VII.kerület 2018. programjainkról beszámoló, őszi-téli programajánló

Erzsébetvárosi Lámpás Klubunk a Süsü „40” kiállításon vett részt áprilisban. Ahol láthattuk és megérinthettük a mesefilm főbb szereplőit is. A program érdekessége még az is volt, hogy karaokézni is lehetett.

Egyik Klub Napunkra gyógyító bohócokat hívtam el, akik Matics Ádám cégünk egyik masszőrének munkatársai a Vidám Segítők Alapítványtól jöttek. Aminek nagyon örültem, hogy a műsor végére még azok is megszerették a bohócokat, akik kicsit idegenkedtek eddig. Gitárzene, ének, akrobata mutatvány is szerepelt a repertoárjukban. A program végén mindenkinek készítettek egy olyan lufi figurát, amilyet szerettünk volna. Nagyon jól alakult, mindenki mosolyra fakadt, egy nagyon vidám délutánt sikerült eltöltenünk.

A csoportképen a klubtagok és a bohócok együtt láthatóak az erzsébetvárosi klubnapon

Júliusban Klub Napunkra egyik kedves barátunkat hívtam el, hogy tartson előadást Törökország szépségeiről és varázslatos világáról. A program zenével és filmvetítéssel zárult, aminek nagy sikere volt.

Az erzsébetvárosi klubtagok vetítést néznek a törökökről

Júliusi programunkat Visegrádra terveztük. Megnéztük a Palota Múzeumot tárlatvezetéssel, majd egy étteremben ebédeltünk. Tagjaink szerettek volna egy játszótérre menni, amely vágy teljesült is mert volt egy meseház, ahol kedvére hintázhatott mindenki. Ez a programunk is tartalmasan telt, mindenki jól érezte magát.

Őszi-téli programjaimban szerepelni fog a Csoki múzeum, szereted a csokit? Ne hagyd ki, gyere bátran erre a programra! Szerepel még a programok között a Róth Miksa Emlékház megtekintése is. Még sok tartalmas programot tervezek, amelyekre várok minden érdeklődőt szeretettel!

Elérhetőségek: 0670/ 387-52-66
E-mail: lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Kőváriné Orsi
közösségi civilszervező

Táborozás – mint a görögök

Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.

Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.

Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!

Érdeklődni az acdc@vgyke.com email-címen, regisztrálni pedig ide kattintva lehetséges.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

az fszk logója

az emmi logója

Közeleg a szeptemberi klubnap Újpesten!

2018.09. 05-én, 15:00 – 17:00 óra között, az Ifjúsági Ház I. emelet 116-os termébe (1042. István út 17-19) invitálom kedves tagjainkat kísérőikkel vagy ismerőseikkel.

Kitelepül hozzánk Katona Zsuzsa, a Láthatár Bolttal, melyben sok látássérülteket segítő újdonságokkal ismerkedhetnek meg tagjaink. Melyeket, meg is vásárolhatják, a helyszínen.

Vendégünk lesz még Koós Andrea, aki a vakokat az olvasás, és írás tanulásába vezeti be. Egyeztetünk majd egy kirándulás időpontját is.

Érdekes klubnapnak nézünk elébe.

Mindenkit várok nagy szeretettel!

Telefon: 06-30/498-9033, 06-70/602-9368.
Email: lampas.ujpest@gmail.com

Széles Attiláné (Panka)
közösségi civilszervező

A képen a Láthatár bolt plakátja látható

Visszatekintés az elmúlt félévre

Terézvárosban is megkezdődött a látássérültek klubélete. A nyitó rendezvény 2018. 02. 21-én 15 órakor az Eötvös10 Közösségi Színtérben volt megtartva. Terézváros alpolgármestere Dr. Bundula Csaba és egyesületünk elnöke Fodor Ágnes közösen meggyújtották a lámpást mely jelképezi, itt is világítanak a lámpások.

Lukács Böbke és Mészáros Ágnes beszélget az egyik klubtaggal
Márciusi hónapban Ismerkedési klubnapot tartottunk, ami kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Ez után megbeszéltük a további klubnapok témáit, programjait. Tagjaim ötletei, érdeklődési köreik alapján szerveztem a klubnapokat és a programokat.

Április 28-án a programunk az Eötvös10-ben volt. A tánc világnapja alkalmából a törzsi tánctól a hip-hapig, időutazás táncban és zenében előadáson voltunk. A tánc világnapján nem maradhatott el a közös tánc sem,

Áprilisban programunk volt még a költészetnapja. Ézsiás László vak költő jött el hozzánk. Olyan átéléssel mond verset, hogy aki hallgatja annak nemcsak a füléig jut el amit hall hanem a szívét is megérinti a vers üzenete.

Ézsaiás László verset szaval a terézvárosi klubban

Májusi hónapban a Zeneakadémia Solti termében cimbalom diploma koncerten vettünk részt. Csodálatosan szép koncert volt. Az élményt még inkább fokozta az előadás helyszíne.

Júniusi hónapban két programra is elmentünk. Ének az esőben című örökzöld musicalt tekinthettük meg az Operett színházban. Csodálatos előadás volt. A mindent elsöprő nagy szerelem, no és persze a bőrig ázás is garantált volt! Margitszigeti sétajárat kisvonatával kirándulást és történelmi sétát tettünk. Felelevenítettük a Margitsziget történetét és nevezetességeit.

A második félévben is érdekes témákkal és programokkal készülök. Szeptemberben a Hunyadi Tér/Zene- Zene következő koncert sorozatát hallgatjuk meg. Október 17-én meg tartjuk a Fehérbot nemzetközi ünnepét.  Novemberben színházba fogunk elmenni. Decemberben karácsonyi ünnepséget tartunk.

Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező

Újpesti lámpások programjai

Újpesti látássérült tagokkal  januárban ellátogattunk a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeumba.

A képen a tagok láthatóak

A kiránduló tagokkal februárban meglátogattuk a múlt egyik régi kórházát, a Szikla kórházat. Áprilisban megtanultunk közösen bográcsban főzni, ami mindenki számára hasznos tapasztalat volt. Májusban újabb csodás élménnyel gazdagodtunk. Ellátogattunk a Gödöllői Botanikus kertbe.

A képen az újpesti klubtagok láthatóak a botanikus kertben

Júniusban a Margit-sziget állatvilágát és a sziget csodáit fedeztük fel egy közös élményséta keretében. Júliusban egy vártámadásra szántuk el magunkat a Dinnyési Várpark meg látogatásával.

Az újpesti klubtagok egy vármakettet állnak körül

Terveinkben szerepel a Budakeszi Vadaspark felfedezése.

Panka és Era

Pályázati felhívás

Egyesületünk ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítjük az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2018-2019-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2018-2019-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.

Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 50000,- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:

A pályázati felhívás és adatlap 2018. július 10-től letölthető ide kattintva, illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete:
Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 789-885
E-mail: budaors@vgyke.com

Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B.
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com

Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete:
Telefon: (70) 387-5263
E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete:
Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. szeptember 3. hétfő.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2018. szeptember 3. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás pontos határideje 2018. szeptember 3. hétfő, 15 óra.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2018. szeptember 14. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai illetve email úton értesítést kap. A nyertes pályázók listája a döntést követően elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2018. november 15-ig van lehetőség.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2018. július 09. és november 15. közé esik, illetve amennyiben a számla a VGYKE nevére vagy a pályázó nevére szól. Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását amennyiben a VGYKE nevére szól a számla ( VGYKE 1146 Budapest Hermina u. 57. adószám 18185030-1-42 ) kell kiállítani. A számla a pályázó nevére címére is kiállítható. A számla eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán le kell adni, melyről kap egy másolatot. A támogatás a számla leadásakor, utófinanszírozásként, készpénzben kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Budapest, 2018. július 09.

Táborozás – mint a görögök

Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.

Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.

Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!

Érdeklődni az acdc@vgyke.com email-címen, regisztrálni pedig ide kattintva lehetséges.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

az fszk logója

az emmi logója

Mi történt velünk januártól?

Januárban nagyon szép programmal kezdtük meg az évet. Klubtagokkal elmentünk az Erkel Színházba és megnéztük Johan Straus „Cigány báró” című művét csodálatos előadásban. A klubnapon „Legyen Ön is milliomos” vetélkedőt játszottunk. Farsang havában népdalénekes vendégünk szórakoztatott minket.

Márciusban a Szemléletmód munkatársai voltak a klubnap vendégei. Otthonában köszöntöttük a VGYKE legidősebb tagját 102-ik születésnapja alkalmából.

A képen Margitka néni látható, balján Terike, a kerületi közösségszervező, jobbján Fodor Ágnes a VGYKE elnöke és mellette Ádámné Szladovits Valéria

Nagy örömmel mentünk az MVGYOSZ Székházában tartott nőnapi rendezvényre. Egy ásványbörzén és kiállításon is voltunk. Áprilisi klubnapon a Költészet napja alkalmából vers került középpontba Mátyás Rita előadásában. Voltunk még Táncdalfesztiválon, és Molnár Piroska színművésszel beszélgettünk egy Pódium est keretében.

Májusban a Láthatár bolt kínálatából vásárolhattunk a klubnapon. A Zeneakadémiára hangversenyre mentünk, egy másik alkalommal a Margitsziget szépségeiben gyönyörködtünk.

Júniusi klubnapon dr. Kis János szembetegségekről tartott előadást. Elmentünk a Szent István Bazilikába és tárlatvezetéssel még több ismeretet kaptunk erről a nagyon szép és nevezetes épületről. A kupola kilátójából pedig megcsodálhattuk Budapest gyönyörű körpanorámáját.

óbudai látássérültek a főoltár előtt

Októberben a Fehér bot napja alkalmából előadói délutánt tartunk vak és látó fellépőkkel a Békásmegyeri Közösségi házban. Ősszel elmegyünk még az Országházba, és egy színházi előadást nézünk meg. A klubtagok nagy örömmel vesznek részt a programokon.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Tábori érzékenyítés Újpesten

Két napon át nagyon sok újpesti táborozó csoport vehetett részt az Egyesületünk által szervezett interaktív  szemléletformáló foglalkozásokon. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy sok diák már korábban találkozott velünk, így láthattuk mennyi eredménye volt az eddigi programjainknak.

Újpesti diákok állják körbe az asztalt, ahol az Egyesület munkatársaival játszanak

A foglalkozások rövid bemutatkozással kezdődtek, majd egy interaktív beszélgetés keretében közösen kitaláltuk, hogy kik a látássérültek és milyen segítségekre lehet szüksége egy vaknak vagy egy gyengénlátónak. Megbeszéltük a segítségnyújtással kapcsolatos kérdéseket, válaszoltunk is a gyerekekben felmerült ilyen jellegű kérdésekre.

Andi és Robi beszél a diákokhoz a Braille-írásról

A beszélgetés végén bemutattuk a Braille-írást, ami iránt nagyon sikerült felkelteni az érdeklődést, mivel lehetőséget biztosítottunk egy írógépen a kipróbálásra is. Így mindenki lelkesen figyelt, hogy megértse a pontírás titoktatos rendszerét.

Tanai Csaba kutyás bemutatót tart

Egy vakvezető kutyus, Bonca is megjelent a beszélgetés soron következő részében, ahol a gazdija elmondta a legfontosabb tudnivalókat a segítőnek nevelt kutyákról. A gyerekek szabadon kérdezhettek és éltek is a lehetőséggel.

Nánai Erika és Csaba beszélget a kityát simogató diákokkal

Ezt követően a gyerekek megsimogathatták a kutyát és feltehették négyszemközt is a kérdéseiket.

A diákok a Braille-írógépet próbálják ki Andi segítségével

A program végén le lehetett ülni egy asztalhoz, ahol szabadon, de segítséggel lehetett Braille-írásos szöveget alkotni egy írógépen. Nagy örömmel tapasztaltuk meg, hogy minden gyerek élt a lehetőséggel.

Tanai Csaba a színházteremben tart előadást a kutyákról

A megszokott játékok helyett hangfelismerős játékot használtunk. Előre rögzített hangokat kellett azonosítani, melyek között könnyebbek és nehezebbek is voltak. Akik korábban már találkoztak velünk, e miatt és a foglalkozás többi eleme miatt is egy teljesen felújított, interaktívabb és dinamikusabb programon vehettek részt.

Őszintén reméljük, hogy ez alatt a két nap alatt nagyon sok diáknál el tudtuk érni, hogy ne féljenek a látássérültektől, merjék őket megközelíteni és sikerült annyi élményt biztosítanunk, amivel fel tudják majd ismerni a helyzeteket amikor szükség van a segítségükre és képesek is lesznek segíteni!

Kulmann Tiborné (Erika) és Széles Attilláné (Panka)
közösségi civilszervező

Figyelem! Ismét lesz lehetőség gyógycipőt készíttetni

A cipőket katalógusból lehet kiválasztani, melyet előzetes mintavétel alapján személyre szabottan készítenek el. Ortopéd orvossal együtt előre egyeztetett időpontban lábvizsgálatot tartunk.

A gyógyszerkeretet nem érinti.

Amennyiben nem rendelkeznek Közgyógy igazolvánnyal, a cipők ára kb. 20.000 Ft, elkészítési idő két hónap.

A modellek megtekinthetők a www.betet-kft.hu oldalon.

Minimum 10 fő jelentkezését várjuk, akik szeretnének élni a lehetőséggel.

Jelentkezni lehet személyesen a Láthatár boltban, Cím: 1146 Budapest, Hermina út 57,
e-mailben a lathatar@vgyke.com címen
illetve az alábbi két telefonszámon :
(1) 384 55 41,
06 70 383 36 11

Nyitva tartás:
Hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 09.00-17.00 óra között
péntek: 09.00-15.00 óra között

Várjuk jelentkezését!

A képen egy elegáns szürke cipő látható

A kép forrása: https://toms.com

Szülinapot ünnepeltünk a kispesti családsegítőben

Júliusi klubnapunkon szülinapunkat ünnepeltük. Immár harmadik éve tartjuk klubrendezvényeinket a Táncsics utcai családsegítőben. Nagyon megszerettük ezt a helyet, jó kis közösség kovácsolódott össze, és a családsegítő munkatársai is szívesen segítenek bármiben, amit ezúton is köszönünk!

Ha szülinap, akkor nosztalgiázás… Felelevenítettük az elmúlt év eseményeit. Visszatekintve csodálkoztunk, hogy milyen sokfelé jártunk, mennyi tartalmas és kellemes programban volt részünk. A szülinapi kvíz nagy sikert aratott, majdnem telitalálatos lett.

Zsu, a kerületi szervezők egyike, felvágta és kiosztotta a szülinapi tortát

Domoszlai János gitározott, énekelt, az új charangóján pedig kellemes Dél-Amerikai dallamokkal köszöntött bennünket.

Ismertettük a segédeszköz pályázat feltételeit, és megbeszéltünk mindent a július 25-i Agárdi buszkirándulással kapcsolatban.

Aztán következett a délután fénypontja, a szülinapi lúdláb torta. A gyertyák elfújása után kötetlen beszélgetés, sztorizgatás, igazi szülinapi hangulat kerekedett, sok zenével.

A két kispesti szervező, Zsu és István, kezükben a szülinapi tortával

Azt kivánom születése napján:
Legyen áldás minden gondolatján,
Reggel, este boldogság köszöntse,
Munkájának legyen jó gyümölcse.
(Zigány Árpád)

Happy Birthday Kispesti Lámpás Klub!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Jogi Kisokosunk is megújul

A jog és a jogszabályok bonyolultak, unalmasak, legfőképpen pedig érthetetlenek. A szerződések hosszúak, bikkfa nyelven íródnak, és hiába nem értjük őket, mégis alá kell írnunk néhányat életünk folyamán. A megvásárolt termék elromlik, visszavisszük a boltba, és mivel nem tudjuk jogainkat, sokszor az eladó jóindulatára vagyunk utalva. Ki tudja ugyanis, hogy mi a különbség garancia és szavatosság között? Munkaviszonyt is sokan létesítünk, de olykor megbízási szerződés áll a lap címeként. Mi a különbség? Lakáseladáskor vagy vásárláskor mire figyeljünk? Mi az a cégszerű aláírás? Mit jelent a jelzálog? Hogyan lehet egyáltalán szerződést kötni? És végrendelkezni?
Vannak-e külön jogai a fogyatékosoknak? Mik ezek, és miért “jók” nekünk?

Kérdés kérdés hátán, és nem segít, ha megpróbáljuk elolvasni a kezünkbe kapott papírokat, mert csak egyre jobban kétségbe esünk, mert nem értjük őket. A megfelelő paragrafusokat kikeresni is hiábavalóság. Ez pedig teljesen természetes, hiszen tudástárunkból hiányoznak azok az alapfogalmak, melyek egy-egy jogi szöveg megértéséhez szükségesek.

A megújult jogi kisokos nem kevesebbre vállalkozik, minthogy rövid, közérthető leckéket adjon a jogról nem jogászoknak abból a célból, hogy mindenki saját maga szakember bevonása nélkül megérthesse az élete során elé kerülő jogi szakszövegek tartalmát.

Természetesen nem vállalkozunk arra, hogy egy jogi egyetemi tananyagnak megfelelő tudástárat szerkesszünk, ugyanakkor megpróbáljuk kalauzolni a Kedves Olvasót a jog útvesztőiben. Próbálunk hálót adni hal helyett, hogy az alapvető jogi ügyeiben bárki könnyebben eligazodjék.

Kérdéseket, témafelvetéseket szívesen várunk, miről szeretnének olvasni, hallani.

Leveleiket az ügyfélszolgálat címére várjuk. A tárgy mezőbe írják be, jogi kisokos.
Ügyfélszolgálatunk e-mail címe: ugyfel@vgyke.com

Reméljük, 2018. szeptemberétől havonta új leckével jelentkező rovatunk elnyeri tetszésüket!

A képen kalapács és mérleg látható, mint ami a bírói igazságszolgáltatás jelképe

Forrás: www.jogsegely.sk

VGYKE