Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

„Az orvos eleve úgy indított, hogy minek nekem gyerek” – kismamák kerekesszékben

Oláh-Koppány Andrea (31) már ismerős lehet az olvasóknak, tavaly mutattuk be kislányával és férjével, Sanyival. Az akkor kezdő óvodás Emma Flóra teljesen levett minket a lábunkról. Azóta is nyomon követem az életüket, mert érdekel, hogy vannak, és mert nagyon inspiráló a hozzáállásuk. Most újabb családtag érkezik hozzájuk.

Szalai Krisztinával (31) Andi hozott össze minket. Kriszta az első babáját várja ép párjával, akivel internetes társkereső oldalon ismerkedtek meg. Kriszta azt mondja, már a profilján őszintén vállalta állapotát, nem árult zsákbamacskát, nincs értelme. Nyitott hátgerinccel és dongalábakkal született, a járás következtében pedig felsebesedett bal lábát lábszárközéptől amputálták. Inkontinenciával is küzd, mindezek ellenére ragyogó, büszke kismama. Ahogy Andi is. A két mozgássérült várandóssal egy bevásárlóközpontban találkoztunk nemrég. Mindketten aktívak: Kriszta munkából jött, Andi épp szabadságon van.

Azt hittem, már kiírtak benneteket. Hogyhogy még dolgoztok?

Kriszta: Én holnap megyek utoljára, a II. kerületi önkormányzat egyik ügyfélszolgálati irodájában dolgozom két másik kerekesszékes kollégával. Ez kifejezetten megváltozott munkaképességűek munkahelye. Az igazság az, hogy néhány hete kiírt az orvosom, mert a folyamatos ülőpozíció már nem tesz jót, de szükség van rám, ezért reggelente még besegítek az indulásnál. De tényleg csak holnapig.
Andi: Én május végéig tervezem, muszáj, a pénz miatt. A Müpában vagyok egyébként archívumkezelő. Most a 19. héten járok, addigra már túl leszek a 30.-on, remélem, nem lesz semmi komplikáció. Sakkozni kell a bevételekkel, egyáltalán nem mindegy, mikor kezdem meg a táppénzt, mi alapján számolják a kismama-járandóságaimat. Ráadásul ha letelik a gyermekágyi időszak, eléggé nehéz helyzetbe kerülünk, ugyanis vagy gyedet kaphatok, vagy rokkantsági járadékot. A kettőt együtt nem. A rokkantságit csak töröltetni lehet, felfüggeszteni nem, ha a gyedet választod. Vagyis amikor újra igényled, újra kell járnod az összes kivizsgálást. Igazából azért nem logikus, mert attól, hogy gyereket szülök, nem fogok tudni újra járni is.

Javasoltak extra magzati szűréseket a szokásos vizsgálatokon kívül?

Kriszta: Nem írtak elő semmi különös vizsgálatot, életkori indoka sincs, 31 éves vagyok. Én nemrég voltam ultrahangon, a 24. héten járunk, többen is megnézték, most már látszik, hogy a babának is dongalába van. De azt mondták, hogy ma már elég jól kezelhető a probléma, műtéttel, sínes korrekcióval. Vannak nagyon jó ortopéd orvosok, sokkal fejlettebb a technológia, mint az én gyerekkoromban. Szóval e miatt nem aggódom. Más probléma szerencsére nincs a babával.
Andi: Az ülő helyzet miatt eleve veszélyeztetett terhességi kategóriába soroltak. Megpróbálom úgy áthidalni a problémát, hogy az irodában átülök az ottani székbe, amiben kicsit más helyzetben vagyok, az is valami. Amikor hazaérek, lefekszem legalább fél órára, mielőtt Emma megjön az oviból. Egyébként meg nem számít, milyen lesz a babánk, beteg vagy egészséges, mi őt akartuk, őt várjuk, akkor is szeretni fogjuk, ha bagoly lesz.

Andi, a múltkor olvastam a közösségi oldaladon, hogy az egyik orvosi vizsgálat alkalmával nem voltak veled túl kedvesek.

Andi: Elmentem egy kerületi rendelőbe, hogy biztosan terhes vagyok-e, addig csak házi tesztet végeztem. Az orvos eleve úgy indított, hogy minek nekem gyerek. Aztán meg úgy gondolta, hogy egyedül is fel tudok mászni a vizsgálószékre. Amikor az asszisztens hölgy rájött, hogy ez bizony nem fog simán menni, inkább hívott egy másik nővért a szomszéd szobából, mert az orvos, akinek férfi létére csak egy mozdulat lett volna, nem segített felszállni. Persze akkor nagyon megalázó volt az egész, de hamar túltettem magam ezen, most már csak röhögök rajta. Vannak ilyen emberek. Azt mondjuk sajnálom, hogy az a professzor, aki Emmával kísérte végig a terhességemet, már nyugdíjba ment. Tudod, ő teljesen máshogy állt hozzá. Megköszönte, hogy őt választottam, szakmai kihívásnak, fejlődési lehetőségnek tekintette a várandósságomat. Persze már van fogadott orvosom, ő is nagyon rendes.

Gondolom, kaptok hideget-meleget.

Andi: Hát, vannak érdekes megjegyzések, az biztos. Amikor pocakosan látnak, előfordul olyan reakció, hogy egy ilyen nőnek minek gyerek, milyen felelőtlen, hiszen még magát is alig tudja ellátni. Amikor meg már megvan a baba, sasszemmel figyelnek, várják a pillanatot, mikor hibázol, hogy azt mondhassák, na ugye megmondtam. Sosem volt probléma Emmával sem, megoldottunk mindent. Azt hiszem, sokkal óvatosabbak vagyunk, mint az átlagos szülők. De a gyerekek is okosak, ügyesen alkalmazkodnak hozzánk. Gyorsan megtanulják, hogy ne lépjenek a kerék alá. Van egy kerekesszékes anyuka a telepen, aki pórázon sétáltatja a gyerekét, nehogy elszaladjon. Szerintem borzasztó, eszembe nem jutna, hogy így vigyem le a gyereket. Nincs is rá szükség.

Hogy álltok a rosszullétekkel?

Andi: Már túl vagyok a nehezebb időszakon. Karácsonykor a töltött káposzta illatától szenvedtem. Érdekes, hogy most meg fura dolgokat kívánok meg. Például a szénné égetett bacont. Arra mondjuk figyelni kell, hogy ne kettő helyett egyen az ember, kerekesszékeseknek talán még jobban, hiszen kevesebbet tudunk mozogni. Abban is hiszek, hogy ha éjjel nem eszel, a babával sem lesz gond később éjszaka.
Kriszta: Különösebb bajom nekem sem volt, az első időszak kisebb hányingereit leszámítva. Az evéssel nincs gondom, ha kísértésbe esnék, eszembe jut egy kismama ismerősöm, aki borzasztóan elhízott a terhessége alatt. Jól érzem magam, fáradt sem vagyok még, a házimunka nagy részét is meg tudom csinálni. Remélem, ez még egy darabig így is marad, nem akarom, hogy minden a páromra maradjon.

Van bármilyen félelmetek a terhességgel vagy a szüléssel kapcsolatban?

Andi: Én már elég rutinosnak érzem magunkat, tudom, mi vár rám és ránk, a babával. Sanyira pedig mindenben számíthatok. Bizonyítottan szuper édesapa!
Kriszta: Nekem fontos volt, hogy egy orvos kísérje végig a terhességemet, aki jól ismer, akiben megbízhatok. Így nyugodt vagyok. A szüléstől nem félek, inkább attól, hogy utána hogy leszek képes ellátni a babát. De olyan jó, hogy most így összejöttünk, egy csomó olyan dolgot hallok Anditól, amire eddig nem is gondoltam.

Biztosan sokan vannak így ezzel. Nincs közösségetek, ahol tapasztalatokat lehetne cserélni?

Andi: Már gondoltunk rá, hogy meg kellene csinálni. (Andi közben létrehozta a Guruló Kismamák csoportot a Facebookon.) Mondjuk így is sokan megtaláltak, guruló kismamák a neten keresztül. Amit mindenkinek el szoktam mondani, hogy meg kell tanulni előre gondolkozni, megtervezni, hogy mire van szükség, azt előkészíteni. Ezt valamilyen szinten azért tudják, akik kerekesszékhez vannak kötve, de egy kisbaba ellátásakor hatványozódik az előre tervezés fontossága. Ha már kiraktad a csecsemőt a pelenkázóra, akkor elég bosszantó tud lenni, ha nincs ott a törlőkendő.
Kriszta: Jó lenne, ha alakulna egy kis csoport, szívesen részt veszek a megszervezésében.

Milyen szülés lesz?

Andi: Nekem az első alkalommal is altatásos császármetszésem volt, most is azt szeretném. Kicsit macerásabb, nem nagyon szeretik, az altatás kockázata miatt, de én nem akartam ébren lenni. És mivel spirálisan csavarodik a gerincem, a lebénulás kockázatával járt volna, ha félreszúrják az egyébként gerincvelőbe adandó érzéstelenítőt. Így sem tart tovább 25 percnél, egyből ébresztenek, miután összevarrtak, szerintem harcold ki magadnak te is.
Kriszta: Az biztos, hogy császárral szülök, természetes úton nem volnék képes, de a többi részletet még nem találtuk ki.

Számíthattok segítségre az apákon kívül?

Andi: Mi a legelejét leszámítva Emmával is megoldottuk nagyjából ketten, Sanyival. Most inkább azért izgulok, hogy a két gyerekkel hogy boldogulunk majd egyszerre, hogy az elején mindketten kellő figyelmet kapjanak és megtaláljuk az egyensúlyt. Főleg olyankor, amikor egyedül leszek, vagy az apjuk egyedül lesz velük. Amúgy olyan segítség kell, aki felvidít, energiát tud adni, nekem ez nagyon érzékeny időszakom volt Emmával is. Ebben a lelkiállapotban mindenkinek más a legjobb választás: van, akinek egy közeli családtag, de lehet akár egy türelmes jó barát is. A lényeg, hogy senki ne érezze magát a segítségnyújtás miatt rosszul ebben az időszakban.

Kriszta: Már többen is felajánlkoztak, nagyszülők is, meg egy kedves, gyógytornász barátnőm. Azt mondta, nagyon szívesen eljön egy-két hétre. Én örülök a segítségnek, szívesen veszem, bármilyen helyzetben. Már elfogadtam, hogy olykor rászorulok mások támogatására. A közlekedésnél is gyakran előfordul, hogy inkább szólok valakinek, ha nem alacsony padlós busz jön, különben várhatok fél órát a következőre. Általában segítőkészek az emberek, bár az is előfordul, hogy miután megszólítok valakit, az fintorogva odébb áll. Gondolom, azt hiszi, hogy koldulni akarok. (Nevet.) Már nem akadok ki az ilyesmin.

Nyilván babával még nehezebb lesz a közlekedés.

Kriszta: Babakocsival nyilván még kiszolgáltatottabb leszek, bele kell nyugodnom, ez van. De nem izgulok, majd csak belejövünk.
Andi: Erről jut eszembe, hogy ha babakocsit vesztek, figyeljetek arra, hogy beférjetek egyszerre a liftbe. (Kriszta örül a tippnek, mert már felajánlottak ugyan egy babakocsit az ismerősök, de nem tudja, mekkora.) Az sem mindegy, milyen magasan van a fogantyúja, és jobb, ha alacsonyabban fekszik benne a baba, könnyebben hozzáférsz.

Emma is várja a kistesót? Tudjátok már, hogy fiú vagy lány lesz-e?

Andi: Emma nagyon várja. Bár azt kikötötte, hogy csak akkor alhat nála, ha lány lesz. Ha fiú, akkor nem mehet a szobájába. De még nem tudjuk, mi lesz, egyelőre meglepi.
Kriszta: Mi kisfiút várunk, Milánt. A párom tízéves lánya, akivel egyébként nagyon jó a viszonyom, először azt mondta, amikor közöltük vele a hírt, hogy kisöccse lesz, hogy a fiúk rosszak. Aztán később már örült, még nevet is kitalált neki, azt mondta, hívjuk Alexnak. Még meggondoljuk. (Nevet.)

Gondolom, szeretnétek szoptatni. Andi, neked milyen pozíció vált be?

Andi: Persze, 10 hónapos koráig szoptattam Emmát is. Egyébként akkor már néhány hónapja dolgoztam, Sanyi volt otthon vele, de meg tudtam oldani, hogy hajnalban megetettem – délelőtt már szilárdat evett –, és kora délutánra hazaértem. Általában törökülésben szopiztunk, apa párnáját tettem Emma alá. De így sem volt túl kényelmes, az utolsó időszakban már fájt a derekam. A fekvő pozíció nekünk nem jött be. Ráadásul az elején elég sokat szenvedtem, mire rájöttünk a megfelelő technikára, kezdetben nagyon fájt, de kitartottunk.
Kriszta: Én is mindenképpen szeretnék szoptatni, ha meg visszamegyek dolgozni, talán én is meg tudom oldani, hogy délben hazaugrom egy etetésre. Én a baba darabos ételeit is magam szeretném készíteni, bébiételeket sem szívesen adnék.

Hány gyereket terveztek?

Andi: Sajnos a jelenlegi anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy több gyereket vállaljunk, pedig ha megtehetném, hogy hátradőlök és kiélvezem azt a három évet, amíg otthon lehetek a kicsivel, boldogan szülnék még. Egyelőre én vagyok a családfenntartó, nem tudjuk nélkülözni a fizetésemet.
Kriszta: Nálunk is hasonló a helyzet, mármint anyagilag, ezért valószínű, hogy megállunk egy babánál. De engem a pénz mellett az egészségügyi kockázatok is visszatartanak. Ha őszinte akarok lenni, mindig azt gondoltam, hogy egyszer lesz egy Annám. Szóval ki tudja. Addig is a párom kislánya kicsit kárpótol, nagyon jó a kapcsolatunk.

Forrás: nlcafe.hu