Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 14

A “Vizuális kultúra mindenkié”

Fényes Adolf: Mákoskalács
1910, Magyar Nemzeti Galéria

(A kép forrása: Magyar Nemzeti Galéria, https://mng.hu/mutargyak/makoskalacs/)
olaj, vászon, 80 × 87 cm

Fényes Adolf Fischmann néven látta meg a napvilágot 1867-ben Kecskeméten, művelt polgári családban. Édesapja Fischmann Simon kecskeméti rabbi volt, édesanyja családjában pedig megtalálhatjuk az első budapesti rabbit is. Az apa halála után költözött fel Budapestre és 19 évesen magyarította vezetéknevét Fényesre. A középiskola elvégzése után jogi tanulmányokat folytatott, de félbehagyta azt, amikor rájött, hogy a művészet az ő igazi útja. Tíz éven keresztül tanult, először Budapesten a Mintarajziskolában (a Magyar Képzőművészeti Egyetem elődje), itt egyik tanára Székely Bertalan volt, majd Weimarba ment, végül Párizsban töltött pár évet, visszatérve pedig Benczúr Gyula mesteriskolájának növendéke lett.

Magyarországon nehéz szívvel vette tudomásul, mennyire eltérnek Nyugat-Európától a gazdasági és kulturális viszonyok, ezért a szegényparasztság és a munkások felé fordult és őket, az ő életüket festette meg.

1902-ben az egyik alapítótagja volt a Szolnoki Művésztelepnek, innentől minden nyarat itt töltött, itt alkotott. Számtalan helyen állított ki, díjakat nyert és sikeres volt. Művészete eleinte realista, tehát a társadalom problémáit, visszásságait feltáró művészi ábrázolásmód, tulajdonképpen a polgárság önkritikája volt. Ezután a plein-air felé mozdult, vagyis a szabadban való festés felé. Festményeit világos színek és egyszerű kompozíciók jellemezték.

Megszenvedte a második világháború minden gyötrelmét, a korlátozásokat, a gettót, a nélkülözést, végül a háború vége előtt pár héttel agyvérzést kapott és már nem tudták megmenteni: 1945-ben elhunyt.

A kép címe: Mákoskalács.

Első pillantásra egy egyszerű csendéletet látunk, melyen nincsenek emberi szereplők, csak tárgyak. Egy világos, kellemes hangulatú szobába lépünk be, ahol délutáni uzsonnára terítettek, vagyis már be is fejezték azt, de még nem pakoltak el az étkezés után. A szoba fala világoskékre van festve, ami pont olyan, mint a búzavirág kékje, vagy mint a nyári égbolt, felhők nélkül. A kép szinte egyenlő oldalú négyzet, vagyis olyan széles, mint amilyen magas. A képet szinte teljes szélességében kitölti egy asztal, amin az uzsonna van, mögötte egy szék, a falon a szék felett pedig három festmény. Az egy személyre terített elhagyott asztal, melyen egy étkezés maradékai láthatóak, oltárszerű, mint egy szent hely, ahol az áldozatot mutatják be az istenségnek. Ezt a vallásos értelmezést erősíti a falon lógó egyik kép is.

A három festményből egyik sem látszik teljes egészében, mivel a kép széle elvágja azokat, hol félbe, hol annyira, hogy csak az aljukat látni. A két szélsőnek csak egy-egy sarka látszódik, mindkettő sötét, az egyik talán fekete-fehér. A bal felső sarokban lévő képnek keskeny aranyozott kerete van, rajta talán zöldes figurák, vagy táj, nehéz kivenni. A jobb oldali sarokban lévő képből még ennyit sem értünk meg, bár talán ez is egy tájképnek a darabja. A középső kép legalább a feléig látszik, ez egy vallásos tárgyú kép, pontosabban egy Golgota ábrázolás. Rajta a keresztre feszített Jézus, körülötte női alakok. Egyikük sötétkék ruhában van, ez bizonyára Mária, másikuk pirosban borul a kereszt alá a földre, egy harmadik pedig sárga ruhában áll Mária mögött. Pontosan a kép alatt van a szék, az asztal túloldalán, velünk szemben. Üresen áll, szinte hívogató. Fából készült, keskeny és íves formái vannak, a szecessziót idézi, mely stílus jellemzője a vonalasan kígyózó díszítés, a természetes növekedés élményét felidéző, szabadon áramló formák és ívek. Ennek a széknek a hátlapja 5 függőleges falécből áll, melyek ívesen kiszélesednek felül, mintha hullámok lennének. Karfája is van, kényelmes széknek tűnik, melyben jó időzni egy kellemes uzsonna után.

Az asztal kerek és mivel mi magasabban állunk, így rálátunk az asztal lapjára, nem oldalról nézzük. Az asztalon fehér terítő, melyet nemrég vasaltak ki és még látszódnak a vasalás utáni hajtogatás élei, amik négyzeteket rajzolnak ki a terítő fehérjére. A szék előtt van egy nagy méretű vizeskancsó, melyben vagy víz, vagy tej lehet. Ez porcelánból készült, oldalára hatalmas piros és kék virágok és azok zöld levelei vannak festve. A kancsó mellett egy sötétkék mázas kis csupor, amiből egy kanál kandikál ki, de hogy mi lehet benne, azt nem látjuk. Talán ebből ivott valaki, talán tejföl van benne. Az edényke mellett egy kifli hever a terítőn, amiből még nem evett senki sem, ott felejtette valaki. Az asztal jobb oldalán egy mélytányér, mely üres, csak egy nagy evőkanál van benne. A tányér is virágos mintájú, ezen is piros és kék virágok vannak, de másak, mint a kancsón. Ezzel szemben, a bal oldalon egy üres talpas vizespohár van, melyen megcsillan a beáramló fény.

És szinte középen, hozzánk a legközelebb, a címadó étel található: a mákos kalács. Egy szögletes zöld tányéron van, mellette egy kenyérvágó kés, hosszú, keskeny pengével. A mákos kalácsból már csak egy keskeny darab maradt, a többit megették. Bejgli formájú volt egykor, tehát hosszúkás és kerekded, mint egy fatörzs. Nem sajnálták belőle a mákot, jó vastag a töltelék, amit azért látunk, mert a maradékot úgy tette valaki a tányérra, hogy a vágott felével néz felfelé, így kínálgatja magát mindenkinek, aki még uzsonna után arra jár.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.