Hangzik a hangtál a 18. kerületben

2018. január 31-én megtartottuk az év első klubnapját. Vendégünk volt a XVII.kerület egyik lámpás munkatársa, Krayné Faragó Zsuzsanna, aki a hangtálak világába kalauzolt el bennünket. Megtudhattuk, milyen hatással is vannak az emberre a hangtálak, honnan származnak, kik alkalmazták először az e fajta kezeléseket.

A képen az egyik klubtag furulyázik, a többiek asztal mellett ülve hallgatják

Tagjaink előszeretettel hallgatták Zsuzsa előadását, pozitívan hatottak rájuk az információk. A tálakat kezünkbe is vehettük, és mi magunk is kipróbálhattuk azok használatát.

A képen a klub tagjai Zsuzsa bemutatóját hallgatják egy asztal körül ülve

A klubot kötetlen beszélgetéssel, sütizéssel zártuk, de a zene sem maradhatott el Horváth Dávid közreműködésének köszönhetően.

Juhos Róbert
közösségi civilszervező

Harmadik Főzőcske

Ebben az évben is folytatódott a Főzőcske nevet viselő programsorozatunk. Most a Hermina úton találkoztunk és közkívánatra a főzési tapasztalatcsere egy nagyon egyszerű ételre, a tejbegrízre módosult.

A képen a Főzőcske résztvevőinek egy része látható

Ahogy korábban is elmondtuk, a Főzőcske egy tapasztalatcsere, melyben az kap elsőbbséget, hogy az egyes folyamatokat milyen módon lehet megoldani látás nélkül vagy rossz látással. Praktikákat osztunk meg egymással és eszközöket mutatunk meg, melyekkel feladatokat oldunk meg.

A tejbegríz bár egyszerű étel, az elkészítésének számos olyan pontja van, melyből érdekes és nagyon eltérő módszereket tanulhattunk egymástól. Például azt, hogy miként ellenőrizzük a tej forrását vagy honnan tudjuk mennyi az elegendő dara?

A tejbegrízkészítés kavargatós pillanata látható a képen, Bogi grízt kavar

Reméljük, hogy a soron következő Főzőcske is hasonló érdeklődés mellett fog lezajlani és ismét egy érdekes és izgalmas délutánt tölthetünk együtt!

Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Meghívó a Nemzeti Múzeumba

Szereted a történelmet, érdekel hogyan éltek a középkorban, milyen eszközöket használtak? Ha igen, akkor gyere velünk 2018. február 23-án a Magyar Nemzeti Múzeumba!

Találkozunk a Múzeum előtt 12:30-12:45 között, a tárlatvezetéssel egybekötött program 13-kor kezdődik. Kérünk, hogy pontosan érkezzetek, mert nincs lehetőségünk senkire várni.

A Múzeum megközelíthető:

Jelentkezésedet az alábbi elérhetőségeken várjuk, február 22-ig.

email: lampas.zuglo@gmail.com

Kiss Márta: 06/30-327-3704, vagy 06/70 984 5071

Tanai Csaba: 06/30-768-5404

A Múzeum Kiskörút felé néző bejárata látható a képen

 

Meghívó Janisch Kornélia kiállítására

Sok szeretettel hívunk mindenkit Janisch Kornélia keramikus kiállítására. A kiállításra a művésznő is eljön, és mesél mindenféle érdekeset égetésről, mázakról, mindenről, ami izgalmas lehet.

Helyszín: Nagy Balogh János Kiállítóterem, (1191 Budapest, Ady E. út 57).

Időpont: 2018. február 20. (kedd) 15 óra

Találkozunk a szokott helyen, 14 óra 45 perckor a 42-es villamos Templom téri megállójában (a Határ úti metrómegállótól a 42-es villamossal harmadik megálló.)

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!

Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A képen a keramikus három alkotása látható, melyeknek a címe: egysorosok. A képeken egy kerámialapra festett faágak láthatóak

A kép forrása: kispest.hu

Tájékoztatás az M3-as metró felújításával és akadálymentesítésével kapcsolatban

Az elmúlt időszakban többször is téma volt a sajtóban a 3-as metróvonal felújítása.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) rendszeresen emeli fel szavát annak érdekében, hogy a tavaly megkezdett és évekig tartó beruházás eredményeként Budapest leghosszabb és legforgalmasabb metróvonala mindenki számára teljes körűen hozzáférhető legyen. Az eredeti tervek szerinti teljes körű akadálymentesítés a fővárosi döntéshozók szándéka értelmében sajnálatos módon nem valósul meg valamennyi állomáson, mivel annak magas költségére hivatkozva a liftek várhatóan nem kerülnek mindenhol beépítésre.

A felújítás tervezése során rendszeres egyeztetés folyt a vak és gyengénlátó személyeket képviselő érdekvédelmi és rehabilitációt biztosító szervezetek részvételével, így többek között az MVGYOSZ-szel is. A tervezés folyamatába a látássérült emberek igényei és a számunkra történő akadálymentesítés területén tájékozott, a Szövetséggel és tagegyesületeivel évek óta együtt dolgozó rehabilitációs környezettervező szakmérnök is bevonásra került és a teljes tervező csapat részéről együttműködő, pozitív hozzáállást tapasztaltunk. Az egyeztetések eredményeként létrejött tervek minden állomás esetében tartalmazzák a vak és gyengénlátó utasok önálló és biztonságos közlekedését segítő taktilis vezetősávok és figyelmeztető jelzések kialakításának részletes terveit, valamint a nyomvonalra és a felhasználandó anyagokra vonatkozó szakmai elvárásokat, továbbá a gyengénlátó utasok tájékozódását is megkönnyítő kontrasztos kialakítással kapcsolatos terveket.

A felújítás tervezésében és kivitelezésében is közreműködő UVATERV ZRT. irányító tervező munkatársának friss tájékoztatása szerint a taktilis burkolati jelölésekkel kapcsolatosan nincs szó költségcsökkentésről, azok kivitelezése a felújítás során, valamennyi állomáson a terveknek megfelelően megtörténik. A taktilis vezetősávok és figyelmeztető jelzések minden állomáson a burkolatból kiemelkedő formában, vagyis az MVGYOSZ által korábban kiadott állásfoglalásnak megfelelően kerülnek kialakításra. Azokon az állomásokon, ahol megtörténik a teljes padlóburkolat cseréje, a kőburkolatba integrált taktilis jelzések lesznek a 4-es metróvonalon már megismert rendszer mintájára. A korábbi burkolatukat megtartó állomásokon utólagos akadálymentesítés történik, itt a vezetősávok egyenként lerakható fém elemekből készülnek majd, melyekre szintén van már példa a Fővárosban. A biztonsági sávok peron felőli szélét kijelölő elválasztó sávok erősen kontrasztos színezést kapnak, a 4-es metróban már megismert ledsáv viszont kikerült a felújítás elemei közül. A tervezett taktilis jelzések a nemrég sajtónyilvánosságot kapott látványterveken is láthatóak.

A képen az Újpest-vasútállomás látványterve látható

Az MVGYOSZ ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a több állomásról is kimaradó liftek miatt. A látássérült utasokat képviselő munkacsoport tagjaként az MVGYOSZ munkatársa is többször jelezte a tervezés folyamata során, hogy a nem teljes körű akadálymentesítést nem tartja elfogadhatónak. A liftek hiánya a mélyen elhelyezkedő, mozgólépcsővel megközelíthető állomásokon nem csupán a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedő személyeknek jelent majd nehézséget, hanem a vakvezető kutyával érkező látássérült utasoknak is. A Szövetség bízik a tárgyalások eredményes kifejletében és ezúton fejezi ki szolidaritását a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a mozgássérült utasok felé.

Németh Orsolya,
Dr. Nagy Sándor

Meghívó Óbudára

Szeretettel hívok mindenkit 2018. február 15-én (kivételesen csütörtökön) délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra.

Helyszín: Békásmegyer, Közösségi Ház kisterem, (Csobánka tér 5.)

Farsang havában nem feledkezünk meg a hagyományok felelevenítéséről sem. Ennek jegyében Bartolf Zsuzsanna látássérült népdalénekes farsangi népdalokat énekel. Ha valakinek van ide illő vidám emléke és elmondaná nekünk, szívesen meghallgatjuk. Beszélgetésünk hangulatát azzal fokozzuk majd, hogy farsangi fánk is kerül az asztalra!

A képen három farsango fánk látható, baracklekvárral töltve

A kép forrása: https://receptneked.hu/

Remélem, hogy jó hangulatban minél többen együtt leszünk.

Telefon: 06 70 377 32 65
Email: lampas.obuda@gmail.com

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Egy kellemes délutáni program Újpesten

Azt hittük, hogy az esős reggel elijeszti tagjainkat a klubnaptól. De végül is a délutáni napsütés sokukat becsalogatott a megszokott termünkbe. Bemutattuk társklubunk vezetőjét, Vasné Terikét, aki mondott pár szót magáról, klubjáról, és az együttműködésünkről.

A képen a klubhelység asztala körül ülnek a tagok

Era felolvasta a névnapokhoz kötődő magyar népi hiedelmeket. Beszélgettünk még a maciról, ehhez kapcsolódóan a tél hosszúságáról, megemlítettük mióta ünnepeljük a ’valentin napot” Magyarországon.

Asztal körül ülve beszélgetnek az újpesti klub résztvevői

Ezen a klubnapon is szívesen hallgattuk, Panka verseit. Mindenkivel egyeztettük a legközelebbi két programunkat. Az utolsó harminc percben szabadon beszélgettünk egymással. Olyan jól éreztük magunkat, hogy nehezen vettünk búcsút egymástól.

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Meghívás a terézvárosi Lámpás Klub megnyitójára

A képen az Eötvös 10. épülete látható szemből

a kép forrása:
jegy.hu

“Együtt megvalósítjuk álmaid” – új lendületet kívánok adni egy frissen pezsgő szellemi, kulturális folyamatnak a Terézváros látássérült klub megnyitásával.

Szeretnék segíteni a tagoknak akár színes kulturális programok szervezésével, akár személyes problémák közvetítésével és megoldásával is. Célom, hogy a VI. kerületben is aktív közösségi élet jöjjön létre. Havonta klubdélutánokat szeretnék szervezni, ahol a csapatépítés mellett hasznos és tartalmas programok várják majd a résztvevőket.

Örömmel értesítem Önöket, hogy 2018. február 21-én 15-17 óra között a VI.kerület Eötvös 10 Közösségi Házban, melynek címe: 1068 Budapest, Eötvös utca 10. a terézvárosi látássérültek közösségi klubja is elindul.

A klubunkat ünnepélyesen megnyitja Egyesületünk elnöke Fodor Ágnes, Dr Bundula Csaba alpolgármester úr, Dombóvári Eszter az alpolgármester referense, Böjte Kata az Eötvös 10 programkoordinátora.

Szeretettel várom Önöket!

Kérem, hogy jelezze felém a pontos létszám miatt részvételi szándékát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

telefon: 06 30 498 9094
email: lampas.terezvaros@gmail.com

Lukács Böbke
közösségi civilszervező

Látogatás a Rendőrmúzeumban

Szeretettel hívunk téged és kísérődet február 20-ra, kedden, a Rendőrmúzeum meglátogatására. A múzeumban lesz tárlatvezetés és megtapinthatunk pár érdekes eszközt is.

A tárlatvezetés 14 és 16 óra között fog tartani.

Találkozási hely: Keleti pályaudvarnál a 24 villamos végállomásában.

Idő: fél 2 és háromnegyed 2 között.

Kérjük jelezd részvételi szándékodat február 19-ig a pontos létszám miatt.

Elérhetőségeink:
Telefon: 06 30 186 6321
Email: lampas.ferencvaros@gmail.com

Várunk szeretettel!

Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők

A képen a rendőrmúzeum bejárata látható

Klubnap Ferencvárosban

Második alkalommal rendeztük meg a Ferencvárosi Művelődési Központban a klubunkat. Vendégeink voltak: Oláh Anna esélyegyenlőségi referens bemutatkozott és tájékoztatót tartott Rapi István drogprevenciós és ifjúsági referens, Ladányi Erika idősügyi ügyintéző és Arapovicsné Kiss Ágnes.

A klubnap egyik vendége látható a képen

A klubon kötetlen beszélgetés alakult ki a vendégek bemutatkozása után és több fontos téma is felmerült például a futár távirányítók működésével kapcsolatban illetve milyen önkormányzati segítségre lehet számítani, hol lehet utána járni akár jogi ügyeknek. Bemutattuk programkínálatunkat.

A klubnap vendége tájékoztató anyagot ad át a résztvevőknek

Szeretnénk, ha minél több tagunk eljönne minden hónap első hétfőjén a rendezett klubunkra!

Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők

Látogatás a Tűzoltómúzeumban

A februári klubprogram alkalmából a X. Martinovics tér. 12. szám alatt található Tűzoltó Múzeumba látogathattunk el.

Az első történeti gyűjteményt a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Testület hozta létre 1900-as évek végen. A Budapesti múzeum anyagát 1954 évi törvény segítségével sikerült összegyűjteni és rendszerezni, melynek köszönhetően a kiállítás 1955-ben nyílhatott meg.

Lindner Gyula PhD, tanársegéd muzeológus egy felülmúlhatatlan tárlatvezetés tartott a számunkra! Lenyűgöző átéléssel beszélt a tűzoltás történetéről, melyből megismerhettük azt, hogy milyen eszközök segítségével indult útjára a tűzoltás. Szóba került a középkor tűzvédelme és a nagyobb tűzvészek, illetve az első hatékony tűzoltóeszközök elterjedése, a diáktűzoltóságok, a gyári tűzoltóságok, majd a pesti önkéntes és a hivatásos tűzoltóság megszervezésének történetét is megismerhettük.

A kőbányai klubtagok a múzeum előterében állnak és mosolyognak a kamerába

Bemutatta a gyűjtemény azt is, hogy napjainkban mennyire fejlett a technika, amivel ezt a fontos munkát végzik. Megtudhattuk azt a tényt is, hogy 2010 óta a katasztrófavédelmet hozzácsatolták a tűzoltósághoz, így alakult át katasztrófa- és tűzvédelemmé. Beszélt arról, hogy mennyire elhívatott egy tűzoltó munkája, mely kihat az életmódjára, mely egészen más életritmust követel, mint amit a többi ember él.

A kőbányai klubtagok az egyik kiállítási anyagot nézik

Hálásak vagyunk azért, hogy megtapogathattunk tárgyakat, valamint védőeszközöket is felpróbáltunk. A program nagyon jó hangulatban zajlott, így mindenki maradandó élményekkel távozott a tárlatvezetés után.

Samu Attila
közösségi civilszervező

A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány pályázati felhívása

Az alapító okirat szerint évente, legfeljebb 10 pályázó részesülhet egyösszegű, pénzbeli támogatásban. Ebben az évben a beérkezett pályázatok alapján maximum 200000 forint összegben fog támogatást nyújtani, legfeljebb tíz, sikeresen pályázó látássérült személynek.

Az Alapítvány az alábbi konkrét célokat támogatja, feltéve, hogy azok megvalósítása 2018-ban folyamatban van, vagy legalább elkezdődik, illetve az ilyen célokra esetleg korábban felvett bankhitel törlesztése 2018-ban is folyik.

A pályázók köre: 
Pályázatot nyújthat be az, az életvitelszerűen Budapesten élő vak nagykorú személy, aki vakok személyi járadékára, illetve fogyatékossági támogatásra való jogosultságát, hitelt érdemlően (pl. megállapító határozattal), igazolni tudja és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, illetőleg a szövetség bármely fővárosi illetőségű tagegyesületének a tagja. A pályázat szempontjából életvitelszerűen Budapesten élőnek minősül az a tag is, aki a támogatás segítségével Budapestre szándékozik költözni.

Az Alapítvány Alapító Okirata szerint vásárlásra, cserére, bővítésre és építésre  ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve felújításra, tatarozásra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat.

Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a felújításra vagy tatarozásra beadott pályázata csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült.

A pályázás módja: 
Pályázni írásban, az erre a célra rendelkezésre álló adatlap kitöltése útján lehet. Ebben a pályázónak részletesen, dokumentumokkal is alátámasztva ismertetnie kell a megvalósítandó konkrét célt és meg kell jelölnie az igényelt pénzösszeget.

Ismertetni szükséges továbbá mindazokat a körülményeket, amelyeket a támogatásra való rászorultság alátámasztásához fontosnak tart (a jelenlegi lakáskörülményeit, családi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait stb.).

A vakság fennállásának tényét a vakok személyi járadékát, vagy fogyatékossági támogatást megállapító határozattal, míg a pályázó, valamint vele együtt élő családtagok jövedelmi viszonyait a folyósító szerv által kiadott igazolással, illetve munkáltatói igazolással kell alátámasztani. A részletes ismertetések mellé csatolnia kell egy olyan tartalmú nyilatkozatot, melyben előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó személyes adatairól az Alapítvány a megfelelő állami szervektől felvilágosítást kérhessen. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

A szükséges adatlap, illetve a nyilatkozatok 2018. február 16-tól a Hermina Egyesületnél, illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületénél személyesen átvehetők, az alapítvány saját honlapjáról (www.vaklakas.hu) letölthetők, illetve innen is elérhetőek:

pályázati felhívás

Személyi lap kézi kitöltéshez

Személyi lap elektronikus kitöltéshez

Az elektronikus formában kitöltött pályázatokat az info@vaklakas.hu címre szíveskedjenek megküldeni a szükséges mellékletek csatolásával.  A fent említett mellékletek (igazolások, határozatok) hiányában benyújtott pályázat érvénytelen.

A benyújtott pályázatban foglaltak előzetes, vagy utólagos ellenőrzése érdekében, a későbbi külső szakértői közreműködés részbeni finanszírozásához hozzájárulásként, a pályázónak a pályázat beadásával egyidejűleg 1000,- Ft ügyintézési díjat kell megfizetnie készpénzben, vagy postai benyújtás esetén átutalnia az Alapítvány K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009 számlaszámára.

Az ügyintézési díj megfizetésének hiányában a benyújtott pályázat érvénytelen. A pályázathoz a – fent említett – díj befizetésének igazolására szolgáló iratot is mellékelni kell.

A pályázat benyújtásának ideje és helye:
A pályázatokat 2018. május 7-ig kell eljuttatni:

– a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületéhez (1146 Budapest, Hermina út 57., postacím.: 1380 Budapest, Pf. 1075. telefonszám: 06/1 – 384 – 5541), – a Hermina Egyesülethez (1146 Budapest, Hermina út 47., postacím: 1406 Budapest, Pf. 40.,telefonszám: 06/1 – 273 – 0755 vagy 06/1 384 – 8440 / 107., 108. mellék), illetve

– az info@vaklakas.hu e-mail címre.

Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat akkor is, ha azt, legkésőbb 2018. május 7-én postára adják. A határidő lejártát követően benyújtott pályázat érvénytelen.

Az elbírálás módja:
A benyújtási határidő lejártát követő 45 napon belül az Alapítvány kuratóriuma a pályázók rászorultsága alapján dönt a támogatások odaítéléséről.

A kuratórium a pályázótól nem kér hiánypótlást vagy bármilyen kiegészítést, kizárólag az elbíráláskor rendelkezésére álló adatok alapján dönt. Ezért minden pályázó alapvető érdeke, hogy a beadott pályázat teljes körűen, részletesen, világosan és egyértelműen tartalmazza a szükséges információkat.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy elérhetőségüket (különösen mobiltelefon szám, e-mail cím) a pályázati adatlapon mindenképp tüntessék fel!

A pályázókat a pályázat eredményéről az Alapítvány kuratóriuma írásban értesíti, ezen túlmenően a nyertesek listáját saját honlapján, a Hermina Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Közép–magyarországi Regionális Egyesületének honlapján, illetve a “Vakok Világa” c. folyóiratban is közzé teszi.

A támogatás kifizetése és felhasználása: 
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a támogatás kifizetése utólagosan, a benyújtott szerződés, számla vagy más bizonylat alapján átutalással, vagy készpénzzel történik. Csak rendkívül indokolt esetben van lehetőség előleg folyósítására.

Az odaítélt összeg tényleges átutalására (kifizetésére) 2018. október elején kerülhet sor, mivel az alapítói vagyon banki lekötése ekkor jár le. Az összeg felhasználására 2018. december 31-ig van lehetőség, az addig fel nem használt pénz a következő évben megpályázható összeget gyarapítja. A kifizetés és felhasználás konkrét módját az Alapítvány a nyertes pályázóval írásban, megállapodás útján rögzíti.

Az Alapítvány Alapító Okirata a pályázatok benyújtásának helyén és a honlapon is megtekinthető.

Az Alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki a célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzá kíván járulni és az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja.

Az Alapítvány a K and H Bank Zrt. – nél vezetett:
10409015 – 50526588 – 89661009  számlaszámára
várja a felajánlásokat, melyeket előre is köszön.

Amennyiben céljainkkal egyetért, és lehetősége van rá, kérjük, támogassa alapítványunkat!

Személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását is – örömmel és köszönettel – fogadjuk!

Budapest, 2018. január 26.

Az alapítvány kuratóriuma

A képen egy rajzolt ház látható, mellette egy sor felújításhoz használt eszköz

A kép forrása: http://thesmithrealtors.com/