Embert formázó edény a neolitikumból Aquincumi Múzeum, 7000 éves üzenet kiállításán
A művészet egyidős az emberiséggel. Lenyűgözőek a barlangrajzok szemet gyönyörködtető jelenetei, a több ezer éve létező rajzok bikákról, vadászatokról, varázslatokról. Ezek a tárgyak mindig valamilyen fontos funkcióval rendelkeztek, de emellett szépek is voltak, sőt a modern művészeket is inspirálták.
A Törökbálint-Dulácska vidékén előkerült ember alakú edények meghökkentőek. A ritka leleteket egy mély gödör alján találták összetörve, több más edény darabjaival. A gödröt valószínűleg egy szertartáshoz áshatták, sőt magukat a különleges edényeket is egy ceremóniára készítették és szándékosan összetörték. Valószínűsítik, hogy egy termékenységi szertartásra készítették ezeket a tárgyakat. Egykori rendeltetésük és használatuk módját homály fedi, többféle elképzelés is létezik keletkezésük, felhasználásuk és elpusztulásuk körülményeire. Arcot viselő edények készítése nem gyakori, ha hétköznapi használati tárgyakról beszélünk, így a kutatók feltételezik, hogy valamilyen természetfeletti lény vagy éppen ős szimbolikus ábrázolása lehetett a készítők célja. A legáltalánosabb elképzelés szerint ezek az arcokkal ábrázolt edények valamilyen rontás ellen védő, bajelhárító funkcióval is bírhattak. Több elképzelés van az egykori tartalmukkal kapcsolatban is. Vannak, akik szerint alkoholos italok szertartásokon való közös fogyasztására vagy a következő évi vetőmag őrzésére szolgálhattak. Nézzünk meg alaposabban egy ilyen ember formájú kancsót! (1. kép)
Az agyagból készült 30-40 centiméter magas edény egy alacsony széken ülő embert formáz. Lábai derékszögben behajtva párhuzamosan néznek előre. Kezeit ölében összekulcsolva tartja, ujjait csak pár bekarcolt vonal jelképezi, de így is remekül kifejezi a mozdulatot. Kerek arca inkább általános vonásokat hordoz. Kis pisze orra, kicsike fülei vannak. Száját csak egy vízszintesen az agyagba karcolt vonal jelképezi, de szemeit is csak egy-egy rövidebb vízszintesen bekarcolt vonallal jelölte az alkotó. Valószínűleg nőt ábrázol a tárgy, amit a mellkasára elhelyezett két kis bogyóról feltételezhetünk, ami talán melleket szimbolizál. A tárgy további érdekességei a vonalak, amiket díszítésként belekarcoltak az anyagba. Az alak vállain kettő, a mellkasán pedig egy vonal fut keresztül. Arcán mindkét oldalon érdekes párhuzamosan vonuló cikkcakk vonalak láthatók, ezeket a vonalkákat egy nagy M betűt idéző bekarcolás keretezi úgy, hogy az M betű szárai a figura arcának két oldalára jutottak. A betű forma jelentését nem sikerült megfejteni, egyes kutatók termékenységi szimbólumként értelmezik.
A bekarcolt minták tovább folytatódhatnak a figura hátán is, ahol függőleges és vízszintes vonalakból alkotott formákat fedezhetünk fel. A mintázat mintha egy téglafal sorait mutatná, de akár értelmezhető egyfajta szövet imitációjának is, így jelképezve az alak ruházatát. (2. kép) Ez a fajta bekarcolt díszítés a vonaldíszes kerámiák csoportjába sorolja a tárgyat. Különlegessé az teszi ezt a kancsót, hogy lábas edények között viszonylag kevés vonaldíszes marad meg rekonstruálható maradványként. A tárgy funkcióját, kancsó jellegét a fej kialakítása mutatja, ugyanis a figura fejének teteje nyitva van, hátsó részén kis peremes kitöltő részt alakított ki az alkotója. Füle a kancsónak nincs, ezért inkább szobor mintsem használati tárgy jellege van.
A műtárgy megtekinthető, sőt meg is tapogatható egy másolatnak köszönhetően az Aquincumi Múzeum7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén című kiállításon. „A ma emberében talán fel sem merül, hogy az ipari forradalmat megelőző, napjaink digitális forradalmához hasonló, legnagyobb hatású átalakulás az élelemtermelésre való áttérés volt az emberiség történelmében, ami nem csak a világ benépesedéséhez vezetett, hanem minden további gazdasági és társadalmi fejlődés alapja is lett.” – olvashatjuk a kiállítás egyik falán. Az újkőkori életet bemutató kiállítás sok érdekességet sorakoztat fel a több ezer éve élt emberek mindennapjairól, de érdemes időről időre a tárgyak szépségén, művészi értékén is elmerengeni. A tárlat 2021. december 31-ig várja a látogatókat, sőt a Dr. M. Virág Zsuzsanna régész és kurátor által tartott videótárlatvezetésen még többet megtudhatunk a kiállítás tárgyairól és a neolitikum embereinek életéről.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
műtárgy Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Narráció 48
Embert formázó edény a neolitikumból Aquincumi Múzeum, 7000 éves üzenet kiállításán
A művészet egyidős az emberiséggel. Lenyűgözőek a barlangrajzok szemet gyönyörködtető jelenetei, a több ezer éve létező rajzok bikákról, vadászatokról, varázslatokról. Ezek a tárgyak mindig valamilyen fontos funkcióval rendelkeztek, de emellett szépek is voltak, sőt a modern művészeket is inspirálták.
A Törökbálint-Dulácska vidékén előkerült ember alakú edények meghökkentőek. A ritka leleteket egy mély gödör alján találták összetörve, több más edény darabjaival. A gödröt valószínűleg egy szertartáshoz áshatták, sőt magukat a különleges edényeket is egy ceremóniára készítették és szándékosan összetörték. Valószínűsítik, hogy egy termékenységi szertartásra készítették ezeket a tárgyakat. Egykori rendeltetésük és használatuk módját homály fedi, többféle elképzelés is létezik keletkezésük, felhasználásuk és elpusztulásuk körülményeire. Arcot viselő edények készítése nem gyakori, ha hétköznapi használati tárgyakról beszélünk, így a kutatók feltételezik, hogy valamilyen természetfeletti lény vagy éppen ős szimbolikus ábrázolása lehetett a készítők célja. A legáltalánosabb elképzelés szerint ezek az arcokkal ábrázolt edények valamilyen rontás ellen védő, bajelhárító funkcióval is bírhattak. Több elképzelés van az egykori tartalmukkal kapcsolatban is. Vannak, akik szerint alkoholos italok szertartásokon való közös fogyasztására vagy a következő évi vetőmag őrzésére szolgálhattak. Nézzünk meg alaposabban egy ilyen ember formájú kancsót! (1. kép)
Az agyagból készült 30-40 centiméter magas edény egy alacsony széken ülő embert formáz. Lábai derékszögben behajtva párhuzamosan néznek előre. Kezeit ölében összekulcsolva tartja, ujjait csak pár bekarcolt vonal jelképezi, de így is remekül kifejezi a mozdulatot. Kerek arca inkább általános vonásokat hordoz. Kis pisze orra, kicsike fülei vannak. Száját csak egy vízszintesen az agyagba karcolt vonal jelképezi, de szemeit is csak egy-egy rövidebb vízszintesen bekarcolt vonallal jelölte az alkotó. Valószínűleg nőt ábrázol a tárgy, amit a mellkasára elhelyezett két kis bogyóról feltételezhetünk, ami talán melleket szimbolizál. A tárgy további érdekességei a vonalak, amiket díszítésként belekarcoltak az anyagba. Az alak vállain kettő, a mellkasán pedig egy vonal fut keresztül. Arcán mindkét oldalon érdekes párhuzamosan vonuló cikkcakk vonalak láthatók, ezeket a vonalkákat egy nagy M betűt idéző bekarcolás keretezi úgy, hogy az M betű szárai a figura arcának két oldalára jutottak. A betű forma jelentését nem sikerült megfejteni, egyes kutatók termékenységi szimbólumként értelmezik.
A bekarcolt minták tovább folytatódhatnak a figura hátán is, ahol függőleges és vízszintes vonalakból alkotott formákat fedezhetünk fel. A mintázat mintha egy téglafal sorait mutatná, de akár értelmezhető egyfajta szövet imitációjának is, így jelképezve az alak ruházatát. (2. kép) Ez a fajta bekarcolt díszítés a vonaldíszes kerámiák csoportjába sorolja a tárgyat. Különlegessé az teszi ezt a kancsót, hogy lábas edények között viszonylag kevés vonaldíszes marad meg rekonstruálható maradványként. A tárgy funkcióját, kancsó jellegét a fej kialakítása mutatja, ugyanis a figura fejének teteje nyitva van, hátsó részén kis peremes kitöltő részt alakított ki az alkotója. Füle a kancsónak nincs, ezért inkább szobor mintsem használati tárgy jellege van.
A műtárgy megtekinthető, sőt meg is tapogatható egy másolatnak köszönhetően az Aquincumi Múzeum7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén című kiállításon. „A ma emberében talán fel sem merül, hogy az ipari forradalmat megelőző, napjaink digitális forradalmához hasonló, legnagyobb hatású átalakulás az élelemtermelésre való áttérés volt az emberiség történelmében, ami nem csak a világ benépesedéséhez vezetett, hanem minden további gazdasági és társadalmi fejlődés alapja is lett.” – olvashatjuk a kiállítás egyik falán. Az újkőkori életet bemutató kiállítás sok érdekességet sorakoztat fel a több ezer éve élt emberek mindennapjairól, de érdemes időről időre a tárgyak szépségén, művészi értékén is elmerengeni. A tárlat 2021. december 31-ig várja a látogatókat, sőt a Dr. M. Virág Zsuzsanna régész és kurátor által tartott videótárlatvezetésen még többet megtudhatunk a kiállítás tárgyairól és a neolitikum embereinek életéről.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Embert formázó edény a neolitikumból Aquincumi Múzeum, 7000 éves üzenet kiállításán
A művészet egyidős az emberiséggel. Lenyűgözőek a barlangrajzok szemet gyönyörködtető jelenetei, a több ezer éve létező rajzok bikákról, vadászatokról, varázslatokról. Ezek a tárgyak mindig valamilyen fontos funkcióval rendelkeztek, de emellett szépek is voltak, sőt a modern művészeket is inspirálták.
A Törökbálint-Dulácska vidékén előkerült ember alakú edények meghökkentőek. A ritka leleteket egy mély gödör alján találták összetörve, több más edény darabjaival. A gödröt valószínűleg egy szertartáshoz áshatták, sőt magukat a különleges edényeket is egy ceremóniára készítették és szándékosan összetörték. Valószínűsítik, hogy egy termékenységi szertartásra készítették ezeket a tárgyakat. Egykori rendeltetésük és használatuk módját homály fedi, többféle elképzelés is létezik keletkezésük, felhasználásuk és elpusztulásuk körülményeire. Arcot viselő edények készítése nem gyakori, ha hétköznapi használati tárgyakról beszélünk, így a kutatók feltételezik, hogy valamilyen természetfeletti lény vagy éppen ős szimbolikus ábrázolása lehetett a készítők célja. A legáltalánosabb elképzelés szerint ezek az arcokkal ábrázolt edények valamilyen rontás ellen védő, bajelhárító funkcióval is bírhattak. Több elképzelés van az egykori tartalmukkal kapcsolatban is. Vannak, akik szerint alkoholos italok szertartásokon való közös fogyasztására vagy a következő évi vetőmag őrzésére szolgálhattak. Nézzünk meg alaposabban egy ilyen ember formájú kancsót! (1. kép)
Az agyagból készült 30-40 centiméter magas edény egy alacsony széken ülő embert formáz. Lábai derékszögben behajtva párhuzamosan néznek előre. Kezeit ölében összekulcsolva tartja, ujjait csak pár bekarcolt vonal jelképezi, de így is remekül kifejezi a mozdulatot. Kerek arca inkább általános vonásokat hordoz. Kis pisze orra, kicsike fülei vannak. Száját csak egy vízszintesen az agyagba karcolt vonal jelképezi, de szemeit is csak egy-egy rövidebb vízszintesen bekarcolt vonallal jelölte az alkotó. Valószínűleg nőt ábrázol a tárgy, amit a mellkasára elhelyezett két kis bogyóról feltételezhetünk, ami talán melleket szimbolizál. A tárgy további érdekességei a vonalak, amiket díszítésként belekarcoltak az anyagba. Az alak vállain kettő, a mellkasán pedig egy vonal fut keresztül. Arcán mindkét oldalon érdekes párhuzamosan vonuló cikkcakk vonalak láthatók, ezeket a vonalkákat egy nagy M betűt idéző bekarcolás keretezi úgy, hogy az M betű szárai a figura arcának két oldalára jutottak. A betű forma jelentését nem sikerült megfejteni, egyes kutatók termékenységi szimbólumként értelmezik.
A bekarcolt minták tovább folytatódhatnak a figura hátán is, ahol függőleges és vízszintes vonalakból alkotott formákat fedezhetünk fel. A mintázat mintha egy téglafal sorait mutatná, de akár értelmezhető egyfajta szövet imitációjának is, így jelképezve az alak ruházatát. (2. kép) Ez a fajta bekarcolt díszítés a vonaldíszes kerámiák csoportjába sorolja a tárgyat. Különlegessé az teszi ezt a kancsót, hogy lábas edények között viszonylag kevés vonaldíszes marad meg rekonstruálható maradványként. A tárgy funkcióját, kancsó jellegét a fej kialakítása mutatja, ugyanis a figura fejének teteje nyitva van, hátsó részén kis peremes kitöltő részt alakított ki az alkotója. Füle a kancsónak nincs, ezért inkább szobor mintsem használati tárgy jellege van.
A műtárgy megtekinthető, sőt meg is tapogatható egy másolatnak köszönhetően az Aquincumi Múzeum7000 éves üzenet – Az újkőkori világ emlékei Budapest vidékén című kiállításon. „A ma emberében talán fel sem merül, hogy az ipari forradalmat megelőző, napjaink digitális forradalmához hasonló, legnagyobb hatású átalakulás az élelemtermelésre való áttérés volt az emberiség történelmében, ami nem csak a világ benépesedéséhez vezetett, hanem minden további gazdasági és társadalmi fejlődés alapja is lett.” – olvashatjuk a kiállítás egyik falán. Az újkőkori életet bemutató kiállítás sok érdekességet sorakoztat fel a több ezer éve élt emberek mindennapjairól, de érdemes időről időre a tárgyak szépségén, művészi értékén is elmerengeni. A tárlat 2021. december 31-ig várja a látogatókat, sőt a Dr. M. Virág Zsuzsanna régész és kurátor által tartott videótárlatvezetésen még többet megtudhatunk a kiállítás tárgyairól és a neolitikum embereinek életéről.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció 47
Nagy Sándor: Szent várakozás (1904) Gödöllői Városi Múzeum
Gödöllőn nem csak a Királyi Kastély rejt kincseket, hanem a Városi Múzeum is. Az 1760-as években épített fogadó egykori épületében található múzeum elődjének az 1952-ben alapított helytörténeti szakkört tekinthetjük. 1978-ra már Helytörténeti Gyűjtemény rangra emelkedett és 1988-ban már múzeumi rangot is kapott az intézmény. Jelenleg az időszaki kiállítások mellett négy állandó kiállítása is van a múzeumnak. A Gödöllő város történetével foglalkozó tárlat, a Gödöllői Tájvédelmi Körzet értékeit bemutató kiállítás, a magyar cserkészmozgalom történetét tolmácsoló anyag és a híres gödöllői művésztelepről szóló tárlat. Ez utóbbiról választottunk erre a hétre műtárgyat, a művésztelep egyik meghatározó személyiségének, Nagy Sándornak a Szent várakozás című 1904-ben készült festményét.
A fekvő formátumú kép egy bensőséges családi jelenetet örökít meg. A helyszín egy szobabelső, amibe egy óriási, a kép felső felét kitöltő üvegablakon keresztül árad be a fény. Az ablak párkányán kecses fémvázas lámpa, állványra felfuttatott virágok láthatók. Ezek az állványok az úgynevezett viráglétrák, amelyek a Dunántúli népi hagyományban találhatók. Az íves tetejű, hajlított fából készült tárgy a futó növények támasztására szolgált. A falon tükör, a tükör előtt kis asztalka áll. Valamennyi tárgy gondosan megtervezett és elkészített, a praktikusságot szem előtt tartó használati tárgy, stílusukban a népművészet jegyeit viselik.
Az ablak előtt egyszerű fa asztal két székkel, virággal és az asztalra hanyagul rádobott fehér textillel. Talán a ház asszonya dobta le, amikor megpillantotta a látomást az ablakon keresztül. Fehér színnel megfestett, halovány szárnyas angyalt láthatunk, aki két kezével egy meztelen csecsemőt emel fel. Ezt a tüneményt nézi a férfi, gyengéden átkarolva mellette álló felesége vállát. A férfi egyszerű paraszti öltözéket visel, hosszú ujjú kék ingéhez vöröses barna nadrágot öltött magára. Arcán gondosan ápolt, de hosszú szakáll. Vonásaiban a festőt, Nagy Sándort ismerhetjük fel. Az előtte álló nő hosszú barna haját lágy kontyban fogta össze a tarkóján. Az ő öltözéke is egyszerű. Fekete hosszú ujjú blúzát egyszerű fehér csipkegallér és mandzsetta díszíti. Földig érő világosbarna szoknyája alján párhuzamos két fekete csík fut végig, aprómintás fehér kötény védi a ruháját a házimunkával járó piszoktól. Alakját alaposabban megvizsgálva láthatjuk, hogy gömbölyödő hasat takar a kötény. Így már értelmet nyer az ablakon keresztül látható angyal is, aki csecsemőt tart a kezében. 1904-ben, a kép készültekor ugyanis Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura éppen lányuk születését várták.
A szoba berendezési tárgyai a művész népművészet iránti érdeklődését mutatják. Az ablakon keresztül látható ház faragott fa homlokzata, zsúpfedele a Zalai-dombság göcseji építészetére jellemző. A képen megörökített használati tárgyak és bútorok az esztétikum és használhatóság jegyében készültek. Ezek a kritériumok jellemzőek voltak a későbbi gödöllői művésztelep művészei által megtervezett tárgyakra is.
Említésre méltó a festmény technikája is. A gesso festése során a fatáblára gipsz réteget húznak és erre fest a művész temperával. Talán ennek is köszönhető, hogy a kép színei visszafogottak, pasztell árnyalatúak. A festményt látványos, vastag fa keret fogja közre. A vonalas rajzú minta vésetei egy népi bútor vasalatait és ácsolatait, illesztékeit juttatják eszünkbe. A széles fakeretet maga a művész tervezte a művésztelep összművészeti eszméinek jegyében.
Néhány gondolat a művészről:
Nagy SándorNagybányán született 1869-ben. Tanulmányait az Országos Mintarajztanodában kezdte, majd 1890-ben egy ösztöndíjnak köszönhetően Rómában folytatta. Később a híres Julian Akadémia diákja lett Párizsban, innen tért haza Magyarországra 1900-ban. Még Rómában ismerkedett meg Körösfői-Kriesch Aladárral, akivel a későbbiekben Gödöllőn megalapította a művész közösségüket. A Gödöllői művésztelep alkotói a képző- és iparművészet egységére törekedtek, a magyar nép ősi művészetéből merítkező alkotásokat hoztak létre. Nézeteikre és művészetükre hatással voltak az angol preraffaeliták, törekedtek a kereszténység otthon- és családeszményének megvalósítására. Elképzeléseik szerint a művészi alkotás az emberiség jobbá tételéhez járul hozzá. A közösség Körösfői-Kriesch Aladár 1920-as halálával felbomlott.
Nagy Sándor azonban folytatta művészeti karrierjét. Anyagok és technikák sokaságával bánt magabiztosan. Sokszorosított grafikák, bútor- és szőnyegtervek, különböző városok építményei őrzik kreativitásának nyomát. A hágai királyi palota fogadótermének üvegablakai, a veszprémi színház homlokzatának sgraffitói, a pesterzsébeti Szent Erzsébet plébániatemplom freskóegyüttese is az ő munkája. 1934-től a Képzőművészeti Főiskola diákjait tanította a freskó, a goblein- és a mozaikkészítés módszerére. 1950-ben hunyt el Gödöllőn.
A narráció mellékletében található fotót Nagy Sándor festményéről a Gödöllői Városi Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Nagy Sándor: Szent várakozás (1904) Gödöllői Városi Múzeum
Gödöllőn nem csak a Királyi Kastély rejt kincseket, hanem a Városi Múzeum is. Az 1760-as években épített fogadó egykori épületében található múzeum elődjének az 1952-ben alapított helytörténeti szakkört tekinthetjük. 1978-ra már Helytörténeti Gyűjtemény rangra emelkedett és 1988-ban már múzeumi rangot is kapott az intézmény. Jelenleg az időszaki kiállítások mellett négy állandó kiállítása is van a múzeumnak. A Gödöllő város történetével foglalkozó tárlat, a Gödöllői Tájvédelmi Körzet értékeit bemutató kiállítás, a magyar cserkészmozgalom történetét tolmácsoló anyag és a híres gödöllői művésztelepről szóló tárlat. Ez utóbbiról választottunk erre a hétre műtárgyat, a művésztelep egyik meghatározó személyiségének, Nagy Sándornak a Szent várakozás című 1904-ben készült festményét.
A fekvő formátumú kép egy bensőséges családi jelenetet örökít meg. A helyszín egy szobabelső, amibe egy óriási, a kép felső felét kitöltő üvegablakon keresztül árad be a fény. Az ablak párkányán kecses fémvázas lámpa, állványra felfuttatott virágok láthatók. Ezek az állványok az úgynevezett viráglétrák, amelyek a Dunántúli népi hagyományban találhatók. Az íves tetejű, hajlított fából készült tárgy a futó növények támasztására szolgált. A falon tükör, a tükör előtt kis asztalka áll. Valamennyi tárgy gondosan megtervezett és elkészített, a praktikusságot szem előtt tartó használati tárgy, stílusukban a népművészet jegyeit viselik.
Az ablak előtt egyszerű fa asztal két székkel, virággal és az asztalra hanyagul rádobott fehér textillel. Talán a ház asszonya dobta le, amikor megpillantotta a látomást az ablakon keresztül. Fehér színnel megfestett, halovány szárnyas angyalt láthatunk, aki két kezével egy meztelen csecsemőt emel fel. Ezt a tüneményt nézi a férfi, gyengéden átkarolva mellette álló felesége vállát. A férfi egyszerű paraszti öltözéket visel, hosszú ujjú kék ingéhez vöröses barna nadrágot öltött magára. Arcán gondosan ápolt, de hosszú szakáll. Vonásaiban a festőt, Nagy Sándort ismerhetjük fel. Az előtte álló nő hosszú barna haját lágy kontyban fogta össze a tarkóján. Az ő öltözéke is egyszerű. Fekete hosszú ujjú blúzát egyszerű fehér csipkegallér és mandzsetta díszíti. Földig érő világosbarna szoknyája alján párhuzamos két fekete csík fut végig, aprómintás fehér kötény védi a ruháját a házimunkával járó piszoktól. Alakját alaposabban megvizsgálva láthatjuk, hogy gömbölyödő hasat takar a kötény. Így már értelmet nyer az ablakon keresztül látható angyal is, aki csecsemőt tart a kezében. 1904-ben, a kép készültekor ugyanis Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura éppen lányuk születését várták.
A szoba berendezési tárgyai a művész népművészet iránti érdeklődését mutatják. Az ablakon keresztül látható ház faragott fa homlokzata, zsúpfedele a Zalai-dombság göcseji építészetére jellemző. A képen megörökített használati tárgyak és bútorok az esztétikum és használhatóság jegyében készültek. Ezek a kritériumok jellemzőek voltak a későbbi gödöllői művésztelep művészei által megtervezett tárgyakra is.
Említésre méltó a festmény technikája is. A gesso festése során a fatáblára gipsz réteget húznak és erre fest a művész temperával. Talán ennek is köszönhető, hogy a kép színei visszafogottak, pasztell árnyalatúak. A festményt látványos, vastag fa keret fogja közre. A vonalas rajzú minta vésetei egy népi bútor vasalatait és ácsolatait, illesztékeit juttatják eszünkbe. A széles fakeretet maga a művész tervezte a művésztelep összművészeti eszméinek jegyében.
Néhány gondolat a művészről:
Nagy SándorNagybányán született 1869-ben. Tanulmányait az Országos Mintarajztanodában kezdte, majd 1890-ben egy ösztöndíjnak köszönhetően Rómában folytatta. Később a híres Julian Akadémia diákja lett Párizsban, innen tért haza Magyarországra 1900-ban. Még Rómában ismerkedett meg Körösfői-Kriesch Aladárral, akivel a későbbiekben Gödöllőn megalapította a művész közösségüket. A Gödöllői művésztelep alkotói a képző- és iparművészet egységére törekedtek, a magyar nép ősi művészetéből merítkező alkotásokat hoztak létre. Nézeteikre és művészetükre hatással voltak az angol preraffaeliták, törekedtek a kereszténység otthon- és családeszményének megvalósítására. Elképzeléseik szerint a művészi alkotás az emberiség jobbá tételéhez járul hozzá. A közösség Körösfői-Kriesch Aladár 1920-as halálával felbomlott.
Nagy Sándor azonban folytatta művészeti karrierjét. Anyagok és technikák sokaságával bánt magabiztosan. Sokszorosított grafikák, bútor- és szőnyegtervek, különböző városok építményei őrzik kreativitásának nyomát. A hágai királyi palota fogadótermének üvegablakai, a veszprémi színház homlokzatának sgraffitói, a pesterzsébeti Szent Erzsébet plébániatemplom freskóegyüttese is az ő munkája. 1934-től a Képzőművészeti Főiskola diákjait tanította a freskó, a goblein- és a mozaikkészítés módszerére. 1950-ben hunyt el Gödöllőn.
A narráció mellékletében található fotót Nagy Sándor festményéről a Gödöllői Városi Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Egressy Gábor: Petőfi-dagerrotípia
1845. nyara
A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében számtalan értékes műtárgy található, de ezek közül is talán a legizgalmasabb a híres költő, Petőfi Sándor egyetlen fennmaradt hiteles fotográfiája. Maradtak fenn persze festmények, rajzok, metszetek és írásos visszaemlékezések is Petőfi Sándor alakjáról, de ez a dagerrotípia az egyetlen, ami hűen tükrözi a költő alakját. Maga a készítő is híres ember volt. Egressy Gábor ugyanis korának kedvelt színészeként, hobbi fotográfusként volt ismert.
Maga a tárgy tenyérnyi, 9,9 × 6,8 cm méretű. A portré deréktól felfelé örökíti meg Petőfit, a technika tulajdonságaiból adódóan nem is a ma ismert fotók részletességével rendelkezik. A dagerrotípia az első fotográfiai képrögzítő eljárásként ismeretes, és a francia Louis Jacques-Mandé Daguerre-ről kapta a nevét, akinek köszönhetően 1839-ben a nagyközönség is megismerhette a módszert. A dagerrotípia készítése nem volt egyszerű és gyors feladat. Először is az ezüstözött rézlemezt polírozni és tisztítani kellett, jódgőzzel érzékenyíteni és csak ezek után helyezhették a kamerába. A művelet ekkor sem ért véget, ugyanis a portré alanyának 15-30 percig kellett mozdulatlanul pózolni a kamera előtt. Az elkészült képet később meleg higanygőzzel hívták elő és sós vízzel is kezelték. Az így elkészült lemez nagyon sérülékeny volt, így jellemzően üveglap mögött tárolták. Mindez meg is látszik magán a dagerrotípián: a képet számtalan világos karcolás fedi, néhol sötétebb ütődéstől származó foltok fedik. Az ezüst bevonat miatt a kép idővel sötétedni kezdett a kép szélétől kezdve körben kékes-barnás sávban. A kép készítése után többször gazdát cserélt, majd nyoma veszett, míg végül az 1950-es években előkerült és Escher Károly fotográfusnak adták tisztításra. Számunkra a Petőfi Irodalmi Múzeum egy tisztítás előtti felvételt adott, ami talán még különlegesebb, mint a megtisztított példány.
A költő egy a nézőnek oldalt fordított szék támláján átveti bal karját és a háttámla előtt jobb kezével fogja meg a bal kézfejét. Fekete atillát visel, azaz zsinórokkal és gombokkal díszített zubbony vagy rövid öltöny. A költő felsőtestével felénk fordul, fejét kissé oldalra és lefelé billenti. Homályosan kivehető, hogy bajszot és állát fedő kis kecskeszakállat visel. Rövid, sötét haja dús és hullámos. Az ábrázolásában talán a leginkább a tekintete fogja meg a szemlélőt. Szinte rabul ejt minket a céltudatos fiatalember tekintete. A merev tekintet annál is érdekesebb, mivel a dagerrotípia technikai jellemzőjéből adódóan, ahogy írtam akár fél óráig is mozdulatlanul kellett ülnie, hogy pontosan készüljön el a felvétel. A kissé dacos, lázadó arckifejezés mellett ez a tekintet még több száz év után is élő, kapcsolatot teremt a kép nézőjével. A mozdulattal kísérve pedig akár az az érzetünk is támadhat, hogy a költő egy kellemes délutáni beszélgetés során velünk szemben ül.
Ha érdekel a Petőfi-dagerrotípia részletes története, akkor érdemes meghallgatni Dr. Kovács Idával, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmúzeológusával készített videót:
A narráció mellékleteként látható fotó a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona, köszönet érte.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület