Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 9

A “Vizuális kultúra mindenkié”

Cornelis de Man: Sakkozók
1670 körül, Régi Képtár

(A kép forrása: Szépművészeti Múzeum, https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/sakkozok/)
olaj, vászon, 97,5 × 85 cm

Cornelis de Man 1621-ben született a hollandiai Delftben. Mindössze 21 éves volt, amikor a Szent Lukács céh tagja lett, de még világot szeretett volna látni, ezért előbb Párizsba, majd Firenzébe és Rómába utazott, hogy tanulhasson, lásson és fessen. Összesen kilenc évet volt távol Hollandiától, majd visszatért szülőhelyére és haláláig ott is maradt. A fennmaradt dokumentumokból arra következtethetünk, hogy egész életében agglegény volt. 85 évet élt, majd 1706-ban elhunyt.

Egy másik németalföldi festő hatására (Vermeer) számos képet készített papokról és tudósokról, akiket józan hidegséggel festett meg, általában dolgozószobáikban, saját közegükben, de ezek a képek inkább zsánerképek voltak, semmint portrék. Az arckifejezések hiányában inkább a kezekre és a környezetre koncentrált. Ezeknek, valamint a későbbi zsánerképeinek kidolgozása aprólékos, néha szinte fényképszerűen részletes. A belső terek rendezettek, tiszták, bennük különleges, néha egzotikus részletekkel: porcelántálakkal, hangszerekkel, dekorációval. Ezek a terek nem a szegényebb rétegek terei: látható és tapintható a gazdaság, a jómód.
Számtalan templombelsőt is festett, valamint céhek és embercsoportok képeit, sok alakkal és rendkívül izgalmas hátterekkel.

A kép címe: Sakkozók.

Egy szoba sarkát nézzük. A szoba egy korabeli, tehát 1600-as évekbeli épületben lehet: fával burkolt falak és famennyezet, sehol sincs festett fal. Vastag faoszlopok tartják ezt a tetőszerkezetet, melyet sűrű gerendák tartanak, minden díszített, nem tolakodóan, de látszik, hogy az ízléses faragások az oszlopokon egy jómódú család otthonát rejtik. Ajtókat, ablakokat nem látunk, noha ajtónyílás van a képen, velünk szemben, a hátsó falon is, de az ajtónyílást nem ajtó takarja, hanem szövet, súlyos, nehéz sötétkék szövetből varrt függöny. A függönyt két oldalra lehet széthúzni, de jelenleg csak a bal fele van elhúzva, hogy egy személy pont átférjen rajta.

A szemközti faragott fa oszlopon egy hangszer lóg, egy húros, hosszú nyakú hangszer, ami egy lantra hasonlít, színe pont olyan barna, mint mögötte a fáé. A kép bal oldalán, a szoba falán fent van egy ablaknyílás, amit ugyan nem látni, mert véget ér a kép, de a beáramló fény azt sugallja, hogy ott van egy nyílás. Alatta faragott faberakás, melyre egy kép van felakasztva. Egy családtag képe lehet, vagy egy uralkodóé? Mivel apró és meglehetősen oldalról látjuk csak, ezért nehéz kivenni, kit is ábrázol pontosan. A kép felső keretén van egy selyemszalagból készült kis masni, ezzel is emelve annak ünnepélyességét. A kis portré alatt ismét a sötétkék nehéz szövet burkolja a falat.

Ezen az oldalon, a kép bal alsó sarkában, valószínűleg egy kandalló is van, amit szintén nem látunk, de kormos, égett fahasábok lógnak be a képbe, valamint tűzszerszámok vannak kicsit hanyagul eldobálva a sarokban. Egy fújtató, ami elsőre olyan, mint egy palacsintasütő, aminek segítségével oxigént tudtak fújni a parázsra, hogy a tűz ismét életre keljen. A kandalló előtt egy nagy szürke cirmos macska ül, nyakában vékony piros szalagon egy kis réz csengő. A cica nem a tüzet nézi, hanem az embereket, akik sakkoznak.

Mert a képen látható sakkozók a festmény főszereplői. Két alak: egy férfi és egy nő ül egy asztalnál, egy kisméretű, ám nehézkes, fából készült asztalnál, melynek vastag asztallapja van és szépen faragott lábai. Az asztalt egy szőnyegszerű vastag szövött anyag borítja, amit kicsit félrehúztak. Meleg színei vannak ennek a terítőnek, piros, barna, aranysárga, a rojtjai, amik azért lógnak ki, mert a szőnyeg szövése során így dolgozzák el a szálakat és ez akadályozza meg a lebomlását, hosszúak és vörösek. Ezt a szövetet talán azért húzták ilyen hanyagul félre, hogy a férfi díszes sapkáját letegye az asztalra.

A férfi van az asztal túloldalán, így őt látjuk szemből. Hosszú, sötétbarna haja van, középen elválasztva, egészen a válla alá ér, kicsit hullámos. Nem tudjuk a pontos korát, de nem túl öreg, se nem túl fiatal, arcán azonban nincs semmilyen arcszőrzet. Mályvaszínű, bő házikabátban van, mely selyemszerű fényes anyagból van, szegélye kék. Alatta fehér ing. A férfi nem néz ránk, a játékot figyeli, a nő sakklépése egészen felindulttá teszi, kezeit felemeli, mintha tiltakozna, vagy éppen a nőre szólna, hogy ne lépjen úgy, ne üsse le az ő figuráját.

A nő nekünk háttal ül és ha nem fordulna felénk, akkor nem is látnánk belőle semmit sem, ámde felénk fordul, mintha cinkosan kikacsintana a képből. Mintha ránk nézne, hogy figyeljük-e, milyen ravaszul lép, hogy most ad éppen sakk-mattot a partnerének.

A nő fiatal, haját egy fehér főkötő takarja, szemöldöke sötét, szeme barna. Apró mosoly játszik az ajkán, büszkén néz felénk. Jobb kezében tart egy sakkfigurát, amivel éppen lép (ő van a világos bábukkal), a bal keze az ölében, de mutatóujjával a sakktáblára mutat. Fűzöld bársonykabát van rajta, fehér prémes szegélyekkel, melynek ujja rövid, éppen csak a könyökéig takarja. Középen hátul felvágott a kabátka, egy vékony madzaggal van a derekán megkötve. A nőn fehér kötény van, a kabátka és a kötény alól kilátszik egy drága krémszínű selyemszoknya, aminek a vége a földet söpri. A nő fehér cipőbe bújtatott bal lábát egy kis fából készült sámlin pihenteti.

A női alak egy fából faragott és gazdagon díszített széken ül, melynek sötétzöld kárpitja van, kis rojtokkal a székpárna oldalán. Ugyanilyen széken ülhet a férfi is, de azt nem látjuk, és van egy harmadik szék is annak a falnak a mentén, ahol a kandalló is elhelyezkedik, de ez a szék üresen áll. A szoba padlóján fekete-fehér négyzetekből álló burkolat van, mely pont olyan, mint egy hatalmas sakktábla.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.