Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Kiteljesedés a munkában

Nem feltétlenül tartom magam sikeres látássérültnek, inkább úgy mondanám, hogy megpróbálok talpon maradni azon körülmények között, amik az országban és az én közvetlen környezetemben adódnak.

Vakként vakokkal dolgozni?

Amikor végeztem az egyetemen, sokan mondogatták nekem: „ugye csak vakokkal akarsz dolgozni”? Fontosnak tartottam elmondani nekik, hogy igen, lehet, hogy velük fogok, de az is lehet, hogy nem. Attól még, hogy nem látok, egyáltalán nem biztos, hogy pszichológusként csak és kizárólag látássérülteknek lehetek a segítője. Igyekeztem ezt az irányt megtartani, jelenleg is a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedem látók között, viszont amikor látássérültekkel dolgoztam, akkor is jól éreztem magam.

Először még ne álmodjunk túl nagyot

Ahhoz, hogy dolgozó ember legyek, az idők folyamán szükségem volt alázatra és alkalmazkodóképességre. A mai munkaerőpiacon borzasztóan nehéz boldogulni, ezért ahhoz, hogy munkaviszonyunk lehessen, többet kell, alkalmazkodunk, mint egy látó embernek. Mivel előfordulhat, hogy látássérültként nem olyan munkát fognak nekünk ajánlani, mint amilyet megálmodtunk még az egyetemen vagy gyermekkorunkban, ezért szerintem nagyon fontos, hogy ha szükséges, tudjunk engedni picit az elvárásainkból.

Dolgozni kell!

Egy látássérült ember ugyanazért dolgozik, mint bárki más. Van egy külső kényszer az életünkben, hiszen valamiből élni kell! E mellett pedig segített nekem pályámon maradni egy belső motiváció azzal kapcsolatban, hogy szeretem a szakmámat és örömömet lelem benne. Tehát véleményem szerint a külső kényszer és a belső motiváció összeadódva hozhat gyümölcsöző eredményeket a munka területén.

Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel, felnőttekkel való munkám során tettem szert tapasztalatokra. A nyílt munkaerőpiacon sikerült elhelyezkednem.

Merjük vállalni a hiányosságainkat?

Úgy tapasztaltam, hogy az segít, ha az ember nyíltan és őszintén kommunikál a fogyatékosságáról. Azok az interjúim voltak eddig igazán sikeresek, amelyeken azt is elmondtam, hogy mi az, amit nem tudok.
Nekem személy szerint a szakmai önéletrajzomban nem szerepel, hogy nem látok, méghozzá azért, mert azt gondolom, hogyha szerepelne, már az első körben kiszórnának. Telefonon szoktam először megemlíteni, de az is előfordult már, hogy csak a személyes találkozásnál derült ki. Az első benyomás rendkívül fontos, tehát ha valaki írásban olvassa rólam, hogy látássérült vagyok, lehet, hogy a készségeim nem érdeklik őt, egyszerűen csak nem szeretne vakkal együtt dolgozni. Viszont ha sor kerül egy személyes találkozóra, akkor talán tudok  pozitív benyomást kelteni magamról, s ez által egy sikeres állásinterjú emlékével távozhatok.

Lesz valaki, aki majd igent mond

A sors elém sodort szituációkat, amelyekben találtam olyan igazgatóhelyettest, vezetőt, főnököt, aki nyitott volt felém, és azt mondta, hogy „igen, próbáljuk meg, hátha sikerül”! Úgy vettem észre, hogy az a vezető, aki magabiztos és tudja mit akar, az szívesebben vesz fel megváltozott munkaképességű munkavállalót, ugyanis képes kockázatot vállalni. Ellenben az, aki állandó nyomást érez és nem biztos önmagában, annak inkább “csak” a teljesítmény számít. Véleményem szerint egy magabiztos vezetőnél sokkal nagyobb esélyünk van az elhelyezkedésre látássérültként.
Sokszor kell próbálkozni, hiszen így lesz egyre nagyobb esélye az elhelyezkedésnek. Az első lépések megtétele a legnehezebb, de ha tudunk alkalmazkodni és a sok kudarcot követően is megőrizni a hitünket, biztos, hogy egyre könnyebb és könnyebb lesz.

“Karrierálom”?

Számomra nincs kifejezetten egy olyan “álommunka”, vagy “karriercél”, amit minden áron el szeretnék érni, nekem a titok nyitja olyan kisebb sikerek és célok lehetnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkámban kiteljesedve boldognak érezhessem magam.