A műsort követően szendviccsel és süteménnyel kedveskedünk vendégeinknek.
Az ünnepségen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, az alábbi elérhetőségen jelezzék részvételi szándékukat.
Meghívó a XVIII. kerületi Fehérbot napra
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kísérőjét a Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesületének XVIII. kerületi Lámpás Klubja által szervezett, a Nemzetközi Fehérbot Napja alkalmából tartandó rendezvényére.
Időpont: 2022. október 26. szerda 14 óra
Érkezés és regisztráció: 13 óra 30 perctől
Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház földszinti Színházterme
Cím: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.
Köszöntőt mond Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.
Fellépők:
- Taskovics Adél –vers
- Jánoki Márió – ének/zene
- Aranyiné Kmett Olga – próza
- Teacher zenekar Kubicsár László vezetésével
- Vakrepülés Színtársulat
A rendezvény ideje alatt Romanek Inka festőművész tapintható alkotásaiból egy mini kiállítás lesz látható.
A műsort követően szendviccsel és süteménnyel kedveskedünk vendégeinknek.
A program megvalósítását támogatja a Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata.
Az ünnepségen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, az alábbi elérhetőségen jelezzék részvételi szándékukat.
Információ: Pázmán Krisztina, XVIII. kerületi közösségi civilszervező
Tel: 06-30-852-2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
A MŰSORVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK!!
Családias Fehérbot nap a XVI. kerületben
A kép forrása: https://www.daysoftheyear.com/
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2022. októberében, a látás hónapjában hagyományainkhoz híven ebben az évben is Fehérbot napi megemlékezést tartunk. A különböző műsorszámok és előadóművészek helyett nálunk idén a személyes történeteké, a szívhez szóló családi emlékeké lesz a főszerep.
Aktuális helyzetünkben a sorstársi közösség jelentősége és az összefogás talán még hangsúlyosabb és fontosabb, mint bármikor valaha, úgyhogy ez a megemlékezés szóljon most erről az összetartozásról.
Aki szívesen venne részt egy ilyen, a hagyományoktól eltérő Fehérbot napi rendezvényen, jelentkezését várjuk szeretettel lenti elérhetőségeinken.
Helyszín: Napraforgó Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22. földszint, ügyfélszoba)
Időpont: 2022. 10. 25. 15:00-16:30
Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeinken, illetve amennyiben segítségre van szüksége a megjelenéshez (kíséret stb.).
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi Civilszervezők
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Tel.: +3630/513-0776, 0670/773-40-54
Facebook-oldal
Verseket és novellákat hallunk az óbudai klubnapon
Forrás: https://kulturkozpont.hu/haz/bekasmegyeri-közössegi-haz/
Szeretettel hívok Mindenkit 2022. október 21-én,
10:00 órakor kezdődő Fehérbot napi klubnapunkra!
Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest, Csobánka tér 5.)
Vendégeink Pesa Anna Mária Panka és Szalai Miklósné Tündi lesznek.
Panka fehérbotról írt verseit hallgatjuk meg, majd Tündi novelláiból ad elő néhányat.
Utána kötetlen beszélgetés keretében leszünk együtt.
Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, a Facebookon is figyelemmel kísérhet minket Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon.
Mindenkit várok szeretettel!
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Tel.: 06 70 377 32 65
E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com
Meghívó az angyalföldi Fehérbot napra
Nagyon sok szeretettel hívjuk Önöket a Nemzetközi Fehérbot napi rendezvényünkre, mely október 24-é kerül megrendezésre a Prevenciós Központban.
A program kapcsán ünnepi beszédet mond Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya, Csiga Gergely – alpolgármester, önkormányzati képviselő úr és Szalkai Lajos kulturális projektvezető, civil és nemzetközi referens.
Fellépnek:
- Tánczos István, az Ismerős arcok zenekar tagja
- Galkó Balázs magyar színész, előadóművész
- Helle Maximilian zongorázik
Helyszín: 1131 Budapest, Tüzér u. 56-58.
Időpont: 2022. október 24-én 15:00-17:00-ig
A programváltozás jogát fenntartjuk!
A műsor után vendéglátással kedveskedünk a résztvevőknek.
Kérünk mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékát jelezze a lenti elérhetőségeken!
Kérjük, hogy 14:40-ig érkezzenek meg!
Elérhetőségeink:
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Telefon: 06304989127 és 06707734054
A Fehérbot nap és a klubjaink a XIII. kerületi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.
Istók Imola és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
Októberi klubprogram – színházlátogatás
A kép forrása: http://akkuegyesulethu.web-server.hu/
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra!
A Pinceszínház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Székely Csaba: Semmit se bánok
„Bizonyos vidékek – a mi vidékünk is – valahogy mindig kitermelik a diktatúrákat, a diktatúrák pedig mindig kitermelik ezt a három típust: a bántalmazót, a helyezkedőt és az áldozatot. Ebben a darabban ez a három típus találkozik, és a találkozásuk során megtudjuk, hogy a bántalmazó hogyan válik azzá, ami, és miért teszi, amit tesz. Végső soron azt próbáljuk itt is körbejárni, hogy az ember mitől olyan, amilyen.”
/Székely Csaba/
Székely Csaba darabja a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszereplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belüli bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellen, hiszen abban érzi „otthon” magát.
A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.
Játsszák:
- Schneider Zoltán
- Elek Ferenc
- Sztarenki Dóra
Időpont: 2022. október 16. vasárnap 19:00 óra
Helyszín: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál utca 3.)
Találkozás: a színház épülete előtt 18:15 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Jegyek korlátozott számban kaphatók. Jegy ára: 1600 Ft/db.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 70 377 3235 / 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Meghívó Fehérbot napi klubnapra
A kép forrása: https://www.daysoftheyear.com/
Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Zuglói Látássérültek Klubja által szervezett Fehérbot napi ünnepségünkre, amely idén klubnapunk keretében kerül megrendezésre. Vendégeinknek hidegtállal, üdítővel és apró süteményekkel kedveskedünk.
Programunk:
- Köszöntőt mond: Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke
- Horváthné Dunaveczki Leona előadóművész zenés műsora
Időpont: 2022. október 12. szerda 14 órától
Helye: Zuglói Civil Ház (Budapest, Csertő park 12.)
A programon a részvétel ingyenes, de kérünk minden részt venni szándékozót, hogy az alábbi elérhetőségeinken jelezzék részvételi szándékukat 2022. október 7-ig!
A program Zugló Önkormányzata támogatásával valósul meg.
A változtatás jogát fenn tartjuk.
Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők
VGYKE
Közösség Lámpásai projekt
ZUGLÓ
Elérhetőségeink:
Telefon: +36-70-984-5071, +36-30-768-5404
E-mail: zuglo.szervezo@vgyke.com
Meghívó Fehérbot napi ünnepségre
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kísérőjét a Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesületének Terézváros Lámpás Klubja által szervezett, Nemzetközi Fehérbot Napja alkalmából tartandó rendezvényünkre.
Köszöntőt mondanak:
- Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
- Soproni Tamás, Terézváros polgármestere
- Gálvölgyi Dóra, az E10 Művelődési Ház vezérigazgatója
- Temesvári Szilvia, Terézváros alpolgármestere
Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház, 3. emelet, kamaraterem
Időpont: 2022. október 20. csütörtök
Érkezés és regisztráció: 14.30-tól-15.00 óráig
Előadók:
- Műsorvezető: Szalóczy Pál – Kazinczy Díjas előadóművész
- J-port zenekar
- Delhusa Gjon előadóművész
- Takács Nikolas előadóművész
- Groove House együttes
- Hajdan Vali előadóművész
- Ábrahám fiai zenekar
- Nagy Kriszta látássérült előadóművész
- Vaskó Makka látássérült előadóművész
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A program megvalósítását Terézváros Önkormányzata támogatja.
Érdeklődés, jelentkezés az alábbi elérhetőségeken lehetséges.
Lukács Erzsébet/Böbke/
VI. kerületi közösségi civilszervező
Tel: 0630-498-9094
E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com
Meghívó Fehérbot napi ünnepségre
Kedves Tagjaink, Kedves érdeklődők!
Sok szeretettel meghívom Önöket a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének IX. kerületi Lámpás Klubja által szervezett Fehérbot napi ünnepségére.
Időpont: 2022. október 10. (hétfő) 14.00 órától
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ, emeleti nagyterem
Program:
1. Köszöntőt mondanak:
- Döme Zsuzsanna alpolgármester, IX. kerület Önkormányzat
- Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
- Morassai László igazgató helyettes, FMK
2. Fellépőink
- Romano Glaso együttes-tavaly nagy sikerük volt
- Schrott Péter-Shrotify
- Hoffmann Richárd és párja – az operaház magánénekesei
- Fehér Kinga írónő-novellák
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit nagyon sok szeretettel vár:
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
Telefonszám: 06/30/1866321, 06/70/4320147
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Meghívó a rákosmenti Fehérbot napra
Kedves Klubtársunk!
Szeretettel hívunk a Fehérbot napi rendezvényünkre, melyet 2022. október 7-én, 14:00-16:00-ig tartunk a Vigyázó Sándor Művelődési Központban (1173 Budapest, Pesti út 113.) a Fórum teremben.
Ünnepi beszédet mond Fodor Ágnes, a VGYKE elnök asszonya.
Fellépnek:
- Balogh Lázár, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője és növendékei
- Domoszlai János és Mikó György (latin-amerikai dallamok)
- Jenei Mónika, esélyegyenlőségi referens (vers vagy próza)
A program változás jogát fenntartjuk!
A műsor után vendéglátással kedveskedünk a résztvevőknek.
Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek a lenti elérhetőségeken!
Kérjük, hogy 13:45-ig érkezzetek meg!
Elérhetőségeink:
E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsa: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53
A Fehérbot nap és a klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.
A csodálatos üveg
A kép forrása: https://juditglass.hu/
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Következő klubnapunk helyszíne a már megszokott Ferencvárosi Művelődési Központ lesz (1093 Budapest, Haller u. 27.)
Időpont: 2022. október 3. 14.00-16.00 óra között
Meghívott vendég: Nagyné Antal Judit üvegműves
Téma: az üveg érintése, az üvegkészítés fázisai, tapintható üvegképek, tárgyak, bemutatóval egybekötve.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit sok szeretettel vár a programra:
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
Telefonszám: 06/30/1866321, 06704320147
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Szeptemberi klubnap a Láthatár bolttal
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2022. szeptember 28. (szerda) 15 óra
Egyesületünk Láthatár Boltjából Németh Róbert lesz a vendégünk, aki vásárlással egybekötött bemutatót tart. Lehetőség nyílik különböző beszélő és egyéb segédeszközök megismerésére, megvásárlására.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 30 852 2131 / 06 70 377 3235
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Beszélgetés Ruzsa Viktorral
Forrás: http://www.jenningswire.com/
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a klubnapunkra.
A XIII. kerület klubnapot szervez, melynek a vendége Ruzsa Viktor rádiós műsorvezető, szerkesztő, blogger lesz. Hogy jelenleg hol tevékenykedik, arról bővebb információt a klubnapon hallhattok.
Helyszín: Prevenciós Központ (1134 Budapest, Tüzér utca 56-58.)
Időpont: 2022. szeptember 26. 15 – 17 óra
Az interjú a Facebook-oldalon is el érhető lesz. A fenti időpontot követően is meg lehet hallgatni.
Facebook-oldalunk
Kérünk mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civilszervezőknél, Istók Imolánál és Majláth Mónikánál!
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Telefon: 06304989127 és 06707734054
Istók Imola és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők