November 18-án megtartottuk klubnapunkat Békásmegyeren a Közösségi Házban.
Vendégünk volt Czagány Izabella, aki az angol teáról tartott nekünk előadást. A hitelesség fokozása érdekében frissen elkészített finom teával kínált minket. Az asztalokon lévő szendvicsek és édességek fogyasztása közben Iza beavatott minket az angol teához kapcsolódó részletekbe. Csaknem kétszáz évvel korábbi eseményeket idézve elmondta, hogy először Portugáliából került a tea Angliába. Kezdetben a felső társadalmi réteg körében terjedt el, majd a közép réteg és a munkásosztály számára is ismertté lett. Ötórai teaként pedig szertartássá vált. A nők körében terjedt el leginkább, mivel még gyakrabban látogatták egymást a teázásra hivatkozva. Később kávéházakban vált ismertté, de fontos üzleti tárgyalások alkalmával is elengedhetetlen volt a teázás Angliában. Részletesen hallottunk a teázás kultúrájáról és szokásairól. Azt is fontosnak tartották az emberek, hogy milyen öltözetben illett megjelenni a teázás alkalmával.
Közben Iza újabb teát készített, így láthattuk az elkészítés menetét és az ehhez használt eszközöket is. Mindezt egy kedves gesztussal „fűszerezte”, ugyanis egy teázáshoz szükséges ajándékcsomaggal lepett meg minket, melyet sorsolás útján egyik klubtagunk kapott meg.
Ezúton is köszönjük Izának az előadást és a finomságok elkészítését. Facebookon élő adásban is bejelentkeztünk Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Óbuda Archives - Oldal 4 a 9-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Angol tea került középpontba a klubnapon
November 18-án megtartottuk klubnapunkat Békásmegyeren a Közösségi Házban.
Vendégünk volt Czagány Izabella, aki az angol teáról tartott nekünk előadást. A hitelesség fokozása érdekében frissen elkészített finom teával kínált minket. Az asztalokon lévő szendvicsek és édességek fogyasztása közben Iza beavatott minket az angol teához kapcsolódó részletekbe. Csaknem kétszáz évvel korábbi eseményeket idézve elmondta, hogy először Portugáliából került a tea Angliába. Kezdetben a felső társadalmi réteg körében terjedt el, majd a közép réteg és a munkásosztály számára is ismertté lett. Ötórai teaként pedig szertartássá vált. A nők körében terjedt el leginkább, mivel még gyakrabban látogatták egymást a teázásra hivatkozva. Később kávéházakban vált ismertté, de fontos üzleti tárgyalások alkalmával is elengedhetetlen volt a teázás Angliában. Részletesen hallottunk a teázás kultúrájáról és szokásairól. Azt is fontosnak tartották az emberek, hogy milyen öltözetben illett megjelenni a teázás alkalmával.
Közben Iza újabb teát készített, így láthattuk az elkészítés menetét és az ehhez használt eszközöket is. Mindezt egy kedves gesztussal „fűszerezte”, ugyanis egy teázáshoz szükséges ajándékcsomaggal lepett meg minket, melyet sorsolás útján egyik klubtagunk kapott meg.
Ezúton is köszönjük Izának az előadást és a finomságok elkészítését. Facebookon élő adásban is bejelentkeztünk Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Klubtagokkal időutazást teszünk a múltba
Szeretettel hívok Mindenkit 2022. november 25-én 10:00 órára a Budapest Retró Élményközpontba.
Helyszín: 1051 Bp., Október 6. u 4.
Ellőtte találkozunk Békásmegyeren a Hév megállóban 9:00 órakor.
Interaktív időutazást teszünk a múltba! Feledésbe merülő, régen használt tárgyak, bútorok láttán felidézhetjük kedves emlékeinket.
Régi csomagolásban láthatjuk a mindennapi életünkben fogyasztott és használt különféle termékeket.
Ha kedvünk lessz hozzá, beülhetünk évtizedekkel ezelőtti rendőrautóba, vagy éppen megnézhetünk egy régi tévéműsort.
Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, tartson velünk!
Részvételi szándékát kérem, hogy Mindenki előre jelezze!
Szeretettel hívok Mindenkit 2022. november 18-án,
10:00 órakor kezdődő klubnapunkra!
Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház Kisterem (1039 Budapest, Csobánka tér 5.)
Vendégünk lesz Czagány Izabella, aki az angol tea történetéről, kultúrájáról beszél nekünk. Megismerkedhetünk a minőségi tea elkészítésével, és az ehhez használt eszközökkel is. Részletesen hallunk arról, hogy az emberek szertartásként éltek meg egy-egy teadélutánt, de fontos megbeszélések alkalmával is középpontba került.
Iza kínálásával az elkészült teákat megízleljük, sütizéssel kiegészítve.
Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, a Facebookon is figyelemmel kísérhet minket Budapest III. kerületi Látássérültek klubjaoldalunkon.
A Fehérbot története és novellák kerültek középpontba Óbudán
Október 21-én mindannyiunk örömére szép számmal gyűltünk össze a klubtagokkal.
Vendégeink voltak: Pesa Anna Mária (Panka) és Szalai Miklósné (Tündi).Panka ismét megajándékozott minket két új verssel.
Egyik versében a fehérbot használatának kezdeti elfogadását idézte fel, míg a másik versben a fehérbot „saját magát” mutatta be.
Tündi egyre több sikert ér el saját novelláival. A témákat az élet adja neki. Hol a színek alapján választ témát, máskor vidám falusi történetet örökít meg szavakban. Az ünnepek hangulatát is hitelesen idézi fel. Ilyen és más témákat magába foglaló novelláiból hozott el Tündi nekünk egy csokorra valót. A Facebook-on élő adásban is követhettek minket, de utólag is meghallgatható.
Utána a tagokkal nagyon jól elbeszélgettünk. Jó volt így együtt lenni.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Verseket és novellákat hallunk az óbudai klubnapon
Szeptember 16-án klubnapot tartottunk Békásmegyeren a Közösségi Házban. Előadó vendégünk Rentsch Piroska költő, író volt.
Piroska sokfelé járt már a világban élményeket gyűjtve azzal a céllal, hogy versben, prózában átadja olvasóinak. Régi vágya volt, hogy eljusson Afrikába. Ismerősök ajánlásával meghívást kapott három hónapra Nyugat-Afrikába,Ghánába. Akik meghívták, megígérték neki, hogy mindenben segítik majd. Nem így történt. Amikor megérkezett, már az első napon megtapasztalta, hogy vendéglátói nem segítenek, sőt rosszindulatú emberek. Ettől minden másképpen alakult, mint ahogy elképzelte. A kiszolgáltatottság érzése hatalmába kerítette. Ráadásul a trópusi nyár teljesen kimerítette. Betegség támadta meg, csak napok múlva került orvoshoz. Nagyon beteg volt, de túlélte. Lassan kezdett megismerkedni afrikai emberekkel és azzal az élettel, melyben tengették mindennapi életüket. Attól függetlenül, hogy vannak köztük szegények és gazdagok, jól megférnek egymással. Az utak egyik oldalán viskók vannak, a másik oldalán modern házak szép kertekkel. Az út szélén élik az életüket. Ott mosnak, főznek, sokszor együtt esznek. A munkájukat is sokan a szabadban végzik az út mellett. Szövéssel, fafaragással, különféle kézműves munkával foglalkoznak. Amit készítenek, azt utána eladják. A gyerekeket munkára nevelik már négyéves kortól. Olyan munkát kapnak, amit már ők is el tudnak végezni.
Piroska arról is beszélt, hogy az emberi érzéseik nagyon láthatóvá válnak az arcukon. Mivel a sorsuk és az együtt töltött idő összeköti őket, ragaszkodnak egymáshoz. Minden érzést mélyen átélnek. Az édesanya boldogan éli meg, hogy a gyermekével lehet. Az idő nem ismert fogalom náluk és nem is számít, mert mindenre ráérnek. Életkorukat nem tudják pontosan, mert nincsenek anyakönyvezve.
Piroska közben dia képek vetítésével kiegészítette, amit elmondott. Szeretetre méltó, boldog embereket ismert meg Afrikában, és hivatásként élte meg, hogy könyvet írjon róluk.
Három hónap letöltendő című könyvében idézi fel mindazt, ami vele történt Afrikában. Előadása után többen megvásároltuk a könyvet.
Július 21-én klubnapot tartottunk Békásmegyeren a Közösségi Házban.
Eljött közénk Domoszlai Jana is, aki Tőle megszokott módon kellemes latin-amerikai zenével kedveskedett nekünk.
Az asztalra finom sütemények és hideg ásványvíz került.
Beszélgetésünk középpontjába pedig friss nyári élmények, közeli tervek kerültek. Mindenki elmondta azt, ami számára a legfontosabb.
Odafigyeltünk egymásra. A telefont kihangosítottuk, és felhívtuk a Balatonon nyaraló klubtagunkat, Nórikát. Olyan vidáman beszélt nekünk mindenről, hogy odaképzeltük magunkat a hűsítő hullámok közé.
A nagy meleg próbára tett mindenkit, de aki eljött, jól érezte magát.
Az óbudai klubtagokkal már korábban is terveztük, hogy elmegyünk a Millenáris Parkba, de az időjárási viszonyok miatt nem tudtuk akkor megvalósítani. Június 24-én mentünk el.
A Millenáris ParkBuda legzöldebb közösségi tere. Sokféle programot kínál és megtekinthető az Álmok Álmodói 20 Kiállítás, mely közel hatszáz magyar feltaláló világhírűvé vált alkotásait mutatja be az érdeklődőknek. Mi most a parkot jártuk körül. A délelőtti órákat választottuk a kirándulásra, amikor még nem volt túl meleg. A bejáratnál szokatlan felirat fogadott: Fűre lépni szabad! Gyönyörű füves részen sok fa árnyéka csalogatja az oda érkezőket. Mi is megpihentünk kicsit a hűvösön, miközben megcsodáltuk a közeli szökőkút folyamatosan változó alakját. Amikor tovább mentünk, újabb látnivalóban volt részünk. Halastóhoz értünk, ahol a vízben különböző méretű színes halak vidáman úszkáltak. Jó volt gyönyörködni bennük! Majd hatalmas levélfüggöny tárult elénk, magasra emelkedve üde látványt kínálva nekünk. Közben egyre melegebb lett az idő. Mi bementünk a levélfüggöny mögé. Amikor a függöny mögötti folyosóra értünk, a kintről beszűrődő fényt zöldre változtatták az egymásba kapaszkodó levelek. A melegtől is megszabadultunk, és a levegő is üde és tiszta volt. Padok is voltak ott, helyet kínálva nekünk. Leültünk és hosszan elbeszélgettünk.
Minden nagyon szép és jó volt a Millenáris parkban. Máskor is elmegyünk majd.