Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Rehab Critical Mass: A fogyatékossággal élők szinte láthatatlanok

Fotó: Ancsin Gábor

A fogyatékkal élők szinte láthatatlanok

Míg csordogálnak az emberek, és az önkéntesek lufikat osztogatnak, amiket majd szimbolikusan a Széchenyi hídon fogunk megreptetni, beszédbe elegyedek az egyik kerekesszékes résztvevővel, Attilával. Ő harmadik alkalommal vesz részt az eseményen, és azért jött ki, hogy megmutassa, milyen sok mozgássérült él a városban. És erre szükség is van, ugyanis Magyarországon a fogyatékkal élők még szinte láthatatlanok, pedig egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint 457 000 fogyatékossággal élő van Magyarországon. Ha pedig ehhez hozzászámoljuk hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat és így tovább, akkor kb. 1,8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete.

De az is kétségtelen, hogy az egyre intenzívebb akadálymentesítés hatására már nem olyan meglepő látvány, ha kerekesszékest látunk az utcán. ,,Szerencsére egyre élhetőbb Budapest, persze vannak még problémák, de zömében az a tapasztalat, hogy láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy kerekesszékkel könnyebb legyen a mozgás” – mondja Attila. Egy idősebb úr is becsatlakozik a beszélgetésbe: ,,Bár vannak jól használható bicikliutak városban, ugyanakkor az is gyakori, hogy ezek egyszer csak elfogynak, és onnantól kezdve kész életveszély a közlekedés például nekem, aki háromkerekű biciklivel jár.”

Maga újságíró?

Ez nem az a rendezvény, ahol vadásznom kell az interjúalanyokat, ugyanis a különböző egyesületek helyszíni képviselői érezhetően örülnek, hogy az esemény láthatóságot ad számukra, hogy hallathatják a hangjukat. Szükségük is van rá, mert míg a mozgáskorlátozottak az utóbbi időben jobban a fókuszba kerültek, addig a más típusú fogyatékosságokról alig hallunk. Az Afázia Egyesület és a Démoszthenész Egyesület munkatársai például egy speciális területtel foglalkoznak: a beszédfogyatékkal élő felnőttek helyzetén próbálnak segíteni.

,,Idén jöttünk ki először, ugyanis most először említették meg a felhívásban a beszédfogyatékosokat. Ez óriási hír számunkra, hiszen nagyon kevesen tudnak és beszélnek róluk, így segítséget, támogatást is keveset kapnak azok az emberek, akik ezzel küzdenek. Nincsenek nevesítve, mint fogyatékosok, nem kapnak terápiát például egy stroke után, és támogatást sem. Míg a gyerekeknek van logopédiai oktatás, addig a felnőtteknek nincs ilyen lehetőségük,, – mondja az alapítvány alelnöke, Krasznár Felícia.

Egy mellettünk álló férfi, B. Zsolt is az alapítvány színeiben jött. Öt évvel ezelőtt egy stroke miatt lett afáziás. Az elmúlt évek arról szóltak számára, hogy újra megtanuljon beszélni és együtt tudjon élni a betegségével. ,,Az emberek nem értik mi van az afáziás emberrel, mert nem tudnak róla semmit. Nem tudják, hogy a beszéd közlésének a hiányossága nem jelent egyet a szellemi fogyatékossággal” – mondja B. Zsolt, aki azóta újratanult beszélni, és jelenleg azzal foglalkozik, hogy más stroke-os betegeknek segít.

Fotó: Ancsin Gábor

A tudás életet menthet

Az afáziával szorosan összefüggő stroke-ról sem hallunk túl sokat, és arról is csak kevesen informáltak, hogy milyen tünetekkel jár, pedig ha bekövetkezik, akkor minden perc számít.  Ha szélesebb lenne az ezzel kapcsolatos tudás, talán az emberek nem sétálnának el az életveszélyben lévő stroke-os mellett csak azért, mert a tüneteit összekeverik az alkoholos állapottal. Emlékezzünk csak annak a férfinak az esetére, akit a saját kollégái 16 órán keresztül kerülgettek, mert azt hitték részeg. Az orvosok szerint, ha időben mentőt hívtak volna, nagy valószínűséggel ma is élne.

Sarkadi Gabriella, a Stroke Infó Alapítvány kitalálója pont azért küzd, hogy a felvilágosítások által kevesebb ilyen tragédia forduljon elő: ,,A stroke betegek rehabilitációjával, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével foglalkozunk. Az alapítványt azért hoztam létre, mert magam is stroke beteg voltam, és nem kaptam kellő információt a felépüléshez”. Sarkadiék egy tanácsadó füzetet is kiadtak, amiben az agyérelzáródásról, annak azonosításáról, valamint a rehabilitációs lehetőségekről írnak. Működtetnek egy Facebook-csoportot is, ahol egymásnak próbálnak segíteni, használható tanácsokat adni, mert Sarkadi tapasztalati alapján a stroke betegek a kórházi rehabilitáció lezárultával magukra vannak hagyva.

,,Arra jöttem rá, hogy nekünk kell segíteni egymáson, mert más nem fog”–  mondja. Hozzáteszi, nagyon szeretné, ha a kiadványuk a lehető legtöbb neurológiai osztályra eljutna és hozzáférhetővé válna a betegek, valamint azok hozzátartozói számára.

Fotó: Ancsin Gábor

Lenne még mit mondani, de közben a tér megtelt és Till Attila, akinek Tiszta szívvel című akció-vígjátéka hatalmas siker lett, megnyitja az eseményt, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes pedig elmondja, hogy ez az első alkalom, hogy a Fővárosi Önkormányzat is tudja támogatni a rendezvényt.
,,Igyekszünk mi is azon lenni, hogy ne valósulhasson meg úgy egy fővárosi beruházás sem, hogy az nincsen figyelemmel a fogyatékossággal élők szempontjaira. Igyekszünk azzal támogatni a fogyatékossággal élőket, hogy könnyebbé tesszük számukra, hogy eljussanak a város egyik pontjából a másikba. Annak pedig nagyon örülök, hogy ilyen sokan vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet látható és láthatatlan problémákra. Mert nemcsak az a probléma, ami mindennap szembejön velünk, hanem sokszor az is, hogyha valaki nem jön velünk szembe.”
– mondja a főpolgármester-helyettes, és átadja a szót Szabó Lászlónak, a paralimpiai bizottság elnökének is, aki arról beszélt, hogy mennyire hálás azért, hogy a Rehab Critical Mass idén a paralimpiát helyezte a középpontba, hiszen 2016 az Olimpia és a Paralimpia éve, majd hozzátette:
,,Borzasztóan fontos, hogy mindig együtt legyünk, és bízhatok abban, hogy a parasportolók mindig itt lesznek, hogy a maguk erejével és a maguk népszerűségével mindent hozzátegyenek ahhoz, amit mi most együtt megmutatunk.”
Az alig pár perces beszédet és az óriási tapsot követően elindul a tömeg, van aki egész családostól jött ki, mások a barátaikkal érkeztek és olyan szimpatizáns is van,  aki egyedül sétál a menetben és annak ellenére, hogy a szűk környezetében nincs fogyatékossággal élő fontosnak tartja, hogy itt legyen. Csernáné Nagy Krisztina a kerekesszékes lányával, Eszterrel érkezett, aki helyettem inkább a felvonulással foglalkozik. Amikor azt kérdezem az édesanyától, hogy mi az, ami napi szinten zavarja, vagy megnehezíti az életüket kicsit elgondolkozik, majd megpróbálja túlkiabálni a hangos zenét:
,,Elfogadás és egy kis figyelmesség kéne. Ha ezek működnének a magyar társadalomban, akkor nem kellene például a buszon küzdenem a mozgássérültnek fenntartott helyért.”

Fotó: Ancsin Gábor

Tovább sodródok a tömeggel, egészen Tilláig, akit  láthatóan sokan, személyesen is ismernek a kerekesszékesek közül. ,,Itt már barátságokról van szó. Éveken keresztül készítettem a filmet, ami szintén ennek a sok-sok kialakult kapcsolatnak az eredménye lett,  így számomra nem is kérdés, hogy jövök, ha hívnak. Örülök, ha segíthetek” – mondja. Szerinte az ilyen megmozdulásoknak igenis lehet ereje: ,,Azt nem tudom, hogy jelenleg mennyien vagyunk, de azt gondolom, hogy évről évre többen leszünk, mert minden, ami beszédtéma, az visszahat az emberekre, a saját életükre és úgy egyáltalán az egész társadalomra. Ezek az események, civil szerveződések tevékenységei, és az olyan dolgok mint a filmem, morzsák, amikből majd egyszer összeáll valami. Már most mérföldkövekkel vagyunk a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest.”

Közben megérkezünk a híd közepére, Tilla arra kéri a résztvevőket, hogy engedjék el egyszerre a lufikat. A többezres tömeg pár pillanatra bepettyezi az eget, majd emelkedett hangulatban továbbindul az Erzsébet tér felé, ahol egészen késő estig szórakoztató programok, koncertek, beszélgetések várták a célba érőket.

Farkas Edina Lina

Forrás: divany.hu