Az alapító okirat szerint évente, legfeljebb 10 pályázó részesülhet egyösszegű, pénzbeli támogatásban. Ebben az évben a beérkezett pályázatok alapján maximum 200000 forint összegben fog támogatást nyújtani, legfeljebb tíz, sikeresen pályázó látássérült személynek.
Az Alapítvány Alapító Okirata szerint vásárlásra, cserére, bővítésre és építésre ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve felújításra, tatarozásra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat.
Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a felújításra vagy tatarozásra beadott pályázata csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült.
Ismertetni szükséges továbbá mindazokat a körülményeket, amelyeket a támogatásra való rászorultság alátámasztásához fontosnak tart (a jelenlegi lakáskörülményeit, családi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait stb.).
A vakság fennállásának tényét a vakok személyi járadékát, vagy fogyatékossági támogatást megállapító határozattal, míg a pályázó, valamint vele együtt élő családtagok jövedelmi viszonyait a folyósító szerv által kiadott igazolással, illetve munkáltatói igazolással kell alátámasztani. A részletes ismertetések mellé csatolnia kell egy olyan tartalmú nyilatkozatot, melyben előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó személyes adatairól az Alapítvány a megfelelő állami szervektől felvilágosítást kérhessen. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
A szükséges adatlap, illetve a nyilatkozatok 2018. február 16-tól a Hermina Egyesületnél, illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületénél személyesen átvehetők, az alapítvány saját honlapjáról (www.vaklakas.hu) letölthetők, illetve innen is elérhetőek:
A benyújtott pályázatban foglaltak előzetes, vagy utólagos ellenőrzése érdekében, a későbbi külső szakértői közreműködés részbeni finanszírozásához hozzájárulásként, a pályázónak a pályázat beadásával egyidejűleg 1000,- Ft ügyintézési díjat kell megfizetnie készpénzben, vagy postai benyújtás esetén átutalnia az Alapítvány K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára.
Az ügyintézési díj megfizetésének hiányában a benyújtott pályázat érvénytelen. A pályázathoz a – fent említett – díj befizetésének igazolására szolgáló iratot is mellékelni kell.
– a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületéhez (1146 Budapest, Hermina út 57., postacím.: 1380 Budapest, Pf. 1075. telefonszám: 06/1 – 384 – 5541), – a Hermina Egyesülethez (1146 Budapest, Hermina út 47., postacím: 1406 Budapest, Pf. 40.,telefonszám: 06/1 – 273 – 0755 vagy 06/1 384 – 8440 / 107., 108. mellék), illetve
A kuratórium a pályázótól nem kér hiánypótlást vagy bármilyen kiegészítést, kizárólag az elbíráláskor rendelkezésére álló adatok alapján dönt. Ezért minden pályázó alapvető érdeke, hogy a beadott pályázat teljes körűen, részletesen, világosan és egyértelműen tartalmazza a szükséges információkat.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy elérhetőségüket (különösen mobiltelefon szám, e-mail cím) a pályázati adatlapon mindenképp tüntessék fel!
A pályázókat a pályázat eredményéről az Alapítvány kuratóriuma írásban értesíti, ezen túlmenően a nyertesek listáját saját honlapján, a Hermina Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Közép–magyarországi Regionális Egyesületének honlapján, illetve a “Vakok Világa” c. folyóiratban is közzé teszi.
Az Alapítvány Alapító Okirata a pályázatok benyújtásának helyén és a honlapon is megtekinthető.
Az Alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki a célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzá kíván járulni és az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja.
Az Alapítvány a K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára
várja a felajánlásokat, melyeket előre is köszön.
Amennyiben céljainkkal egyetért, és lehetősége van rá, kérjük, támogassa alapítványunkat!
Személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását is – örömmel és köszönettel – fogadjuk!
Budapest, 2018. január 26.
A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány pályázati felhívása
Az alapító okirat szerint évente, legfeljebb 10 pályázó részesülhet egyösszegű, pénzbeli támogatásban. Ebben az évben a beérkezett pályázatok alapján maximum 200000 forint összegben fog támogatást nyújtani, legfeljebb tíz, sikeresen pályázó látássérült személynek.
Az Alapítvány az alábbi konkrét célokat támogatja, feltéve, hogy azok megvalósítása 2018-ban folyamatban van, vagy legalább elkezdődik, illetve az ilyen célokra esetleg korábban felvett bankhitel törlesztése 2018-ban is folyik.
- Lakásvásárlás, lakáson fennálló tulajdonközösség megszüntetése, lakáscsere
- Lakás építése, bővítése;
- Lakás felújítása, tatarozása
- Illetve az előbbi pontokban felsoroltakkal összefüggésben felvett bankhitel kiváltása, csökkentése.
A pályázók köre:
Pályázatot nyújthat be az, az életvitelszerűen Budapesten élő vak nagykorú személy, aki vakok személyi járadékára, illetve fogyatékossági támogatásra való jogosultságát, hitelt érdemlően (pl. megállapító határozattal), igazolni tudja és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, illetőleg a szövetség bármely fővárosi illetőségű tagegyesületének a tagja. A pályázat szempontjából életvitelszerűen Budapesten élőnek minősül az a tag is, aki a támogatás segítségével Budapestre szándékozik költözni.
Az Alapítvány Alapító Okirata szerint vásárlásra, cserére, bővítésre és építésre ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve felújításra, tatarozásra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat.
Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a felújításra vagy tatarozásra beadott pályázata csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült.
A pályázás módja:
Pályázni írásban, az erre a célra rendelkezésre álló adatlap kitöltése útján lehet. Ebben a pályázónak részletesen, dokumentumokkal is alátámasztva ismertetnie kell a megvalósítandó konkrét célt és meg kell jelölnie az igényelt pénzösszeget.
Ismertetni szükséges továbbá mindazokat a körülményeket, amelyeket a támogatásra való rászorultság alátámasztásához fontosnak tart (a jelenlegi lakáskörülményeit, családi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait stb.).
A vakság fennállásának tényét a vakok személyi járadékát, vagy fogyatékossági támogatást megállapító határozattal, míg a pályázó, valamint vele együtt élő családtagok jövedelmi viszonyait a folyósító szerv által kiadott igazolással, illetve munkáltatói igazolással kell alátámasztani. A részletes ismertetések mellé csatolnia kell egy olyan tartalmú nyilatkozatot, melyben előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó személyes adatairól az Alapítvány a megfelelő állami szervektől felvilágosítást kérhessen. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
A szükséges adatlap, illetve a nyilatkozatok 2018. február 16-tól a Hermina Egyesületnél, illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületénél személyesen átvehetők, az alapítvány saját honlapjáról (www.vaklakas.hu) letölthetők, illetve innen is elérhetőek:
pályázati felhívás
Személyi lap kézi kitöltéshez
Személyi lap elektronikus kitöltéshez
Az elektronikus formában kitöltött pályázatokat az info@vaklakas.hu címre szíveskedjenek megküldeni a szükséges mellékletek csatolásával. A fent említett mellékletek (igazolások, határozatok) hiányában benyújtott pályázat érvénytelen.
A benyújtott pályázatban foglaltak előzetes, vagy utólagos ellenőrzése érdekében, a későbbi külső szakértői közreműködés részbeni finanszírozásához hozzájárulásként, a pályázónak a pályázat beadásával egyidejűleg 1000,- Ft ügyintézési díjat kell megfizetnie készpénzben, vagy postai benyújtás esetén átutalnia az Alapítvány K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára.
Az ügyintézési díj megfizetésének hiányában a benyújtott pályázat érvénytelen. A pályázathoz a – fent említett – díj befizetésének igazolására szolgáló iratot is mellékelni kell.
A pályázat benyújtásának ideje és helye:
A pályázatokat 2018. május 7-ig kell eljuttatni:
– a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületéhez (1146 Budapest, Hermina út 57., postacím.: 1380 Budapest, Pf. 1075. telefonszám: 06/1 – 384 – 5541), – a Hermina Egyesülethez (1146 Budapest, Hermina út 47., postacím: 1406 Budapest, Pf. 40.,telefonszám: 06/1 – 273 – 0755 vagy 06/1 384 – 8440 / 107., 108. mellék), illetve
– az info@vaklakas.hu e-mail címre.
Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat akkor is, ha azt, legkésőbb 2018. május 7-én postára adják. A határidő lejártát követően benyújtott pályázat érvénytelen.
Az elbírálás módja:
A benyújtási határidő lejártát követő 45 napon belül az Alapítvány kuratóriuma a pályázók rászorultsága alapján dönt a támogatások odaítéléséről.
A kuratórium a pályázótól nem kér hiánypótlást vagy bármilyen kiegészítést, kizárólag az elbíráláskor rendelkezésére álló adatok alapján dönt. Ezért minden pályázó alapvető érdeke, hogy a beadott pályázat teljes körűen, részletesen, világosan és egyértelműen tartalmazza a szükséges információkat.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy elérhetőségüket (különösen mobiltelefon szám, e-mail cím) a pályázati adatlapon mindenképp tüntessék fel!
A pályázókat a pályázat eredményéről az Alapítvány kuratóriuma írásban értesíti, ezen túlmenően a nyertesek listáját saját honlapján, a Hermina Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Közép–magyarországi Regionális Egyesületének honlapján, illetve a “Vakok Világa” c. folyóiratban is közzé teszi.
A támogatás kifizetése és felhasználása:
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a támogatás kifizetése utólagosan, a benyújtott szerződés, számla vagy más bizonylat alapján átutalással, vagy készpénzzel történik. Csak rendkívül indokolt esetben van lehetőség előleg folyósítására.
Az odaítélt összeg tényleges átutalására (kifizetésére) 2018. október elején kerülhet sor, mivel az alapítói vagyon banki lekötése ekkor jár le. Az összeg felhasználására 2018. december 31-ig van lehetőség, az addig fel nem használt pénz a következő évben megpályázható összeget gyarapítja. A kifizetés és felhasználás konkrét módját az Alapítvány a nyertes pályázóval írásban, megállapodás útján rögzíti.
Az Alapítvány Alapító Okirata a pályázatok benyújtásának helyén és a honlapon is megtekinthető.
Az Alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki a célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzá kíván járulni és az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja.
Az Alapítvány a K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára
várja a felajánlásokat, melyeket előre is köszön.
Amennyiben céljainkkal egyetért, és lehetősége van rá, kérjük, támogassa alapítványunkat!
Személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását is – örömmel és köszönettel – fogadjuk!
Budapest, 2018. január 26.
Az alapítvány kuratóriuma

A kép forrása: http://thesmithrealtors.com/
Süsü 40
A VII. kerületi lámpásokkal közösen ellátogattunk a Rádiótörténeti Múzeumba, ahol megtekintettük a „Süsü 40” kiállítást, a Rádiótörténeti Kiállítással együtt.
Személyes érintettségünk is volt, hiszen az egyik rákosmenti tagunk: Gyula bácsi készítette a bábokat. A gyűjtemény az MTI, a Magyar Rádió és Televízió Történeti Múzeum anyagából tevődött össze. Az 1. rész a rádiózás, a 2. a televízió történetével foglalkozott. Megnézhettünk régi detektoros rádiókat, TV-ket, megtapinthattunk egy régi Sokolt, és táskarádiót is.

Az interaktív részben kipróbálhattunk egy gongot, amelynek hangja a „Szabó család” kezdete előtt szólalt meg. Alkalmunk volt működtetni a „szélgépet”, megtapogathattuk Dévényi Tibi bácsi Három kívánság című műsorának legendás labdáját is.

Majd következett a legbarátságosabb sárkány: Süsü. A bábfilmet folyamatosan játszották, mialatt mi néhány jelmezt is felpróbálhattunk. Végül fotózkodhattunk a híres Egyfejűvel is. A programot vidám karaoke zárta. Reméljük, hogy Süsü még sokáig megőrzi népszerűségét, és a jövő nemzedék is ugyanúgy szereti majd, mint mi. A programon 22-en vettünk részt a két kerületből.
Jánosi Veronika, Kőváriné Orsi, Acsay Péter és Kray Zsuzsa
közösségi civilszervezők
Májusban is találkozzunk Ferencvárosban
Szeretettel várunk Téged és kísérődet a Ferencvárosi Művelődési Központban tartandó májusi „lámpás” klubnapunkra.
A klub ideje: 2018. 05. 07. (hétfő) 14h-16-ig
Helyszíne: Haller utca 27. fsz. 41 terem
Témánk: Aktuális programok megbeszélése, mint például a futár távkapcsoló átvételi ünnepség a kerületben. Májusi és júniusi programok
Csatlakozz hozzánk, ha csak egy jót akarsz beszélgetni és kellemes programokon szeretnél részt venni.
Kérjük, jelezd a pontos létszám miatt részvételi szándékodat az alábbi elérhetőségeken:
telefon: 06 30 186 6321
email: lampas.ferencvaros@gmail.com
Kérdéseiddel állunk rendelkezésedre és várunk szeretettel
Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezői

Tovább folytatódott a rákosmenti iskolák érzékenyítése
Április 20-án a Czimra Gyula Általános Iskola két hetedik osztályát érzékenyítettük. A kutyás és „fehér” botos közlekedési bemutatót az iskola könyvtárában tartottuk, ahol Bonca ismét nagy sikert aratott.

A fiatalok megismerkedhettek, Braille-írással, és ki kellett találniuk, hogy Péter melyik könyvből olvas föl részleteket. A csapatunk másik része a két osztályt két különböző helyszínen érzékenyítette. Itt interaktív feladatokat oldottunk meg csoportmunkában, például párosító játékot játszottunk szemtakaróval, és megismertettük a diákokat egy olyan applikációval is, ami a látássérülteknek a pénz felismerésében segít.

Sokat beszélgettünk, és a diákok fel merték tenni a látássérültséggel kapcsolatos kényes kérdéseket is. Reméljük, hogy látogatásunkkal közelebb hoztuk a látássérültek és látók világát egymáshoz!
Acsay Péter és Kray Zsuzsa
közösségi civil szervezők
AC/DC „Találd meg a helyed!”
2018-ban megújult formában szeretnénk elindítani az AC/DC „Találd meg a helyed!” című programunkat! E program célja az, hogy segítséget nyújtsunk minden regisztráló fiatal számára a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésben különböző szolgáltatásainkkal!
A szolgáltatásaink kialakításában szeretnénk a segítséged kérni. Szólj hozzá, adj hozzá hiszen a program a tiéd, téged szolgál!
Szeretnéd ha a tiéd lenne a legtrendibb önéletrajz? Esetleg a motívációs levél megírása okoz némi problémát? Csiszolni szeretnéd nyelvtudásod?
Szolgáltatásaink:
- angol nyelv elmélyítése
- informatikai tudásfejlesztés
- coaching
- önismeret fejlesztés
- egyéni és/vagy csoportos pszichológiai tanácsadás
- motívációs levélírás és önéletrajz írás
- Sikeres látássérültek bemutatkozása (Klub)
Mi segítünk, fordulj hozzánk bizalommal!
Az első 10 regisztráló személyre szabott, ingyenes stylist szolgáltatást kap egy profi stílustanácsadótól!
Regisztrálj most! A VGYKE-nek fontos a véleményed és a hozzászólásod! Együtt sikerülni fog!
Regisztrálj itt:
https://goo.gl/w4nmph

Motiváljuk tagjainkat
Családias hangulatban tartottuk meg második klubunkat a XVI. kerületben.

Csapatépítő játékokkal készültünk erre az alkalomra. Beszélgettünk a motiváció fontosságáról, különböző érdekes technikákat, játékokat osztottunk meg egymással, melyeket a jövőben is felhasználhatunk majd.
A klubunkra a Napraforgó Gyermek- és Családsegítő Központ vezetője, Hanuláné Kurdi Ági is ellátogatott, akivel egy kellemes beszélgetés keretében a további terveket is egyeztetni tudtuk.
Reméljük az év többi klubja is hasonló jó hangulatban telik majd!
Aranyiné Kmett Olga és Kollárszky Boglárka
közösségi civilszervezők
Kirándulás a Gellért-hegyen
A legutóbbi kiránduláson többen nem tudtak megjelenni más ügyeik miatt, ezért ismét megszerveztünk egy kiadós sétalehetőséget a hegyre. A kirándulás napja május 7-én, hétfőn lesz. Délben találkozunk, megközelítőleg 3-4 órás kellemes sétában lesz részünk.
A hegyre busszal megyünk fel és a megszokott útvonalon megyünk végig, közben jókat beszélgetve, esetleg finomságokat kóstolgatva.
A terep eleje kifejezetten meredek emelkedőn megy keresztül! A lefele menő út nem mindig szilárd, ezért kérünk, hogy próbáljon mindenki megbízható kísérővel érkezni, akinek szüksége van rá és a terepviszonyokhoz megfelelő lábbelit felvenni.
A jelentkezéskor azt is kérjük jelezni, hogy esőben is érdekel-e a program, ugyanis esőben is elindulunk!
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehetséges:
X. kerületieknek: Attilánál 06/70-984-1887 lampas.kobanya@gmail.com
XI. kerületieknek: Károlynál 0670/984-1745 lampas.ujbuda@gmail.com

Futár-távirányítók igényelhetők
A IX. kerületben élő látássérültek térítésmentesen juthatnak hozzá egy „Futár-távirányító” néven ismertté vált készülékhez, mely az önálló közlekedésben nyújt értékes segítséget.
Ez a készülék alkalmas a megfelelően felszerelt gyalogos átkelőhelyeknél elhelyezett lámpák hangosítására, amennyiben a lámpát erre alkalmassá tették.
A készülék egyetlen gombnyomással felolvassa a hangszóróval ellátott FUTÁR-kijelzőkön lévő feliratokat, valamint az M4-es metrónál az éppen üzemelő mozgólépcsőt segít megtalálni hangjelzéssel.
A kiosztható készülékek száma 20 darab.
A felhívásra jelentkezők köre: A IX. kerületben állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező látássérültek (vakok, aliglátók, gyengénlátók), valamint a VGYKE, vagy MVGYOSZ (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) tagsággal rendelkező személyek, akik nem rendelkeznek távirányítóval.
Érdeklődni, illetve jelentkezni a lampas.ferencvaros@gmail.com email-címen, vagy munkaidőben a 0630 186 6321-es telefonszámon lehet Lenkainé Vajda Viktóriánál, a VGYKE közösségi civilszervezőjénél.
Várjuk tehát a IX. kerületben élő látássérültek jelentkezését a fenti elérhetőségek valamelyikén!

A tánc világnapja
Tánc világnapja alkalmából április 28-án, egy különleges színházi előadáson vettünk részt az Eötvös 10 Kulturális Színtér színháztermében.

Profi táncosok bemutatták a táncokat az ősemberek táncától a mai hip-hap táncig. A végén közös táncon vettünk részt. Nagyon jól éreztünk magunkat.
Lukács Böbke
közösségi civilszervező
Meghívó a VGYKE éves közgyűlésére
Helyszín: a Vakok Általános Iskolájának Nádor Terme (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)
Napirend:
1. Elnöki köszöntő (Fodor Ágnes elnök)
2. A felügyelő bizottság 2017. évi jelentésének megismerése és elfogadása (Dr. Erdélyiné Szabó Gyöngyi F. B. elnök)
3. A 2017. évi közhasznúsági jelentés, és szakmai beszámoló valamint a mérlegbeszámoló megismerése és elfogadása (Fodor Ágnes, Madár Ildikó könyvelő)
4. Az egyesület 2019. évi tagdíjának meghatározása (javaslat: 1500 Ft., kedvezményes tagdíj 600 Ft.)
5. Az Egyesület 2018. évi költségvetésének elfogadása (Fodor Ágnes elnök)
6. Csatlakozás az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetségéhez
7. Távszem projekt tájékoztató MVGYOSZ képviselői
8. Egyéb információk, hozzászólások, javaslatok
A közgyűlésen résztvevőknek ebédet az iskola éttermében biztosítunk.
A közgyűlés szüneteiben a Láthatár segédeszközboltunk árukínálatát a helyszínen megismerhetik és kedvezményesen vásárolhatnak!
A VGYKE közgyűlésén rendkívül kedvezményes masszázsbérlet vásárolható 5+1 alkalmas 7000 Ft, mely felhasználható az egyesület frissítő és gyógymasszázs szolgáltató egységeiben!
Amennyiben a közgyűlés 9 órakor nem határozatképes, úgy azt az egyesületi alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartjuk.
A közgyűlésen való részvételt regisztráció előzi meg, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, feltétlenül hozza magával tagsági könyvét!
A regisztrációnál a tárgy évi tagdíj is befizethető.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével! Önt és családját, kísérőjét is nagy szeretettel várjuk! Részvételére feltétlenül számítunk!
Fodor Ágnes sk.
elnök

Futárfelmérés XXI.

A kép forrása: http://budapestcity.org/
Ezen vonalakat már felmértem, itt tapasztaltam a legtöbb működési anomáliát. Fontosnak éreztem megvizsgálni, hogy a felmerült műszaki problémák kijavítása után, minden kijelző, illetve a környéken megtalálható hangos jelzőlámpa megfelelően működik-e.
Tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy minden általam megvizsgált eszköz megfelelő hangerővel működött, természetesen ez most is az én szubjektív véleményem. Ezért is kérnék minden kedves látássérült tömegközlekedést aktívan használó honfitársamat, hogy amennyiben rendellenes működést tapasztal azt jelezze felém a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre, és ezen észrevételeket továbbítom a BKK, illetve a Budapest Közút Zrt. illetékesei felé, akik a felmerült hibákat igyekeznek záros határidőn belül kijavítani.
Nagy László
Munkalehetőséget kínál egyesületünk
Munkakör: személyi segítő
Feltételek: megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés.
Iskolai végzettség: minimum szociális, vagy egészségügyi, vagy gyógypedagógiai középfokú végzettség
Előny: támogató szolgálathoz személyi segítői képesítés megléte, szociális területen hasonló munkakörben tapasztalat
Munkaköri feladatok: személyi segítéssel összefüggő feladatok ellátása (személyi kísérés, gondozás, fogyatékossággal élő személyek segítése), a támogató szolgálatok 2017-es szakmai ajánlásában foglaltak szerint
Napi munkaidő: 6 óra
Fizetés: közalkalmazotti bértábla szerint, plusz szociális bérpótlék, BKV bérlet és munkaruha juttatás
Munkavégzés helyszíne: 1146. Budapest, XIV. Hermina u. 57.
Önéletrajzokat az info@vgyke.com címre várjuk.

Kép forrása: inhabitat.com