Elkészült a Blaha Lujza tér, de milyen a látássérült közlekedők szempontjából?

 

2023. január 27-én a VGYKE két munkatársa ismét részt vett az MVGYOSZ és a MEOSZ munkatársaival közösen egy személyes bejáráson a felújított Blaha Lujza téren, mely alkalommal a résztvevők elől elzárt és eddig be nem mutatott területeket is bejárhattunk.

Ahogy az előző alkalommal, úgy a januári bejáráson is hiányosságokat állapítottunk meg, többek között a beszélő jelzőlámpák nagyon halkak továbbra is, a vezetősávok néhol már sérültek, és a borda magassága a járda szintjével egy magasságban van, az elágazásoknál nem mindenhol egyértelmőek a jelzések, valamint az illemhely látássérült emberek számára hozzáférhetetlen és megtalálhatatlan. Érintős ajtónyitó berendezései alkalmatlanok a biztonságos használatra.

Az észrevételeinket ismételten megtettük, azok kijavítása biztosan nem fog menni máról holnapra. Bár nagyon bíztunk abban, hogy az éveken át tartó szoros és konstruktív egyeztetést követően a felújítás során maximálisan akadálymentes beruházás fog elkészülni, ez egyenlőre nem sikerült. Reméljük, ez nem marad így, és nem sorolhatjuk a Blaha Lujza teret is az „úgy, ahogy” akadálymentes közterületek közé.

Addig is mindenki nagyon körültekintően és nagy odafigyeléssel közlekedjen! A vezetősávok a tér szélén körben, az épületek előtt haladva vezetik a gyalogos látássérülteket, kikerülve a tér többi támpont nélküli, balesetveszélyes részét. Buszmegállókhoz, gyalogátkelő helyekhez vezetnek a taktilis sávok, és a figyelmeztető jelzések is megtalálhatóak a zebrák szélén. Azt tanácsoljuk, hogy a téren keresztbe áthaladva lehetőleg senki ne közlekedjen, mert a parkosított területen forgó utcabútorok, síkban elhelyezett szökőkutak és pavilonok fognak helyet kapni, vezetősáv pedig nincs, mert egy változó terület lesz a kitelepülő kávézók miatt. Ha valaki mégis keresztbe megy át a téren, akkor számoljon ezekkel a kockázatokkal!

Fodor Ágnes
Elnök

Az ombudsman a kerekesszékesekért

A kép forrása: rehabportal.hu

A kép forrása: rehabportal.hu

A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet beadványának vizsgálatában az alapvető jogok biztosa kifejtette, hogy a kerekesszék az érintett mozgássérült ember helyváltoztatáshoz való jogának érvényesülését, ezáltal az önrendelkezés szabadságát, az önálló, illetve önállóbb életvitel megélését hivatott biztosítani. A mozgásában korlátozott ember a kerekesszékét használva el tud menni a mosdóba, igénybe tudja venni az egészségügyi intézmény szolgáltatásait, úgy, ahogyan az a kerekesszéket nem használóknak lehetséges.

Az állam gyógyászati segédeszköz-ellátó rendszerében a mozgáskorlátozottak, az orvos és az egészségügyi személyzet szakmai javaslata alapján, egyedi helyzetüknek, szükségleteiknek megfelelően kézi meghajtású, illetve elektromos kerekesszékhez juthatnak. Elektromos kerekesszéket csak indokolt esetben, legtöbbször felső végtag sérülése okán választ az orvos. Az elektromos kerekesszék tehát a többi segédeszközhöz képest nem kényelmi megoldás, hanem az egyetlen eszköz, amellyel az érintett személy önállóan tud közlekedni.

Az alapvető jogok biztosa a Mozgássérültek Egyesületének Országos Szövetségétől azt az információt kapta, hogy a jelenleg hatályos jogi szabályozás alapján a betegszállítók nem kötelesek az elektromos kerekesszékeket elszállítani. A szociális szolgáltatásként működő úgynevezett támogató szolgálat gépjárműveit viszont alkalmassá tették mindenfajta kerekesszék biztonságos szállítására. A szövetség álláspontja szerint nem megoldás, hogy a korlátozott kapacitásokkal működő támogató szolgálatok vegyék át azokat a szolgáltatásokat, amelyek akadálymentesítése nem történik meg.

A szociális ügyekért és a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az ombudsman kérdéseire küldött válaszában hangsúlyozta, prioritásként kezelik, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára biztosított legyen az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés. Fontosnak tartja, hogy az elektromos kerekesszéket használó, súlyosan mozgáskorlátozott emberek érdeke és emberi méltósága ne sérüljön a betegszállítás során. Álláspontja szerint indokolt a betegszállítás szabályozásának felülvizsgálatára irányuló kezdeményezés az egészségügyi és a szociális ágazat együttműködésével. Az egészségügyért felelős államtitkár ugyancsak egyetértett azzal, hogy – mert jelentős mértékben nőtt az elektromos kerekesszékek használata – szükséges lehet a jogszabály felülvizsgálata. Ő ugyanakkor arra is kitért, hogy az esetleges jogszabály-módosítás jelentős anyagi kihívás elé állítaná a betegszállító szolgáltatókat, és az esetleges pénzügyi források hiánya számos szolgáltatót lehetetlenítene el, ami a betegszállítás ellátását is veszélyeztetné.

Székely László, az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszteréhez fordult. Felkérte, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság bevonásával fontolja meg a betegszállítás szabályozásának módosítását és mérje fel, milyen pénzügyi és infrastrukturális feltételek szükségesek ahhoz, hogy valamennyi típusú kerekesszék szállítható legyen a betegszállító járművekben.

Forrás: rehabportal.hu

Révészképzést indít az ÖNÉ mozgássérültek számára

kép forrása: meoszinfo.hu

kép forrása: meoszinfo.hu

A tanfolyam 2016. március 18-tól 2016. június 25-ig tart.
A képzésekre hetente, péntek délután 14:00-20:00 óráig és szombaton 9:00-20:00 óráig kerül sor Budapesten. A szervező ingyen biztosítja a képzést, az étkezést és a szállást.

A felvételi elbeszélgetés helyszínéről és időpontjáról később küldünk tájékoztatást a megadott e-mail címre.

A révész tevékenységről:

Azoknak az embertársainknak igyekszünk lelki és gyakorlati tanácsokkal szolgálni, akik fiatal vagy felnőtt korban váltak tartósan vagy végleg súlyosan mozgáskorlátozottá baleset vagy betegség miatt, és kerekesszéket használnak. Saját tapasztalatainkból merítve adunk tanácsokat, így mindvégig hitelesek maradunk előttük, hiszen problémáink hasonlóak, de – mint az a beszélgetések alkalmával kiderül – megoldhatók, enyhíthetők.

A révészek maguk is kerekesszékben élő emberek, akik rehabilitációs intézmények különböző osztályaira járnak, azért teszik ezt, hogy saját életük hiteles példájával a frissen sérült embereknek adjanak reményt a kilátástalanság, a magárahagyatottság rideg és riasztó érzései leküzdésében. Bizonyítják, hogy a maradandó károsodás után is van remény egy új típusú, de boldog élet kiépítésére.

Ez a tevékenység a kliens belső pozitív energiáit mozgósítja, s elindítja benne a „hogyan tovább” fejlődési folyamatot, amely a végső társadalmi integrációt segíti elő.

További információk:

 

Az általunk nyújtott segítséggel kiegészülve jóval hatékonyabbá válik a komplex rehabilitációs program.

 

A program támogatói:

 

Forrás: meoszinfo.hu

 

MEOSZ OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET

Közösen egymásért

“A közösségi közlekedésben sokan sokfélék vagyunk, különböző igényekkel. A fogyatékossággal élő emberek igényei egy kicsivel speciálisabbak lehetnek. A felmerülő igényekre adható megoldások mindenki közlekedését kényelmesebbé tehetik.”

Kép forrása: bkk.hu

Kép forrása: bkk.hu

A BKK és a FESZT megállapodott abban, hogy az új járművek beszerzésekor, a közterületek felújításakor, új mobilapplikációk fejlesztésekor a BKK figyelembe veszi az egyetemes tervezés elveit. Ebben a videóban pedig azokat a fejlesztéseket mutatják be, amikkel a vak és gyengénlátó utasok közlekedését segítik:

A BKK és a FESZT által szervezett, szeptember 18-i sajtótájékoztatón és kiállításon Fodor Ágnes a FESZT alelnökeként a BKK vezérigazgatójával nyitotta meg az eseményt, majd vágta át a szalagot. Földesi Erzsébet, a MEOSZ elnöke köszöntőt mondott, majd aláírta az együttműködési megállapodást.

Összefoglaló a sajtótájékoztatóról:

https://www.youtube.com/watch?v=lZO49jJMPkk

A BKK által megjelentett cikk az eseményről az alábbi linken olvasható: bkk.hu

Új elnököt és tisztségviselőket választott a MEOSZ

A küldöttek két jelölt közül elsöprő többséggel Kovács Ágnest választották elnöknek, aki a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét vezeti.

fotóA közgyűlés Földesi Erzsébetet és Braun Jánost alelnöknek, Szakáll Istvánt, dr. Chikán Csabát, Székely Józsefet, Szécsényi Lajost, Csiszár Attilát, Bukta Lászlót, Bodor Zoltánt és Mesterházy Zsoltot pedig az elnökség tagjának választotta. A Felügyelő Bizottság tagjai: Balog Zoltán elnök, Válóczi Ferenc, dr. Urbán-Szabó Béla, Farkas Zsolt, Nagy Józsefné. Az Etikai és Fegyelmi Bizottság: Dr. Hegedüs Lajos elnök, dr. Thiesz József, Salma Ferencné. A közgyűlés az Ellenőrző Bizottság javaslatára Chikán Csabát tiszteletbeli alelnöknek, Hegedüs Lajost tiszteletbeli elnöknek választotta.

A közgyűlés résztvevői megköszönték a leköszönő elnökség és Hegedüs Lajos munkáját, aki várhatóan a jövőben is irányítja majd a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületét. Az ügyvédként dolgozó Hegedüs Lajos, aki maga is mozgássérült, 1997-ben vette át a MEOSZ irányítását, de 37 éve van a mozgássérültek mozgalmában, a MEOSZ alapítói közé tartozik. Elnöksége alatt, a MEOSZ határozott fellépésének köszönhetően született meg a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló 1998-as törvény, ami mérföldkő a hazai fogyatékosügyben. Vezetésével a MEOSZ számos, sikeres próbapert indított az akadálymentesítési határidők be nem tartása miatt, és számos demonstrációt szervezett a mozgássérült emberek érdekének védelmében. Hegedüs Lajos a fogyatékosügy egyik elismert hazai szakértője. Közreműködésével honosodott meg a budapesti műszaki egyetemen a rehabilitációs környezettervező mérnöki képzés, ahol tanított is. Tankönyvek társszerzője, számos előadást tartott itthon és külföldön. Létrejötte óta társelnöke az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak, alapítója és elnöke volt a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának, alelnöke a Disabled People’s Internationalnek (DPI). Jogi és közlekedési üzemmérnöki végzettsége mellett rehabilitációs humán- és műszaki tanácsadó, valamint marketing végzettsége van. Irányításával a MEOSZ hazánk egyik legerősebb civil, érdekvédelmi szervezetévé vált, amely mintegy 150 ezres aktív tagságával a legnagyobbak közé is tartozik.

Az új elnök, Kovács Ágnes 17 éve vezeti a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületét, ahová súlyosan mozgássérült fia révén érkezett. Irányításával az egyesület – amely elindítója és egyik fő mozgatója volt az integrált oktatás megvalósításának Békéscsabán – az egész megyére kiterjedő szolgáltatói hálózatot és intézményrendszert épített ki. A fogyatékossággal élőknek korai fejlesztést, fejlesztő felkészítést, iskolai képzést, konduktív pedagógiai és nappali intézményi ellátást biztosítanak, emellett támogató szolgálatot és lakóotthont működtetnek. Ő vezeti a MEOSZ Bice-Bóca Alapítványát a Mozgássérült Gyermekekért, és egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató céget is irányított éveken át. 16 éve tagja a MEOSZ elnökségének, szakvizsgázott szociális munkás és foglalkoztatási rehabilitációs szakértői végzettsége van, az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagja. Nemzetközi és hazai konferenciákon, különböző hazai képzéseken rendszeresen tart előadásokat és képzési anyagok kidolgozásában is részt vesz. Szeretné, ha a fogyatékosügyről való gondolkodás komplexszé válna, mert vallja, hogy minden szakterületnek megvan a fogyatékosügyi vetülete. Célja, hogy a MEOSZ a jövőben is egy erős, összetartó közösség maradjon, amely a mozgássérült emberek érdekében folytatott küzdelméhez szövetségeseket talál az ép és fogyatékos emberek, szervezeteik között egyaránt.

Forrás: meosz.hu

Paraszupersztár: megvannak a nyertesek!

Kép forrása: www.meosz.hu

Kép forrása: www.meosz.hu

A Paraszupersztár nyertesei

A zsűri

Előadó-művészeti kategória

Alkotóművészeti kategória


A döntőt Vincze Zoltán rendezte.

A tehetségkutató ötletgazdái: Bálint Emese színész, énekes, harmonika-művész, Farkas Bálint színész, Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, Prima-díjas sportoló.

 

A nyereményekről


A nyertesek több mint két és fél millió forint értékű ösztöndíjat vihettek haza, amelynek legnagyobb részét a MEOSZ állja. Az ösztöndíjakhoz a Lehetőségautó Kft. 200 ezer forinttal, a Herbária
Zrt. 100 ezer forinttal, a JFP Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 50 ezer forinttal, az Aprónép Alapítvány 40 ezer forinttal járult hozzá. Magánszemélyek további 140 ezer forint nyereményt
ajánlottak fel a versenyzőknek. A Rehab Zrt. a legjobb kerekesszékes versenyzőnek egy elektromos kerekesszéket ajánlott fel, amelynek értéke elérheti a bruttó 1 millió forintot. A Round Table
Hungary segítő szervezet két aktív kerekesszéket adományozott. Üdülési lehetőséget ajánlott fel a fonyódligeti Hotel DAM és a Dombóvár-Gunarasi Hotel Európa, a MEOSZ és a Mozgáskorlátozottak
Somogy Megyei Egyesülete. A versenyzők belépőjegyeket, CD-ket és DVD-ket, albumokat, könyvcsomagot kaptak a Hagyományok Házától, a Nemzeti Táncszínháztól, a Honvéd Együttestől, a Magyar Versmondók
Egyesületétől, és ajándékcsomagokat az Unilever Magyarországtól. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága 80 ezer forint értékű Erzsébet utalványt ajánlott
fel.

 

A rendezvény céljairól


A MEOSZ célja, hogy megmutassa, a fogyatékos emberek is lehetnek rendkívül tehetségesek, és bízik abban, hogy a tehetségkutató verseny elősegíti társadalmi befogadásukat, valamint felhívja a
figyelmet arra, hogy a fizikai és szemléletbeli akadályok miatt még mindig súlyos hátrányokat szenvednek el, nem férnek hozzá másokkal egyenlő módon az oktatáshoz, a munka világához, a közösségi
közlekedéshez, kevésbé tudnak jelen lenni a művészet világában.

 

A döntőről készült fotók és videók megtekinthetőek a MEOSZ oldalán.

Hétvégi programajánló – MERI Sportnap

Az idei sportnap különlegessége, hogy a paralimpikonok mellett olimpikonokkal, világ- és Európa-bajnokokkal is találkozhat, számukra idegen, új sportágakban. Így könnyen meglehet, hogy egy világbajnok vívót hívhat ki az asztalitenisznél egy szettre, vagy egy raliversenyzővel játszhat együtt a kerekesszékes kosárcsapatban.

Forrás: www.infoborsod.hu

Forrás: www.infoborsod.hu

 

Milyen lehetőségekkel találkozhatunk a sportnapon?

 

 

Program

10.00 – Megnyitó
Köszöntőt mond Dr. Cserháti Péter az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója, Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Dr. Hegedüs Lajos a MEOSZ elnöke és a Colours Kft arca, továbbá a Miss Colours International különdíjasa, Pálfi Judit.

10.25 – Közös bemelegítés
Sárai Rita kerekesszékes zumba táncos vezetésével

10.35-tól – 16.00-ig
Különböző helyszíneken az alábbi sportokkal ismerkedhetünk:

 

Időpont: 2014. április 12. (szombat), 10.00 órától 16.00 óráig
Helyszín: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, II. kerület Budapest, Szanatórium u. 19.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

További információk:
https://www.facebook.com/merisportnap

Forrás: http://meri.lepjkozelebb.hu
MTI Fotó: Beliczay László