmazzam.

Kérnék minden kedves, – a budapesti tömegközlekedést aktívan, vagy kevésbé aktívan használó látássérültet arra, hogy amennyiben közlekedése során a kihelyezett kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák működésében hibát észlel, azt nekem, a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre jelezze. Én a magam részéről annyit tudok ígérni, hogy a felvetett hiányosságokat a BKK, illetve a Budapest Közút felé Elektronikus úton továbbítom. Ügymenetre sajnos közvetlen ráhatásom nincs

Mivel a kihelyezett futárkijelzők illetve hangos közlekedési lámpák jelentős részének felmérése már legalább egy alkalommal megtörtént, így egy új projektbe kezdek.

Munkám során igyekszem felderíteni azon fontosabb tömegközlekedési csomópontokat és/vagy kereszteződéseket, ahol a jelen állapot szerint nincs kihelyezve semmilyen – a látássérültek akadálymentes közlekedését biztosító berendezés. Ezen helyszínek listáját továbbítani fogom a BKK, illetve a Budapest Közút felé.

Kérnék minden kedves látássérült tömegközlekedőt arra, hogy jelezze felém a már fentebb leírt futalfermeres@gmail.com e-mail címre ha olyan kereszteződést, vagy csomópontot használ a mindennapi közlekedése során, ahol még nincs kiépítve a megfelelő jelzőrendszer, és úgy érzi, hogy akár egy hangos közlekedési lámpa, akár egy kihelyezett futárkijelző nagymértékben segítené nem csak az ő, de más a környéken közlekedő látássérült mindennapjait.

Természetesen a méretgazdaságosságot, mint fontos tényezőt nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

A fejlesztésekre szánt költségvetés sajnos sosem lesz akkora, hogy minden felmerült igényt meg tudjanak valósítani. Ennek értelmében elsősorban olyan frekventáltabb helyszínek „meghangosításával” kapcsolatban várnék észrevételeket, melyek lehetőség szerint minél több látássérült biztonságos közlekedését segítenék elő.

Minden kedves olvasónak köszönöm a figyelmet.

Nagy László

A képen a 19-es villamos látható, amint a Duna menti sétányon halad, nappali fényben, őszi fák között

A kép forrása: http://egyker.blog.hu