Segítjük a munkavállalást, építjük a céges kapcsolatainkat

A kép forrása: kiplinger.com

Az állásbörzék a munkaadók, munkavállalók és a munkavállalók elhelyezkedését támogató szervezetek találkozási helyszínei.

Március-április hónapokban a VGYKE munkatársai négy állásbörzén vettek részt, amelyek közül egyet a Motiváció Alapítvány – munkaerőpiaci szolgáltatásként – szervezett. Ezen a rendezvényen a Fővárosi Kormányhivatalon, a Főpolgármesteri Hivatalon, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán, a rendezvénynek otthont adó szállodán, a Szerencsejáték Zrt-n és az euJobs Kft-n kívül a VGYKE-hez hasonló akkreditált munkaerőpiaci szolgáltatók vettek részt. Elsősorban ezen szervezetekkel való kapcsolatfelvételre törekedtünk.

A JOBVERSE nevű, továbbá a Heti Világgazdaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett állásbörzéken nem állásközvetítőkkel, hanem konkrét cégekkel próbáltunk kapcsolatba kerülni. Érdeklődtünk megváltozott munkaképességű személyek által betölthető ún. „nyitott pozíciók” iránt, röviden bemutattuk az egyesületünk szolgáltatásait, szórólapokat adtunk, kezdeményeztük a hosszabb távú együttműködést.

A HVG állásbörzén alelnökünk a vakvezetőkutyájával jelent meg. A hostessek nagyon készségesek voltak az előzetes regisztráció alapján történő bejelentkezés során, hiszen a mobiltelefonból ki kellett keresni egy QR kódot, amelynek segítségével be lehetett lépni. Bár a tömeg, a zaj és a gyakori elindulás-megállás, majd a hosszabb várakozás nagy kihívást jelentett a kutya számára, minden nehézség nélkül bejárhattuk a rendezvény helyszínét, ismertettük egyesületünk szolgáltatásait, osztogathattuk szórólapjainkat.

A munkáltatók részben a bizonyos szakmákat érintő munkaerőhiány, részben az adókedvezmények miatt egyre nyitottabbak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazására, azonban elvárják, hogy a pályázó feleljen meg az adott munkakörre meghatározott követelményeknek.

A tapasztalatok szerint azon látássérülteknek, akik nem könnyű fizikai, hanem szellemi munkát szeretnének végezni, elengedhetetlenül szükséges a számítógépes programok magas szintű használata és legalább az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Napjainkban a cégek számára nem a nyelvvizsga bizonyítvány, a diploma lényeges, hanem az aktív nyelvtudás. Szintén fontos, hogy legyen a munkavállalónak egyéb, az átlagostól eltérő adottsága, pl. még egy (esetleg nem gyakran választott második) nyelv ismerete vagy önkéntes munkából, diákmunkából származó munkatapasztalat.

Akik egyetemet végeznek, mielőbb törekedjenek bármilyen munkakörben elhelyezkedni, mert nagy hátrányt jelent az, ha valaki az egyetemi tanulmányai alatt vagy a diploma megszerzése után semmiféle munkát nem végzett.

A pályaválasztás előtt állók figyelmét arra szeretném felhívni, hogy jelentkezés előtt tájékozódjanak, hogy a tanulmányaik befejezése után az adott területen milyen munkát képesek majd látássérültként elvégezni, és még az egyetem ideje alatt próbáljanak diákmunkát végezni egy olyan cégnél, amelynél (vagy amelyhez hasonlónál) a diploma megszerzését követően munkát vállalhatnak.

A programot a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet a FOGLALKOZTATÁS 2024 projekt keretében támogatja.

Foglalkoztatás 2024 projekt

Teljes gőzzel halad a látássérültek munkaerőpiaci integrációját elősegítő VGYKE program

Januári hírlevelünkben adtunk hírt arról, hogy elindult a Foglalkoztatás2024 – Vakok a munka kapujában projekt, amely széleskörű, komplex szakmai segítséget nyújt megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedéséhez a munkaerőpiacon. Az azóta eltelt időszak tapasztalatai, a résztvevők lelkes és pozitív visszajelzései megerősítik, hogy érdemes volt belevágnunk.

A projekt egyik kulcsembere Horváth Ágnes munkavállalási tanácsadó. Több mint harmincéve foglalkozik álláskeresőkkel. Tapasztalatait felhasználva egy speciális és számos neves intézményben már sikeresen megvalósított csoportfoglalkoztatási programcsomaggal segíti a résztvevőket. Ennek leglényegesebb elemei a következők: álláskeresési technikák tisztázása és a résztvevők által eddig alkalmazott módszerek, azok bővítése, elhelyezkedési akadályok megbeszélése, egyéni jó és rossz tulajdonságok feltárása, rossz tulajdonságok átfogalmazása, az álláskeresés dokumentumai, önéletrajz, kísérőlevél, elhelyezkedési kártya, referencia levél, a telefonálás, az időpont-egyeztetés, felkészülés az interjúra, az interjú.

A programokat játékokkal és szabad interakciós beszélgetésekkel színesítjük.

Az első foglalkozássorozat április 15-én véget ért, viszont rövidesen indul a következő program, melyre még van jelentkezési lehetőség. Az érdeklődőket szeretettel várjuk!

Résztvevői visszajelzések a programról:

„Az elmúlt hetekben volt alkalmam betekinteni a VGYKE „Együtt egy-másért” Elhelyezkedési Esélyjavító csoportfoglalkozás programjába. … A kilencalkalmas foglalkozáson Horváth Ágnes szakszerű és motiváló vezetése mellett jártuk végig utunkat, önéletrajzot, motivációs levelet írtunk, elhelyezkedési kártyát készítettünk. Őszintén mondom, eddig azt sem tudtam, hogy ilyen van, pedig remek dolog! Telefonáltunk állás ügyben, gyakoroltunk és átbeszéltük, miközben hétről-hétre oldódott bennünk a feszültség, csapat lettünk, nevettünk és bátorítottuk egymást. … Szívből ajánlom, tégy magadért, használd ki a segítséget és jelentkezz bátran! Miért írom, hogy bátran? Nekem bizony bátorság kellett… felállni, elindulni, kilépni a komfort zónámból, felvállalni és szembenézni a látásromlás okozta akadályokkal. A csoportban ehhez is bátorítást kaptam. Köszönöm!”

„Ez az írás az én személyes tapasztalatomat tartalmazza a kilencalkalmas csoportos foglalkozást illetően. Viszont, ha valakinek nincs türelme végigolvasni, röviden csak ennyi: erősen ajánlom!
Ágnes (a csoportvezető) pár alkalom után közölte, hogy olyan voltam, mint aki legszívesebben nem is lenne ott. És ez pontosan így is volt, de nem jutott eszembe semmilyen korrekt módszer, amivel elkerülhettem volna a megjelenést. Ráadásul hamar kiderült, hogy beszélni is kell, és ekkor kezdtem menekülési útvonalakon gondolkodni. Az első alkalmak során viszont feltűnt, hogy a csoportban érdekes emberek vannak, és kezdtem is jól érezni magam. Ráadásul azt is megtudtam, hogy van hangom. Nekem, mint „újoncnak” a munkásvilágban, rengeteg hasznos információt is adtak ezek az alkalmak. De akinek már több tapasztalata van, mégis ilyen-olyan okból váltana, neki is ajánlom, hogy egy ilyen csoporton részt vegyen!
Az első alkalomnak úgy mentem neki, hogy nem akartam itt lenni, az utolsó alkalom után pedig úgy megyek el, hogy sajnálom, hogy nincs több alkalom.”

A programot a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet a FOGLALKOZTATÁS 2024 projekt keretében támogatja.

Foglalkoztatás 2024 projekt

Gépjárművezetőt keres a Támogató Szolgálat

A kép forrása: roysdriverandridereducation.com

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete Louis Braille Támogató Szolgálata felvételt hirdet gépjárművezető munkakör betöltésére.

Munkakör: 1 fő gépjárművezető

Munkaköri Feladatok:

Feltételek: vezetési tapasztalat, megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés

Előny: Szociális területen szerzett végzettség

Napi munkaidő: 6 óra

Fizetés: garantált bérminimum + szociális ágazati bérpótlék, BKV bérlet és munkaruha juttatás

Munkavégzés helyszíne: 1141 Budapest, Szugló u. 81.

Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.

A munkakör betölthető megváltozott munkaképességűeknek és nyugdíjasoknak.

Czégény Tünde
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető

Álláshirdetés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete felvételt hirdet híváskoordinátor munkakör betöltésére. 2 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót keresünk.

Munkaköri Feladatok:

Feltételek: megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés, word és excel ismeretek.

Előny: Diszpécseri, ügyfélszolgálatos tapasztalat

Napi munkaidő: 6 óra (hétköznap 7:00-13:00 és 12:00-18:00)

Fizetés: garantált bérminimum

Munkavégzés helyszíne: 1141 Budapest, Szugló u. 81.

Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.

Czégény Tünde
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető

#állás #álláshirdetés #diszpécser #megváltozottmunkaképességű #munka #munkavállaló #VGYKE

Álláslehetőség: Személyi segítő munkakör betöltésére

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Louis Braille Támogató Szolgálata felvételt hirdet:

Álláslehetőség: Személyi segítő munkakör betöltésére.

Munkakör: 2 fő személyi segítő (egy fő megváltozott munkaképességű)

Munkaköri Feladatok:

– Fogyatékkal élő ügyfeleink életvitelének támogatása otthonukban,

– Közszolgáltatások igénybevételének és egészségügyi-, szociális-, oktatási-, közigazgatási célú közintézményekbe való eljutásuknak segítése, alkalmanként kísérése.

– Személyi segítéssel összefüggő feladatok ellátása (személyi kísérés, gondozás, fogyatékossággal élő személyek segítése), a támogató szolgálatok 2024-es módszertani útmutatóban foglaltak szerint

Feltételek:

megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés

Előny:

Támogató Szolgálattal kapcsolatos Gondozó /terápiás képzésen valószemélyi segítői képesítés megléte, szociális területen hasonló munkakörben tapasztalat

Napi munkaidő:

8 óra

Fizetés:

közalkalmazotti bértábla szerint, plusz szociális ágazati és kiegészítő bérpótlékok, BKV bérlet és munkaruha juttatás

Munkavégzés helyszíne: 1141. Budapest, XIV. Szugló u 81.

Jelentkezés módja:

Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.

 

A nem emailben érkező megkereséseket nem áll módunkban figyelembe venni.

Czégény Tünde

Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető

 

Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!

A kép forrása: Budapest Városháza
Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!

A Fővárosi Önkormányzat másodjára szervezi meg a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi cégek és intézmények tevékenységét, és találkozhatnak is a személyzeti feladatokat, toborzást ellátó kollégákkal. Az eseményen több száz álláslehetőséget kínáló céges és intézményi standot lehet felkeresni, illetve más programok mellett (szakmai- és önéletrajz) tanácsadás, előadások várják a látogatókat.

A civil standnál többek között hallás-, látás- és mozgássérült emberekkel foglalkozó civil szervezetekhez lehet fordulni álláskereséssel kapcsolatos kérdésekkel.

Egyesületünk munkatársait is megtalálhatják a helyszínen, a 29-es standon várjuk a látássérült érdeklődőket, és kísérőjüket!

Ajánljuk figyelmükbe a weboldalunkon található “hangostérképet”, amely segít az eligazodásban. (A hangostérkép a cikk alján lejátszható és letölthető – a szerkesztő megjegyzése.)

Az állásbörze időpontja: 2024. április 12-13., helyszíne: Biodóm, aula. A belépés ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. További részletek az állásbörze Facebook eseményében.

VGYKE

#29esstand #állás #állásbörze #álláskeresés #Budapest #civilszervezetek #esemény #hangostérkép #látássérült #munka #ottleszünk #VGYKE

Hangos térkép letöltése >>>

Ülésezett az Esélyteremtő Budapest civil munkacsoport

Ülésezett az Esélyteremtő Budapest civil munkacsoport

Március 20-án lezajlott az idei első fővárosi civil munkacsoportülés. Új, megfizethető bérlakások, lakásügynökség, a hajléktalanságból való kilépés és a hajléktalanná válás megelőzése: ezek a pillérei azoknak az Európai Uniós forrásból megvalósuló nagyszabású fővárosi lakhatási programoknak, amelyekbe elsőként nyerhettek betekintést a munkacsoporttagok. Kiemelt téma volt az áprilisban esedékes Budapest Állásbörze kapcsán a megváltozott munkaképességű álláskeresők megszólítása, amelyben a Fővárosi Önkormányzat kimondottan számított a szakértő civil szervezetek javaslataira.

Az ülésen számos értékes észrevétel hangzott el nemcsak a civilek, hanem a szintén jelen lévő fővárosi cégek és intézmények munkatársai részéről, amelyet az Önkormányzat figyelembe kíván venni az állásbörze szervezésekor.

További részletek

Fodor Ágnes
Elnök

#állás #állásbörze #álláskeresés #Budapest #civilszervezetek #esélyteremtő #esélyteremtőmunkacsoport #megváltozottmunkaképességű #munka #munkacsoport

Bérszámfejtő munkatársat keresünk!

Bérszámfejtő munkatársat keresünk!

Egyesületünk adminisztrációs csoportja azonnali kezdéssel bérszámfejtő munkatársat keres, munkaidő napi 6-8 óra. A pozíció megváltozott munkaképességű személyeknek is betölthető.

 Feladatok:

– Havi bérszámfejtés, jelenléti ívek és beosztások ellenőrzése, adatok rögzítése bérszámfejtő programba, számfejtés, bérlapok nyomtatása, szabadság – betegszabadság nyilvántartás vezetése, SzJA bevallás elkészítése, havi bérfeladás

– Statisztikák készítése,

– Munkavállalók ki-be jelentése NAV-hoz

– Táppénzek kezelése

Munkabér megegyezés szerint.

Fontos: Szakmai végzettség kötelező!

Előnyök: Ez irányú nonprofit szervezeteknél szerzett tapasztalat előnyt jelent.

Önéletrajzokat és motivációs leveleket bér megjelöléssel az info@vgyke.com címre várjuk.

A nem emailben érkező megkereséseket nem áll módunkban figyelembe venni. 

Fodor Ágnes

Elnök

 

 

 

Interjúk a Centrum Televízióban

 

Két interjú készült a közelmúltban a Centrum Televízióban.

Fodor Ágnes elnök bemutatta a „Vakon a munka kapujában” című kiadványt, melynek szerzője Gy. Dobos Mariann.

Vakon a munka kapujában

Bönde Katalin által betekinthetünk a kőbányai Lámpás Klub életébe.

A kőbányai közösség lámpásai

Riporter-szerkesztő: Martin-Kovács Miklós

Esélyegyenlőségi Magazin

 

2022. június 13-án tartottuk klubnapunkat a Ferencvárosi Művelődési Központban. A klub nagy részét a szabadban tartottuk.

Meghívott vendégünk Ruzsa Viktor volt, aki az MVGYOSZ kommunikációs munkatársa és egyben az „Esélyegyenlőségi Magazin” szerkesztője is. A látássérültek helyzetéről beszélgettünk, az esélyegyenlőségről, az elhelyezkedés lehetőségéről a munka világában.

A helyszínen riport is készült az Esélyegyenlőségi Magazinnak a VGYKE lámpásainak tevékenységéről.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

Esély a jövőre

 

2022. januárjában lezárult a VGYKE „Esély a jövőre – munkalehetőség látássérülteknek” elnevezésű projektje.

Ennek folyamatáról számolt be Fodor Ágnes elnök és Házi Tamás szakmai vezető a Kispest TV május 20-i műsorában.

A 6 perces összefoglalóban többek között elhangzik, hogy 10 látássérült munkavállalót sikerült elhelyezni a nyílt munkaerőpiacon. A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott projektben összesen 52-en vettek részt.

Interjú a Rákosmente TV-ben

 

Mészáros Ágnes alelnök és Házi Tamás szakmai vezető a Rákosmente TV Krónikája után egy másik műsorban is bemutatta a VGYKE működését, kiemelve a munkaerőpiaci szolgáltatást. A beszélgetés az Álláspontban hangzott el április 22-én.