Az Óbudai online klubnap vendége a Louis Braille Támogató Szolgálat munkatársa

 

Szeretettel hívok Mindenkit 2022. február 18-án,
10:00 órakor kezdődő ONLINE KLUBNAPUNKRA!

Vendégünk lesz Pintér Dalma, a Louis Braille Támogató Szolgálat munkatársa. Beszélgetünk majd arról, hogy milyen tevékenységeket foglal magába a Támogató Szolgálat. Szó lesz sok mindenről, hogy az ügyfél tervezni tudja, mikor és milyen segítséget kérhet.

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket a Facebookon, a Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Telefon: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Online klubnapot tartottunk az Óbudai látássérültekkel

 

Január 21-én megtartottuk idei első klubnapunkat.

A járvány miatt úgy döntöttünk, hogy nem találkozunk személyesen.

Először a Magyar Kultúra napjára emlékeztünk. Utána elhangzott Radnóti Miklós egyik szép verse.

Mivel év elején tervezgetni szoktunk, így történt ez most is.

Elmondtuk, hogy idén milyen programok keretében szeretnénk együtt lenni. Érdekes előadásokat, tartalmas szabadtéri programokat tervezgettünk. Ötletünk akadt bőven, mert tavaly sokfelé nem jutottunk el.

Reméljük, hogy a következő alkalommal már a korábban megszokott formában, személyesen köszönthetjük egymást.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Audionarrált kiállításon voltunk Óbudán

 

Az Esernyős Galériában 2022. január 19-én audionarrált Pilinszky 100 kiállításon voltunk a klubtagokkal.

Pilinszky János emlékére kortárs művészek tiszteletadása a költő előtt születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából. Hatvanhárom kiállító művész alkotása fogadta így az érdeklődőket. Rácz Márta audionarrátor segítségével újszerű formában vált hallhatóvá az, ami eddig csak látható volt. Miként vált Pilinszky János verseiből és írásaiból képzőművészeti alkotás? Személyiségének köze volt a vizualitáshoz. Tudta, milyen eszközökkel közvetíti azt, ami benne van. A költő munkásságát részletesen idézte az előadó.

A kiállítás képei

A kiállításon betekintést nyertünk a költészet és a képzőművészet világába. Tartalmas órákat töltöttünk így együtt.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Óbudai látássérültekkel online klubnapot tartunk

 

Szeretettel hívok Mindenkit 2022. január 21-én 10:00 órakor kezdődő online klubnapunkra!

A járvány miatt nem tudunk személyesen találkozni.

A telefont kihangosítva fogjuk majd egymást meghallgatni.

Új évet kezdünk és terveinkről fogunk beszélgetni.

Biztosan lesznek elképzeléseink, mert mindig nagyon jól érezzük magunkat együtt. Reméljük, hogy sok programot meg tudunk majd valósítani.

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket a Facebookon Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Tel: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Óbudán ünnepi hangulatban online klubnapot tartottunk

 

A közelgő karácsonyra gondolva tartottunk online klubnapot december 10-én.

Díszes fenyőág képpel, pánsíp zene kíséretében köszöntöttük a hallgatókat. Adventi gondolatokat, karácsonyi történeteket mondtunk el. Ünnepi készülődésünkről is beszéltünk. Felidéztünk feledésbe merülő szokásokat. Például azt, hogy régebben képeslapot küldtünk szeretteinknek karácsonyi jókívánságokkal. Ezt most is megtehetjük, és örömet szerezhetünk vele annak, aki kapja! Sok mindenről beszélgettünk még. Búcsúzóul boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívántunk Mindenkinek.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Audionarrált kiállításon voltunk Óbudai klubtagokkal

 

A Fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából december 3-án audionarrált Pilinszky 100 kiállításon voltunk az Óbudai Esernyős Galériában.

Pilinszky János emlékére kortárs művészek tiszteletadása a költő előtt születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából. Hatvanhárom kiállító művész alkotása fogadta így az érdeklődőket. Rácz Márta audionarrátor segítségével újszerű formában vált hallhatóvá az, ami eddig csak látható volt. Miként vált Pilinszky János verseiből és írásaiból képzőművészeti alkotás? Személyiségének köze volt a vizualitáshoz. Tudta, milyen eszközökkel közvetíti azt, ami benne van. Ezekről Verebes György beszélt, aki a kiállítás kurátori tagja, Munkácsy-díjas festőművész.

A kiállításon betekintést nyertünk a költészet és a képzőművészet világába. Tartalmas órákat töltöttünk így együtt.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Ünnepi gondolatok az online klubnapon

 

Szeretettel hívunk Mindenkit 2021. december 10-én 10:00 órakor kezdődő online klubnapunkra!

A járvány miatt nem tudunk személyesen találkozni.

Nagyon jó lenne ünnepváró hangulatban újra együtt lenni!

Online élő adásban adventi gondolatokkal, karácsonyi készülődésre hívunk és várunk Mindenkit a Facebookon Budapest III. kerületi Látássérültek klubja oldalunkon!

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Tel: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Zenés klubnap volt Békásmegyeren

 

November 19-én megtartottuk klubnapunkat a Békásmegyeri Közösségi Házban.

Meghívott vendégünk Domoszlai János volt, aki minket az Andok világába, azon belül is a zenei kultúrájukba kalauzolt el. Jana elmesélte, hogy már gyerekkora óta érdeklődik az andoki kultúra és zenék után. A kultúrájuk auditív, hallás útján terjedt tovább a nemzedékek között. Ez azt jelenti, hogy négy soros versekben mesélték el a történelmüket, szokásaikat a gyermekeknek. A versekhez mindig zenét is szereztek. Három fő hangszer hallható a zenékben: furulya, pánsíp (7 sípos) és pánsíp (13 sípos). János az érdekes információk mellett egy saját dalát is elénekelte nekünk és hozzá bemutatott egy andoki táncot is. Mindenki jól érezte magát, beszélgettünk és közben elfogyasztottuk a finom süteményeket.

Pintér Dalma és Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervezők

Békásmegyeri klubnap vendége lesz Domoszlai János

 

Szeretettel hívunk Mindenkit 2021. november 19-én 10:00 órakor kezdődő klubnapunkra!

Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház
1039. Budapest, Csobánka tér 5.

Vendégünk lesz DOMOSZLAI JÁNOS sorstársunk.

Jana máskor is járt már nálunk, és megszokhattuk, hogy különböző hangszereket szólaltat meg.

Így lesz ez klubnapunkon, amikor előadásában a latin-amerikai zene világáról is hallhatunk majd.

A megszokott kötetlen beszélgetésre is marad idő!

Mindenkit várunk szeretettel!

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Tel: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

„Színházi kulisszák mögött” című előadáson voltunk

 

Óbudai klubtagokkal október 29-én „Színházi kulisszák mögött” című előadáson voltunk.

Békásmegyeren a Közösségi házban fővárosi színházak történeteit ismerhetjük meg vetítéssel kiegészítve előadás sorozat keretében.

Ez alkalommal a Thália Színházat mutatta be Szebényi Ágnes színháztörténész, múzeumpedagógus. A Thália Színházban számtalan társulat játszott már az évtizedek során. E neves épület falai között sok-sok nagysikerű előadást mutattak be neves színészek közreműködésével. Csak néhány nagy nevet kiemelve a sok közül Kozák András, Sztankay István, vagy a mai napig is játszó Molnár Piroska, aki számos kitüntetése mellett a halhatatlanok társulatának örökös tagja. Sok változás történt az idők során, de valami nem változott. A Thália Színház művészei mindig felhőtlen kikapcsolódást kínáltak a közönségnek.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma

Klubnapot tartottunk Békásmegyeren

 

A Békásmegyeri Közösségi Házban október 15-én délelőtt ismét szép számmal voltunk együtt a klubtagokkal. Természetesen a Fehér bot története került középpontba, majd Pesa Anna Mária verseit, utána egy látássérült történetét hallgattuk meg.

Felidéztük, hogy éppen hat évvel ezelőtt voltunk együtt először.

Azóta többen is csatlakoztak közösségünkhöz, de vannak, akik már nem lehettek közöttünk. Őrájuk is gondoltunk, és a közös programok szép emlékeiről beszélgettünk. Közben elfogyasztottuk az asztalon lévő finomságokat.

Jó volt így újra együtt lenni! Várjuk a következő találkozást.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Meghívó a VGYKE III. kerületi Fehér Bot Napi klubnapjára

Forrás: https://kulturkozpont.hu/haz/bekasmegyeri-közössegi-haz/
 

Szeretettel hívunk Mindenkit 2021. október 15-én, pénteken délelőtt 10:00 órakor kezdődő Fehér Bot Napi klubnapunkra!

Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház

Cím: 1039 Budapest, Csobánka tér 5.

Ezen a napon felidézzük, hogy a Fehér bot alkalmazásának gondolata Guily d’Herbemont francia grófnőtől származik.

Rövid előadás keretében sok mindent hallunk majd erről.

Utána Pesa Anna Mária látássérült sorstársunk biztató, vidám verseit hallgatjuk meg.

A kötetlen, jó hangulatú beszélgetésünkre is marad idő.

Mindenkit várunk szeretettel!

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Tel: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com