Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy sikeresen zárult a 2017. őszén kiírt Múlt, Jelen, Jövő elnevezéssel meghirdetett irodalmi pályázat.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége célja a vak és gyengénlátó emberekkel közösen olyan maradandó irodalmi műveket létrehozni, amely a következő 100 évnek is iránymutatásul szolgálhat.
A beérkezett versenyműveket 3 tagú zsűri értékeli. A zsűri tagjai:
Karafiáth Orsolya, költő, műfordító és publicista;
Ézsiás László, Aranyharang díjas költő és versmondó;
illetve főtámogatónk, a Vesper Kft. képviselője.
A pályaművek bemutatására, a Szövetség a Költészet Napja alkalmából, különleges Irodalmi Délutánt szervez, Centenáriumi évének rendezvénysorozata keretében, amelyre szeretettel hívjuk Önöket.
A rendezvényen hirdetjük ki a Múlt, Jelen, Jövő pályázat eredményét, hozzuk nyilvánosságra a nyertesek műveit.
A vendégek közismert színészek, művészek és látássérült előadók előadásában hallgathatják meg a zsűri által legjobbnak ítélt 10 alkotást.
A rendezvény helyszíne: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza, Hermina terem (1146 Budapest, Hermina út 47.)
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Múlt, Jelen, Jövő – Irodalmi Délután
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy sikeresen zárult a 2017. őszén kiírt Múlt, Jelen, Jövő elnevezéssel meghirdetett irodalmi pályázat.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége célja a vak és gyengénlátó emberekkel közösen olyan maradandó irodalmi műveket létrehozni, amely a következő 100 évnek is iránymutatásul szolgálhat.
A beérkezett versenyműveket 3 tagú zsűri értékeli. A zsűri tagjai:
Karafiáth Orsolya, költő, műfordító és publicista;
Ézsiás László, Aranyharang díjas költő és versmondó;
illetve főtámogatónk, a Vesper Kft. képviselője.
A pályaművek bemutatására, a Szövetség a Költészet Napja alkalmából, különleges Irodalmi Délutánt szervez, Centenáriumi évének rendezvénysorozata keretében, amelyre szeretettel hívjuk Önöket.
A rendezvényen hirdetjük ki a Múlt, Jelen, Jövő pályázat eredményét, hozzuk nyilvánosságra a nyertesek műveit.
A vendégek közismert színészek, művészek és látássérült előadók előadásában hallgathatják meg a zsűri által legjobbnak ítélt 10 alkotást.
Előadók:
Létay Dóra, színésznő;
Rák Kata, Pepita Különdíjas színművész;
Selmeczi Tibor, Karinthy-gyűrű díjas humorista, kabarészerző;
Straub Dezső, Jászai Mari-díjas színész;
Kerekes József, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész;
Vida Péter, színművész;
Bereczkné Bihari Erzsébet, költő és előadó;
Sztakó Krisztina, előadó;
Puskás Anett, előadó;
Ézsiás László, Aranyharang-díjas költő.
Az előadások között Márkus Norbert, jazz-zongora művész, tanár előadásában hallhatnak a nyertes alkotások hangulatához illeszkedő összekötő zongorajátékot.
A legjobb 3 művet, illetve előadást a Fabulatorium Playback-színház segítségével meg is elevenítjük, egy igazán újfajta előadás-technikával.
A rendezvény időpontja: 2018. április 9. 15:00
A rendezvény helyszíne: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza, Hermina terem (1146 Budapest, Hermina út 47.)
Figyelem!
Jelentkezéseiket jelenleg csak telefonon keresztül tudjuk fogadni a +36304492331 telefonszámon. Aki már mailben jelentkezett, de nem kapott visszajelzést, mindenképpen arra kérjük, telefonon is vegye fel velünk a kapcsolatot. Megértésüket köszönjük!
A rendezvény mindenki számára ingyenes!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
A Centenáriumi év fővédnöke: Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke
A Centenáriumi év nagykövetei: Szendy Szilvy és Peller Károly
A Centenáriumi év főtámogatója a Vesper Kft.
Puskás Anett
rendezvényszervező
Forrás:
MVGYOSZ hírlevél 18. szám

A kép forrása: https://www.investor.bg
Meghívó Újbudára
Az újbudai Lámpás Klub április 10-én ünnepli harmadik születésnapját. A helyszín a BMK lesz, 14,15 órai kezdettel, a Bikás park metróállomáshoz közel.
A szerény, de vidám ünnepségen visszaemlékszünk a közös élményeinkre és ha elegen leszünk, lesz egy meglepetésvendégünk is.
A szükséges számú férőhely miatt mindenképpen szükséges az előzetes jelentkezés!
Telefonon: 0670/984-1745
Emailen: lampas.ujbuda@gmail.com

A kép forrása: http://moziru.com
Civil korzó Erzsébetvárosban
Az erzsébetvárosi Lámpás Klub is elment a Civil Korzó nevű rendezvényre a Madách térre.

Tanai Csaba és Bonca kutya, Samu Attila és Aisa, Kőváriné Orsi és Jánosi Veronika várta az Egyesületünk sátránál az érdeklődő embereket.

A hideg ellenére azért a kutyákat sokan megcsodálták, egy tag pedig megígérte, hogy csatlakozik a klubhoz, egy másik sorstársunk pedig két nap múlva belépett az Egyesületünkbe is. A legnagyobb érdeklődés a Braille-írás és a szimulációs szemüvegek iránt volt.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező
Hungarikum Élményház
Márciusban felkerekedtünk a tagjainkkal és ellátogattunk a Hungarikum Élményházba egy igazi Hungarikum kiállításra. A kiállítás megtalálható Budapest belvárosában a Vörösmarty tér 1-3. szám alatt. Kreatív művészek, informatikusok és történészek együttműködésében jött létre 2017-ben. A tudásra szomjazó érdeklődőkkel poros, múzeumi tárlat helyett a legmodernebb technikára épülő, interaktív kiállítás formájában ismertetik meg nemzetünk évezredes értékeit.

Az első teremben a magyar feltalálók portréi és találmányaik között barangolhattunk.
A kiállításon megtalálható Rubik Ernő Bűvös kockájának óriás változata, Kempelen Farkas sakkozó gépének másolata, sajnos az eredeti leégett, Neumann János első számítógépének másolata, a televízió őskorából egy régi tévé készülék nagyított változata, melyben láthattuk a 60-70-es évek archív felvételeit. Bíró László golyós tollának ember nagyságú változatát, régi katonai telefonközpontot és felszereléseket is láthattunk.

A második terembe lépve, gerendára lógatott kolbászok fogadtak bennünket. Sajnáltuk, hogy ezek nem igaziak. Tovább haladva egy magyar paraszt ház külső és belső használati tárgyait nézhettük meg. Láthattuk, hogyan éltek, milyen eszközöket használtak, melyeket még sok helyen ma is használnak.
A harmadik teremben egy rom kocsmában találtuk magunkat. Itt mindenféle kocsmára jellemző tárgyat láthattunk. Tagjaink nagyon élvezték ezt az igazi interaktív kiállítást ahol, a tárgyakat megtapogathattuk, kézbe vehettük.
A kiállítás szervezői gondoltak a látássérült emberekre is, mert minden felirat mellett egy QR kód található. Mobiltelefon és a QR kódolvasó program segítségével könnyen megtudhatjuk, mit takar a felirat. Természetesen tervezik a kiállítás teljes akadálymentesítését is.
Kiss Márti és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők
Orgonazenés est a XVI. kerületben
Szeretettel meghívunk benneteket egy szívet melengető orgona-hangversenyre a XVI. kerületi Szent Mihály templomba. Németh Csaba és tanítványa, Vikol Márton előadásában merülhetünk el az orgona csodálatos hangjában.
Időpont: 2018. 04. 07. 19:00
Helyszín: Szent Mihály templom – 1161 Budapest, XVI. kerület, Templom tér 3.
A közös találkozó igény szerint mindkét esetben az Örs vezér téren a kürtőskalácsos előtt lesz.
További információkért keress minket bátran elérhetőségeinken:
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
E-mail: lampas.bp16@gmail.com
Telefon: +3670/773-4054
Facebook: https://www.facebook.com/lampas16bp/

A kép forrása: rakosszentmihaly.hu
A barlangok a felszínre jöttek!
A klubtagokkal elmentünk az Óbudai Kulturális Központban megrendezett ásványbörze és bonsai-kiállításra. Gyönyörű ásványok, és meseszerű miniatűr fák, bokrok látványa fogadott minket. Elénk tárultak azok a csodálatos kincsek, melyeket ásványok formájában rejt a föld mélye.

Nemcsak szemlélői lehettünk ezeknek a csodáknak, hanem arra is volt lehetőség, hogy megvásároljunk egy-egy darabot, ha a szívünkhöz nőtt. Így rajtunk is múlt, hogy az élmény ne csak azon a napon legyen a miénk, hanem hazavigyük és a szobánk ékessége legyen.

A kiállítás ideje alatt a világ barlangjait bemutató 3D vetítéses előadás várta az érdeklődőket, így ebben a formában is gyönyörködhettünk a látványos természeti képződményekben. Aki nem vásárolt, az is élményekkel gazdagodva távozott a kiállításról.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Meghívó Ferencvárosba
Szeretettel várunk mindenkit a Ferencvárosi Művelődési Központban tartandó áprilisi lámpás klubnapunkra.
A klub ideje: 2018. 04. 09. (hétfő) 14h-16h
Helyszíne: Haller utca 27. fsz. 41 terem
Témánk: Ellátogat hozzánk a Láthatár bolt (látássérültek segédeszközeinek tárháza). Lehetőség lesz a vásárlásra is. Aktuális programok megbeszélése, mint például a FUTÁR-távkapcsoló igénylési lehetősége a kerületben.
Csatlakozz hozzánk, ha csak egy jót akarsz beszélgetni és kellemes programokon szeretnél részt venni!
Ebben a hónapban terveink szerint a költészet napja alkalmából szervezett rendezvényen veszünk részt, melynek részleteiről telefonon vagy e-mailben lehet érdeklődni.
Kérjük, jelezd a pontos létszám miatt részvételi szándékodat az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 06 30 186 6321
Email: lampas.ferencvaros@gmail.com
Amennyiben kérdéseid lennének, állunk rendelkezésedre és várunk szeretettel
Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők

Utolsó klubnap az Ady Művelődési Ház Galéria Termében
Sok szeretettel hívunk mindenkit az áprilisi klubnapunkra!
Időpontja: 2018. április 4-én 15-17 óra között.
Helyszíne: 1043 Budapest, Tavasz u. 4.
Klubnapunkon említést teszünk a húsvéti szokásokról, majd ezt követően a költészet napjára versekkel emlékezünk. Beszélgetünk a vakvezető kutyákról is, hiszen április utolsó szerdája a vakvezető kutyák világnapja.
Májustól a klubnapunkat az Ifjúsági Ház I. emeletén, a 116-os teremben tartjuk. Ennek címe: 1042 Budapest, István út 17-19. Ez a Kormányablak melletti saroképület. A bejáratnál három lépcső található, kérjük a klubnapunkra látogatókat, hogy erre szíveskedjenek figyelni.
Mindenkit várunk szeretettel!
Telefonszámaink: 06-30/498-9033, 06-70/602-9368
Email: lampas.ujpest@gmail.com

A kép forrása: hazaitajak.hu
Klubnap a háztartási munkák bűvkörében
Márciusi klubnapunkat 14-én tartottuk meg az Erő Művelődési Házban, nagyon családias légkörben. A háztartási munkákról beszélgettünk.

Először minden jelenlévő elmondta mi a kedvenc háztartásbeli elfoglaltsága. Ahányan voltunk, annyiféle kedves tevékenységet hallottunk. Volt, aki a takarításra, más a mosogatásra, megint más a főzésre szavazott. Kiderült, hogy például főzésnél vak és aliglátóként inkább az illatokra, az étel állagára, valamint az időre helyeződik a hangsúly, gyengénlátóként azért még a látvány igenis nagyon fontos. Takarításnál a szisztematikusságon van a fő hangsúly.
Kellemes, hasznos délutánt töltöttünk együtt.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező
Ismét óvodai érzékenyítés volt Újpesten
Újpest a főváros azon kerületeinek egyike, melyben majdnem minden óvodában sor került már érzékenyítő foglalkozásokra. Azóta viszont az egykori óvodásokból iskolások lettek és sok intézmény fontosnak érzi, hogy az Egyesületünk által szervezett szemléletformáló foglalkozást az új ovisok is megismerjék. Így van ez a Viola oviban is, ahol a felsőbb csoportokba járókkal találkozhattunk.

A foglalkozások első felében arról beszélgettünk a kicsikkel, hogy mi a látássérültség és vajon kik is lehetnek a látássérültek? Arról is szó esett, hogyan lehet segíteni a látássérülteknek a mindennapokban. Megtanítottuk nekik a két alapvető kifejezést: “segíthetek” illetve “hogyan segíthetek”? Mindezt az ő nyelvükön beszéltük meg velük, sokszor játékos keretbe helyezve. Az a célunk, hogy ne féljenek a látássérültektől, merjenek nyitottan közeledni mindenki felé és képesek legyenek a kapcsolatfelvételre.
A foglalkozások második felében az érzékszerveinket használva játszottunk. Csukott szemmel illatokat szagoltunk, valamint zörgésből és tapintásból próbáltunk tárgyakat felismerni olyan tárgyakat, melyek a mindennapokban körülvesznek minket. Megkíséreltük úgy körülírni ezeket, hogy ne tartalmazzanak vizuális információt és meglepően találékony megoldásokkal bűvöltek el minket az ovisok.

A végén mindenkinek lehetőséget adtunk arra, hogy kipróbálhassák a Braille-írógépet, valamint az általa készített írást mindenki el is vihette haza. Külön örömöt jelentett a számunkra, hogy több alkalommal is a kicsik kérdéseivel zárultak a foglalkozások.
Nagyon örülünk annak, hogy vannak intézmények melyek fontosnak tartják a gyermekek szemléletformálását és ehhez a segítségünket kérik. Nagy örömmel és nagy szeretettel állunk másoknak is a rendelkezésére!
Kulmanné Era, Szélesné Panka, Tóth Andrea és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Támogató Szolgálat a rákosmenti klubnapon
Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2018. április 3-án, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)
Húsvét után áprilisi klubunkra ismét ellátogat hozzánk egyesületünk Támogató Szolgálatától Németh Edina, aki munkatársunk és tagtársunk is egyben. Egy játékos kvízzel elevenítjük föl, mit tudunk a Támogató Szolgálat munkájáról. Megemlékezünk a költészet napjáról is, a fennmaradó időt pedig beszélgetéssel, eszegetéssel töltjük ki.
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, illetve ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, akkor ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek!
E-mail: lampas.rakosmente@gmail.com
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468,
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg!
Az eddigi legizgalmasabb Főzőcske
Ismét megrendezésre került a Főzőcske névre keresztelt programunk, mely arra hívatott, hogy kicserélhessük a főzéshez kötődő tapasztalatainkat, kipróbálhassunk eddig nem használt eszközöket. Ezúttal azonban kissé a beszélgetésnek szerettük volna átadni a terepet és egy könnyebb ételt választottunk, zöldségkrémlevest, ropogós levesgyönggyel és reszelt sajttal, ám egy kis baki miatt máshogy alakult a történet és izgalmas, pörgős délutánná alakult át a program.
Mivel rossz alkatrészt vittünk el a programra, így a botmixer használatát nélkülöznünk kellett. Ez azonban rutinos háziasszonyok nemhogy nem szegte a lelkesedésünket, hanem egyből elindult a problémamegoldó ötletelés és egy kis turpissággal nagyon finom tésztás zöldséglevest készítettünk, szinte a semmiből.

Míg egyikünk beszerezte a rögtönzött leveshez az utolsó és egyben a legfontosabb alapanyagot, addig arról beszélgettünk, hogy ki mikor és hogyan tanult meg főzni, mik azok az ételek amiket szívesen fogyaszt és készít el magának vagy családjának? Az otthon anyukáktól , nagymamáktól ellesett praktikáktól egészen az iskolában kialakított tankonyhán tanultakig széles palettán hangzottak el a különböző történetek.

Az utolsó alapanyag érkezését követően elkészült az áhított levesünk, melynek a receptje a következő:
Hozzávalók 6-7 fő részére:
– 1 kiló mirelit mexikói leveszöldség
– 2 liter víz
– két teáskanál ételízesítő
– két csomag kínai tésztás leves (de csak a tészta)
Elkészítés:
A zöldséget a vízzel felrakjuk majd ízesítjük ételízesítővel és puhulásig alacsony fokozaton főzzük. Nekünk ez körülbelül 30 perc volt, majd mikor az összes zöldség megpuhult, a kínai tésztás leves tésztáját beleraktuk és körülbelül 5 percig hagytuk, hogy az ízletes zöldséglevünkben megpuhuljon.
Mikor megpuhult a tészta találtuk és közösen elfogyasztottuk.

Azt gondoljuk, hogy a közös főzés egyszerre közösségi élmény és tapasztalatcsere. Most nagyon szépen láthatóvá vált, hogy egy félig elrontott ételt meg tudunk menteni a közös gondolkodással és a közös cselekvéssel, mindenféle idegeskedés és ingerültség nélkül. Mindenkit sok szeretettel várunk a következő alkalomra is, aki szeretne ilyen élményekhez jutni!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező