Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap az iskoláról

Azt ígértük, hogy az integrált és szegregált oktatás kérdése elő fog kerülni egy klubnapon és ez márciusban meg is történt. Azért, hogy a beszélgetés izgalmas és érdekes legyen, sikerült biztosítani olyanok jelenlété, akik mindkét formában tanultak, valamint az egész kérdést egy szülő szemével is megismerhettük.

A beszélgetés elején elhangzott, hogy nem vitát szeretnénk gerjeszteni, hanem eddig nem nagyon ismert gondolatokat szeretnénk előhozni a megjelentek tapasztalataiból, hogy azokat mások hasznosíthassák. Mindenki azonnal el is mondta, hogy nyitott mások gondolataira, nem akar senkit sem meggyőzni a saját nézetéről. Amint hamar kiderült, nem volt akkora nagy eltérés a vélemények között, hogy nagyon kiélezett viták alakulhassanak ki, de ez nem okozott problémát, mert vita nélkül is újszerű gondolatokkal találkozhattunk.

A szülői oldalról elhangzott, hogy egy integrált osztályban a tanár nem feltétlenül ismeri a speciális igényeket, így sokszor a látássérült diák nem szándékoltan, de egyféle kísérleti nyúllá válhat. Van rá esély, hogy a tanár kétkedik és nem tudja a látássérült diákkal kapcsolatban, hogy milyen feladatot adhat ki a számára, pontosan milyen elvárásokkal élhet és hol vannak a diák tényleges határai. E mellett a legnagyobb probléma a segédeszközök hiánya. Amíg egy szegregált iskolában eleve jelen vannak a segédeszközök a termen belül, az integrált oktatásban ezek általában hiányoznak és még egy olyan helyzet megoldása sem egyszerű, mint a táblahasználat. A szülőben ezért folyamatosan az a képzet alakult ki, hogy sok mindent tűrni kell, ami az integrált oktatás egy rejtett költsége.

Azt is megtudtuk, hogy a szülő az iskolai évek alatt mégis kétkedik. A mai világban ritka az olyan diák, akinek ne lennének speciális figyelmet érintő igényei és ezeket az iskola valamilyen módon folyamatosan tolerálja. “Éppen ezért egy igazolt speciális igény, mint a látássérültség, miért nem fogadható be nagyobb toleranciával, miért kell az elvárhatónál nagyobb mértékben alkalmazkodnunk?” – kérdezte a szülő. A válasz a felvételi rendszerben lehet, ahol a látássérült diák befogadása a szegregált iskolába amolyan szívességnek tűnik, holott ez tényszerűen nem egészen helytálló. legalábbis így hangzott a szülői dilemma.

A volt diákok részéről elhangzott, hogy egy integrált osztályban az optikai segédeszközök használata probléma lehet, mert van olyan életkor, amikor ezt egyes osztálytársak a megbélyegzésre használják fel. Nagyon nem mindegy az sem, hol ül a diák. Számít a sor, az oszlop, a távolságok, az ablak és a tábla helye, valamint a pillanatnyi megvilágítás. Többen említették a jelenlévők közül azt is, hogy a táblai szöveg olvashatósága sem mellékes, ami szinte esetenként változhat. Egy diák ezért érezheti úgy, hogy nem mer szólni, mert könnyen rásül az a bélyeg, hogy neki mindig mindennel csak baja van.

Az integrált iskolai tapasztalatokkal rendelkező volt diákok elmondták, hogy valóban jelen van az a folyamatos teher, hogy ők akartak integrált iskolába menni, nem pedig az iskola hívta őket, így óvatosan kell bánni a panaszokkal, ezért nem egyszer teljesen jogtalan helyzetet is csendben eltűrtek, például eleve teljesíthetetlen feladatra kényszerítették őket és ezért elégtelent kaptak. Azt is említették, hogy érettségit adó szegregált intézmény az ő idejükben nem létezett, így valójában nem is volt igazi választási lehetőségük, tehát nem kellett volna magukat kellemetlenül érezniük.

A szegregált iskolai élményekkel (is) rendelkezők megerősítették, hogy az egyéni igényeket az intézmény természetesnek tekinti, biztosítja a feltételeket, nem egyszer sokkal jobb oktatást biztosítva, mint amit például az integrált iskola adhat. Már a kezdetektől volt például iskola úszómedence, számos szakkör és maguk a tantermek felszereltsége is messze meghaladják az ország legtöbb integrált iskolai tantermét. Az egyik szülő éppen erre hivatkozva mondta, hogy ő a saját gyerekét legalább alsó tagozatban szeretné szegregált intézménybe járatni.

A felsorolt esetekben egyébként voltak kiemelkedően jó példák is a szegregált intézményekből. Volt például olyan tanár, aki eleve minden feladatlapot nagyobb betűvel készített el, holott ezt nem kérte tőle senki. Mégis megtette, így véletlenül sem felejtette el sohasem maradtak feladatlap nélkül a gyengénlátó diákjai és nem is kerültek megbélyegzésre. Ezen kívül még számos eset említésre került, ami bizonyította, hogy eszközszegény intézmény esetén is vannak lehetőségek, de ezek mindig az intézmény munkatársain múlik.

Abban nem volt egyetértés, hogy az alsó tagozaton az integrált vagy a szegregált oktatás jobb, de minden érintett azt vallotta, hogy idővel el kell mozdulni az integráció felé. Valamilyen módon mindenki megfogalmazta azt is, hogy az integrált tanulás megkövetel egyféle érettséget és felelősségvállalást a diáktól, ami nagyon sokban segíti a konstruktív önérdekérvényesítő képesség fejlesztését.

Az elhangzott beszámolókat nagyon kellemes volt hallgatni, rengeteg olyan mondat és érv hangzott el ugyanis, melyeken órákat lehetett még gondolkodni és örömmel hallottuk, hogy azoknak is segítettek ezek, akik kérték ennek a témának a megbeszélését. Reméljük még sok ilyen tematikus klubnapot tudunk rendezni a jövőben! Ha bárkinek ilyen igénye lenne, ahogy a márciusi klubnap is bebizonyította, érdemes jeleznie!

Neumann Károly
közösségi civilszervező