Balázs Zsanett interjúi

 

A VGYKE 2022-es programjaiból kapunk ízelítőt Balázs Zsanett újabb két interjúja által:

„Ki tudtunk szabadulni!”

 

2022.06.23.

A IX. és XVI. kerület közös programján a „Speckó” szabadulószobáját látogattuk meg a Katona József u. 21. szám alatt.

A résztvevők a fogadótérben hallgatják az instrukciókat.

Vak emberek számára is önállóan élvezhető, magas szintű játékélményt nyújtó szabadulós kalandban vehettünk részt.

Az Elszabadult Űrszemét dark verziója a látókra is egészen különleges módon hat, hisz minden érzékszervet megmozgat, plusz még az agyat és a fantáziát is. A két csoport nagyon élvezte a programot, reméljük, még visszatérünk.

Szalainé Tündi, Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
IX. és XVI. kerület

Zenéltünk a júniusi klubnapon

 

2022.06.20.

A XVI. kerület júniusi klubnapjára Domoszlai Jana és Mikó Gyuri látogattak el hozzánk, és egy kellemes, jó hangulatú zenei délutánt töltöttünk el együtt. Főként andoki és bolíviai dallamok csendültek fel a csarangón és a különböző különleges sípokon. Az érdeklődők kezükbe is vehették a hangszereket. Klubnapunk online felvétele néhány dallammal a Facebook-oldalunkon visszanézhető.

A fiúkat máskor is várjuk vissza szeretettel muzsikálni!

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

Látássérültként intézzük ügyeinket

 

2022. június 17.

A Zuglói Polgármesteri Hivatal Bácskai utcai Ügyfélszolgálatától kaptunk meghívást egy szemléletformáló órára.

Örömünkre Horváth Csaba, Zugló polgármestere is részt vett a foglalkozáson, és bekötött szemmel, bátran kipróbálta, milyen vakon sorszámot húzni, vagy megkeresni az ügyintézőt az ablaknál.

Az ügyfélszolgálaton dolgozók különböző szembetegséget szimuláló szemüveget próbálhattak ki, megismertettük őket a Braille írással és annak történetével. Megmutattuk, hogyan tudnak helyesen segíteni, hogy minél gördülékenyebb legyen az ügyintézés.

A dolgozók kipróbálják a szimulációs szemüvegeket.

Bemutattuk, hogy vakvezető kutyával érkező látássérültnek milyen segítségre van szüksége, és a kutyák miben segítenek gazdáiknak.

Tapasztalatunk szerint a zuglói ügyfélszolgálaton nagyon felkészültek és segítőkészek a dolgozók, ezt a polgármester úr is megerősítette azzal, hogy elmondta: az itt dolgozókról még soha nem érkezett panasz.

Köszönjük Horváth Csaba polgármester úr részvételét és szándékát arra, hogy Zuglóban megteremti az esélyegyenlőség lehetőségét a fogyatékossággal élő embertársaknak!

A Zuglói Lapok kollégái is megtiszteltek bennünket a részvételükkel, az alábbi linken olvasható írásuk.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők

Beszélgetés Frecska Veronikával

 

2022. június 15-én Frecska Veronikával, a Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ munkatársával és fogyatékosügyi tanácsadójával beszélgettem.

Meghallgatható Facebook-oldalunkon.

Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező IX. kerület

Klubnap a zsidó vallás jegyében

 

Júniusi klubnapunkon Gabriel Fináli, a Hunyadi téri Zsinagóga Főrabbija fogadta el a meghívásunkat, amit utólag is nagyon köszönök.

Előadást tartott a Zsidóságról, és bepillantást adott a magánéletébe is. Kisfiát, Áronkát is elhozta magával.

Ajánlom mindenkinek a riport meghallgatását, mert nagyon sok érdekességet tudhattunk meg a Zsidóságról Gabriel Fináli Rabbitól.

Előadása után a tagok kérdéseire is válaszolt.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Meghívó júliusi klubra

 

Kedves Tagjaink, Kedves Kisérők!

Szeretettel hívunk júliusi klubunkra, melynek főszereplői ezúttal a résztvevők: szerény enni-innivaló mellett beszélgessünk, kinek mit hozott ez az év, ki hogy érezte magát kirándulásunkon, illetve megvitatjuk az augusztusra tervezett városligeti klubnapot is.

Várjuk minden kedves tagunkat és kísérőiket!

Időpont: 2022. július 6. 15.00-17.00 óráig

Helyszín: Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház – 1042 Budapest, István út 17-19. I. emelet, 117. terem (a terem változhat)

Murgács Jánosné és Czagány Izabella
Közösségi civilszervezők

Telefon: 06-30/498-9033, 06-70/387-5261

Email: ujpest.szervezo@vgyke.com

Esélyegyenlőségi Magazin

 

2022. június 13-án tartottuk klubnapunkat a Ferencvárosi Művelődési Központban. A klub nagy részét a szabadban tartottuk.

Meghívott vendégünk Ruzsa Viktor volt, aki az MVGYOSZ kommunikációs munkatársa és egyben az „Esélyegyenlőségi Magazin” szerkesztője is. A látássérültek helyzetéről beszélgettünk, az esélyegyenlőségről, az elhelyezkedés lehetőségéről a munka világában.

A helyszínen riport is készült az Esélyegyenlőségi Magazinnak a VGYKE lámpásainak tevékenységéről.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Rákosmente júliusi klubján a Láthatár bolt lesz a vendég

 

Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk következő klubunkra, melyet 2022. július 5-én, kedden délután 14:00-órától tartunk, figyelem, új helyszín: a Rákosliget Katolikus kör (XV. u. 2.), mivel a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezár július-augusztusra.

Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.

Klubunkra meghívtuk tagunkat, Németh Robit, aki egyben a Láthatár bolt munkatársa, hogy mutassa be a bolt termékeit, újdonságait. Kérünk benneteket, hogy amennyiben szeretnétek valamilyen segédeszközt, terméket, azt jelezzétek számunkra, hogy Robi magával tudja hozni a klubra!

Beszámolunk az aktualitásokról, és felköszöntjük a születés- és névnaposainkat is.

Szeretettel várunk benneteket!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill., ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Távcső szemüveg, nagyítók és egyéb látásjavító eszközök bemutatója

 

2022. június 8.

Júniusi klubnapunk vendége Novák Zsuzsa, a Novák Optika vezetője volt.

Zsuzsa bemutatta nekünk a távcső szemüveget, különböző nagyítókat, amiket ki is próbálhattunk. Beszélt a különböző dioptriájú és a színes lencsékről. Megtudhattuk, hogy ezeket az eszközöket a nagyobb szemészeti klinikákon a rehabilitációval foglalkozó szemész szakorvosok írhatják fel. A klinikákon is van lehetőség ezeket az eszközöket kipróbálni, de a Novák Optikában Zsuzsa is szívesen segít ezeknek a speciális eszközöknek a kiválasztásában és kipróbálásában. Időpontot Novák Zsuzsával kell egyeztetni. Az elérhetőségében mi is segítünk.

Így néz ki egy távcsőszemüveg

A klubnapunkon Ruzsa Viktor készített hangfelvételt, melyet az alábbi linken hallgathattok meg.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők

Nyári programok, kirándulások

 

Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!

Következő klubnapunk helyszíne és időpontja:

Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ
Budapest Haller u. 27. fszt. 41. terem

Időpont: 2022. július 04. 14.00-16.00 óra között

A következő hónapokra tervezett programjainkról lesz majd szó. Szeretnénk kirándulni, több helyre eljutni a nyár folyamán.

A klubnap a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Mindenkit sok szeretettel vár:

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Telefonszám: 06704320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Egészségnap a Remetekertvárosi Általános Iskolában

 

2022. június 7.

A második kerületben lévő általános iskola egészségnapi rendezvényén 4 osztálynak tartottunk szemléletformáló előadást.

A diákokkal megbeszéltük a látássérültség fogalmát. Saját példánkon keresztül mutattuk be, hogyan éljük meg a mindennapi kihívásokat, akadályokat, amikkel szembesülünk.

A gyerekek kipróbálhatták, milyen bekötött szemmel közlekedni, megismerkedhettek a Braille írás alapjával, történetével. Megmutattuk, hogyan tudnak jól segíteni bizonyos helyzetekben.

A diákok a Braille-írással ismerkednek.

Vakvezető kutyáink mindig nagy érdeklődést váltanak ki a gyerekek és a tanárok körében, ez most is így volt, ezért szükséges elmondani, hogy ők fontos feladatot látnak el a látássérült gazdájuk mellett. Megbeszéltük, milyen szabályok vonatkoznak a vakvezető kutyákra, végül a nagy kutyasimi sem maradhatott el.

Mindig fontos feladatunknak tartjuk ezeket a foglalkozásokat, hogy a társadalom elfogadóbbá váljon a fogyatékossággal élő emberek felé.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők