A szokásos bemutatkozókör után (mindig vannak új emberek, úgyhogy jól jön) rá is tértünk, hogy mi az a remix és vajon miért ez a címe az aktuális tárlatnak. Beszélgettünk a zenéről, mint ennek az “újrakeverésnek” a legkézenfekvőbb és legtermékenyebb művészeti ágáról. Szerencsénkre a fogalmak közötti barangolást egy kedves régi-új látogató is segítette, aki zenetanári hivatása lévén igazi bennfentesként mesélt nekünk a témáról. Megtudhattuk, hogy a zenei vándormotívumok újragondolása, más elemekkel való elegyítése nem csak a ma ismert modern zenei tendenciák sajátja, valójában mindig is jelen volt ihletforrásként ebben a dinamikusan változó művészeti ágban. Zsófinak a 80-as, 90-es évek zenei megamixei, nekem a manapság divatos crossover zenei megoldások jutottak eszembe: dupstep elemekkel színesített klasszikus zene, mely közelebb hozza a fiatalokhoz Mozartot, Beethovent vagy akár egy súlyos wágneri operát. Itt említettük még a liraizált metálzenét, ami olyan elképesztő népszerűségnek örvend, hogy ezrek esnek transzba egy-egy koncerten, mikor az eredetileg teszem azt operaénekesnő szárnyalóan tiszta hangjának aláfestéseként megszólal az elektronikus hangszeres háttér.
Ahogy áttértünk egyéb művészeti ágakra Zsófi elmondta, hogy a terem, ahol ülünk, tulajdonképpen egy óriási mix, hiszen a szobrok olyan sűrű gyűjteménye vesz minket körül, mint a századforduló művészeti szalonjainak kiállítótereiben, ahol minden stílus és alkotó, szinte mint egy raktárban kapott helyet. Előkerült a remake fogalma is, ami fogja az eredeti műalkotást és a forrásmotívumokat megtartva újrateremti más kontextusba helyezve azt. Kiválasztottunk egy csodaszép szobrot, melynek a feliratát tilos volt elolvasni. Zsófi azt kérdezte tőlünk, hogy ábrázolnánk a művészet fogalmát kézzelfogható formában. Sokunknak jutott eszébe a múzsa, aki isteni, tünékeny lényével megihleti az alkotót. Nem álltunk messze a valóságtól. Ferenczy István Pásztorlány című szobra előtt ültünk, mely a klasszicista formanívó csodálatos példája. A mű keletkezéséről sok érdekeset tudhattunk meg, miután Zsófi megkért, hogy narráljam a kecses nőalakot ábrázoló remeket vagy remake-t. (Bocsánat, kihagyhatatlan szóvicc!)
A XVIII. század végén és a XIX. század elején születő klasszicizmus az antik példa követésével, tökéletesen kialakított formákkal kívánta a harmóniát megjeleníteni. Az első magyar igazán klasszicista szobrászművész Ferenczy István, Rómában végzett tanulmányai folyamán készült a Pásztorlányka. A fehér márványból megalkotott szobrot a római Palazzo Venezia udvarán faragta ki a művész, melyhez mestere Canova több tanáccsal is hozzájárult. Amikor elkészült a szoborral saját kezűleg becsomagolta, hazaküldte Magyarországra, és felajánlotta a nemzetnek, mellyel célja a magyar nemzeti művészet megteremtése volt. A szobor a klasszicista ízlésnek tökéletesen megfelelő antikizáló nőalak, mely első pillantásra hűvösen nyugodtnak tűnik. Ennek ellenére arca és mozdulata mégis érzelemmel teli. A szobrász azt a pillanatot örökítette meg, mikor a pásztorlány a porba rajzolja távozó kedvesének alakját, hogy az örökre emlékezetében maradjon. A legenda szerint így keletkezett az első rajz. A művész ezért alkotását a szép mesterségek kezdenének nevezte.
A szobrot nem csupán a klasszicista műgond, a minden irányból precíz aranymetszés szimmetriája teszi különlegessé, hanem az is, hogy a rajz és festészet születése mellett, közvetve a zenéjét is ábrázolja. A lányka látszólag féltérdre ereszkedve ábrándozik a távolba révedve, de ha minden irányból megfigyeljük, kiderül, hogy egy kürtön üldögél. Mint megtudhattuk, ez szobrászati trükk, így stabilizálta az alkotó a márvány terhétől törékeny figura súlypontját. Megérinteni ugyan nem volt szabad ezt a megkapó szépségű ifjú hölgyet, de azért igyekeztem és igyekszem az olvasónak is átadni valamennyit a látványból.
A pásztorlány a szobor alapjául szolgáló márványlapon ereszkedik féltérdre, ahogy ezt már fentebb is írtam. Finom-szabású, fölül fodros tógaruhája sűrű redőkben takarja testét, kebleit, kecses vállait és nyakát szabadon hagyva. A hosszú ruha alól egyik oldalt kibukkan meztelen lábfeje, azon ül, legalábbis első pillantásra. Valójában nem a földön lévő térdén, hanem a másikon támaszkodik könyökével, karját behajlítja és kézfejét finom mozdulattal arca mellé helyezi, mint amikor valaki mélyen gondolataiba merül. Alakját oldalról, profilból látjuk, de arcát félrefordítva szembenéz velünk, közben másik karját lazán leengedve a kezében lévő botot tartja, mellyel majd megörökíti távozó kedvese alakját. A kissé elrejtett kürt ebből a szögből nem látszik, de ha körbejárjuk a szobrot, felfedezhetjük a ruha redői alatt a lányka háta mögött.
Ahogy tovább mentünk a következő terembe, ismét egy óriási mix tárult a szemünk elé. Múlt hónapban, mikor a “Szalon” volt a Múzeum+ tárlat témája, beszéltünk azokról a polgári társasági összejövetelekről, melyeknek elsősorban a rang és a gazdagság minél nagyobb szabású demonstrációja volt a céljuk, a kulturális sznobizmus jegyében. Egy olyan fallal találkoztunk, amit bármelyik magára valamit is adó polgári háztartás méltán megirigyelhetett volna. A nagyjából négy méter belmagasságú teremben a plafontól a padlóig festmények áttekinthetetlen kavalkádja fogadott minket: portrék, zsánerképek, csendéletek és tájképek egész sora, ahogy azt a kor vezető stílusirányzata a biedeirmeier megkívánta. A felvonultatott festők többsége névtelen, de azért akadtak jeles alkotók is köztük. Talán négy képet választottunk ki, amiről részletesebben beszélgettünk. Köztük volt Szinyei Merse Pál egyik, a maga korában nagy felháborodást keltő alkotása, mely az impresszionisták formabontó megoldásaihoz hasonlóan szembe ment az akkori perspektíva- és ábrázolásrendszer minden szabályával.
A mű címe Őszi tájkép – az 1900-ban készült olajfestményen, szokatlan módon nem sok van a tájképfestészet akkoriban dívó líraiságából, sokkal inkább realista elemekkel dolgozik, meghökkenti a nézőt. Szándékosan a kép előterében elhelyezve a tér háromnegyedét meghatározhatatlan pasztell-barna sártenger borítja, mely lehet szikkadt vagy süppedő, nehéz megállapítani. A sarat távolabb dombok szegélyezik, rajtuk bordó, sápadt-zöld és sárga lombú fák, itt-ott bokrok bukkannak fel, még távolabb pedig mérges örökzöldek vonala nyúlik hosszan. Felettük a kor tájképeinek többségén fenséges, levegős, bárányfelhők tarkította halovány-kék ég szinte csak mutatóban jelenik meg, mintha a festményen szándékosan eltolódott volna a perspektíva.
Remélhetőleg májusban is lesz Múzeum+ tárlat, örülnénk neki. Már nem pusztán szakmai kíváncsiságból, de személyes elkötelezettségből is ott leszek. Zsófival remekül tudunk együtt dolgozni, ő a művészettörténeti háttér-ismeretekkel örvendezteti meg az információéhes közönséget, én a narrációt igyekszem biztosítani, melyben a jelenlévő műkedvelő kísérők is a segítségemre vannak. Remek kezdeményezés a Magyar Nemzeti Galéria részéről ez az interaktív és akadálymentes tárlatsorozat, köszönjük!
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
múzeum Archives - Oldal 3 a 4-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Magyar Nemzeti Galéria – Múzeum+ Remix
A szokásos bemutatkozókör után (mindig vannak új emberek, úgyhogy jól jön) rá is tértünk, hogy mi az a remix és vajon miért ez a címe az aktuális tárlatnak. Beszélgettünk a zenéről, mint ennek az “újrakeverésnek” a legkézenfekvőbb és legtermékenyebb művészeti ágáról. Szerencsénkre a fogalmak közötti barangolást egy kedves régi-új látogató is segítette, aki zenetanári hivatása lévén igazi bennfentesként mesélt nekünk a témáról. Megtudhattuk, hogy a zenei vándormotívumok újragondolása, más elemekkel való elegyítése nem csak a ma ismert modern zenei tendenciák sajátja, valójában mindig is jelen volt ihletforrásként ebben a dinamikusan változó művészeti ágban. Zsófinak a 80-as, 90-es évek zenei megamixei, nekem a manapság divatos crossover zenei megoldások jutottak eszembe: dupstep elemekkel színesített klasszikus zene, mely közelebb hozza a fiatalokhoz Mozartot, Beethovent vagy akár egy súlyos wágneri operát. Itt említettük még a liraizált metálzenét, ami olyan elképesztő népszerűségnek örvend, hogy ezrek esnek transzba egy-egy koncerten, mikor az eredetileg teszem azt operaénekesnő szárnyalóan tiszta hangjának aláfestéseként megszólal az elektronikus hangszeres háttér.
Ahogy áttértünk egyéb művészeti ágakra Zsófi elmondta, hogy a terem, ahol ülünk, tulajdonképpen egy óriási mix, hiszen a szobrok olyan sűrű gyűjteménye vesz minket körül, mint a századforduló művészeti szalonjainak kiállítótereiben, ahol minden stílus és alkotó, szinte mint egy raktárban kapott helyet. Előkerült a remake fogalma is, ami fogja az eredeti műalkotást és a forrásmotívumokat megtartva újrateremti más kontextusba helyezve azt. Kiválasztottunk egy csodaszép szobrot, melynek a feliratát tilos volt elolvasni. Zsófi azt kérdezte tőlünk, hogy ábrázolnánk a művészet fogalmát kézzelfogható formában. Sokunknak jutott eszébe a múzsa, aki isteni, tünékeny lényével megihleti az alkotót. Nem álltunk messze a valóságtól. Ferenczy István Pásztorlány című szobra előtt ültünk, mely a klasszicista formanívó csodálatos példája. A mű keletkezéséről sok érdekeset tudhattunk meg, miután Zsófi megkért, hogy narráljam a kecses nőalakot ábrázoló remeket vagy remake-t. (Bocsánat, kihagyhatatlan szóvicc!)
A XVIII. század végén és a XIX. század elején születő klasszicizmus az antik példa követésével, tökéletesen kialakított formákkal kívánta a harmóniát megjeleníteni. Az első magyar igazán klasszicista szobrászművész Ferenczy István, Rómában végzett tanulmányai folyamán készült a Pásztorlányka. A fehér márványból megalkotott szobrot a római Palazzo Venezia udvarán faragta ki a művész, melyhez mestere Canova több tanáccsal is hozzájárult. Amikor elkészült a szoborral saját kezűleg becsomagolta, hazaküldte Magyarországra, és felajánlotta a nemzetnek, mellyel célja a magyar nemzeti művészet megteremtése volt. A szobor a klasszicista ízlésnek tökéletesen megfelelő antikizáló nőalak, mely első pillantásra hűvösen nyugodtnak tűnik. Ennek ellenére arca és mozdulata mégis érzelemmel teli. A szobrász azt a pillanatot örökítette meg, mikor a pásztorlány a porba rajzolja távozó kedvesének alakját, hogy az örökre emlékezetében maradjon. A legenda szerint így keletkezett az első rajz. A művész ezért alkotását a szép mesterségek kezdenének nevezte.
A szobrot nem csupán a klasszicista műgond, a minden irányból precíz aranymetszés szimmetriája teszi különlegessé, hanem az is, hogy a rajz és festészet születése mellett, közvetve a zenéjét is ábrázolja. A lányka látszólag féltérdre ereszkedve ábrándozik a távolba révedve, de ha minden irányból megfigyeljük, kiderül, hogy egy kürtön üldögél. Mint megtudhattuk, ez szobrászati trükk, így stabilizálta az alkotó a márvány terhétől törékeny figura súlypontját. Megérinteni ugyan nem volt szabad ezt a megkapó szépségű ifjú hölgyet, de azért igyekeztem és igyekszem az olvasónak is átadni valamennyit a látványból.
A pásztorlány a szobor alapjául szolgáló márványlapon ereszkedik féltérdre, ahogy ezt már fentebb is írtam. Finom-szabású, fölül fodros tógaruhája sűrű redőkben takarja testét, kebleit, kecses vállait és nyakát szabadon hagyva. A hosszú ruha alól egyik oldalt kibukkan meztelen lábfeje, azon ül, legalábbis első pillantásra. Valójában nem a földön lévő térdén, hanem a másikon támaszkodik könyökével, karját behajlítja és kézfejét finom mozdulattal arca mellé helyezi, mint amikor valaki mélyen gondolataiba merül. Alakját oldalról, profilból látjuk, de arcát félrefordítva szembenéz velünk, közben másik karját lazán leengedve a kezében lévő botot tartja, mellyel majd megörökíti távozó kedvese alakját. A kissé elrejtett kürt ebből a szögből nem látszik, de ha körbejárjuk a szobrot, felfedezhetjük a ruha redői alatt a lányka háta mögött.
Ahogy tovább mentünk a következő terembe, ismét egy óriási mix tárult a szemünk elé. Múlt hónapban, mikor a “Szalon” volt a Múzeum+ tárlat témája, beszéltünk azokról a polgári társasági összejövetelekről, melyeknek elsősorban a rang és a gazdagság minél nagyobb szabású demonstrációja volt a céljuk, a kulturális sznobizmus jegyében. Egy olyan fallal találkoztunk, amit bármelyik magára valamit is adó polgári háztartás méltán megirigyelhetett volna. A nagyjából négy méter belmagasságú teremben a plafontól a padlóig festmények áttekinthetetlen kavalkádja fogadott minket: portrék, zsánerképek, csendéletek és tájképek egész sora, ahogy azt a kor vezető stílusirányzata a biedeirmeier megkívánta. A felvonultatott festők többsége névtelen, de azért akadtak jeles alkotók is köztük. Talán négy képet választottunk ki, amiről részletesebben beszélgettünk. Köztük volt Szinyei Merse Pál egyik, a maga korában nagy felháborodást keltő alkotása, mely az impresszionisták formabontó megoldásaihoz hasonlóan szembe ment az akkori perspektíva- és ábrázolásrendszer minden szabályával.
A mű címe Őszi tájkép – az 1900-ban készült olajfestményen, szokatlan módon nem sok van a tájképfestészet akkoriban dívó líraiságából, sokkal inkább realista elemekkel dolgozik, meghökkenti a nézőt. Szándékosan a kép előterében elhelyezve a tér háromnegyedét meghatározhatatlan pasztell-barna sártenger borítja, mely lehet szikkadt vagy süppedő, nehéz megállapítani. A sarat távolabb dombok szegélyezik, rajtuk bordó, sápadt-zöld és sárga lombú fák, itt-ott bokrok bukkannak fel, még távolabb pedig mérges örökzöldek vonala nyúlik hosszan. Felettük a kor tájképeinek többségén fenséges, levegős, bárányfelhők tarkította halovány-kék ég szinte csak mutatóban jelenik meg, mintha a festményen szándékosan eltolódott volna a perspektíva.
Remélhetőleg májusban is lesz Múzeum+ tárlat, örülnénk neki. Már nem pusztán szakmai kíváncsiságból, de személyes elkötelezettségből is ott leszek. Zsófival remekül tudunk együtt dolgozni, ő a művészettörténeti háttér-ismeretekkel örvendezteti meg az információéhes közönséget, én a narrációt igyekszem biztosítani, melyben a jelenlévő műkedvelő kísérők is a segítségemre vannak. Remek kezdeményezés a Magyar Nemzeti Galéria részéről ez az interaktív és akadálymentes tárlatsorozat, köszönjük!
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
Séta a Sziklakórházban
A kép forrása: http://budapest.varosom.hu/
Ismered a Sziklakórházat? Hogy hol van és milyen funkciót töltött be? Tudtad, hogy atombunkerként is alkalmazták? Ha szeretnél többet megtudni róla, akkor tarts velünk!
Terveink szerint programunk más kerülettel együtt fog létrejönni.
Cím: 1012. Budapest, Lovas út 4/C.
Időpont: 2017. 04. 21. (péntek) 15:15-től kb. 16:30-ig
Találkozás: Szél Kálmán tér, M2 metró mozgólépcső teteje. 14:20-14:30 között
Jelentkezéseiteket, ill. kísérői igényeiteket legkésőbb 2017. 04.18. (kedd) 12:00-ig várjuk Jánosi Veránál a 0670/387-52-66-s telefonszámon,
vagy a lampas.erzsebetvaros@gmail.com e-mail címen.
Jánosi Veronika, Molnárné Tóth Andrea, Samu Attila
a VII. kerület. közösségi civil szervezői
A Természettudományi Múzeumban jártunk
Egy márciusi kora délelőtt kis csapatunk Újpestről irányt vett a Ludovika tér felé. Az idő gyönyörű, a kedvünk vidám, mosolygós volt.
A Természettudományi Múzeum volt a célunk. Legnagyobb sajnálatunkra a múzeumban nincs tárlatvezetés. De mi, mint mindig, így is feltaláltuk magunkat.
Látó segítőink olvasták el nekünk a tudnivalókat. A nézelődést az ásványoknál kezdtük meg. Csak gyönyörködtünk a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb csillogó ásványi kőzetekben!
Tovább, a felső szinten, különböző kontinensek állatait láthattuk egy helyen, életnagyságban kitömve. A következő terem teljes hosszúságában , az élőhelyük szerint rendezték el a különböző állatokat (madarak, vízimadarak, kisebb-nagyobb emlősök). Egy óriási cápa is mutogatta félelmetes fogait a fejünk felett.
Egy másik helyen az emberi fejlődés fokozatait, az őskor állatait figyelhettük meg. Még sorolhatnánk az érdekességeket, különböző játékos kirakós feladatokat, de inkább a múzeum látogatását javasoljuk mindenkinek.
Era, Panka
közösségi civilszervezők
Kirándulás a Mentőmúzeum történelmébe!
Nagy izgalommal indultunk egy ismeretlen múzeum felé. Mindenki kíváncsian várta ezt a délelőttöt. A megérkezéskor várt ránk tárlat vezetőnk Mihályfi-Tóth Alex, aki nagy lelkesedéssel, és tudással mesélt a mentések és mentők történetéről.
A Habsburg uralkodó királyok korától, a napjainkig beszélt az orvoslásról, és orvosi eszközökről. Kitért a régmúltra, a kezdetekre, és az emberekre, akik segítettek a mentésben. A Mentőpalota építését a szervezett magyarországi mentés megteremtője, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet /B.Ö.M.E./1887-ben alapító orvos igazgató Kresz Géza (1846-1901) kezdeményezte. 1889 októberében építkezés anyagi hátterét a Törvényhatósági Bizottsága és a hatóság széleskörű társadalmi közadakozás biztosította.
A kivitelezés a Quitter Zsigmond műépítész szakmai irányításával valósult meg. Dr. Kresz Géza a magyarországi szervezett mentés megteremtője, a /B.Ö.M.E./ alapító igazgató főorvosa volt. Tényleges működését, már Dr. Kovách Aladár (1866-1922) igazgatóságának idején kezdte meg. 1926-tól folyamatosan bővítették. 1950-ben a helyszűke miatt szüneteltették, újbóli megnyitása, 1983-ban átadását követően került sor.
A Mentőmúzeum, 1987-ben a szervezett magyar mentés centenáriumi évben nyitotta meg ismét kapuit. Igazgatója Felkai Tamás lett. Őt kortársa Dr Pap Zoltán főorvos követte. 2006 évig töltötte be ezt a posztot.
Ezután a történelmi kitérő után ismerkedtünk meg a mentés és a felszerelések egyre modernebb háztárával. Valamint az emberi élet mentésének kiemelkedő fejlődésével. A vitrinekben láttuk a lélegeztető gépek különböző fajtáit, és a dobozokat melyekben az ampullákat tárolták. Az érdeklődők bepillanthatnak a rohamkocsik felszereléseibe és eszközeibe.
A gyűjteményben látható sokféle orvosi és mentéstechnikai felszerelés, és különböző rendeltetésű gépjármű. Ismét sok tapasztalattal, és egy különleges élménnyel gazdagodtunk ezen a délelőttön.
Széles Attiláné és Kulman Tiborné
közösségi civilszervezők
A távoli víz nem jó, ha közel a tűz
“A távoli víz nem jó, ha közel a tűz” – tartja egy kínai közmondás.
A zuglói lámpások programot szerveztek, melyhez mi is csatlakoztunk. A Tűzoltó Múzeumot látogattuk meg.
Vezetőnktől, Réti Rezső muzeológustól megtudtuk, hogy a kiállítás a tűzvédelem fejlődését mutatja be az őskortól napjainkig: megismertet a tűz fejlődésével, a korabeli tűzoltók életével, munkájával, kulturális hagyományaival. A múzeumban régi tűzoltószerek mellett látható a fejlett technikát képviselő gigantikus turboreaktív oltógép is.
A házban korabeli leírások, metszetek és fényképek mutatják be az emlékezetesebb és legpusztítóbb tűzeseteket az államalapítástól a XX. századig. Az emeleti kiállítótermekben, időrendben láthatók a különböző történelmi korok tűzoltási eszközei, emléktárgyai, dokumentumai az ősemberek kiszolgáltatottságától kezdve, a tűzistenek kultuszán át, az ókor legszervezettebb tűzvédelméről híres Római Birodalomig. Megismerhetjük a középkor tűzvédelmét és a nagyobb tűzvészeket, az első hatékony tűzoltóeszközök elterjedését, a diáktűzoltóságokat, a gyári tűzoltóságokat, majd a pesti önkéntes és a hivatásos tűzoltóság megszervezésének történetét.
A múzeum tisztelettel adózik azoknak a nemzetközi hírű tűzoltóknak, akik a századfordulón több tűzoltó-világversenyen sikert-sikerre halmoztak, valamint azoknak a magyar feltalálóknak, akik több nagyszerű újítással írták be magukat a technika történetébe.
A kiállításon láthatók a XX. század technikai fejlődését bemutató eszközök, melyek között helyet kaptak az egyre korszerűbb védőruhák mellett az olaj és gázkitörések elfojtásában használt felszerelések, a jelenleg is használt légzésvédelmi eszközök és a legkorszerűbb impulzusoltó is.
A Tűzoltó Múzeum folyamatosan gyűjti a magyar és külföldi, tűzoltó vonatkozású érmeket, jelvényeket.
A mai sűrített levegős légzőkészülék ősét Kőszegi Mártony Károly (1783-1848) táborintéző főstrázsamester (ma ez őrnagyi rangnak felel meg) találta fel 1830-ban. Kőszegi Mártony egyéb találmányokkal is foglalkozott, így ő volt a tábori főzőkészülék (gulyáságyú) feltalálója, valamint mérnökként is kiváló volt, nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is az első földnyomáskutatók egyike. Nagyarányú kísérleteivel kerek száz esztendővel előzte meg a talajmechanika modern művelőit. Ezek elméleti ismeretével is maradandót alkotott.
A múzeum egyik érdekessége az a 115 darabból álló tűzoltósisak-gyűjtemény, amely bemutatja a fejlődés főbb állomásait az ősöktől a legújabb típusú sisakokig, a főnöki vadkan-agyaros bőrsisakoktól kezdve, az asszírok bronz sisakján át, a fém, majd acélsisakokon keresztül az üvegszállal erősített poliészter sisakokig. A tárlaton megtekinthető – a magyar tűzoltósisakok teljes típusválasztéka mellett –több, európai és tengerentúli ország (amerikai, ausztrál, új-zélandi) sisakja is.
Forrás: museum.hu
Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező
„Az ész a fontos, nem a haj”
Március 2-án mi, a kispesti és a XVlll. kerületi lápmás klubok közös programot szerveztünk. A Fodrász Múzeumot látogattuk meg.
A gyűjtemény első darabjait még az 1950-es években kezdte el gyűjteni Pinke Károly fodrász, akinek tervei között szerepelt egy fodrász múzeum megalapításának terve is. Munkáját végül Korom Gyula vette át, aki 1996 óta, régiségkereskedők bevonásával, aukciókon való vásárlásokkal és a piacok látogatásával folyamatosan gyarapította a múzeum gyűjteményét. Ennek köszönhetően a múzeum tulajdonában lévő tárgyak száma mára meghaladja a háromezret.
Magyarországon ez az egyetlen ilyen gyűjtemény, Európában is csupán hét darab ilyen jellegű múzeum létezik. Ezek azonban Korom Gyula Fodrász Múzeumával szemben, nem egyetemesen gyűjtik a fodrászat történetének emlékeit, hanem annak egy-egy kiemelt témáját, területét járják csak körül.
Univerzalitása mellett a magyar Fodrász Múzeum abban is eltér többi európai társától, hogy itt oktatói tevékenység is folyik, kifejezetten a fodrász szakma tanulói számára, a szakma alaposabb megismerése érdekében. A múzeumot most Korom Zsuzsanna (Korom Gyula lánya) vezeti, aki nagy szeretettel fogadott bennünket.
Először a múzeum berendezési és kiállítási tárgyait néztük meg, majd leültünk, és Zsuzsanna megismertetett bennünket a fodrászat történetével, és a szakma kellékeivel. megtudtuk, hogy a borbélyok voltak a fodrászok elődei, a borbélyság generációról generációra szállt. Törzsvendégeik a falu elöljárói közül kerültek ki, és csak férfiak jártak hozzájuk. Egy borbélynak 25-30 borotvája volt, különböző pengevastagsággal. Solingenben és Sheffieldben készültek a legjobb borotvák. Közben kézről-kézre jártak az általuk használt eszközök: borotvapamacs, szappanozótál, borotva, szappan, Fenőszíj, melynek egyik oldala marhabőr, másik vászon.
A felcserek kisebb orvosi beavatkozásokat végeztek: foghúzás, érvágás, köpölyözés. Minden felcser borbély is volt, de nem minden borbély volt felcser. Megnéztük a fogkulcsot, kézi fogfúrót, és a köpölyözőt.
Több érdekes dolgot is megtudhattunk. Például megtudtuk, hogy 1895-ben, King Camp Gillette alkotta meg az első egyszer használatos pengéjű borotvát. Az első világháború után már inkább a hölgyek frizurázkodtak. Kettévált a borbélyság, hölgy fodrász és úri fodrász néven. A legenda szerint, az első szakállvágás úgy történt, hogy tűzrakásnál leégett az ősember szakálla. Sokáig alkalmazták az égetéses módszert. A hajat kagyló élével kezdték levágni.
Az ókorban Kleopátra henna+indigó növény főzetével festette feketére a haját. Mai napig ismert a róla elnevezett Kleopátra-frizura. A középkorban otthon készítették frizurájukat a hölgyek. Általában befonták, vagy feltűzték kontyba. Természetben talált anyagokkal díszítették. Pl. strucctollal, virágokkal, gyöngyökkel, szalagokkal.
A marcell hullám feltalálója Marcell Grateau francia fodrász volt. A természetes hajhoz hasonló hullámokat akart létrehozni vashullámosítással. Először fésű nélkül, hajsütővassal és kézzel készítette a hullámokat, majd később használt már fésűt is. A vashullámosítás ezen formáját, melyet ondolálásnak is neveznek nagyon gyorsan és széles körben elterjedt a XIX. és XX. század elején.
Megnéztük még a múzeumban található meleg dauergépet, csavarókat, csipeszeket, sütővasakat, parókákat, hajszárítókat, hajszárító búrákat. Kedvencünk egy pici lendkerekes hajszárító volt. Ezt borbély használta férfiak rövid hajánál.
Nagy érdeklődéssel hallgattuk az előadást, és örömünkre szolgált, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhettünk a múzeum tárgyaival, megismerhettük a tárgyak történetét, használatát is.
Búcsúzáskor egy pici fésűmedált kaptunk ajándékba. Ez volt ám a meglepetés! A Fodrász Múzeumot jó szívvel ajánlom a többi lámpás klubnak is, ha szeretnének egy akadálymentes, interaktív, vidám délutáni programot!
Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező
A Tűzoltó Múzeumban jártunk
A februári klubprogram alkalmából 2017. február 16-án a X. Martinovics tér. 12. szám alatt található Tűzoltó Múzeumba látogathattunk el.
Az első történeti gyűjteményt a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Testület hozta létre 1900-as évek végen. A Budapesti múzeum anyagát 1954 évi törvény segítségével sikerült összegyűjteni és rendszerezni, melynek köszönhetően a kiállítás 1955-ben nyílhatott meg.
Réti Rezső muzeológus egy káprázatos tárlatvezetés tartott a számunkra! Lenyűgöző átéléssel beszélt a tűzoltás történetéről, melyből megismerhettük azt, hogy milyen eszközök segítségével indult útjára a tűzoltás. Szóba került a középkor tűzvédelme és a nagyobb tűzvészek, illetve az első hatékony tűzoltóeszközök elterjedése, a diáktűzoltóságok, a gyári tűzoltóságok, majd a pesti önkéntes és a hivatásos tűzoltóság megszervezésének történetét is megismerhettük.
Bemutatta a gyűjtemény azt is, hogy napjainkban mennyire fejlett a technika, amivel ezt a fontos munkát végzik. Megtudhattuk azt a tényt is, hogy 2010 óta a katasztrófavédelmet hozzácsatolták a tűzoltósághoz, így alakult át katasztrófa- és tűzvédelemmé. Beszélt arról, hogy mennyire elhívatott egy tűzoltó munkája, mely kihat az életmódjára, mely egészen más életritmust követel, mint amit a többi ember él.
Hálásak vagyunk azért, hogy megtapogathattunk tárgyakat, valamint védőeszközöket is felpróbáltunk. A program nagyon jó hangulatban zajlott, így mindenki maradandó élményekkel távozott a tárlatvezetés után.
Samu Attila és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők
Vár a mesés Távol-Kelet
Ha kíváncsi a Távol-Kelet művészeti emlékeire egy gyönyörű palotában, tartson velünk!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk az újpesti klub programján.
Találkozás: 2017. február 21.- én kedden, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum előtt,
délelőtt 10 órakor Budapest VI. ker. Andrássy út 103. szám alatt.
Újpest Lámpásai : Széles Attiláné Panka és Kulman Tiborné Erika
Panka +36-30/498-9033 vagy +36-70/60-29-368
Era +36-30/905-1321
Akadálymentes helytörténet
Korábban beszámoltunk arról, hogy a XVIII. kerületi Lámpás Klub egy helytörténeti kiállításon volt, melyet kifejezetten a látogatók számára tettek teljesen akadálymentessé. Erről a nem túl gyakori gesztusról készített egy tudósítást az Esély című műsor, melyet most itt is meg lehet tekinteni:
A BULÁKE február havi programjai
Kép forrása: www.infomovar.hu
Február 2-án, kedden 10 órától-14 óráig Farsangi Klub lesz Budaörsön a Városi Ifjúsági Klubban (Károly király u. 3.) Közreműködik: Kuminka György.
A klubbon lesz tombola és jelmezverseny, melynek során az első három helyezettet díjazzuk. Kérjük, hogy a tombola ajándékokat a helyszínre hozzátok. Aki gyógycipőt rendelt, az átveheti majd a klubbon azt is.
6-án szombaton, 15 órakor a Madách Színházban az Operaház fantomja című előadást tekintjük meg.
12-én pénteken, 10.45 -től látogatást teszünk a Parlamentben. Találkozni 10 órakor a Kossuth téri metrómegállónál fogunk a kijáratnál. A belépőjegy ára: 2000Ft / fő, illetve diákoknak: 1000 Ft / fő. A program körülbelül egy órás lesz, s ezalatt láthatjuk majd többek között az új látogatóközpontot, és a koronát.
19-én pénteken, 11 órától a József Attila Színházban az Arzén és levendula című előadásra látogatunk el.
24-én szerdán, 10 órától Budapesten a Mentő Múzeum vár minket.
Végezetül pedig 29-én hétfőn, 10 órától Budafokon a Törley Pezsgőmúzeumba szervezzük programunkat.
Legközelebb február 2-án kedden találkozunk a farsangi klubon, ahol lehetőség adódik befizetni a tagdíjakat (BULÁKE: 2000 ft, VGYKE: 600 Ft), illetve az életmód táborra való előleget (10 000 Ft) .
Szeretettel várunk mindenkit programjainkra!
BULÁKE – Szociális Csoport
2040 Budaörs Szivárvány u. 5.
+36 20 468 98 44
Program nyugdíjasoknak
Kép forrása: www.nyest.hu
Film-kép
A Ludwig Múzeum új kiállításában Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt egy másik oldaláról ismerhetjük meg: mi jön létre, ha filmkamera helyett egy fényképezőgépet vesz a kezébe? De arra is marad időnk, hogy a filmjeiből csemegézzünk, és hogy ezekről is beszélgessünk.
Szerdánként 10.00 és 12.00 óra között. (Igény szerint más időpont is választható.)
Szervezett nyugdíjas csoportok előzetes bejelentkezését várjuk!
November 8-án szombaton 10.00-13.00 óra között a Képtárban három állomást érintve interaktív formában ismerkedhetnek a 17. századi Hollandia zenéjével, ruházatával és hétköznapjaival. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érkezés folyamatosan 10.00-13.00 óra között.
Előzetes jelentkezés nem szükséges.
A program ingyenes. Helyszín: Szépművészeti Múzeum; 1146 Budapest, Dózsa György út 41.
November 13-án csütörtök este pedig harmadik alkalommal tartunk tárlatvezetést látássérülteknek.
“Fény az éjszakában”
Tárlatvezetés látássérülteknek a Szépművészeti Múzeum MÚZEUM+ programján
Időpont: november 13. csütörtök este 18.00 óra és 20.00 óra
Helyszín: Szépművészeti Múzeum; 1146 Budapest, Dózsa György út 41.
A Szépművészeti Múzeum kéthavonta csütörtök este hosszabbított nyitva tartással (18.00-22.00 óra között) és különböző programokkal várja látogatóit. A soron következő, november 13-ikai alkalom témája a MÁSVILÁG. Tárlatvezetések, vendégelőadók, alkotótevékenységek, zenék és finomságok tarkítják a múzeumi látogatást. Látássérült látogatóinknak 18.00 és 20.00 órakor tartunk vezetést, amelynek során az egyiptomi gyűjteménnyel ismerkedhetnek az érdeklődők.
Mivel az Egyiptomi gyűjtemény zsúfolt és kicsi terekkel rendelkezik, ezért a vezetések létszámát kivételesen vezetéseként 20 főben (10 látássérült + 10 kísérő) korlátozni szükséges. Megértésüket köszönjük!
Az est további programjáról részletesen a Múzeum honlapján olvashat.
A programot látássérült és 1 fő kísérője ingyenesen látogathatja.
Előzetes jelentkezés – az időpont megjelölésével – az alábbi email címen: zsofia.tettamanti@szepmuveszeti.hu