Több helyen is megjelent a VGYKE sajtóközleménye
http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/motivacios_taborok_latasserulteknek
http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/motivacios_taborok_latasserulteknek
http://medicalonline.hu/kitekinto/cikk/motivacios_taborok_latasserulteknek
Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.
Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.
Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!
Érdeklődni az acdc@vgyke.com email-címen, regisztrálni pedig ide kattintva lehetséges.
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.
Feri Feszt Prevenciós Nap a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából júniusban az FMK-ban.
A diákok az érzékenyítésünket érdeklődve figyelték és kipróbálták.
Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők
Egy váratlan meghívásnak eleget téve mentünk el Tiszadobra kirándulni, hogy megnézzük mindazt, amit az Andrássy-kastély környékén csak lehetséges.
Maga a kastély azért különleges, mert a Loire folyó mellett épült lovagi várkastélyok mintájára épült úgy, hogy egyes elemeiben a vajdahunyadi vár is modellként szolgált. A klubnapokon folytatott családtörténeti beszélgetésekből álló sorozat szempontjából is érdekes volt számunkra a helyszín, mert most egy olyan kastélyt látogathattunk meg, mely ki volt téve fosztogatásnak.
A kastély felkeresésének a nehézsége, a település eldugott jellegében van. Valószínűleg a békés, nagyon nyugodt környezet ára, a nagyon-nagy távolság minden nagyobb településtől. Ez számunkra azt jelentette, hogy két óránál is hosszabb út során érkeztünk csak meg. Azonban amint beléptünk a parkba, egyből megcsapta az orrunkat a nagyon finom virágillat.
A kastélybeli túránk során elhangzott, hogy a korábbi kifosztások miatt, a gyűjteményben kevés eredeti darab van, így kölcsönkért tárgyakkal egészítették ki a tárlatot. Az eredeti darabok között azonban nagyon egyediek is vannak. Például apró mozaikokkal díszített asztallapok vagy kézzel hímzett bútorszövetek, melyen mesék jelenetei kelnek életre, illetve a kastély valamelyik főurától származó festmények. Sokunk életében először látott velencei tükröt, amely a ráeső fénynek a legnagyobb részét visszaveri, így más képet ad, mint egy megszokott tükör. Bár ezt nem tudtuk annyira jól ellenőrizni, azért sokat kísérleteztünk vele.
A tárlat megtekintése közben izgalmas történeteket hallgathattunk meg a gyűjtési folyamatról, amelynek a kiállított anyagokat köszönhetjük. Teremről-teremre vándorolva merülhettünk el a főúri bútorok történetébe, szinte minden egyes sarokban valami olyat hallva, amit máshol még nem mondtak el a többségünknek.
A kastély a II. világháború után gyermekotthonként üzemelt pár évtizedig, majd amikor üresen maradt, akkor kezdték el átalakítani, egy hatalmas renoválás keretében. Ennek köszönhetően ma már a falak és a világítás is teljes mértékben a kiállótéri funkciót tudják szolgálni. Ennek nagyon örültünk, mert a gyengénlátók részére ez nagyon ideálisnak bizonyult.
A kastély belső részei után kimentünk a parkba sétálni, ahogy újabb élmények vártak mindannyiunkra! Az egyik legnagyobb élmény a bukszusokból kiépített labirintus volt. Igazat megvallva nem nagyon lehetett benne eltévedni, de nem azért, mert annyira ügyesek voltunk, hanem azért, mert kevés volt benne a zsákutca.
A labirintus nagyon izgalmas és kellemes élménynek bizonyult, de a merészebbeknek egy másik lehetőség is megnyílt: a Tisza holtágának a felkeresése. Ebben annyi nehézség volt, hogy a part megközelítése egy vadonnal felérő úton volt lehetséges, valamint le kellett ereszkedni egy meredekebb részen is. Ezzel a lehetőséggel néhányan éltünk is, ahol nagyon sok kellemesen illatozó virágbokor mellett haladtunk el.
A túra közös folytatásaként szabadon legeltetett állatokkal találkozhattunk, ahol egy rövid ismertetőt hallgattunk meg az ilyen jellegű állattartásról. Sajnos ez utóbbi programelemre szívesen szántunk volna több időt is, de majd talán egy másik kirándulás keretében pótoljuk és jobban elmélyedünk a szabadon tartott kecskék, malacok és szarvasmarhák világában.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítségét és támogatását, hogy ez a kirándulás megvalósulhatott!
Neumann Károly
közösségi civilszervező
2018 augusztus 28-án, kedden 10.00 órától klubprogramunk alkalmából a 14. kerületben található Paskál Gyógy- és Strandfürdőbe (1141 Budapest, Egressy út 178) megyünk egy egész napos strandolásra.
Találkozó: 09.00 órakor a Népliget Metróállomás Kőbánya Kispest felől érkező peronon.
Belépő: a sikeres pályázatunknak köszönhetően a programra időben jelentkezőknek a részvétel ingyenes.
A strandon egyéb fogyasztást mindenkinek saját magának kell rendeznie.
Jelentkezni 2018. augusztus 25-ig az alábbi elérhetőségeken lehet:
Juhos Róbert: 06 70 377 32 35
Mészáros Gábor: 06 20 9436 289
Email: lampas.bp18@gmail.com
Mindenkit szeretettel várunk!
Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők
A kép forrása: http://termalonline.hu
Találkozás ideje: 2018. 07. 24- én (szerda) 17 óra.
Helyszíne: Városliget volt. Félévzáró megbeszélést tartottunk. Felelevenítettük az elmúlt hónapok eseményeit, továbbá megbeszéltünk a második féléves klub és programunk témáit. Majd sétáltunk a zöldben. El is fáradtunk. Beültünk egy kerthelységbe egy-egy üdítő mellé.
Kellemesen elbeszélgettünk. Nagyon jól éreztünk magunkat. Elköszöntünk egymástól a szeptemberi klubnapunkig.
Terézváros Önkormányzat által támogatott program!
Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező
Hogy mit mondanak a betegeim? Az attól függ. Vagy azt, hogy: Béla, aranyat ér a keze. Mindig csak magához szeretnék járni, mert enyhültek az izomfájdalmaim. Vagy azt, hogy: Nem megyek többé magához, mert a masszírozás óta fáj a hátam. Néha nehéz eldönteni, hogy dicséret valami vagy korholás: Azért nem jövök máskor, mert túl sokáig kellett várnom.
Forrás: Gy. Dobos Mariann: Közösséget építünk – Egy látássérült szervezet élete
Fotó: Molnár Béla
Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.
Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.
Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!
Érdeklődni az acdc@vgyke.com email-címen, regisztrálni pedig ide kattintva lehetséges.
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.
Az elmúlt időszak mérföldkőnek számító eseményének okán, a Gépház vendége az Informatika a Látássérültekért Alapítvány elnöke, Szuhaj Mihály volt.
Egy országos program keretein belül, Magyarországon a világon harmadikként ingyen elérhetővé vált a Jaws képernyőolvasó, illetve a Magic és Zoomtext képernyőnagyító alkalmazások teljes értékű egy éves liszensze minden látássérült, és olvasási vagy látási nehézségekkel küzdő magyar állampolgár számára.
Ezt az Informatika a Látássérültekért Alapítvány menedzselésével a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkársága bonyolította le, a szoftverek teljesen jogtiszta liszenszei pedig az olvasásban akadályozott magánszemélyek, és az őket foglalkoztató vagy oktató intézmények számára is díjmentesen igényelhetők, kizárólag elektronikus úton, egy nagyon egyszerű regisztrációt követően.
A július végi adásban a műsorvezetők Szuhaj Mihályt erről az országos programról kérdezték, kiemelve – a teljesség igénye nélkül – az alábbiakat:
Ha lemaradtak, vagy újra meghallgatnák a július 27-én pénteken elhangzott műsort, azt megtalálják a Gépház archívumában vagy ide kattintva, illetve az alábbi oldal alján:
http://gephaz.hobbyradio.hu/a-kisegito-szoftverek-orszagos-liszenszerol-kerdeztuk-szuhaj-mihalyt-az-infoalap-elnoket/
Kép forrása: www.iffinformatika.hu
Fotó: Molnár Béla
Vak emberként masszőznek készültem. Tizennyolc éve vagyok a pályán, és még mindig elégedettséget érzek egy-egy jól sikerült műszak után. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek azért jönnek hozzám, hogy távozzon belőlük a feszültség. Mondják is sokszor, mennyire feltöltődtek.
Forrás: Gy. Dobos Mariann: Közösséget építünk – Egy látássérült szervezet élete
A Ferencvárosi Művelődési Központ bezárja kapuit a nyárra, ezért egy rendhagyó klubnapot tartottunk.
A klubunkat összekapcsoltuk az Örökifjak klubjával ahol örökzöld slágerekre bulizott mindenki. A zenés szórakozás előtt megbeszéltük a tagokkal a nyarat.
Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők
A Park az egykori Északi Fűtőház vontatási telepén, a Tatai út 95. szám alatt található. 2000 július 14-én nyitotta meg kapuit, ahol 70.000 m2 alapterületen több mint 100 vasúti járműkuriózum parkol az 1870-es gőzmozdonyoktól a nagyteljesítményű villamos mozdonyokig, közülük ötven ritka mozdony, sínautók, kézi-és motoros hajtányok, mérő kocsi, gőzdaruk, hóekék, hómaró gépek és egyéb különlegességek, a legszebbek, a legértékesebbek vannak összegyűjtve.
Hatalmas az 1911-ben épült, a maga nemében páratlan 34 állásos körfűtőház ahol a nosztalgiamozdonyok állomásoznak, így például az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a legendás Árpád motorvonat a harmincas évekből ami, 2 óra 57 perc alatt tette meg a Budapest-Bécs közötti távolságot. A nagycsarnokban felültünk egy emeletes vonatra, illetve megcsodáltuk a nosztalgia járművek büszkeségét az 1912-ben épült elegáns teakfa étkezőkocsit, amely a mára fogalommá és nosztalgikus emlékké vált híres Orient Expressz mozdonya mögött robogott.
Felmentünk a fordító állásra, ami a vonatok megfordítására szolgál. Kis kalapáccsal meghallgattuk, hogy mi a különbség egy ép és egy törött vonatkerék hangja között. Hatalmas „Vasparipák” és hatalmas kerekek, óriási motorok és jellegzetes szagok teszik élményszerűvé a helyet.
A Magyar Vasúttörténeti Park állandó kiállítások mellett, áprilistól – novemberig várja az egész napos, vasúti élményekkel teli kikapcsolódásra vágyó látogatóit
A gyerekeknek családokat biztonságos játszótér, büfé kocsi, KRESSZ-pálya, vasútmodell kiállítás és sok-sok érdekes és izgalmas élmény nyújt.
Érdemes ellátogatni a Gőzmozdonyok Találkozójára, amikor befűtött, nagy gőzmozdonyokat mutatnak be, vagy az Európai Kerti Vasutak Találkozójára, melyen a vendégeknek kicsiny gőzmozdonyok felvonulása nyújt maradandó élményt.
Ebből egy pici ízelítőt, mi is kaptunk, amikor felültünk és körbevonatoztuk, egy kis kerti vonattal a Parkot. Érdemes kipróbálni az élményt kicsiknek és gyermeklelkű nagyoknak is.
Igazi történelem volt a vasúton.
Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők