Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 5

A „Vizuális kultúra mindenkié”

Diego Rodríguez de Silva y Velázquez: Étkezők
1618–1619 körül, Régi Képtár

(A kép forrása: Szépművészeti Múzeum, https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/etkezok/)
olaj, vászon, 96 × 112 cm

Diego Rodríguez de Silva y Velázquez a valaha élt egyik legnagyobb festő, akit az utána született fontos művészek is mindannyian tiszteltek: Manet “a festők festőjének” nevezte, Picasso pedig parafrázisok (vagyis egy kép újbóli megfestése, újra elkészítése más eszközökkel vagy más stílusban, egy másik művész által) sokaságát festette, hogy megfejtse a titkot. Egy kortársa fogalmazta meg a legtalálóbban: Velázquez valóságot teremtett, s nem annak mását.

Diego Rodríguez de Silva y Velázquez 1599-ben született Sevillában, Spanyolországban, kisnemesi családban. Egészen fiatalon megmutatkozott tehetsége a festészet iránt, így elszegődött tanoncnak. Több éven át volt tanítványa egy festőnek, akinek a lányát feleségül is vette, így az idős mester később is a mentora maradt.

Velázquez mestere volt a fény és az árnyék, a felület és az anyag aprólékos ábrázolásának és az emberi vonások megragadásának.

1623-ban kérték fel IV. Fülöp király portréjának megfestésére. Az uralkodó olyan elégedett volt a végeredménnyel, hogy megtette udvari festőjének a madridi királyi udvarban.

Fülöp kétszer házasodott, hivatalosan 13 gyermeke látta meg a napvilágot, de csak hárman élték meg a felnőttkort, noha rajtuk kívül még hét házasságon kívüli, törvénytelen gyermeke is született.

IV. Fülöp uralkodása alatt virágzott a spanyol kultúra, mivel a király nagyon szerette a képzőművészetet, az irodalmat és a színházat. Művészeti gyűjteménye hatalmas volt, mintegy 4000 festményből állt, ez képezi az alapját a ma is híres Pradonak, a madridi nemzeti múzeumnak.

A 17. századi Spanyolországban a festészetet csupán mesterségnek tartották, nem művészetnek, ezért a festőművészek ritkán élveztek magas társadalmi státuszt. Fülöp és Velázquez az évek során igen közeli, szinte baráti kapcsolatba kerültek egymással, mindketten szerették a lovakat, a kutyákat és a művészetet. Az udvari festőnek való kinevezése utáni évtizedekben Velázquez számtalanszor megfestette a királyt, annak feleségeit, gyermekeit és az udvar többi tagját is. Velázquez végül udvari rangokat is kapott (kamarás lett), valamint ő volt Fülöp folyamatosan bővülő európai művészeti gyűjteményének kurátora, vagyis ő válogatta ki, mely műveket vásárol meg az udvar. Fontos mérföldkövet jelentett művészi fejlődésében olaszországi útja, melyet nem sokkal az udvarba érkezése után tett meg.

Fülöpnek saját széke volt Velázquez műtermében, és gyakran nézte, amint festményein dolgozik.

Velázquez 1660-ban halt meg Madridban.

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből választott kép egy bodegón, vagyis a spanyol köznép mindennapi életét ábrázoló zsánerkép, a csendélet és az életkép ötvözete.

A képen három alakot látunk: egy nő és két férfi. Egy asztalt ülnek körül, szemben velünk, középen, a nő, jobbról és balról pedig a két férfi. Kicsit olyan, mintha mi is az asztalnál ülnénk velük. Az asztal lapja szinte a kép felét kitölti. Fehér, szépen vasalt terítő van rajta, még jól látszódnak rajta a hajtogatás ráncai, csak az étkezés előtt vehették elő a szekrényből. Az asztalnál egy étkezéshez készülődnek éppen: középen egy mélytányér, melyben egy fél füstölt hal, valamint egy darab citrom van. Előttünk egy kenyér, alóla egy kés kandikál ki. Balra tőle egy vizespohár, benne félig folyadék (fehérbor? víz?). A kenyértől jobbra egy díszes réz üvegcse, két oldalán fogantyúkkal, ami talán fűszert rejt, esetleg sót. Közvetlen mellette egy gyökérzöldség hever az asztalon, répa, vagy retek. Félig fehér, félig vöröses színű, a zöldje is még rajta van, bár az már lelóg az asztal lapjáról. A répa/retek mellett egy érintetlen és egész narancs, aminek szárán még pár levél is látható.

Jobb oldalt egy fiatal férfi könyököl az asztalra. Hevesen magyaráz a vele szemben lévő férfinak, jobb kezével magyaráz: keze ökölben, hüvelykujját felemeli, mintha azt mesélné éppen, hogy valamiből egyet kapott, valamiben első lett. Ruhája mustársárga, bő ujjú, alatta széles gallérú fehér ing. A fiatal férfi arcának bal profilját látjuk csak: haja fekete, rövid, hullámos, szeme sötét, szemöldöke fekete. Ajka vastag, kis fekete vékony bajusza van, talán egy apró szakáll is a szája alatt, de az is lehet, hogy az csak egy árnyék. Füle nagy és piros. Homlokát ráncolja a heves magyarázat közben, szemeit a beszélgetőpartnerére függeszti.

A bal oldalon ülő idős férfi nyugodtabb nála. Ruhája kékesszürke, szintén bő ujjal, derekán egy övvel megkötve. Anyagát nem tudjuk, de valamilyen gazdag, nemes anyag, nem kopott, nem gyűrött, hanem elegáns, méltóságteljes. Ennek a ruhának széles gallérja is van, alatta szintén fehér ing. A férfi jobb kezét nyújtja a középen álló nő felé, aki éppen egy talpas pohárba vörösbort tölt neki. A bal kezét mellkasa felé fordítja, mintha ő is éppen magáról beszélne és hogy nyomatékot adjon szavainak, magára mutat. Rövid, sötétből őszbe forduló haja van, szakálla már inkább fehér, mint szürke. Ő is ráncolja homlokát, de az ő tekintete sokkal nyugodtabb, sokkal kevésbé feldúlt. Szemöldökét felhúzza, érdeklődve néz.

A középen álló nő az idősebb férfi felé fordul, tehát balra, hiszen neki önti a bort. A nő a jobb kezét és benne a kancsót a magasba emeli, úgy tölt éppen. A kancsó, melyből a vörösbor érkezik, barna színű, valószínűleg kerámiából van. A borospohár, amibe tölt, üvegből van, már egészen tele, hamarosan ki fog folyni, ha nem ügyelnek eléggé. A nő viszont egészen belemerült a beszélgetésbe, vagyis annak hallgatásába, minden porcikájával issza a szavakat, noha láthatóan nem része a párbeszédnek, hiszen egyik férfi sem figyel rá. Világosbarna, szőkés haját egy fejkötő fogja hátra. Ruhája barna kabátka és alatta egy világos ing. Arcából nem látunk sokat, hiába áll velünk szemben, de fejét kicsit lehajtja és oldalra fordítja, így csak annyit tudunk kivenni belőle, hogy arca telt, pirospozsgás.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.