Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Séta a Füvészkertben

Az 1635-ben a Nagyszombatban alapított Egyetem Orvosi Kara 1769-ben kezdte meg a működését. Abban az időben Európa-szerte a természettudományok oktatása kizárólag az orvosképzés keretében folyt.

Winterl Jakab – a vegytan és a botanika professzora – 1771-ben teremtette meg Magyarország első botanikus kertjét. A botanikus kert már kezdettől fogva az orvos – és gyógyszerészképzés segítése mellett feladatának tekintette a hazai flóra kutatását. 1777-ben az Egyetem Budára, a királyi várba költözött. A botanikus kert pedig a mai Krisztina tér és a Déli pályaudvar közötti területen folytatta működését.

A reformkor a hányatott sorsú Botanikus Kert történetében is fordulópontot jelentett. József nádor támogatásával az Egyetem 80 000.- Ft-ért megvásárolja a Festetics család Józsefvárosban lévő 10 hektáros birtokát (1847).

A terület mocsaras lápos vidék volt, amit az Illés forrás táplál. A város fejlődésével az alapterület 3 hektárra csökkent, de így is 8000 növényi fajt, ebből 3000 hazait foglal magában a gyűjtemény. A park, amelyben a Polláck Mihály által tervezett 1802-ben felépült vadászkastély is áll, azóta is a Botanikus Kert otthona.

A beépítés előtti időszakról nyerhetünk betekintést Molnár Ferenc neves regénye, a Pál utcai fiúk révén, amelynek fontos fejezete a „füvészkertben” játszódott. A Füvészkert elnevezés Diószegi Sámuel és Kazinczy Ferenc közös gondolata, és így vált a Botanikus kertből Füvészkert.

Elsőként rögtön a bejáratnál az egynyári dísznövények mellett haladtunk el, majd a szomszédos fűszeres kertet tapogattuk, szaglásztuk végig. Rozmaring, csombort stb. Utána rögtön a Pollack Mihály által tervezett vadászkastély hátsó homlokzatával találtuk magunkat szembe, amit gyönyörű több, mint 100 éves vadszőlő indái borítottak be, amit meg is simogathattunk.

Tovább haladva egy körülbelül 30 méter magas himalájai selyemfenyő tövében néhány óriási fenyőtobozt vehettünk kézbe. Innen az Alpok aljáról a gyepvidéki Magyarországra léptünk és szembe találtuk magunkat az ökörfarkkóróval és megtudtuk, hogy sárga virágát a halászathoz használták, mert magához vonzotta a halakat és el is kábította őket, ami után már könnyű volt a halászat.

Aztán mi kábultunk el a látva a gyönyörű rózsa gyűjteményt, és megtudtuk, hogy a nevüket a Magyar királynékről kapták. Egy szépen kifejlett sajmeggyfa mellett vitt el az utunk tovább, amiről megtudtuk, hogy a környék mókusainak kedvenc tartózkodási helye. Ez után egy Ginko Biloba, lefordítva “ezüst barack” árnyékában találtuk magunkat. Kínai kolostorok parkjait díszítették vele, és mint kiderült nem véletlenül, mert ismerték a nagyon kedvező élettani hatását, nevezetesen, hogy serkenti az agyműködést. Természetesen vigyázni kell vele, mert a túladagolás mérgező lehet. Kétlaki, lombhullató. A nőivarú termése olyan kellemetlen szagú, vajsav tartalma miatt, hogy közterületre inkább hímivarút ültetnek. Hihetetlenül ellenálló, hideget a városi levegő füstgázát a legjobban tűri, sőt a radioaktív sugárzás különböző fajtáinak is ellenáll. A Hirosimára ledobott atombomba epicentrumától 6 km-re találtak életben maradt példányokat.

Ahogy térültünk-fordultunk, szembe találtuk magunkat a Pollack Mihály-féle kastély főhomlokzatával, amit a japán kultúrának szentelt terület vesz körül. Egy ázsiai juharfával találkoztunk itt először, aminek a levele, termése ugyanúgy néz ki mint a számunkra megszokott, csak a jellegzetes levele kb.5cm átmérőjű, a termése is arányosan egész kicsiny. Megcsodálhattuk az ikebana gyűjteményt, és hallhattunk az itt évente megrendezett Sakura ünnepről. A híres japán cseresznyefa virágzáshoz kötődő ünnep alkalmával a japán nagykövet eljön ide és ünnepélyes keretek között elültet egy cseresznyefát.

Továbbra is ázsiai területen haladtunk, a legmagasabb fűfélék birodalmába jutottunk. Olyan érzés volt, mintha egy nagyon kis alapterületű, de valószínűtlenül magas zárt térbe érkeztünk volna. A teret  bambusznád határolta le, amely egészen besűrűsödött,  bő 10 cm átmérőjű fás  száraktól az egészen friss lágyszárú ágakig majdnem tömör falat alkotva. Egy keskeny kaviccsal burkolt járdán tudtunk keresztül haladni. Állítólag napi 10-15 cm-t is képes növekedni itt olyan 10 méteres magasságig. Áthaladva ezen a különös élményen egy kínai mamutfenyő lábához értünk. Megsimogathattuk a levelét, ami selymes, puha tapintású. Az egyébként lombhullató fenyőfajta, már a dinoszauruszok idejében is élt. A mocsári ciprus rokona és magról vagy dugványról szaporítható.

Még egy különlegességet vettünk szemügyre. Az egyik nagy élelmiszer áruházlánc üzleteiben kapható „kaki” vagy datolyaszilva gyümölcsét termő fa mibenlétére derült fény. A sötét színéről és csontkeménységéről híres ébenfa termése a fent említett gyümölcs. Szobrokon nagyon értékes bútorokon kívül a fekete zongorabillentyűk készülnek ébenfából.

Elérkeztünk a Pálmaházba, ami a bambusz-ligethez hasonlóan szintén egy különös tér- élmény volt. A körülhatároló fal volt légies a belső tartalom pedig sűrű és átláthatatlan. Két részre volt osztva, trópusira és szubtrópusira. Néhány érdekesség egy-egy növényről , amiről ott hallottunk:

Utazópálma: arra a legendára utal, hogy az utazóknak a fa mindig friss ivóvízzel szolgált. Valóban az U keresztmetszetű levélnyelek alján bőségesen gyűlik össze esővíz, de ezt alighanem csak az értékeli, aki már közvetlenül a szomjhalál előtt áll. A legyezők mindig észak-dél irányban állnak, ezzel támpontot nyújtottak az utazóknak

Olajpálma: belőle sajtolják az étkezéhez használt olajat. Egyre több új olajpálma-ültetvényt telepítenek Afrikában, ami azonban végzetes lehet az emberszabású majmok számára, élőhelyük ugyanis tökéletes helyszínt jelent az ültetvényeknek, valamint kiszorítja a többi pálmafajt.

Gyömbér: Megtudtuk, hogy ez a növények egy családja 1500 faj tartozik hozzá. Ezen belül egy faj, amit mi ismerünk és használunk.

Banán: Rengeteg, csaknem 1000 féle banán van. Egészen kicsitől a nálunk ismert méretig. A színük is különböző tud lenni, zöld sárga rózsaszínű, piros.

Kávé cserje: Etiópiából származik, a ruta félék családjába tartozik. Tapasztalati úton jöttek rá, hogy éberen tartja a fogyasztóját. A vidáman ugrándozó kecskéknél figyelték meg, hogy buzgón rágcsálták a cserje termését. Az éjszakákon át imádkozó afrikai dervisek is igénybe vették a kávé mára már közismert hatását. Megtudtuk, hogy melyik a világ legdrágább kávéja A Kopi Luwak kávé, amelyet a cibetmacska közreműködésével készítenek. A cibetmacska az érett vörös színű kávécseresznyét eszi meg. Miután megette, szervezete csak a puha héjat emészti meg. A kemény kávébab a székletével együtt távozik, amiből pörkölés után a kávét készítik. Ízvilága leginkább a csoki aromájára emlékeztet. Az igazi Kopi Luwak kávé nemcsak azért olyan drága, mert állati ürülékből szerzik, hanem azért is, mert a cibetmacska többnyire éjszakai állat, ezért nehéz megtalálni, így ürülékére is körülményesebb rábukkanni.

Fikusz, filodendron a szobanövényként ismert fajok. Megtudtuk, hogy természetes környezetében a fikusz léggyökereivel szaporodik úgy, hogy képes 1 hektár területet beteríteni.

Végül megcsodáltuk a Broméliákat és a rovaremésztő növényeket: kancsóka, harmatfű, kürtvirág, Vénusz légycsapó. Hallottuk arról, hogy milyen fontos az esővíz szerepe ezeknek az egzotikus növényeknek a tartásában. Minden cseppet gondosan összegyűjtenek, mert még így is ki kell egészíteni az öntözéshez való locsolóvizet.

Nagyon tartalmas élményben volt részünk, a záróra közeledte és a ránk zúduló vihar sürgős befejezésre kényszerített. Amikor kiléptünk a szabadba, ugyanazok a légköri viszonyok fogadtak, mint a mesterségesen kialakított pálmaházi klíma.

Ezért kezdtem a beszámolót azzal a kérdéssel, hogy kint vagy bent? Csukott szemmel, vagy vakon illetve látássérülten nehéz lehetett eldönteni, hogy van-e épp tető a fejünk felett?

Ezúton is köszönet az idegenvezetőinknek a tartalmas bemutatóért!

Kiss Júlia
közösségi civilszervező