Kirándulás a Tündérhegyen
Május 22-én ismét kirándulni megyünk a Tündérhegyre és még lehet jelentkezni!

A kép forrása: https://utazom.com
A kirándulás délelőtt 10 órától indul el és megközelítőleg 14 óráig fog tartani. Az időtartam a bejárt utak nedvességén és a résztvevők lehetőségeinek a függvényében módosulhat.
A kirándulás első találkozóhelye a Boráros tér, második találkozóhelye a Normafa. Onnan megyünk át az erdőkön keresztül a Tündérhegyre, számos érdekes és szép helyen haladva át. A kirándulás közben egyedülálló kilátás, madárcsicsergés, friss levegő, valamint az erdő különleges illatai kínálnak teljesen egyedülálló élményt.
A terep közepesen nehéz, sok benne a meredek szakasz. Terepjárásra alkalmas, nem csúszós lábbeli, hosszú, zárt ruházat ajánlott mindenkinek. Esőben, illetve rossz időben is elindulunk. A túra ideje alatt nem lesz elérhető mosdó vagy étkezőhely!
A túra végén BKK busszal megyünk el a Nyugati pályaudvarig, a metróállomásig.
Jelentkezni a lampas.ujbuda@gmail.com címen vagy a 0670-984-1745-ös telefonszámon lehetséges.
Neumann Károly
közösségi civilszervező
Az Átrium Film-Színház épülete
Ezúttal egy jellegzetes budapesti épületet választottam, az Átrium Film-Színház épületét, amely építészeti jelentőségén túl azért is fontos, mert a színház évadról évadra nagy számban tűz műsorára akadálymentesített előadásokat is.

A fekete-fehér fotón a film-színház épületének 1969-es állapota látható, úgy ahogy az utca embere is megszemlélhette akkoriban. A főbb jegyek változatlanok, de pár apró érdekes részletet felfedezhetünk a fotón: a mozi előtt parkoló fehér Volkswagen bogarat és a Trabantot, az épületen virító Május 1. neonfeliratot, ugyanis ekkoriban már Május 1. mozinak hívták az Átriumot. A fotó nappal készült, az emberek jönnek-mennek az utcán, egy férfi hóna alatt létrát cipel.
De lássuk, hogy hogyan is néz ki ma az Átrium Film-színház!
A Margit körút zsongásába épült fel 1937-ben a híres Kozma Lajos építész tervei alapján a hét emeletes lakóépület, melynek földszintjére már a kezdet kezdetén is mozit, tehát mozgófilmszínházat terveztek. Az épület stílusa letisztult és egyszerű: szürkés kő hatású burkolata van a falaknak, egyforma négyzetes ablakai szalagszerűen futnak egymás alatt, egymás mellett háromszor négy ablak található. Az ablakkeretek vidám, meleg narancssárga színűek. Játékosan megbontják a mértani szigort. Egy-egy lakáshoz íves, pirosas-narancs színre festett korlátós erkélyek is kapcsolódnak. Ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy az épület ugyanolyan lehangoló látványt nyújt, mint a lakótelepek kockatömbjei, de ez mégsem így van. Az apró színes elemek vidámságot, egy kis játékosságot visznek a mértani formák közé.
A bejárat fehér és narancs keretes üvegajtajai fölött íves tető található, az előtető fölött elegáns neon betűkkel olvasható a film-színház neve: Átrium. Éjszaka felkapcsolják a neon betűket, ami eleganciát és valami hollywood-i csillogást ad a mozinak.
A fa borítású lengőajtókon az előtérbe belépve tipikus art deco hangulat fogad minket. Az 1920-as, ’30-as évek irányzatához hű módon a belső térre is a geometrikus formák a jellemzőek. Sok a fém,a tükör és a lámpa. A padló fekete-fehér kockás kőburkolatot kapott, a térben található karcsú négyzetes oszlopok felületét tükrök borítják, a kör alakú oszlopokon apró fekete-fehér mozaik. Ebbe a nagyon mértani és merev fekete-fehér hangulatba hoz egy kis vidámságot a lépcső alatti falfelület narancssárga csempeborítása. Bár sok követ, csempét és fémet használt a tervező, a formák is leginkább négyzetesek, mégsem tűnik barátságtalannak a tér. A belépőt a tér jobb oldalán íves lépcső fogadja, amelyen a karzatra juthatunk fel. A fényárban úszó előteret a lépcső melletti, egész falat betöltő tükör még nagyobbá és ragyogóbbá teszi. A nézőtérbe belépve vörös bársony borítású falak, valamint a földszinten és a karzaton is bársony huzatú székek fogadnak minket, fejünk fölött óriási kör alakú mélyedés, ahonnan mint valami sejtelmes égi fény ragyognak ránk a nézőtér lámpái.
Érdekességek a mozi történetéből:
- Az Átrium Film-színház volt Budapest első mozija, amit direkt hangosfilmek játszására szántak.
- A második világháború alatt több bombatalálat is érte, így az épület igencsak romossá vált a harcok után. A mozi terében, ahol most a színházi előadásokat nézhetjük, a harcok alatt egy ideig mészárszék volt, tehát állatokat vágtak ebben a térben.
- A háború utáni újjáépítést követően Teherán néven mulató is üzemelt itt.
- 2012-től üzemel színház az egykori mozi épületében.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Az Átrium Film-Színház épületéről készült kép forrása a fortepan.hu, készítője Bauer Sándor
Terézvárosban járt az Egyesületünk Láthatár segédeszközöket árusító boltja
A klub ideje: 2018. 05. 16. (szerda) 15h-17- ig
Helyszíne: 1067 Budapest Eötvös utca 10. 3.emelet, 321-es klubszoba
Eötvös10 kulturális és közösségi Színtér harmadik emeletén tartottuk meg a májusi lámpás klubnapunkat.
Vendégünk volt a (Láthatár Bolt) munkatársa, Katona Zsuzsa. A program nagyon jó hangulatban zajlott, a klubtagjaink érdeklődéssel hallgatták vendégünk bemutatkozó előadását!
Nagy sikert aratott a bolt kitelepülése! A tagjaink számára hatalmas élmény volt, mert nem mindenkinek volt ezidáig szerencséje meg vizsgálni közelebbről ezeket a hasznos segédeszközöket. A bolt munkatársai nagy élvezettel adtak választ a feltett kérdésre. A megjelent tagoknak örömet okozott az, hogy kielégítő válaszokat kaptak, valamint az, hogy a helyszínen tudtak vásárolni!
A program egy jó hangvételű kötetlen formájú beszélgetéssel fejeződött be!
Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező

a kép forrása:
jegy.hu
Befejeződött a gyógymasszőr képzés
A VGYKE uniós támogatással OKJ-s gyógymasszőr képzést szervezett látássérültek számára, amely térítésmentes és egyben hiánypótló kezdeményezés volt, hiszen az utóbbi 14 évben ilyen képzésre nem volt lehetőség.
A program keretében partnerünk volt a VEKOP és EFOB iroda, valamint a képzés megvalósításában az EFEB Felnőttképzési Központ. Az oktatás nagyon magas szakmai színvonalon zajlott.
Az egyesület által kinevezett négy mentor kolléganő Németh Gabriella, Frikker Barbara, Kis Juli és Körmöczi Judit segítette a hallgatókat például a képzés helyszínére történő kísérésben, közlekedésben, munkaruha vásárlásában, személyes problémák megoldásában és aki igényelte, annak a tanulásban is. A felmerülő nehézségeket a mentorok és a képző intézmény munkatársai is megfelelő empátiával kezelték. Hogy minél zökkenőmentesebb legyen a tanulás az elektronikus tananyagon túl Braille-ben nyomtattuk a jegyzeteket, nagyított nyomtatásban és Braille-ben kapták meg a hallgatók a kidolgozott tételeket.
Hat hónapi kemény tanulás, küzdelem után 2018. április 23-24-én szakmai és elméleti vizsgát tettek a tanulók, akik közül a három legkiemelkedőbb tanulmányi eredményt elérő hallgatóval a VGYKE munkaviszonyt létesít, hogy a munkakör betöltéséhez szükséges egy éves szakmai gyakorlatot mielőbb megszerezhessék. Jelenleg folynak az interjúztatások és várjuk, hogy a tanulók egyesületünknél kamatoztassák frissen megszerzett tudásukat a vendégek nagy megelégedésére.
A tanfolyam tehát sikerrel zárult, melyet a hallgatókkal közös fagylaltozással, kávézással, az elmúlt időszak és a vizsgadrukk adta élmények megbeszélésével tettünk színesebbé. Reméljük, hogy az elkövetkezendő időben egyesületünk ennek a professzionális képzésnek a központjává válhat és egyre nagyobb visszhangot kaphat ennek a speciális képzésnek a szükségessége.

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu
Kézműves vásár a Vakok Általános Iskolájában
Szeretettel meghívunk mindenkit a tanév utolsó kézműves vásárára.
A helyszín a szokásos, Ajtósi 39, azzal a különbséggel, hogy ezúttal szabadtéren, az iskola udvarán várjuk a vásárlókat.
Időpont: május 18. péntek, 9.00 és 13.00 óra között.
Szőke Márta

IV. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozó
A rendezvényt Vinczek György, Kispest alpolgármestere nyitotta meg. Ebben az évben is három vendégzenekar kapott meghívást: a Magyar Honvédség Szolnoki Helyőrség Légierő Fúvószenekara, a Katasztrófavédelem Központi Fúvószenekara, és a Nemzeti Adó ás Vámhivatal Pénzügyőr Fúvószenekara.
A vendég zenekarok önálló műsora után került sor a házigazda, Obsitos Fúvószenekar koncertjére. A műsorszámokat Zelinka Tamás zenetörténész ismertetői kötötték össze. A közönség jól szórakozott, mert a különböző zenei stílusok között mindenki megtalálta a kedvére valót. A találkozót a négy zenekar közös produkciója zárta. Az Obsitos zenekar karnagya, Fejes István vezényelte a fesztivál utolsó zeneszámát, amikor 120 fúvószenész játszotta Lehár Ferenc Losonci indulóját. Hangos tetszésnyilvánítással, szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a közönség a produkciókat.
A rendezvény végén nagy meglepetésben volt részünk. Bolgár testvérvárosunkból, Smolyanból paradicsompalántákat küldtek ajándékba a kispestieknek. A Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől, Tütünkov-Hrisztov Jordántól megtudtuk, ezzel is szeretnék támogatni a kispesti kertvárosi hagyományok felelevenítését. A palánták, bolgár rózsaszín szív paradicsomtövek, amelynek termése nagyra nő, mégsem befőzési paradicsom, hanem étkezésre, salátának való, palántái az erkélyen akár egy vödörben, cserépben is jól felnevelődnek, termőre fordulnak.
Élményekkel telve, palántákkal a kezünkben indultunk haza. Kellemes hétvégi program volt!
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Koncert hárfával
Szeretettel meghívlak benneteket a terézvárosi Lámpás Klub programjára. Május 23-án a zeneakadémia Solti termében Hárfa koncerten veszünk részt.
A hárfa egy misztikus és különleges hangszer, melynek hangzásvilága „égi muzsika”, ami igaz is, hiszen az „angyalok hangszerének” tartják és az emberiség egyik legősibb hangszere.
Kérlek jelezd a részvételi szándékod.
Telefon: 0630498-9094
Email: lampas.terezvaros@gmail.com
Lukács Böbke
közösségi civilszervező

A kép forrása: http://www.victoriamusic.hu/
Meghívó Békásmegyerre
Szeretettel hívok mindenkit 2018. május 18-án pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra!
Helyszín: Békásmegyer, Közösségi Ház kisterem (Csobánka tér 5. )
Ebben a hónapban eljönnek hozzánk a VGYKE Láthatár bolt munkatársai. Bemutatják azokat a segédeszközöket, melyekre mindennapi életünk során szükségünk lehet. A termékek megvásárlására ez alkalommal is lesz lehetőség!
Vendégünk lesz a Támogató szolgálat is. Elmondják nekünk, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani a látássérülteknek.
Remélem, hogy ezen a klubnapon is tartalmas órákat tölthetünk együtt.
Telefon: 06 70 377 32 65
Email: lampas.obuda@gmail.com
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

A kép forrása: bmknet.hu
Beszámoló a VGYKE Közgyűléséről
Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke köszöntötte a jelenlévő tagokat, kísérőiket.
Beszámolt az egyesület 2017. évi munkájáról, eseményeiről, eredményeiről. Elnökasszony beszámolója után, Mészáros Ágnes alelnök, a közösség lámpásai vezetője mutatta be a lámpás klubok vezetőit és beszámolt munkánkról, majd felkérte a kistérségi látássérült szervezetek elnökeit, hogy tegyék meg beszámolóikat.
Ezután Kis Erika, a masszázs szolgáltatás vezetője, Leány Ferenc, az ügyfélszolgálat munkatársa és Balázs Gábor, a Láthatár bolt vezetője számoltak be a 2017. évi eredményeikről.
A Felügyelő Bizottság jelentését Gy. Dobos Mariann ismertette.
A 2017. évi közhasznúsági jelentés, és szakmai beszámoló valamint a mérlegbeszámoló megismerése után a tagok, szavazataikkal elfogadták az egyesület 2018. évi költségvetését, és a 2019. évi tagdíjának összegét.
Végül az MVGYOSZ képviseletében Németh Orsi bemutatta a Távszem programot.
A közgyűlésen résztvevők megismerhették és kedvezményesen vásárolhattak is a Láthatár segédeszközbolt árukínálatából.
Masszázs szolgáltatásunk munkatársaitól kedvezményes masszázsbérletet is vásárolhattak.
Kiss Márta
közösségi civilszervező
Óbuda napja volt
A korábbi hagyományokhoz híven idén is megünnepeltük Óbuda napját a harmadik kerületben.
Május 5-én szombaton délelőtt ragyogó napsütésben foglaltuk el helyünket a Fő téren, a Zichy kastély udvarában, mely ezen a napon Civil udvarként vált ismertté. Lehetőséget kapnak itt a kerületi civil szervezetek a bemutatkozásra.
Mi is bemutattuk a VGYKE szolgáltatásait az érdeklődőknek és elmondtuk, hogy a helyi Lámpás klub mikor és hol várja azokat az embereket, akik csatlakozni szeretnének a látássérültek közösségéhez.
Főként a gyerekek fogadták érdeklődéssel a Braille-írás rejtelmeit, melyet Széles Attiláné Panka és Kulman Tiborné Erika mutattak be.
Szemtakaróval ügyesen válogatták szét a tapintható játékot. Legnagyobb sikere most is a vakvezető kutyának volt a gyerekek körében.
Kiss Márta Gandyval érkezett, és megengedte, hogy a bátrabbak sétáljanak egy kört a kutyussal. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Ez a nap is gyorsan eltelt és jól telt el.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Meghívó Terézvárosba
Szeretettel várunk mindenkit az Eötvös10 kulturális és közösségi Színtér 3.ik emeletén tartandó májusi lámpás klubnapunkra.
A klub ideje: 2018. 05. 16. (szerda) 15h-17- ig
Helyszíne: 1067 Budapest Eötvös utca 10. 3.emelet, 321-es klubszoba.
Ez alkalomból a vendégünk a Láthatár bolt munkatársai jönnek el hozzánk. Speciális magyarul beszélő eszközök, életjavító eszközök, feherbotok és tartozékaik, nagyítók, órák távcsövek, Braille-eszközöket és egyebeket hoznak magukkal, melyeket a helyszínen meg lehet vásárolni.
Távkapcsoló ajándék átadása az új klubtagoknak mely távirányító segítségével a BKK megállóiban kihelyezett táblák és a nagyobb csomópontokban található közlekedési jelzőlámpák meghangosítható, ez által beszéddel segíti a tájékozódást.
Kérlek, jelezd ha segítségre van szükséged, és a pontos létszám miatt részvételi szándékodat az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 06 30 498 9094
Email: lampas.terezvaros@gmail.com
Lukács Böbke
közösségi civilszervező

a kép forrása:
jegy.hu





