Ez évben a Láthatár Bolt fejlesztését tűztük ki elsődleges célul, mely magába foglalja a célcsoport bővítését. Sok olyan idős látássérült személy van, aki nem tagja egy egyesületnek sem, s ezáltal nehezebben jut hozzá a fogyatékos-ügyet érintő információkhoz. Szeretnénk az időskorúakat elérni, ezért otthonokat, idős -és kerületi klubokat keresünk majd meg.
A Láthatár Bolt komolyabb fejlesztési célkitűzése egy majdani webáruház létrehozása, valamint magyarul beszélő eszközök beszerzése. Tavaly a nagyítókkal szélesítettük a választékot, idén viszont nagy hangsúlyt fektetnénk arra, hogy a lehető legkedvezőbb áron tudjuk beszerezni a beszélő segédeszközöket.
Kiemelt terület számunkra a masszázs szolgáltatás is, melynek bővítését tervezzük új lehetséges helyszínek létrehozásával, és természetesen a már meglévők megerősítésével.
Amennyiben a tagság igényt tartana rá, szeretnénk a gyógymasszázs szolgáltatást házhoz vinni.
Tervezzük továbbá a gyógymasszőr képzés elindításának lehetőségét, ám előtte kiemelt figyelmet fordítanánk a jelenlegi képzések feltérképezésére. Az OKJ-s gyógymasszőr képzések során a látássérült személyek olyan modulok teljesítését kötelesek elvégezni, amelyek során fogyatékosságukból adódóan komoly falakba ütköznek. Ilyen például az újraélesztés és a pedikűr. Véleményem szerint a legideálisabb az lenne, ha ezek a modulok ugyan a tananyagban szerepelnének – hogy a tanuló tudását bővítsék -, viszont azokat a vizsgakövetelmények közül kivennék. Helyettük például kommunikációs- és számítástechnikai ismereteket sajátíthatnának el a látássérült személyek.
A felnőttképzési tevékenységet idén szintén előtérbe helyezzük majd, felvettünk ugyanis egy felnőttképzési asszisztenst, aki az FSZK-tól korábban átvett képzéseinket az új minősítési rendszerben fogja használni. Ezeket újra minősíttetjük annak érdekében, hogy állami és önkormányzati intézményeknek tudjuk kínálni.
A Támogató Szolgálatnál szintén a szolgáltatás bővítése a cél, ezen belül is a szolgáltatási idő fejlesztése. Szeretnénk lehetőséget kínálni arra, hogy a fogyatékossággal élő utazók akár késő este egy színházi előadás után otthonukba, vagy hétvégén egy kirándulásra is el tudjanak jutni. Tervezzük továbbá egy újabb gépkocsivezető alkalmazását, így nem csak 8 órában tudunk majd szállítani.
A polgári törvénykönyv tavaly óta lehetővé teszi, hogy ne csak 14 év feletti személyek lehessenek tagok, hanem a gyerekek is. Örömünkre szolgálna, ha felvehetnénk őket, és programokat szervezhetnénk, szolgáltatást nyújthatnánk számukra. Ennek kapcsán fontosnak tartjuk a Mentorszülő Hálózatunk megerősítését is.
A FESZT-en belül szeretném folytatni a munkát: kifejezetten a fogyatékos nők helyzetét illetően továbbvinni a kérdőíves felmérést, programokat szervezni és részt venni olyan női eseményeken, amelyeken a női érdekekre és a fogyatékkal élő nők helyzetére hívhatjuk fel a figyelmet.
A VGYKE célkitűzései 2016-ban

Kép forrása: roryvaden.com
Láthatár Segédeszközbolt
Ez évben a Láthatár Bolt fejlesztését tűztük ki elsődleges célul, mely magába foglalja a célcsoport bővítését. Sok olyan idős látássérült személy van, aki nem tagja egy egyesületnek sem, s ezáltal nehezebben jut hozzá a fogyatékos-ügyet érintő információkhoz. Szeretnénk az időskorúakat elérni, ezért otthonokat, idős -és kerületi klubokat keresünk majd meg.
A Láthatár Bolt komolyabb fejlesztési célkitűzése egy majdani webáruház létrehozása, valamint magyarul beszélő eszközök beszerzése. Tavaly a nagyítókkal szélesítettük a választékot, idén viszont nagy hangsúlyt fektetnénk arra, hogy a lehető legkedvezőbb áron tudjuk beszerezni a beszélő segédeszközöket.
Masszázs
Kiemelt terület számunkra a masszázs szolgáltatás is, melynek bővítését tervezzük új lehetséges helyszínek létrehozásával, és természetesen a már meglévők megerősítésével.
Amennyiben a tagság igényt tartana rá, szeretnénk a gyógymasszázs szolgáltatást házhoz vinni.
Tervezzük továbbá a gyógymasszőr képzés elindításának lehetőségét, ám előtte kiemelt figyelmet fordítanánk a jelenlegi képzések feltérképezésére. Az OKJ-s gyógymasszőr képzések során a látássérült személyek olyan modulok teljesítését kötelesek elvégezni, amelyek során fogyatékosságukból adódóan komoly falakba ütköznek. Ilyen például az újraélesztés és a pedikűr. Véleményem szerint a legideálisabb az lenne, ha ezek a modulok ugyan a tananyagban szerepelnének – hogy a tanuló tudását bővítsék -, viszont azokat a vizsgakövetelmények közül kivennék. Helyettük például kommunikációs- és számítástechnikai ismereteket sajátíthatnának el a látássérült személyek.
Felnőttképzés
A felnőttképzési tevékenységet idén szintén előtérbe helyezzük majd, felvettünk ugyanis egy felnőttképzési asszisztenst, aki az FSZK-tól korábban átvett képzéseinket az új minősítési rendszerben fogja használni. Ezeket újra minősíttetjük annak érdekében, hogy állami és önkormányzati intézményeknek tudjuk kínálni.
Támogató Szolgálat
A Támogató Szolgálatnál szintén a szolgáltatás bővítése a cél, ezen belül is a szolgáltatási idő fejlesztése. Szeretnénk lehetőséget kínálni arra, hogy a fogyatékossággal élő utazók akár késő este egy színházi előadás után otthonukba, vagy hétvégén egy kirándulásra is el tudjanak jutni. Tervezzük továbbá egy újabb gépkocsivezető alkalmazását, így nem csak 8 órában tudunk majd szállítani.
Gyermek tagok
A polgári törvénykönyv tavaly óta lehetővé teszi, hogy ne csak 14 év feletti személyek lehessenek tagok, hanem a gyerekek is. Örömünkre szolgálna, ha felvehetnénk őket, és programokat szervezhetnénk, szolgáltatást nyújthatnánk számukra. Ennek kapcsán fontosnak tartjuk a Mentorszülő Hálózatunk megerősítését is.
Érdekképviselet
A FESZT-en belül szeretném folytatni a munkát: kifejezetten a fogyatékos nők helyzetét illetően továbbvinni a kérdőíves felmérést, programokat szervezni és részt venni olyan női eseményeken, amelyeken a női érdekekre és a fogyatékkal élő nők helyzetére hívhatjuk fel a figyelmet.
Ivanova Daniela
Masszázs az ünnepek között is

kép forrása: hu.123rf.com
Kedves Vendégeink!
Mind a négy masszázs helyszínen nyitva leszünk 2015. december 23.-ig, valamint a két ünnep között 2015. december 28-30.-ig az alábbiak szerint:
Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő
- Cím: 1146 Budapest, Hermina út 7. alagsor 17.
- Nyitva tartás: Hétfőtől – péntekig: 08:00 – 20:00
Uzsoki Kórház
- Cím: 1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület I. emelet
- Nyitva tartás: Hétfőtől – péntekig: 10:00 – 16:00
Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat
Cím: 1074 Budapest, Csengery u. 25. IV. emelet 410.
Nyitva tartás:
- Hétfő: 08:00 – 16:00
- Szerda: 08:00 – 16:00
- Péntek: 08:00 – 16:00
Szent Margit Rendelőintézet Csobánka téri Szakrendelő
- Cím: 1038 Budapest, Csobánka tér 6. fsz. 85.
- Nyitva tartás: Hétfőtől – péntekig: 16:00 – 20:00
Áraink tagjainknak:
- 30 perces masszázs: 1.500 Ft
- 5+1 alkalmas bérlet: 7.500 Ft.
Mindenkit szeretettel várunk!
Üdvözlettel:
Kis Erika
Masszázs – már a Bónusz Brigádon is!

Tudja Ön, hogy milyen jótékony hatással van a masszázs a teljesítményre? Szívesen adna lehetőséget ismerőseinek egy kis kikapcsolódásra? Látássérült gyógymasszőr munkatársaink szakértelemmel, egyesületünk pedig egy 40%-os kedvezményt biztosító kupon megvásárlásának lehetőségével várja a frissülni vágyó vendégeket!
A 200 db, kedvezményes bérletet már 25 vásárló tudhatja magáének, ne késlekedjen hát, látogasson el a kuponoldalra még ma, és ajándékozza meg családját, barátait, vagy önmagát egy frissítő masszázzsal!
5000 Ft helyett 2.990 Ft-ért juthatnak a 60 perces gyógymasszírozáshoz.
KUPON megvásárlása
További információk
Események a masszázs háza táján

kép forrása: hu.123rf.com
Egyesületünk felkérést kapott a Zuglói Sportcentrumtól, az Óbudai Szent Margit Rendelőintézettől, valamint a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálattól, hogy 2015 őszén több alkalommal népszerűsítsék a gyógymasszázs szolgáltatást. Alkalmanként 2 masszőr segített az irodai hát-, nyak-, váll, illetve talpmasszázs szolgáltatás lehetőségét nyújtva.
2015. szeptember 26-án a Zuglói Sportcentrum szervezésében részt vettek továbbá a Gasztro fesztiválon, 2015. október 10-én az Óbudai Szakrendelőben és 2015. október 19-én a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat által, a kerületi lakosság számára megrendezett egészségnapon is.
Az esős idő ellenére a Gasztro fesztiválon jó hangulatban telt a nap és érdeklődők is akadtak. Az egyesületet képviselték: Pappné Németh Gabriella és Págány Noémi.
2015. október 10-én, 9:00 és 15:00 óra között az Óbudai Szakrendelőben voltunk, ahol az önkormányzat egészségnapot szervezett az önkormányzat dolgozói részére. Orsós Sándor és Págány Noémi fogadta a masszírozásra váró érdeklődőket. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett.
2015. október 19-én a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat által a kerületi lakosság számára megrendezett egészségnapon is részt vett egyesületünk, ahol Fényi Szilárd és Págány Noémi masszíroztak. Habár sokan mindkét masszázst szerették volna kipróbálni, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a program végére már csak 5 perces masszázsra volt lehetőség. Mintegy 60 ember tapasztalhatta meg aznap a masszázs pozitív hatásait.
Sokan örömmel vették, hogy már a Csengery utcai Szakrendelőben is dolgoznak masszőreink.
Ezek az események mindig összehozzák az embereket, mert a rendezvények pozitív hangulatúak és építő jellegűek.
Bejelentkezés és időpont egyeztetés a masszázs szolgáltatásra hétköznap 18 óráig lehetséges az alábbi telefonszámokon:
70 773 39 88, vagy 445 4036.
Gyógymasszőröket keresünk!

Kép forrása: olx.hu
Önéletrajzát, szakképzettségét igazoló okiratát és a masszázs tevékenység folytatásához szükséges dokumentumok (Kamarai Tagság és Működési Nyilvántartási Igazolvány) másolatát kérjük, hogy a cserf-s@vgyke.com e-mail címre küldje.
A jelentkezés folyamatos!
Dolgozzunk az egészségünkért!

A masszázs egyszerre relaxáció és gyógyító terápia. Gyógyhatása kiterjed majdnem minden egészségügyi problémára, komplikációi gyakorlatilag nincsenek. Oldja a stresszt, elősegíti az egészség előmozdítását, a betegségek megelőzését, valamint a szenvedés enyhítését.
- Zuglói Egészségügyi Szolgálat (1146. Bp. Hermina út 7. alagsor 7.)
- Uzsoki Kórház NaturSó Terápia Kft (1145.Bp. Róna u.192. C.ép. I.em)
- Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat (1074.Bp. Csengery u.25. IV.em.410.)
- Szent Margit Rendelőintézet Csobánka téri Szakorvvosi rendelő (1039.Bp. Csobánka tér 6. fsz.85.)
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) tisztelettel kéri Önt, mint kedves olvasónkat, hogy 2015-ben támogassa fennmaradásunkat és munkánkat adójuk 1%-ának felajánlásával.
Adószámunk: 18185030 – 1 – 42
Bankszámlaszámunk: K & H 10409015 – 90147559
Az Ön segítségével, empátiájával, közreműködésével a kínálkozó lehetőségeket szeretnénk továbbra is maximálisan kihasználni, hogy a látássérült és megváltozott munkaképességű embereknek reményt, munkát és egzisztenciát tudjunk biztosítani, vagyis küldetésünket teljesíthessük.
Frissítő -és gyógymasszázs szolgáltatás

Ennek tudatában, valamint az amúgy is nehéz munkaerő piaci helyzetet figyelembe véve arra a megállapodásra jutottunk, hogy együttműködési megállapodás keretében kínáljuk frissítő és gyógymasszázs szolgáltatásunkat.
Ez utóbbi lehetőségnek és kitartásunknak köszönhetően 2014. október 15-én a Fehér Bot Nemzetközi Világ Napja alkalmából a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakrendelőjében (1146. Budapest, Hermina út 7. Alagsor 17.) megnyithattuk első egységünket. A szakrendelőben reggel 8-tól este 20 óráig folyik a munka a vendégek rendkívüli megelégedésére. Ezen a helyszínen három látássérült masszőr Kecskeméti Ágnes, Balog Géza és Kunczer József végeznek szakmailag hozzáértő, profi munkát. Masszőreink olyan emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek, melyek megkönnyítik a bizalom elnyerését, hiszen ez munkájuk nélkülözhetetlen része.
2014 novemberében megnyitottuk a második szolgáltató egységünket, amely az Uzsoki utcai Kórház Száraz Sóterápiás helyiségében kapott helyet. Az Uzsoki Kórházban jelentősen rövidebb nyitvatartási idővel működünk, Gál Ákos masszőrünk 12 órától 16 óráig végzi a szenvedés enyhítését.
A harmadik megnyitott helyszínünk a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat, ahol heti három alkalommal van lehetőségünk fogadni a vendégeket. Kecskeméti Ágnes és Nyírő Andrea, valamint újonnan érkező kollégánk, Fényi Szilárd masszőrök mindent megtesznek azért, hogy kiváló szinten folyjék a munka.
2015. április 01-jétől a legújabb, negyedik helyszínünk, III. ker. Csobánka téri Rendelő is beindításra került. Ez a szolgáltatásunk jelenleg bejáratós időszakát éli. Itt Orsós Sándor új kollégánk hétfőtől péntekig 16:00 – 20:00 óráig várja a vendégeket.
Talpmasszázs szolgáltatásunk is van, melyet Págány Noémi talpreflexológus kolléganő végez tudása legjavát adva szükség, illetve igény szerint.
Rendszeres árkedvezményes akciókkal is kényeztetjük vendégeinket.
Az eddigi helyszínek megnyitásáról megfelelő tájékoztatást kapott a kerületi lakosság a helyi médiumokon keresztül, mint pl. a Zuglói lapok, a Metropol újság, a Zugló Tv, + a Zugló Képújság, a Terézvárosi Hatoscsatorna, az intézmények és a VGYKE honlapja, heteként megjelenő hírlevele és belső levelezése.
Népszerűségünket az is mutatja, hogy részt vettünk az Uzsoki Kórház szervezésében megrendezésre kerülő Uzsoki “Modell”-en, amely egy egészségfelmérés volt a XIV. ker. Önkormányzat dolgozóinak, ahol két masszőrünk 10 – 16 óra között állta a rohamokat és irodai hátmasszázst végeztek a jelentkezőkön.
2015. április 07-én a VI. ker. Önkormányzatnál végeztünk hasonló tevékenységet, ahol a WHO világnapja alkalmából kértek fel minket masszázs szolgáltatás nyújtására. Két masszőr kolléga 09 -16 óráig állt helyt ezen a helyszínen.
A tevékenységünk megismertetése, népszerűsítése érdekében hasznos lehetne több ilyen, hasonló típusú rendezvényen való megjelenésünk.
Jelenleg két helyszínen, a III. ker. az Albert Schweitzer Idősek Otthona, valamint a Bethesda Kórház Ilka utcai részlegével előrehaladott, reményt keltő tárgyalások folynak újabb masszázs központok létrehozására. A VGYKE számára kínálkozó lehetőségeket szeretnénk továbbra is maximálisan kihasználni, hogy a látássérült és megváltozott munkaképességű embereknek reményt és munkát tudjunk biztosítani, segítve ezzel a beteg, vagy frissülni vágyó vendégek egészségét.
Összefoglalva tehát, tovább kell haladnunk ezen az úton, hiszen nagyszerű lehetőség ez a VGYKE-nek, mint munkáltatónak, továbbá a látássérült és megváltozott munkaképességű kollégáknak is a munkavállalásra és kiváló szakmai felkészültségük elismerésére.
További információk az árakról és a szolgáltatás igénybevételéről
Kis Erika szolgáltatások vezetője
Gyógymasszőröket keresünk!

Kép forrása: hdw.eweb4.com
Önéletrajzát, szakképzettségét igazoló okiratát és a masszázs tevékenység folytatásához szükséges dokumentumok (Kamarai Tagság és Működési Nyilvántartási Igazolvány) másolatát kérjük küldje el a cserf-s@vgyke.com e-mail címre.
A jelentkezés folyamatos!
Ajándékozzon karácsonyra egészséget!
A Zuglói Egészségügyi Szolgálat szakorvosi rendelőjében és az Uzsoki Kórház száraz sóterápia helyiségében már működik frissítő és gyógymasszázs szolgáltatásunk, ahol már érvényesíthető a Zugló kártya, ami 20% kedvezményre jogosít!

Kép forrása: www.hastingsmassage.co.nz
Cím:
Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő 1146, Budapest, Hermina út 7. alagsor 17. illetve Uzsoki Kórház, 1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület, I. emelet NaturSó Terápia Kft. Száraz sóterápia helyiség.
Áraink:
Masszázs: 2500 forint / 30 perc
Bérlet: 12.500 forint (5+1 alkalom ajándék), amely a Cserf-S irodában és a központi ügyfélszolgálaton (1146 Budapest, Hermina út 57.), valamint a masszázs helyszínein is vásárolható.
VGYKE tagoknak a masszázs ára: 1500 forint / 30 perc, a bérlet ára: 7500 forint (5+1 alkalom ajándék).
Előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés:
Kis Erika: 0670/773-3988-as telefonszámon, 8.00-tól 18.00-ig.
Várjuk szeretettel!
Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben
Ügyfélszolgálati tevékenység
Prioritást élvez számunkra, hogy látássérült ügyfeleink igényeit maximálisan kielégítsük és segítő kezet nyújtva minden felmerülő problémára megoldást találjunk. Jelenleg Budapesten három ügyfélszolgálati munkatárs tájékoztatja a klienseket, ez a tevékenység kistérségi irodáinkban (Budaörs, Cegléd, Dabas, Gödöllő, Vác) is zajlik. A gyakran felmerülő kérdésekkel honlapunkon foglalkozunk a GYIK menüpont alatt, továbbá minden pénteken megjelenő hírlevelünkkel is igyekszünk naprakész információkkal szolgálni. Eddig összesen 3966 ügyfélnek nyújtottunk információt és 54 hírlevelet szerkesztettünk.
Akadálymentesítési tanácsadás önkormányzatoknak
2010-2014 között összesen 30 budapesti és Pest megyei önkormányzat akadálymentesítési beruházásaiban működtünk közre, mint együttműködő partner. Részt vettünk a beruházás véleményezésében, melynek során a rehabilitációs környezettervező szakmérnökökkel is szoros együttműködést alakítottunk ki. Az elmúlt öt évben az MVGYOSZ akadálymentesítési munkacsoportjában is aktívan jelen voltunk, valamint Németh Orsolya, az MVGYOSZ elnökségén belül az akadálymentesítés témájával megbízott vezetőként is számos helyen képviselte a látássérültek ügyét. Megemlítenénk továbbá, hogy szoros együttműködésben dolgozunk a Rehabilitációs Környezettervező Szakmérnökök Országos Egyesületével.
Masszázs szolgáltatás
2014. október 15-én, a Fehér Bot Napján indítottuk el szolgáltatásunkat Zugló két egészségügyi intézményében, ahol frissítő –és gyógymasszázs szolgáltatással várjuk vendégeinket. Az ünnepélyes megnyitót precíz előkészületek és hosszadalmas munka előzte meg, hiszen nagy gondot fordítottunk arra, hogy a szolgáltatás elindítása mellett munkalehetőséget is kínáljunk látássérült szakembereknek. Összesen öt masszőrt foglalkoztatunk, közülük négyen látássérültek és december hónapban még egy kolléga felvételére is sort kerítünk.
További információt itt, a honlapunkon talál.
Ivanova Daniela
VGYKE szóvívő
Sajtóközlemény

Forrás: nwmassagepractice.com
Jelenleg nagy biztonsággal tudjuk vállalni látássérült gyógymasszőrök állami rehabilitációs bértámogatásból történő hosszú távú alkalmazását. Egyesületünk védett szervezet, akkreditált munkáltató, így nagyon magas szakmai minőségben és szigorú pénzügyi szabályok mellett működteti valamennyi részlegét, melyet folyamatos ellenőrzés kísér a MÁK, NRSZH, EMMI részéről.
Célunk volt olyan masszázs szolgáltatás kialakítása, amely lehetőséget biztosít megváltozott munkaképességű masszőrök alkalmazására és ennek kialakítása és működtetése a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása terén hiányt pótol.
Ezen törekvéseink mentén sikerült megvalósítani új szolgáltató egységeinket, melyeket ez év október 15-én nyitottuk meg. Jelenleg két helyszínen működünk a XIV. kerületben, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőjében (1146 Budapest, Hermina út 7. alagsor 17.) és az Uzsoki Kórház (1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület, I. emelet) NaturSó Terápia Kft. Száraz sóterápia helyiségében. Hosszú távú terveinkben szerepel a további helyszínbővítés. A két helyszínen három női és két férfi megváltozott munkaképességű gyógymasszőr dolgozik, december elsejével további egy férfi gyógymasszőr kerül felvételre. A hosszú és gondos kiválasztási folyamatnak hála, masszőrjeink képzett gyógymasszőrők, akik magas szakmai színvonalon, kiváló szakmai képességekkel végzik munkájukat.
Programunkkal szeretnénk erősíteni azt a szemléletet, amely által a megváltozott munkaképességű munkavállalók lehetőséget kapnak a foglalkoztatásra.
“Gyümölcsöző együttműködésre számítunk”


A 14 órakor kezdődő eseményt Stella Péter, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelőjének gazdasági igazgatója nyitotta meg: “Amikor megkerestek minket, először mérlegeltük a lehetőségeinket. Nagy szerencsére ebben a rendelőben volt egy olyan helyiség, ami alkalmas egy masszázsszalon kialakításra. Nagyon nagy szeretettel üdvözöljük Önöket és remélem, hogy egy hosszan tartó, jó együttműködés veszi most kezdetét”.
A masszázsszalonnak – amelyben frissítő, és gyógymasszázs szolgáltatás egyaránt kérhető – több helyszín is otthont ad. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelője mellett egy sóterápia szobában is felfrissülhetnek majd a kliensek. B. Hervert Adrienne, a NaturSó Terápia Kft. tulajdonosa is nyitott volt a segítségnyújtásra: “Az Uzsoki utcai kórház keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy biztosítsunk helyet egy gyógymasszázs szolgáltatás létrejöttéhez. Mi is béreljük a helyiséget és sóterápiával foglalkozunk. Nagyon szívesen adunk lehetőséget, hisz köztudott, hogy a só rendkívül jó hatással van az egészségre”.
Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nagy örömmel nyilatkozott az eddig elért eredményekről: “Mai naptól elindul a munka. Egy-két kisebb feladat vár még ránk, hiszen szeretnénk halk zenével, teával és egyéb csinosítgatásokkal elérni, hogy a légkör még kellemesebb legyen. Úgy vélem, hogy a masszőrök szakmai felkészültsége igazolni fogja, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz mindkét partnerrel. Egészen biztos vagyok benne, hogy a sok-sok jelentkező közül a legjobb masszőröket választottuk”.


Nagy kíváncsiság övezte az új masszőr kollégák személyét is, akik közül ketten megjelentek a megnyitón. Kecskeméti Ágnes 23 éves. Egy éve dolgozik egy csepeli szépségszalonban, ahol rendkívül nagy a forgalom. Ebből adódóan úgy gondolja, hogy sok tapasztalatot gyűjtött már arról, hogy az egyes szituációkat hogyan kezelje, illetve kivel miként bánjon. “Megpróbálom magamból kihozni a maximumot, hiszen elsősorban azért vagyok itt, hogy embereken segítsek és enyhítsem a fájdalmukat”.
Balogh Géza 57 éves és 2006 óta látássérült. Korábban a Szent Imre kórház művese -és a Semmelweis Egyetem neurológiai osztályán dolgozott, mint betegkísérő. 2006 után elvégezett egy OKJ-s gyógymasszőr tanfolyamot, ahol már a tanulmányai ideje alatt lehetősége volt orvosi jóváhagyással, segítséggel és konzultációval elkezdeni a masszírozást. “Nagyon érzem azt, amit csinálok. A legfontosabb számomra az emberi méltóság és a renomé.”
A levegőben is érezhető, hogy egy nagyon izgalmas időszak vette kezdetét. A gyógyulni, felfrissülni vágyó vendégeket pedig barátságos árak, családias légkör és szakképzett masszőrök várják. Foglaljon időpontot még ma!
Elérhetőség: Kis Erika, 06-70-773-39-88