Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

“Légy Te a Célkeresztben!”

Ezúttal a felsőoktatási intézményekben működő fogyatékosügyi koordinátorokat céloztuk meg annak érdekében, hogy programunkról minél több információt kapjanak, és elinduljon egy közös gondolkodás arról, hogy miként lehet a látássérült hallgatókat segíteni, támogatni a munkaerő-piacra vezető úton.

Első lépésként tájékozódjunk!

Reggelink ezúttal is családias hangulatban, jó beszélgetések közepette zajlott. A korábbiakkal ellentétben nem határoztunk meg előre témákat, inkább a fogyatékosságügyi koordinátorok saját tapasztalataira, meglátásaira építettünk.
Fontos tapasztalás volt számunkra, hogy milyen nehéz megszólítani a fogyatékos hallgatókat, illetve megerősítést nyert az a korábban már általunk is tapasztalt gondolat, hogy a fogyatékos embereknek, és ezen belül is a látássérülteknek a munka világába való beilleszkedése, belépése nem csak a külső körülmények miatt nehézkes, hanem maguk az egyének is erős prekoncepciókkal élnek.

Érdekes meglátás volt, hogy a koordinátorok sincsenek feltétlenül tisztában minden lehetőséggel, melyek segíthetik a hallgatókat. A legtöbb esetben csak azokat a jogi előírásokat említették, melyek a különböző könnyítésekhez kapcsolódnak. Ennek kapcsán az is kiderült, hogy sokan csak akkor kerülnek kapcsolatba a koordinátorral, amikor valamilyen felmentést igényelnek, esetenként a tanulmányaik vége felé. Ugyanakkor a fogyatékossággal élő hallgatóknak lenne lehetőségük már korábban is kihasználni lehetőségeket, szolgáltatásokat, hiszen a fogyatékos hallgatók után járó emelt összegű normatíva lehetővé tenné e szolgáltatások finanszírozását.

Kézzelfogható a segítség?

Azt is érdekes volt megtapasztalni, – bár erről voltak Nekünk is személyes tapasztalataink -, hogy egyes   Intézményekben a „fogyatékosügyi koordinátor” inkább csak egy virtuális beosztás, vagy épp a sokadik munkaköri feladat. A virtuális jelzőt azért sem tartjuk túlzásnak, mert egyes visszajelzések   alapján vannak olyan koordinátorok, akik csak „papíron” léteznek, s olyan is akad köztük, aki bár dolgozik, de olyan helyen, ahol fizikailag nem akadálymentes a környezet, s így gyakorlatilag   elérhetetlen.
Szintén fontos tanúsága volt a beszélgetéseknek, hogy a legtöbb hallgató, aki a koordinátorokhoz fordul, az valamilyen részképesség-hiánnyal rendelkezik (diszlexia, stb.), amit a munkaerő-piacon, vagy az ezzel összefüggésben lévő támogatási rendszerekben nem nevesítenek. Így ezek az emberek nem számítanak megváltozott munkaképességű személynek.

Megcélozva a nyelvtanulás

A látássérültek kapcsán két nagyon fontos gondolat hangzott el, ami meghatározó lehet projektünk szempontjából. Egyik, hogy a nyelvtudás hiánya jelentősen akadályozza a munkaerő-piacra való bejutást és az érvényesülést. A másik gondolat, hogy a látássérült hallgatók körében jellemző a képesítések halmozása. A tanulmányaik során sokan azon gondolkodnak, hogy mi legyen a következő képzés, amit elvégeznek. Ez a helyzet – azon túl, hogy anyagilag is megterhelő mind az állam, mind a család számára -, a megszerzett tudások hasznosulásának hiányát is előrevetíti. Ennek a jelenségnek az okai között megjelenik az a prekoncepció is, mely szerint a látássérültek számára szinte esélytelen – diplomásként – a munka világába való tartós és biztonságos belépés.
Ez utóbbi gondolat, ami mentén a projektünk is elindult, itt egy újabb megerősítést nyert.

Újabb tervek

A megjelentek szerint lehetséges, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók esetében ez a projekt már késői és sokkal korábban, a középiskolában szükséges lehet a potenciális tanulók támogatása, segítése, mert számos döntés, viselkedési elem, stb. már ott meghatározhatja a későbbi továbbtanulási és pályaválasztási, illetve munkaerő-piaci esélyeiket.

Pál Szilvia