Egyesületünk ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítjük az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:
Egyszemélyes háztartásban élők
szintén látássérült házas- vagy élettárssal, illetve más látássérült családtaggal élők
halmozott fogyatékossággal élők
időskorúak
Gyermekét egyedül nevelő látássérült személyek
Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2018-2019-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2018-2019-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.
Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.
Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 50000,- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.
Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:
nagyítók, speciális szemüvegek
tévére és számítógépre csatlakoztatható elektronikus nagyító eszközök
informatikai eszközök (szkenner, notebook, monitor, stb.)
mobiltelefonok (kivéve Iphone)
beszélő konyhai és egészségügyi, illetve egyéb eszközök (vérnyomás- és vércukorszintmérő, lázmérő, konyhai- és személymérleg, színfelismerő, címkéző toll)
beszélő- és Braille órák, zsebórák
fejlesztő játékok
fehérbotok
A pályázati felhívás és adatlap 2018. július 10-től letölthető ide kattintva, illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:
VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com
A pályázatok benyújtási határideje: 2018. szeptember 3. hétfő.
A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.
Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2018. szeptember 3. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás pontos határideje 2018. szeptember 3. hétfő, 15 óra.
A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2018. szeptember 14. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai illetve email úton értesítést kap. A nyertes pályázók listája a döntést követően elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2018. november 15-ig van lehetőség.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2018. július 09. és november 15. közé esik, illetve amennyiben a számla a VGYKE nevére vagy a pályázó nevére szól. Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!
Nem bírálható el az a pályázat, amely:
nem a VGYKE rendes tagja által került benyújtásra
hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve, ideértve az olvashatatlan kitöltést is, illetve ha az eszköz típusa és bruttó beszerzési ára nincs feltüntetve
valótlan adatokat tartalmaz
a megpályázott eszköz a kiírásnak nem felel meg
a pályázó a VGYKE tisztségviselője
A megpályázott eszköz megvásárlását amennyiben a VGYKE nevére szól a számla ( VGYKE 1146 Budapest Hermina u. 57. adószám 18185030-1-42 ) kell kiállítani. A számla a pályázó nevére címére is kiállítható. A számla eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán le kell adni, melyről kap egy másolatot. A támogatás a számla leadásakor, utófinanszírozásként, készpénzben kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.
Budapest, 2018. július 09.
látássérült Archives - Oldal 192 a 369-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Pályázati felhívás

Jó gyakorlatok a foglalkoztatásban: VGYKE
Az FSZK TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja az elmúlt év folyamán több helyszínen gyűjtött foglalkoztatási jó gyakorlatokat. Mindenhol találtak számos, megosztásra érdemes megoldást: az érdeklődők – többek között – brand-építéssel, bérmunka-végzéssel, stratégiakészítéssel, innovatív technológiák alkalmazásával kapcsolatos követésre méltó, jól működő megoldásokról olvashatnak.
A munkacsoport munkatársai legutóbb a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületénél jártak. Az egyesület a foglalkoztatás terén a szolgáltatásnyújtást részesíti előnyben, szemben a termék-előállítással. Minden tevékenységet megváltozott munkaképességű munkavállaló végez; közöttük vannak vak, gyengénlátó, de látó személyek is. Fő tevékenységük a gyógymasszázs, amit külső igénybevevők számára biztosítanak. Ugyanakkor nagy gondot fordítanak a látássérültek közösségének építésére és számukra rehabilitációs szolgáltatások nyújtására is.
A Ferencvárosi Művelődési Központ családi, egészség és sportnapot rendezett.
Nagyon jó hangulatban telt az érzékenyítés, sok érdeklődő volt.
Oláh Anna esélyegyenlőségi referens és Rapi István ifjúsági-és drogprevenciós referens is kipróbálta a különböző érzékenyítő játékokat.
Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők
Táborozás – mint a görögök
Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.
Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.
Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.
Megismerkedtünk Matyófölddel
Még a tavasz kezdetén kaptunk egy kecsegtető ígéretet egy matyóföldi kirándulásra, ami minden baljóslatú előjel ellenére valóra válhatott. Ezért nagy örömmel mentünk el Mezőkövesdre, hogy megismerjünk mindent, amit csak lehetséges egy nap alatt megismerni a matyókról.
Az odaút alatt nagyon sok dolgot megtudhattunk arról mire számíthatunk, így várakozásokkal telve érkeztünk meg Mezőkövesdre. Mezőkövesd magyarországi viszonylatban körülbelül a századik legnagyobb város, tehát nem számít annyira nagynak, de a helyszínen nem ezt éreztük. Az utóbbi Budapesten kívüli kirándulásaink alkalmával sokkal kisebb településekhez szoktunk hozzá, így nagyon meglepődtünk a város méretén. A város körülbelül akkora, mint Budapest első három kerülete és a XII. kerület együttesen.
Az első állomásunk a Matyó Múzeum volt, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Ott megismertük milyen elemei vannak a matyó díszítéseknek, hogyan váltak ismertté és mekkora a tényleges jelentőségük. Megtudtuk, hogy a matyó megnevezés a környék katolikus lakóira utal, vagyis nem minden ott élő ember matyó és ezért nem minden a környéken lakó ember családi fotói között találhatunk szépen hímzett ruhadarabokat.
A bemutatott kiállítási tárgyakból megismerhettük a matyó hímzésen túl a matyó bútordíszítést és sok minden mást is, ami a színvilághoz és a formavilághoz kötődik. Ezeken keresztül ráébresztettek minket arra, hogy a matyó kultúra több a hímzésnél és a ruházkodásnál, csak éppen a hímzéses munkák kerültek leginkább a figyelem középpontjába.
A múzeum egyik tárlatvezetője nagyon készségesen válaszolt minden kérdésre, melyekből nem volt hiány. Kiderült, hogy a színeknek egy teljesen jól követhető jelentése is van a díszítésekben. Számunkra meglepetést okozott, hogy a gyász színe a zöld, nem pedig a fekete. Sőt, a fekete a föld szimbóluma, melyből a termékenység és az élet származik, vagyis pozitív jelentést hordoz. Még arról is szó esett, hogy a matyó díszítést milyen módon lehet felismerni és megkülönböztetni a többitől.
Ezt követően mentünk át a közeli templomba, melynek különlegessége egy olyan freskó, melyen a matyó ruhákba öltözött emberek is megjelennek. Természetesen maga az egész templom lenyűgöző volt a díszítései és a festményei miatt.
A templom történetét és a képi világát is alkalmunk nyílt megismerni, amelyről elmondhatni, hogy valóban nem mindennapi. Bár kifejezetten azért mentünk oda, hogy a matyókról tudhassunk meg a lehető legtöbbet, nagyon sok érdekes információval lettünk gazdagabbak.
Ezt követően egy kisebb városnézésen vettünk részt, ahol megismerhettük azt, hogy egy ekkora méretű, ilyen hírű városnak milyen problémái vannak és ki tudják-e használni az adottságaikat. Mivel mostanában elég sok ilyen jellegű beszélgetésben volt részünk, így nagyon sok kérdésünk volt. Számunkra nagyon érdekes volt a repülőtér, de sajnos arról csak elbeszélést hallhattunk, nem kereshettük fel. Felmerült a lehetősége, hogy egy másik alkalommal megpróbálunk majd oda is eljutni, mert ez a jelenleg éppen nem aktív repülőtér, a második legnagyobb repülőtér az országban.
A mezőkövesdi kirándulásunk információkban is és újdonságokban is nagyon gazdag volt, nagyon köszönjük mindenkinek az áldozatos segítségét, amely lehetővé tette számunkra ezt a kirándulást!
Neumann Károly
közösségi civilszervező
A Kreatív Hobby Alkotóműhely a rákosmenti klubon
Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2018 augusztus 7-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk ismét a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)
Klubnapunkra meghívtuk Czifra Erikát, aki itt a kerületünkben a Dominika Kreatív Hobby és Alkotóműhely vezetője, és aki már tavaly decemberben felajánlást tett a nekünk, hogy szívesen tartana kézműves foglalkozást a klubban. Most ennek jött el az ideje, mert Erika ősztől tematikus foglalkozásokat tart iskolásoknak, így most tud hozzánk jönni. Így már jó előre felkészülünk a karácsonyra, és elkészítjük az egyszerű, de nagyszerű kis kopogtató díszeket, amiket haza is lehet vinni, és fel is lehet ajánlani a Lámpások karácsonyi vásárára. Az érte kapott adományok klubunk anyagi helyzetét javítják. A fennmaradó időt beszélgetéssel, eszegetéssel töltjük ki, nem feledkezve meg a név,- és születésnaposainkról sem.
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
A kép forrása: http://17.kerulet.ittlakunk.hu
A látássérültek életével ismerkedtek a visegrádi diákok
Gyógymasszőrünk: Gál Ákos
Fotó: Molnár Béla
Igazán szeretem ezt csinálni. Érzem, hogy nekem is jót tesz, nem csak a klienseknek – fizikai és lelki szempontból egyaránt. Főleg, ha azt hallom, hogy: Magának gyógyító kezei vannak, Ákos! Ez komoly munka, de nekem kikapcsolódás is egyben.
Forrás: Gy. Dobos Mariann: Közösséget építünk – Egy látássérült szervezet élete
Megújult a VGYKE honlapja
Igazi csapatmunka volt: hosszú és kemény szakmai egyeztetések és megbeszélések követték egymást. Bár korábban is megtalálhatóak voltak azok az információk, melyek elengedhetetlenül szükségesek a látássérültek számára, ám ezek elérhetőségét tettük egyszerűbbé, érthetőbbé, könnyen megkereshetővé.
Továbbra is megtartottuk a főoldalon található négy információs dobozt, melyek egyesületünk zászlóshajói:
Honlapunk középső részén a Hírek és Hirdetmények rovatok változatlanul gyors és pörgő ritmusban közli a lámpásklubok híreit, illetve más, fontos eseményeket, programokat.
Kellemes böngészést kívánunk Mindenkinek!
VGYKE Sajtóiroda
Táborozás – mint a görögök
Ismeretes, hogy az európai kultúra bölcsőjét jelentő Görögországban hajdan a nagy tanítók sokszor a szabadban, egy szent ligetben tartották előadásaikat. A természet közelsége ugyanis jó hatással van az elmére és a testre.
Hasonló élményben lehet részük azoknak a látássérült egyetemista, főiskolás vagy diplomás fiataloknak, akik jelentkeznek a VGYKE alsótoldi táborába. Négy előadó és tréner fejleszti az elméjüket, sétálhatnak a patak mentén és az erdőben, vagy lovagolhatnak és tehetnek egy kört a lovaskocsival. A Toldi Ház udvarán pedig napozóágyak, trambulin, kis medence és szalonnasütő hely áll a csapat rendelkezésére. Különbusszal és személyi segítőkkel jövünk-megyünk.
Időpont: 2018. augusztus 31-szeptember 3., péntektől hétfőig.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezz gyorsan!
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.
Szép nyári délután fagyizni mentünk Óbudán!
Mivel nyáron a Közösségi ház zárva tart Békásmegyeren, klubnapunk helyszíne a Don-Bosco cukrászda volt. Ilyenkor nem tudunk ugyan szokott létszámban a klubtagokkal együtt lenni, mert sokan nyaralnak, vagy a meleg miatt nem tudnak eljönni. Ha kevesebben vagyunk, beszélgetni akkor is lehet.
Július 20. – án kellemes szép nyári délután leültünk a cukrászda teraszán és finom fagyival hűsítettük magunkat a melegben. Beszélgetni kezdtünk azokról a dolgokról, melyekben közös volt az érdeklődésünk. Tervezgettünk szabadidős programokat is. A nyár számtalan lehetőséget kínál a kikapcsolódásra.
Ráadásul nem is kell nagyon messzire menni, mert az Óbudai nyár rendezvényei idén is jobbnál-jobbak. Észre sem vettük, hogy beszélgetés közben milyen gyorsan eltelt az idő és közben a finom fagyink is elfogyott.
Ide máskor is eljövünk!
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Gyógymasszőrünk: Balog Géza
Fotó: Molnár Béla
Voltam én már nyomdász, lakatos és cselgáncsedző is. De 2006-ban látássérült lettem. Megtanultam a masszírozást, és szívesen csinálom. Talán jól is, mert sorban állnak a betegek, hetekre előre betelik a naptáram. Egyikük úgy fogalmazott: Annyit kell rád várni, mint egy csípőprotézisre!
Az idézet forrása: Gy. Dobos Mariann: Közösséget építünk – Egy látássérült szervezet élete